Petőfi Népe, 1996. április (51. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-29 / 100. szám

2. oldal Megyei Körkép 1996. április 29., hétfő Naptár Április 29., hétfő. Névnap: Péter. Névnapozóknak Péter: a görög Pet- rosz névből latino- sított Petrus ma­gyar változata. Je­lentése: kőszikla. Köszönt­jük a névnapjukat ma tartó Antónia, Hugó, Kata, Ró­bert, Tihamér nevű olvasó­inkat is! Évforduló 1867-ben e napon született Kecskemé­ten Fényes Adolf fes­tőművész, a legna­gyobb magyar realista fes­tőművészek egyike. Szé­kely Bertalannál, majd Weimarban, Párizsban tanult. Részt vett a szol­noki művésztelep meg­szervezésében. Tájképei, paraszti életképei és port­réi, majd csendéletei egy­aránt népszerűvé tették. Számos elismerést, díjat kapott. 1944-ben elvették szolnoki műtermét, majd gettóba hurcolták. Az el­szenvedett megpróbáltatá­sok következtében hunyt el 1945 tavaszán. Ökumenikus naptár A katolikus liturgi­kus naptárban ma az 1380-ban elhunyt Sziénai Szent Kata­lin emléknapját jelölik. Dominikánus apáca volt, aki jótékonykodó életet élt, s számos teológiai írás is fű­ződik nevéhez. Mi, Hol, Mikor? 9 Ma 14 órakor nyitják meg Csontos Jolán fotóművész kiál­lítását a kecskeméti ÁFEOSZ- szakközépiskolában. • Ma fél 3-kor városi vers- és próza­mondó verseny lesz a nagykő­rösi művelődési központban. • A kiskőrösi Petőfi Általános Iskola nevelői és diákjai április 30-án a helyi művelődési ház­ban zenés műsort adnak. A Zene az kell című program este hét órakor kezdődik. # Komár László és Somló Tamás fellé­pésével jótékony célú rockbulit, zenés-táncos nosztalgiaestet rendez a kecskeméti II. Rákóczi Ferenc Általános Iskola alapít­ványa az árpádvárosi sport­csarnokban április 30-án 19 óra 30 perctől. Másfél milliós pecazsákmány Valóban itt van a horgászidény. A kalocsai rendőrkapitányság nyomoz ugyanis egy ügyben, melynek során nagy mennyi­ségű horgászfelszerelést loptak el. Egy solt-kis-Duna-parti hor­gásztanyáról pontosan száz da­rab horgászfelszerelést tulajdo­nítottak el ismeretlen tettesek. A kár meghaladja a másfél mil­lió forintot. Lakásbetörések A napokban két betörés is tör­tént, melyek során fél-félmillió forint lett a betörők zsákmánya. Kiskunhalason a Mártírok útján egy lakásba hengerzártörés módszerével hatolt be az egyik tettes, s onnan arany ékszere­ket, valamint készpénzt vitt el A kecskeméti Petőfi Sándor Általános Iskola színjátszó csoportja is (képünkön) színre lépett szombaton az ifjúsági otthonban, a Forgószínpad néven megrendezett bemutatkozó műsorban. Az immár hagyományos seregszemlén kecskeméti óvodák, általános és középis­kolák színjátszói, táncosai léptek fel nagy sikerrel. fotó: ábrahám Eszter Polgármesterek találkozója a határőrökkel Első alkalommal hívták meg a kisebbségi önkormányzatok vezetőit a már hagyományos­nak mondható polgármesterek és a határőrség vezetőinek kö­zös fórumára - tájékoztatta la­punkat Németh Zoltán száza­dos, a Kiskunhalasi Határőr Igazgatóság tájékoztatási fő­előadója. A megbeszélésen a katonák kérték a települések polgármes­tereit, hogy próbálják meg rendben tartani a hatámyiladé- kokat, amelyeket a megyei ön­Záróhangverseny Ma este 19 órakor kezdődik a kecskeméti Kodály-iskolában az intézmény művésztanárainak hangversenye. A hat részből álló koncertsorozat mai záró- hangversenyén Révész László, Berényi Bea, Dratsay Ákos, Maczák János, Gerhátné Papp Rita, Radványi Mária, Petes Patrícia és Gerhát László lép fel. Műsoron Franck, Honegger, Grieg, Csemiczky és Rahma- nyinov művei szerepelnek. kormányzatoktól kapott pénz­ből végeznek minden évben az önkormányzatok. Kátai József ezredes, a halasi határőr-igazga­tóság vezetője elismerően szólt a határ menti települések lakói­nak a közbiztonság terén nyúj­tott aktív közreműködéséről, amely komoly segítséget jelent a határőrség számára. Lényeges kérdésként vetődött fel az érin­tett települések részéről a volt határőrobjektumok további sorsa. Kátai ezredes ismételten felhívta a polgármesterek fi­Továbbjutottak A Veszprémben megrendezett honvédségi Ki mit tud?-on Kecskemétet Mócza Andor, Vi­rág Zsolt, Borzavári Katalin, Pető Zita (a helyőrségi klub ver­senyzői) és az Óceán Együttes képviselték. Közülük Virág Zsolt bűvész (Kocsis Pál Szak- középiskola), Pető Zita hegedű­szólista (Arany-iskola) és az Óceán Együttes (városföldi rá­diótechnikai alakulat) jutott to­vább a televíziós előválogatóra. gyeimét arra, hogy ezek az in­gatlanok a kincstárhoz kerültek át, így a határőrség már nem rendelkezik felettük. Az értéke­sítések a kincstárhoz tartoznak. A találkozón szóba jött még egy létrehozandó határátkelő megnyitása. Krisán Attila ezre­des, a határőrség szóvivője el­mondta, hogy a jugoszláviai diplomáciai kapcsolatok rende­zése után az illetékesek meg­vizsgálják a feltételeket, figye­lembe véve a mindenkori határ- forgalmi helyzetet. P. Á. Névadó ünnepség a gátéri iskolában Május 4-étől Széchenyi István nevét veszi fel a gátéri általános iskola. A reggel 9 órakor kez­dődő névadó ünnepséget köve­tően Széchenyi István élete és kora címmel történelmi vetél­kedőt rendeznek a Félegyháza körzetéhez tartozó hat általános iskola diákjainak részvételével. Ezzel párhuzamosan különböző szellemi vetélkedők és népdal­éneklés szórakoztatja a vendé­geket. Az ünnepségre várják az iskola egykori tanárait, diákjait. Rendhagyó találka Szülők, diákok és tanárok kö­zös találkozójára kerül sor má­jus 2-án a kiskunhalasi Bibó- gimnáziumban. A délután öt órakor kezdődő rendezvényen, amelynek során irodalmi-zenei műsor és rendhagyó osztályfő­nöki óra is lesz, az iskola peda­gógusai a szeptembertől elsős diákokat és szüleiket várják. Közhasznú munka L^josmizsén Lajosmizsén április 1-jétől ve­zették be a közhasznú munkát. A munkaügyi központ támoga­tásával indult kezdeményezés tapasztalatairól Buda Lászlóné dr., a polgármesteri hivatal nép­jóléti irodavezetője számolt be lapunknak. A 181 megkeresett személyből 24 fő idézésre sem jelent meg; 25-en kategoriku­san visszautasították a munkát; négyen egészségi állapotuk mi­att kaptak felmentést; 30 hala­dékot kapott a munkaügyi köz­ponttól. Mintegy ötven sze­mélynek szüntetik meg a jöve­delempótló támogatását. Végül 95 személlyel kötöttek megál­lapodást, közülük 84 vette fel a munkát: parkrendezés, gereb- lyézés, metszés a feladatuk, amiért jelenleg havi 7 ezer 840 forintot kapnak. Az irodavezető elmondta: a munkát felvettek számát tekintve sikernek köny­veli el a kezdeményezést. Balesetek, Bűnügyek 500 ezer forint értékben. A má­sik eset Gátéron, a Dózsa György úton történt. Ide ajtóbe- feszítés útján jutott a tettes, hogy aztán az elrejtett pénzes kazettával távozzon. Ebben is félmillió volt. Eltűnt készülékek Baján az elmúlt napokban sok telefont loptak el. Á német ne­velési központ nyitott öltözőjé­ből egy Siemens S4-es rádióte­lefon tűnt el, értéke 120 ezer fo­rint. A Petőfi Sándor utcai szakmunkásképző portásfülké­jéből egy hónapon belül másod­jára fújták meg a telefont, a kár itt 100 ezer forint. Telefonkalózok Egy hercegszántói polgár tett bejelentést a rendőrségen, mert ismeretlen személyek a szám­lája terhére 110 ezer forint ér­tékben külföldi telefonhíváso­kat bonyolítottak le. Megfújt görkorik Baján a Déri sétány egyik laká­sából két pár görkorcsolyát lop­tak el. Nemcsak a gyerekek szomorkodtak ezért, hanem a szülők is, hiszen 33 ezer forin­tot ért a két kori. Túrabicikli Egy női túrakerékpárt loptak el este a kunszentmiklósi Rózsa presszó elől. A bicikli 24 ezer forintot ér. Gázolaj szívás A bajai Ipartelepi úton parkoló kamionok tankja sem volt biz­tonságban a tolvajoktól. Két kocsiból összesen 300 liter gázolajat szívtak le ismeretlen tettesek. A lopott olaj értéke 30 ezer forint. Ajtókifeszítés Egy Kossuth utcai családi ház melléképületét törték fel Sza­badszálláson. A tolvaj ajtókife­szítés módszerével jutott be a kamrába, ahonnan egy gázpa­lackot zsákmányolt nyomás- csökkentővel. A kár tizenkét­ezer forint. Tolvaj a telepen Hajnalban a kunszentmiklósi MÁV pályafenntartási telephe­lyén járt tolvaj. Egy IFA plató­járól húszliteres, benzinnel teli kannát, valamint egy gázpalac­kot vitt el. Nézőpont Söprűt vegyünk, vagy vadászgépet? Galambos Sándor írása A csodára várás időszaka elmúlt, a Messiás nem jött el. Jöt­tek helyette gazdasági szakemberek, akik az éhség szintjére taszították a hivatásos katonákat - kezdte felszólalását Birki János őrnagy a szakszervezet egyik ülésén. Egy ilyen felszólalásért még a nyolcvanas évek végén is alaposan megütötte volna az ember a bokáját. De azóta so­kat változott a sereg. Birki őrnagy felállt és hozzászólt. Le­het, hogy a főnökök közül néhányan ferde szemmel néznek rá, de a csillag nem ugrott. Sőt még csak meg sem fenyítet- ték. Nem történt semmi. Éppen ezt sérelmezi ő is, hogy az utóbbi időben nem törté­nik semmi. Hiába kongatja a vészharangot a szakszervezet. Hiába a létbizonytalanság, a szolgálati körülmények ellehe­tetlenülése. Egyszerűen nem történik semmi. Pontosabban a honvédelmi tárca állítólag az évszázad leg­nagyobb értékű vásárlására készül. Az elöregedett vadász­gépeket akarják lecserélni újakra. Több mint egymilliárd dollárt terveznek elkölteni erre. A tisztek egy része éhesen látja el a szolgálatot. Éhes, mert nincs pénze kifizetni az ebéd árát. És álmos, mert éjszaka ostyát süt meg reluxát gyárt. Közben pedig emberek életéről kell dönteniük. A repülőtér mindig élesben dolgozik. Kész szerencse, hogy a pilótáknak még van mit enniük. Ők viszont nem repülhetnek. Még annyit sem, amennyire a minimális biztonsághoz szükség lenne. Évi 60 óránál keve­sebb levegőben töltött idővel öngyilkosság gépbe szállni - mondják a szakértők. Felröppent a hír, hogy takarékossági okból 40 órára akarják lecsökkenteni a kiképzési repülésre fordítható órák számát. Szeretném hinni, hogy ebből egy szó sem igaz. Mindez az elitnek számító fegyvernem legelitebb ezredénél. Belegondolni is szörnyű, hogy mi lehet a többi alakulatnál. Csoda, hogy még egyetlen helyen sem kapcsolták ki a vil­lanyt. Az pedig, hogy a takarításhoz van Ultra meg söprű, csak a szolgálatvezetők leleményességét bizonyítja. TISZTELT ÜGYFELEINK7 Szíves tájékoztatásuk érdekében közöljük, hogy a RÓNASÁGI TAKARÉKSZÖVETKEZET KECSKEMÉTI Kirendeltsége 1996. április 29-étől zavartalan körülmények mellett már új üzletházában: Kecskemét, Kőhíd u. 6. szám alatt várja _________régi és új ügyfeleit.__________ A z 1 éve sikeresen működő üzleti partnerünk az L &A zálogház is a fenti cím alatt várja régi és új ügyfeleit. A megnyitás hetében minden ügyfelünknek ajándékokkal kedveskedünk. Továbbra is készséggel állunk ügyfeleink és a lakosság szolgálatára. s Rónasági Takarékszövetkezet Igazgatósága TAVASZ­FORD-IILÓ a Szalay Autóházban! KECSKEMét-katoNATELEP_____________________ A Mondeóra: 10% engedmény, vagy 350 ezer Ft értékű légkondi AJÁNDÉKBA!!!!! INGYENES TAVASZI ÁTVIZSGÁLÁS!- olajcsere munkadíj felszámolása nélkül - ingyenes fényszóró- és fékbeállíítás! Az egyébként is rendkívül olcsó Escortokra: 100. 000, azaz SZÁZEZER FORINT ENGEDMÉNY! • használtautó-beszámítás, használt autó RÉSZLETRE IS! SZALAY AUTÓHÁZ, tel: 76/471-447. Kecskemét-Katonatelep (441-es főút)

Next

/
Thumbnails
Contents