Petőfi Népe, 1996. április (51. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-03 / 79. szám
1996. április 3., szerda Sport 9. oldal A bajai ralipáros sikere Régen kezdődött az autós versenyévad úgy, hogy bajai ralisok kerültek az élre. Hét végén Esztergomban, a IV. Cham- pion-Arbau ralin ez történt. A Bajai KVSC versenyzői, a Vi- zin László-Gönczi László páros a Ford Escort Cosworth-tal kategóriájukban és az N-cso- portban megszerezte az első helyet, míg az abszolút rangsorban a harmadik helyen zárt. A boldog győztesek elmondták, hogy bíztak a jó szereplésben, mivel szponzoraik segítségével sikerült teljesen felújítaniuk versenyautójukat. Az első gyorsasági ralin volt egy olyan pillanat, amikor eltűnődtek: tudják-e folytatni? A szervezők a kiírással ellentétben máshová helyeztek egy lassítót, így 200 km/óra feletti sebességgel érkeztek a kanyarba. Az autójukban keletkezett kár százezrekben mérhető, de a szerencsének köszönhetően mégsem kellett feladniuk. Egy másik helyen többet csúsztak keresztbe, mint hosszába, s a nézők már azon gyanakodtak, hogy a következő kanyart hátramenetben akarják teljesíteni. Végül minden jóra fordult, és az idei év első versenyén első győzelmüket ünnepelhették. L. Cs. A negyeddöntők következnek Már a negyeddöntők első mérkőzései következnek szerdán a labdarúgó Magyar Kupában. A kínálatból kiemelkedik a .Kispest-Honvéd és a Ferencváros összecsapása. A két gárda az utóbbi években rendre összekerül egymással a kupaküzdelmekben. Tavaly az elődöntőben csaptak össze, 1994-ben pedig a fináléban, mindkét alkalommal a ferencvárosiak kerültek ki győztesen a párharcból. A bajnokságban vezető BVSC- Dreher jól ismeri szerdai ellenfelét, mivelhogy a debreceniek legutóbb vasárnap vendégeskedtek a Szőnyi úton. A műsor: BVSC-Debrecen, 15.30-kor. Vác FC-Zalaegerszeg, Kispest Honvéd-Ferencváros, Újpest- Paksi ASE, 18 órakor. Több rutinnal jobb is lehet Somogytúron rendezték meg hét végén az országos motok- rossz-bajnokság idei első versenyét, melyen már a felnőttek között indult ifj. Volentér László, a Turmix SC Baja versenyzője. A 17 éves fiatalember a nagyok közötti első viadalán, a 125 köbcentis kategóriában, a 6. (A három futam közül az első kettőben egyaránt az 5., míg a zárókörben a 6. lett.) A versenyző elmondta, hogy elégedett a bemutatkozással, mivel számára még szokatlan, a juniorokénál sokkal keményebb volt a küzdelem. Az edzésen ugyan a harmadik helyet szerezte meg, de „élesben” még hiányzott a hasonló helyezés eléréséhez a kellő rutin. A felnőtt mezőnyben a lekörözött versenyzőkkel is meg kellett küzdenie. Az ifjú bajai motoros bízik abban, hogy egyre jobban megy majd a krosszozás, már tudja, hogy mi az, amin még javítania kell. Erre legközelebb húsvét vasárnap Zalaszentgróton nyílik lehetősége. Z. L. Az exkapitány nemet mondott Felgyorsultak az események az ETO FC Győr NB I-es labdarúgócsapatánál, amely a három tavaszi vereségével a 14. helyre csúszott vissza a táblázaton. Hétfőn este leváltották Póczik József vezetőedzőt és egyelőre Szabó Ottó pályaedző tartja a tréningeket. A győrieknek több edzőjelöltünk is van, most folynak a tárgyalások. Felmerült a múlt héten menesztett szövetségi kapitány, Mészöly Kálmán neve is, ő azonban nemet mondott. „Megtisztelő volt a győriek felkérése, de nem vállaltam a feladatot. Nem vagyok olyan állapotban, hogy fanatizálni tudjak egy ilyen kellemetlen helyzetben lévő csapatot, mint a Győr. A válogatottól való menesztésem eléggé megviselt, különösen az, ahogyan történt” - mondta Mészöly. Miké Tyson felmutatja bajnoki övét, amelyet nemrégen Frank Brúnótól nyert el. Tyson a bokszszövetségtől megkapta az „év visszatérője” címet. fotó: feb-reuters Fergetegesen indult hét végén a Baja-Makó NB III-as labdarúgó-mérkőzés. Amint felvételünk is bizonyítja, mindössze 3 perc telt el a meccsből, és máris két gólt láthatott a közönség. Ezután gólzáporos rangadóra számított mindenki, azonban a kínálkozó helyzeteket csak a Makó használta ki, a hazai csapat csak vergődött a pályán. A felvételen a bajai gólszerző, Szlovák veszi tűz alá Hímer kapuját, ám az 1. perc után már érintetlen maradt a makói háló, így Baja-Makó 1-3. Sajnos két súlyos sérülés is történt, Goretich Krisztián valószínűleg térd- szalaghúzódást szenvedett egy rossz mozdulat után, Kámán fejbőrét pedig egy vendégcsatár stoplija hasította fel. Raffai Rudolf, a Baja edzője a következő bajnokin ismét kénytelen lesz változtatni a kezdő tizenegyen. fotó: papp Zoltán Egy igen, egy nem Két sportegyesület pénzügyi kérelméről döntöttek a bátyai képviselők. A kalocsai evezősök 60 ezer forintot kértek a használatukban lévő terület csinosítására, míg a helyi lövészklub 80 ezer forintos igényt jelzett. A testület tagjai nem méltányolták az evezősök kérését, mivel már többször is támogatták őket, ezúttal nem kapnak pénzt. A lövészek e- redményeit elismerték, amit 50 ezer forint odaítélésével tesznek kézzelfoghatóvá. Jegyüzérek Mindeddig egyedülálló büntetést szabott ki az Angol Labdarúgó-szövetség (F.A.) a tavalyi F.A. Kupa-döntő kapcsán. A Manchester United-Everton találkozóra ugyanis feketén 35- szörös áron (!) adták-vették a belépőket. Bebizonyosodott, az „üzérek” között klubvezetők, játékosok és természetesen szurkolók is vannak. A vétkeseket megbüntette a szövetség; a „tettesek” - összesen 36-an - 20 évig nem kaphatnak jegyet F.A. Kupa-döntőre! _____________________Tudósítóink Jelentik_____________________ G ólzáporos vadkerti győzelem ASZTALITENISZ NB Il-es női mérkőzés: Solt- vadkerti TE-Szolnoki NEFAG 10:8. Gy.: Gulei R. (8,5 éves) 3, Fazakas B. 3, Ambms T. 2, Kriszt Cs. 1 és az Ambms, Fazakas páros. A Soltvadkert újonc csapata ezzel a győzelemmel bebiztosította hatodik helyét a táblázaton. CSELGÁNCS A Budapesten megrendezett junior országos rangsorversenyen, a 86 kilós súlycsoportban Nedelkovics Dávid (KJC) a második helyen végzett. KARATE A VIII. Budo Gála millecente- náriumi tornán, Makón serdülő fiú kategóriában egy kivétellel minden súlycsoportban jánoshalmi győzelem született. Az utóbbi évek legszínvonalasabb versenyét láthatta a közönség, kemény, sokszor 9-10 perces mérkőzéseket, bravúros teljesítményeket és a serdülő mécseseken szokatlan full-contact- os küzdőstílust. A JSE eredményei, serdülő fiú, -30 kg: 1. Balázs Attila, 4. Harkai I., -39 kg: 1. Koncs Attila, 4. Módra Sz., -50 kg: 1. Faragó Péter, 2. Nagy A., -57 kg: 1. Dusnoki István, +57 kg: 1. Csizmadia István, 3. Gerber J. A küzdelmek után bemutatók következetek. A kyokushin karatebemutatót Koller István (1 dán), a szakosztály vezetője és Matúz Gábor (1 kyu) felnőtt versenyző tartották óriási közönségsikert aratva. KÉZILABDA NB I/B-s női mérkőzés: Kis- kundorozsma Tomádó-János- halma 21-17 (12-9). Kiskun- dorozsma. Vezette: Kerekes A., Tóth K. Jánoshalma: dr. Borosné - Győrik, Vasas 4, Fodomé 7, Juhász 2, Bátoriné 2, Kósa 2. Csere: Rátái R., Szeri, Gili- ezéné, Bakacsi, Komáromi. Edzők: Rátái Róbertné, Derűs Gábor. Kiállítások: 8, ill. 4 perc. Két közel azonos játékerőt képviselő együttes lépett pályára. A jánoshalmiak azonban sokat hibáztak, kapkodtak, sorozatban hagyták ki a helyzeteket, hét büntetőből csak négyet értékesítettek. A kiskundorozsmaiak - igaz, elég keményen játszottak - éltek a kínálkozó lehetőségekkel és végül megérdemelten nyerték a mérkőzést. NB Il-es férfimérkőzések: Soltvadkerti TE Poli Far- be-Dabas 34-20 (19-6). Soltvadkert: Hegyi - Du- chai 4, Tótyik 6, Mihók 4, Tóth B. 12, dr. Pétervári 6, Lek- rinszki 1. Csere: Hirsch (k), dr. Font G. 1, Barta, Font L„ Háry. Edző: Czéma János. A Soltvadkert az első félidőben sziporkázó játékkal eldöntötte a mérkőzést. A második félidőt már egy kicsit könnyelműen vette, így alakult ki a szorosabb végeredmény. Kitűnt: Tóth B., Hegyi T„ Mihók, illetve Tóth, Lakos. További eredmények: Kecskeméti Delfin Dutép-Hargita KC 20-18, Kecel-Simontomya 31-30, Kalocsa-Dávod 34-21. NB Il-es női mérkőzések: Kecskeméti Delfin KC-Bács- almás 20-13 (11-7). A sok hibával, idegesen játszott a hazai csapat és még így is biztosan győzött. Ld: Oláh 6, Józsa 6, Horváth 3. Bp. Open SC-Kiskőrösi KC 18—30 (10-17). Vezette: Éliás G., Kontity L. Kiskőrös: Fritsch - Pécsi 2, Szilágyi 9, Andrási 14, Guth, Sörös 2, Torgyik 2. Csere: Ba, Gráner, Aszódi, Tasi (k), Ba- jusznács 1. Edző: Szatmáry István. A budapestiek öt új játékost igazoltak és magassági fölényben voltak a kiskőrösiekkel szemben. Ennek ellenére az első 15 perc után már kiderült, hogy az Open SC-nek nem sok keresnivalója van ezen a mérkőzésen. A második félidő tulajdonképpen már könnyed játszadozással telt el. Megyei férfibajnokság: Kalocsa FS-Kiskunmajsa II. 28-24. KOSÁRLABDA NB Il-es férfimérkőzések: Kandó FSC-Miklósi Kék Rókák 105-81 (48—45). Ld.: Csá- nyi A. 29/12, Király L. 21/3, Szolnoki A. 18. Nagyon gyenge színvonalú bíráskodás mellett, ideges hangulatú mérkőzésen megérdemelten győzött az összeszokottabb hazai csapat. Univer-Békési Áfész 84—75 (51-36). Ld.: Forgó 21, Király 18/6, Mester 16/3, Kenderes 12/9. Az első játékrész utolsó 3 percében az Univer 14 pontot szórt ellenfele kosarába kettő ellenében. Ezt a remek játékot szünet után is folytatták, így a 28. percben 70-45-ös állásnál a cseresor is játéklehetőséget kapott és a vendégek fel tudtak zárkózni. Univer-Debreceni KK 11.78-83 (45-50). Ld.: Mester 30/15, Kenderes 16/6, Forgó 15, Keszegh 13. A 35. percig átlagban 5-7 pontos előnnyel vezetett a debreceni csapat. Ezt követően a szívósan küzdő Univer Mester révén kiegyenlített s az utolsó percig szorossá tett a mérkőzés. A végjátékban a hazaiak büntetőket hagytak ki, s így az összeszokottabb és érettebb játékot nyújtó debreceniek nyertek. Kecskemét rendezte az országos gyerek kupa leány egyik középdöntjét, ahonnan a KKC A-csapata 2. helyen bejutott az országos döntőbe. Ezzel az eredményével a Kecskeméti Kosárlabda Club 4 korosztályban - gyerek, mini, serdülő, ifjúsági - országos döntős! A torna legjobb ötösébe Szabó Viktóriát és Kanyó Katalint (Kmét) is beválasztották. Megyei férfibajnokság: Kiskunfélegyháza II.-GAMF DSK I. 53-61, Kertészeti Főis- kola-Kiskőrös KC 72-67, Edu- Show Bt.-Kapóka Filtermat 104-88, GAMF DSK II.-Kun- szentmiklósi DSK 93-88, U. Motorcentrum KC-Dunahol- ding KC 59-65. Megyei női bajnokság: Kunságfenster KC-Kiskunfél- egyháza KC II. 2-0 játék nélkül. A Szélmalom H. SE-Kun- ságfenster KC mérkőzést elhalasztották. LABDARÚGÁS Megyei III. osztály, Nyugati csoport: Ordas-Dusnok II. 2-2, Öregcsertő-Újtelek 2-0, Dunapataj-Foktő 2-1, Ho- mokmégy-Dunaszentbenedek 0-3, Miske-Uszód 3-1, Solt II.-Fajsz 2-2. RÖPLABDA NB Il-es női mérkőzés: Kalo- csa-Haladás 3:0 (11, 4, 9). Jó játékkal magabiztos hazai győzelem született. Kitűnt: Kom- játi. NB Il-es férfi rájátszás az 1-4. helyért: Ózd-Tűzoltó SC 0:3 (-13, -7, -8). Tűzoltó: Börcsök, Nusser, Jantovics R„ Pácsa, Bende, Polgár. Csere: Molnár, Jantovics L., Baracsi. Edző: Rapcsányi István. Pontos, fegyelmezett játékkal 54 perc alatt nyert a kecskeméti csapat. A Magyar Diáksport Szövetség az idei tanévben nem rendezi meg a IV. korcsoportos labdajáték-versenyeket. Ezt a hiányt pótolta a Tavasz Kupa leány torna, melyet a napokban rendeztek a kecskeméti Szent- Györgyi Albert Egészségügyi Szakközépiskolában. Végeredmény: 1. Református Gimnázium (testnevelő: Dunszt István), 2. Kada Elek Szakközépiskola, 3. Katona József Gimnázium, 4. Szent-Györgyi A. Eü. Szakközépiskola. Kiemelkedő teljesítmény nyújtottak: Kecskeméti Zsuzsa (Református Gimn.), Trungel Csilla (Kada E.). A kecskeméti Arany János Általános Iskola immár 3. alkalommal rendezte meg a Varga Lajos fiú mini tornát. Az iskola egykori igazgatója tiszteletére rendezett emlékversenyen Szolnok, Kaposvár, Kazincbarcika, Szeged, Debrecen és Kecskemét - összesen 12 csapat - legjobb II. korcsoportos fiú röplabdásai vettek részt. A hármas döntőbe a kecskeméti Arany János I. és a Vásárhelyi Pál I„ valamint a Szeged Felsővárosi Ált. Isk. csapata jutott. A döntő eredményei: Szeged-Vásárhelyi I. 0:2, Arany I.-Szeged 2:0, Arany I.-Vásár- helyi I. 2:0. A torna végeredménye: 1. Arany J. I., 2. Vásárhelyi P. I., 3. Szeged, 4. Kazincbarcika, 5. Szolnok, 6. Arany J. II. Ifj. Varga Lajos a torna legtehetségesebb játékosának kü- löndíjat ajánlott fel, melyet a zsűri döntése alapján Nagy Péter, az Arany János Ált. Isk. I. csapatának játékosa kapott. TEKE NB III-as férfimérkőzések: Kiszombor-Kecskeméti MÁV 2:6, Köbál-Földeák 3:5. Az izgalmakban bővelkedő rangadón csak az utolsó 5 gurításban dőlt el a két pont sorsa a szerencsésebb napot kifogó Földeák javára, mindössze 6 fa különbséggel (2227:2233). i