Petőfi Népe, 1996. április (51. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-29 / 100. szám

1996. április 29., hétfő 5. oldal Hazai Tükör Mozgalmas politikai hétvége MSZP: Vitányira szükség van a pártban Filléres gondok az elit ezrednél Önvizsgálat, erőgyűjtés, szám­vetés a következő időszak fel­adataival - ez jellemezte a pár­tok hétvégi tanácskozásait. Kongresszus utáni első ülését tartotta szombaton az MSZP országos választmánya. A csaknem ötórás eszmecserén elbúcsúztak Vitányi Ivántól, az előző választmányi elnöktől, aki jelezte: szívesen együttmű­ködik az új vezetéssel. Ha­sonló szellemben nyilatkozott az utód, Baja Ferenc is, aki szerint fontos, hogy a Vitányi által képviselt eszmeiség jelen legyen a szocialista pártban. A legfrissebb közvélemény­kutatási eredmények kapcsán megállapították: hónapok óta érzékelhető, hogy javul a párt támogatottsága, nagy hiba lenne azonban, ha elbizako­dottságot szülne a legutóbbi igen jó közmegítélés. A kormányzati feladatokra készülő Független Kisgazda- párt megkezdte stratégiájának kidolgozását. Sebeket nem ej­teni, hanem gyógyítani aka­runk, higgadt, nyugodt erőként - jelentette ki Torgyán József pártelnök makói nagygyűlésén. Elmondta, hogy az eddiginél nagyobb figyelmet szentelnek a párt regionális politikájának, s dolgoznak az olcsó, de haté­kony állam struktúrájának ki­alakításán. A gyűlésen is gyűjtötték a Horn Gyula és a kormány le­mondását követelő aláírásokat. Mint az elnök mondta: bíznak abban, hogy lesz 2 millió név az íveken. Erős, céltudatos és 1998-ra kormányképes Magyar De­mokrata Fórum képét rajzolta föl beszédében Lezsák Sándor, aki a X. országos gyűlés ko­rábban elhalasztott, s most Az április 1-jén hatályba lé­pett vámtörvény a gyakorlat­ban igazolta, hogy nemcsak a költségvetési bevétel növelé­sét, hanem a hazai ipar, a me­zőgazdaság és a szolgáltatá­sok védelmét is szolgálja. Arnold Mihály, a Vám- és Pénzügyőrség országos pa­rancsnoka szólt minderről teg­nap Egerben, ahol a Magyar Vámügyi Szövetség és a Ma­gyar Közúti Fuvarozók Egyesü­lete országos vámkonferenciát tartott. A törvény megalkotása során az egyik legfontosabb szem­pont az volt, hogy elősegítse Magyarország európai integrá­cióját - mondotta a parancsnok. szombaton megtartott harma­dik napján szólalt föl. Hangoz­tatta, hogy a belső torzsalkodá­sok időszaka lezárult, a párt ezentúl csak a jövő feladataira koncentrál. A Fórum azon lesz, hogy az ellenzéki szolidaritás­ból ellenzéki összefogás vál­jék. Az 580 küldött részvételével lezajlott tanácskozáson a párt­elnökségbe választották Beth­len Istvánt, Hende Csabát, Le- hoczky Istvánt, Manninger Je­nőt és Pongrácz Tibort. Módo­sították a párt alapszabályát is: a frakcióból való kiválás nem jelenti a pártból való kizárást, s így Für Lajost a párt tagjának tekintik. Az ellenzéki pártok prog­ramszerű együttműködését szorgalmazzuk, abból egyik pártot sem akarjuk kirekeszteni - hangoztatta Giczy György, a Kereszténydemokrata Néppárt elnöke egy hétvégi regionális fórumon. Az együttműködés új fejezetét megnyitó program- egyeztetést az ellenzéki veze­tőkkel tartandó kétoldalú talál­kozókon készítik elő. Hangot kapott az a véle­mény, hogy a keresztényde­mokraták elfogadhatatlannak tartják az alkotmány jelenlegi tervezetét, mert nem szavatolja megfelelően az alanyi jogokat a munka, a kultúra, a szociális és az egészségügyi ellátás te­rén. A Magyar Demokrata Nép­párt alapító tagjainak gyűlésén Raskó György elnökségi tag előterjesztésében a néppárt gazdasági programját vitatták meg. A gyűlésen megfogalma­zódott, hogy a néppárt előkí­vánja segíteni a mérsékelt poli­tikai erők - az MDF, a KDNP, a Fidesz és az MDNP - szö­vetségének megteremtését. Ennek megfelelően az eljárási szabályok mintegy 75 száza­léka most már megegyezik az Európai Unió vámkódexének előírásaival. Folytatódik a vámszervezet korszerűsítése. Megkezdték annak a műholdas rendszernek a kialakítását, amelynek segít­ségével figyelemmel kísérhetik a magas adótartalmú áruk moz­gását. Ennek a nagyszabású fej­lesztésnek még az elején van­nak, de annyit máris sikerült el­érni, hogy megszűntek a halasz­tott vámfizetéssel való vissza­élések. Változnak az ellenőrzés formái is, így a nagyobb válla­latoknál a termelési-értékesítési folyamatnak mindinkább része lesz maga a vámolás is. A Honvédszakszervezet alá­írásgyűjtő ívét eddig több mint háromszázan írták alá a kecs­keméti repülőezrednél. Ennek ellenére Birki János őrnagy, az alakulat Pajzs érdekvédelmi szervezetének a tagja nem fűz nagy reményeket az elöljáró által a laktanya kerítésén kí­vülre száműzött akcióhoz.- Az aláírásgyűjtéstől sem a jogállásunk, sem a fizetésünk nem fog változni. Ez csak arra jó, hogy felhívjuk a figyelmet a problémáinkra, és hogy bi­zonyítsuk a szervezettségün­ket. Mert mondhatunk mi bármit, az elöljáró egyszerűen nem vesz tudomást rólunk. Még csak nem is reagál a fel­vetéseinkre. Pedig nincsenek lehetetlen kívánságaink. Sze­retnénk elfogadható körülmé­Sásdi Mária, az iskolaszék el­nöke, a demonstráció egyik szervezője elmondta: a tantes­tület és a szülők azért nem ér­tenek egyet a döntéssel, mert az önkormányzat - a jogszabá­lyokat figyelmen kívül hagyva - lényegében az iskolaszék és a diákönkormányzat megkérde­zése nélkül, a fejük fölött hozta meg a döntést. Márpedig a 350 gyereknek helyet adó intéz­ményben a speciális 6 plusz 6- os rendszerben jelenleg 105 gyermek tanul. Ezek a gyere­kek hasonló iskolát a környé­ken csak Budapesten találná­nyek közt szolgálni, szeret­nénk, ha a becsületes munká­ért becsületes illetményt kap­nánk. Eközben pedig látjuk, hogy milyen fizetések vannak felsőbb szinten és milyen kö­rülmények közt dolgoznak. A honvédelmi bizottság kihelye­zett ülésén például a bizottság tagjait laktanyán belül is luxusbusz szállította, ebédnél pedig az Aranyhomokból hoz­tak részükre étkészletet és me­legítőt a töltött káposzta alá. S miközben az IFOR-katona 12 fogásos reggeliből választhat, addig a mi tisztjeink, tiszthe­lyetteseink és a közalkalma- zottaink közük sokan azért nem járnak ebédelni, mert nem tudják megfizetni az ebéd árát. Egy kiválóan végzett törzs- őrmester például szabadidejé­nak, így tanulmányaik folyta­tása aránytalanul sok kényel­metlenséget, a szülőknek pe­dig plusz kiadásokat jelentene. A város vezetése korábban pénzügyi okokra hivatkozva akarta megszüntetni az iskolát - mondta az iskolaszék elnöke. Ám más számítások szerint a fenntartás 3,5 millió forintos költségével szemben a meg­szüntetés 15 millió forintba ke­rülne - figyelembe véve egye­bek mellett a tanároknak kifi­zetendő végkielégítést és a szü­lők által kezdeményezendő polgári perek, illetve az épü­ben ostyát kényszerül sütni, hogy a családját el tudja tar­tani. Egyik tiszttársam pedig, akinek döntéseitől naponta emberek élete, milliós értékek sorsa függ, reluxát gyárt egy vállalkozónak. Mindez bizo­nyítja, hogy az elvárás és a kö­vetelmény mennyivel maga­sabb, mint az érte nyújtott el­lenszolgáltatás. A valamit va­lamiért elvet a honvédségnél már nagyon régen felrúgták. Ilyen körülmények közt pedig cinikusnak tartom azt a mi­niszteri megközelítést, hogy „nincs pénz, mondjátok meg, honnan vegyünk.” Mi nem is­merjük, nem ismerhetjük a megoldást. Nekünk nem ez a feladatunk, Mert nem mi va­gyunk a honvédelmi minisz­ter. - galambos ­let fenntartásának költségeit. A Pest Megyei Közigazga­tási Hivatal megvizsgálta az ügyet és indokoltnak tartotta a tiltakozók panaszát, jogelle­nesnek minősítette az önkor­mányzat eljárását, ezért bíró­sághoz fordult. A résztvevők azt is nehezményezték, hogy a polgármester nem jelent meg és a város vezetése részéről senki nem vette át az írásban megerősített tiltakozásukat. Az elmúlt napokban a tilta­kozók az iskola megszüntetése ellen aláírásgyűjtési akciót kezdtek, amelyhez eddig 7 ez­ren csatlakoztak. Az önkormányzat május 9- ére testületi ülést hívott össze, hogy újra tárgyalja az iskola­ügyet. Helyi nyilvánosság Média Hungary ’96 címmel rendezik meg május 20-22. kö­zött Balatonszéplakon a helyi rádiók és televíziók konferenci­áját, valamint filmek, műsorok vásárát. A rendezvényen a hiva­talos szervek, a sajtó és az ön- kormányzatok képviselői meg­vitatják, hogyan felelhetnek meg a médiumok a helyi infor­mációk iránti egyre növekvő igényeknek. Az özvegyi nyugdíjról. Ma ülésezik az Alkotmánybíróság, és megvizsgálja a külföldi részvételű gazdasági társaságok adókedvezményeiről, valamint az özvegyi nyugdíj szabályozá­sáról, illetve a nyugdíjra vonat­kozó adókedvezmény számítási módjáról szóló jogszabályt. Cigányjubileum. Tisztelegve a többségi nemzet múltja előtt, méltóképpen vesz részt a hazai cigányság a millecentenárium megünneplésében - hangzott el a hét végén a kanizsai kisebb­ségi kulturális napon. Az Or­szágos Cigány Kisebbségi Ön- kormányzat cigány honfogla­lási jubileumi rendezvénysoro­zatot is kezdeményezett, abból az alkalomból, hogy elődeik 600 évvel ezelőtt érkeztek In­diából a Kárpát-medencébe. Ok nélküli riogatás. A vérel­látás rendszere jól működik, képes lépést tartani a nemzet­közi fejlődéssel. Sokszor mél­tánytalanul keltenek bizalmat­lanságot ezzel kapcsolatban, az utóbbi években ugyanis egyet­len halaszthatatlan műtét sem maradt el vérhiány miatt. Mindez a hét végén hangzott el Szombathelyen, az országos transzfúziológiai konferencián. Késiül a Balaton-törvény. Hosszas vita és elemző munka után a hét végén Balatonfüre- den megalakult az a munkacso­port, amely összeállítja a kon­cepciót és a törvényjavaslatot. Nemcsók János államtitkár, ba­latoni kormánybiztos szerint a jogszabálynak mindenekelőtt az lesz a célja, hogy szabályo­zott keretek közé terelje a tu­rizmust. Vendégváró falvak. Közgyű­lésen beszélték meg tennivalói­kat a hét végén a Falusi Turiz­mus Országos Szövetsége tag- szervezeteinek képviselői. E szervezetek mintegy 8500 szál­láshellyel rendelkeznek az or­szág hétszáz falujában. Egy év tapasztalatai után. A hazai kisebbségi önkormányzás világszerte egyedülálló modell­jét a megalkotása óta eltelt egy év tapasztalatai alapján módosí­tani szükséges - állapították meg a hét végén Komlón, a ki­sebbségi önkormányzati aka­démia ülésén. Szerdától működni kezd az országos telefonszolgálat Alfa magzatmentő misszió A hátrányos körülmények között fejlődő magzatok és a már világra hozott csecsemők védelmére május elsejétől országos mozgalom indul. Erről dr. Téglásy Imre, a minap alakult Alfa Magzat-, Csecsemő-, Gyermek- és Családvédelmi Szö­vetség főtitkára tájékoztatta lapunkat. Elmondotta: Magyarországon csaknem minden második héten elpusztítanak egy cse­csemőt. Csupán az utóbbi öt esztendőben megkétszerező­dött és a félmillióhoz közelít a környezeti, a magatartási, az anyagi vagy egészségügyi okok miatt veszélyeztetett 14 éven aluliak száma. A tragédiák megelőzésére a szövetség a családvédelem alapjaként - alfájaként, innen a szervezet elnevezése is - programot állított össze, amelynek kivitelezésében ma­gánszemélyek, állami, önkor­mányzati intézmények, társa­dalmi és egyházi szervezetek, karitatív célú alapítványok, családsegítő szolgálatok köz­reműködésére számítanak. Tagjaik sorába várják mind­azokat, akik anyagi ellenszol­gáltatás nélkül vállalják a bajba jutottak megsegítését. Aktivistáik a hozzájuk for­duló és kétségbeesett helyzet­ben lévő várandós nőket, és a már megszületett gyermekek édesanyáit minden erővel vissza akarják tartani a rette­netes és jóvátehetetlen mag­zat-, illetve csecsemőgyilkos­ságtól. Elmondják nekik, hol és milyen támaszra számíthat­nak gyermekük világra hozá­sához illetve felneveléséhez. Gondoskodnak arról, hogy egyéb lehetőség híján kisma­maotthoni ellátást kapjon a magára maradt anyuka. Aki pedig végképp le akar, avagy kénytelen lemondani gyermekéről, azok számára örökbefogadó vagy nevelőszü­lőket keresnek. Az ország 19 megyéjében május elsejétől - a Westel 900 és az Ericsson jóvoltából - fo­lyamatosan kiépülő mobiltele­fonos hálózat társadalmi mun­katársai fogadják a segélykérő hívásokat. Cs. Benkő Judit Műholdról - vámos szemmel Jók az első hónap tapasztalatai Tüntetés a Rákóczi-gimnáziumért Pedagógusok, szülők, diákok tüntettek szombaton Szentend­rén a városi önkormányzat döntése ellen, amely szerint a II. Rákóczi Ferenc Általános Iskolában és Gimnáziumban meg akarják szüntetni a gimnáziumi képzést. Ennivaló világrekord. Nehezen túlszárnyalható csúcs született a hét végén Tatán: ifjú péktanulók - mintegy egyórai, összehangolt munkával - elkészítették a világ leghosz- szabb, 268,5 méteres szendvicsét. Pontosan 55,5 méterrel pipálták le az eddigi világrekorder londoni szendvicsmestereket. A száz asztalt elfoglaló alkotáshoz 330 kiló rozskenyeret, 60 kiló koleszterinmentes margarint, 600 fej salátát, 500 csomó retket, 320 kiló uborkát, 150 kiló paradicsomot és 150 csomó újhagymát használtak fel. fotó: Jusztin tibor Agrárberuházások tamogatasa Előzetesen elbírálják az illeté­kesek az agrárberuházások támogatására benyújtott pá­lyázatokat és két héten belül értesítést kapnak az érintettek arról, hogy milyen feltételek­kel tudják segíteni befekteté­seiket. Ezt Lakos László földművelésügyi miniszter je­lentette be szombaton. Elmondta: a beruházók az értesítés után eldönthetik, hogy elfogadják-e a támogatás feltételeit, vagy elállnak be­fektetési szándékuktól. Lakos megerősítette: a vártnál jóval többen pályáztak beruházási támogatásra, az előzetesen kalkulált 15 milliárd forint ér­tékű befektetéssel szemben 39 milliárdos terv érkezett be. Az építkezésekhez segítséget ké­rők valószínűleg a bemházási érték 20 százalékát kapják majd támogatásként - végle­ges döntés még nem született. Amennyiben ennél nagyobb arányú az igényük és a kü­lönbséget hitelfelvétellel kie­gyenlítik, számíthatnak arra, hogy a minisztérium az érvé­nyes kamattámogatást meg­adja számukra a kölcsöntör- lesztéshez. Beszélt arról is, hogy a kormány döntése szerint - a tavalyi exporttámogatás idei évre áthúzódó hatása miatt - 6-8 milliárd forint támogatá­sátcsoportosításra kerül sor. Ennek fedezetét a privatizá­ciós többletbevételből, a költ­ségvetési tartalékból és a meg­szűnt mezőgazdasági alapok összegéből biztosítják. így el­bírálhatják az állattenyésztés reorganizációs támogatására benyújtott pályázatokat, s az érintettek segítséget kapnak az állattartás újraindításához. A miniszter bejelentette még: hamarosan megkezdik a jövő évi agrárszabályozás előkészí­tését. A munkába természete­sen bevonják a kamarákat is, amelyek tevékenységét úgy értékelte: 2-3 megyétől elte­kintve a legtöbb helyen új hi­vatalt akartak kialakítani, mi­közben nem fordítottak kellő gondot a termelők, a termelés és a piac szervezésére. Lakos László beszélt az eu­rópai uniós csatlakozás ága­zati előkészületeiről is. Hang­súlyozta: olyan perspektívát kell felvázolni, amely megfe­lelő pozíciót jelent majd a ma­gyar mezőgazdaságnak.

Next

/
Thumbnails
Contents