Petőfi Népe, 1996. április (51. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-25 / 97. szám
1996. április 25., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Bio-konzervüzemet avattak tegnap Kecskeméten, a Faragó Béla Gyermek- és Ifjúsági Otthon területén. A Munkát, Otthont, Gondviselést program keretében így az intézet nagykorúság előtt álló 8-10 lakója számára teremtettek védett munkahelyet. A Phare-program által 45 ezer ECU- vel támogatott kezdeményezés lehetőséget teremtett még további 6-8, magatartási zavarokkal küzdő fiatalember elhelyezésére az építőiparban. fotó: galambos Sándor Meleg(víz) helyzet Félegyházán (Folytatás az 1. oldalról) A kiskunfélegyházi önkormányzat tavaly pályázatot írt ki a fűtés- és a melegvíz-szolgáltatás privatizálásra. A jelentkezők közül a Dunaaqua-Therm Rt. ajánlata tűnt a legelfogadha- tóbbnak, ezért az önkormányzat gazdasági bizottságából egy csoport Dunaújvárosba utazott, hogy a helyszínen tanulmányozza a szolgáltatás működését. A tervezett változásokról - több alkalommal is - lakossági fórumokon tájékoztatták a közös képviselőket és az érintetteket. Az önkormányzat gazdasági, illetve a jog- és ügyrendi bizottság többször megtárgyalta, megvizsgálta a pályázatokat, végül a Dunaaqua-Therm Rt.-t találták a legalkalmasabbnak arra, hogy a testület elé terjesszék. A képviselők egyetértettek a bizottságok döntésével és rábólintottak az üzletre. Ezt követően pedig megkötötték azt a szerződést, melynek értelmében jelenleg vízköbméter helyett „légköbméter” alapján fizetik a polgárok a melegvízdíjakat. A felháborodott fogyasztók Ficsór József polgármestert vádolják a kialakult helyzetért. Mint mondják, „döntése felér egy árulással”. „Épeszű ember” ugyanis nem írhat ilyen szerződést alá. Ezt az álláspontot támasztja alá a Bácsvíz Rt. egyik vízügyes munkatársa is, aki „ilyen elszámolási rendszerről eddig még nem is hallott”. A polgármester viszont nem érzi vétkesnek magát. Mint mondta, Magyarországon általában ez a fizetési gyakorlat működött eddig is. (Valóban, az átalánydíjas rendszernél a lakások alapterületét - de nem térfogatát! - vették alapul. A szerk. megj.) Különben is, az egész ügy csak közvetlenül a döntési stádium előtt került hozzá. A tervezetet valamennyi képviselő ismerte, több alkalommal látta. A határozatot a testület hozta, ő ennek alapján írta alá a szerződést. A polgármester szerint a fogyasztók felének megfelel a jelenlegi fizetési rendszer, csak a másik fele elégedetlen. Épp ezért határozták el a „közvéleménykutatást”, hogy olyan megoldást találjanak, amely a fogyasztók többségének megfelel. Szász András Béremelés a megyei kórházban A június 3-ai fizetéskor vastagabb borítékot kapnak kézhez a kecskeméti megyei kórház dolgozói. A béremelésnek az államilag garantált, de a kórház teljesítményétől függő 27 százalékos bérfejlesztés a forrása. Kötelezően emelkedik több száz dolgozónak az alapbére, mivel életbe lépett a közalkalmazotti törvény módosítása. A közalkalmazotti béremelés február elsejétől érvényes, s a kórház gazdasági igazgatója, Hegedűs Iván tájékoztatása szerint kétszáz orvost, 1500 szakdolgozót és gazdasági-műszaki dolgozót érint. Február elsejétől a munkahelyi pótlékok is emelkednek, a mostani 8 ezer 500 forintról 9 ezer 350 forintra. A kötelező emelésen felül a kórház- vezetés döntése szerint adható béremelés az összesen 27 százalékos bérfejlesztés terhére. Egyelőre az érdekképviseleti fórumokkal egyeztetnek arról, hogy milyen mértékű béremelést kapjanak az egyes szakterületeken dolgozók. Ami biztos: ez a bérfejlesztés április elsejétől érvényes, s a megyei kórház dolgozói a június 3-ai fizetéssel kapják kézhez. A. E. Nem az alpolgármester bérelte fel Vallott a tiszakécskei betörő (Folytatás az 1. oldalról) P. Pál az épület hátsó részéhez lopódzott, majd egy erőteljes rúgással betörte az ajtót. Terve szerint eredetileg csak a Point Line kábeltévés cég irodáját akarta meglátogatni, hogy számítógéppel, videóval gazdagodva léphessen le a helyszínről. Odabent azonban úgy gondolta, hogy ha már itt van, szétnéz a többi irodában is. Ez lett a veszte. Ugyanis amikor berúgta a gazdasági iroda ajtaját, a rendőrőrsön megszólalt egy riasztó. Erről ő mit sem tudott, tovább kutakodott, de végül csak a kábeltévé irodájában talált megfelelő zsákmányra. Szépen összekészítette magának az áhított számítógépet, videót, meg egy tér-erő mérő készüléket, amiről azt hitte, hogy videokamera. Csakhogy ekkor már a közelben intézkedő két rendőrt is értesítették a központból. Nem volt hát nehéz fülön csípni a szajrét pakolgató P. Pált, aki előállítása után azon melegében beismerő vallomást is tett. Ám miután kiengedték, elkezdett kombinálni; eszébe jutott, hogy neki van még egy felfüggesztett börtönbüntetése is, amit ezek után biztosan nem fog megúszni. A cimborák sem biztatták semmi jóval; azzal rémisztgették, hogy akár tűzvészt is okozhatott volna azzal, hogy elmozdította a számítógépeket a helyükről. A műszaki téren nem túl járatos P. Pál ettől még jobban elbizonytalanodott, és cimboráinak hirtelen előállt egy merőben új történettel. Eszerint nem is ő akart betömi, úgy bízta meg ezzel valaki. No de ki? Egyik haverja nagyon firtatta a kérdést, azt mondta, kiejt bizonyos neveket, ha köztük van a megbízó, P. Pál csak bólintson. Nem sokáig tartott a találga- tósdi, mert azt első névre bólin- tás volt a válasz. E név volt Pólyák alpolgármesteré. Hogy így kifundálták a titkos megbízó sztoriját, P. Pál be is ment március 27-én a rendőrségre, hogy módosítsa vallomását az új verzió szerint. A szóbeszéd ezek után gyorsan terjedt Kécskén. Az ügyet erre való tekintettel átvette a vizsgálati alosztály, s a következő kihallgatáson sikerült tiszta vizet önteni a pohárba. P. Pált néhány kérdéssel sarokba szorították, mire úgy döntött, inkább mindent bevall megint. S mivel Pólyák alpolgármester éppen a rendőrségen tartózkodott, ő lett volna a következő kihallgatott, P. Pált kérte, hagy kérjen személyesen bocsánatot tőle. Ez meg is történt; P. Pál elmondta, akárki nevét mondták volna, ő arra is rábólint félelmében. Bán János Kevesebb támogatás jut a mozgáskorlátozottaknak Nehéz helyzetben vannak Baján és környékén is a mozgáskorlátozottak a múlt évben elfogadott kormányrendelet miatt - hangoztatta Czakó Mihály, a mozgáskorlátozottak régióban működő egyesületének elnöke a napokban megtartott küldöttgyűlésen. A rendelet érzékenyen érintette a mozgássérülteket, hiszen tavaly óta jelentősen lecsökkent a közlekedési támogatás, és kevesebbet kapnak a személygépkocsik fenntartására is. Ez a megvonás a térségben mintegy 2100 főt érint. Gazdasarok Miért jó komposztálni a kerti hulladékot? A komposzttal jelentős mennyiségű szerves anyag kerül vissza a talajba. A kom- posztban talajmikrobák milliói találhatók, lazítja a földet, javítja a vízháztartást és segíti a gyökerek fejlődését. Például homoktalajon alkalmazva megköti és tárolja az amúgy elszivárgásra ítélt vizet és tápanyagokat. A levelek, a zöldségfélék hulladékai, a gyep nyiradéka mind-mind rengeteg tápanyagot tartalmaznak, kár lenne elszállítani a kertből azokat, nem is beszélve arról, hogy mindez pénzbe is kerül. Viszont ha kezelés nélkül csak beássuk a talajba a kerti hulladékot, akkor többet ártunk, mint használunk. Ugyanis a lebontás folyamatában részt vevő baktériumoknak az életfolyamatokhoz nitrogénre van szükségük. A tápanyagot tehát a talajból vonják el, növényeinkben hiánytünetek jelentkezhetnek. A komposztálódás folyamatában a növényi maradványokon az Azobakter nevű baktériumfajok szaporodnak el. Ezek a baktériumok megkötik a levegő nitrogénjét, amit így más mikroorganizmusok is hasznosíthatnak. A jó komposzt tehát sosem von el nitrogént a talajból, hanem jelentősen növeli annak tápanyag- tartalmát. A komposztálódás meglehetősen időigényes folyamat, ezért a jól tervezett kertben két komposztprizmát készítsünk. Az egyik háborítatlanul érlelődik, a másikat folyamatosan tölthetjük a kertben keletkezett szerves hulladékokkal. Dunatetétlen és Harta takarékos társulása Még nincs itt a fürdőzés ideje A hirtelen jött jó idő sok embert csal ki a vízpartokra. Napozni már lehet, de a vízben megmártózni még nem ajánlatos. U- gyanis példul a legutóbbi áradás miatt a Sugovica vízhőmérséklete alig éri el a 10 fokot, így könnyen baj lehet. Csak emlékeztetőül idézzük, hogy tavaly ilyenkor egy fiatalember halálát okozta a korai fürdőzés a Súgóban. A Vadkerti-tóba az idén fulladt bele egy férfi. A dunatetétleni és a hartai önkormányzat döntése alapján intézményirányító társulást hoznak létre. Ennek oka az, hogy a két község iskolái egy irányítás alatt működnek tovább ’96 szeptemberétől. A társulást Dunatetétlen kezdeményezte, mivel így jelentős összeget tud megtakarítani az önkormányzat, amelynek idei költségvetését többmilliós hiánnyal fogadták el. Pálfi Mihályné, Te- tétlen polgármestere elmondta, hogy az intézményirányító társulás részleteit a két önkormányzat bizottságai fogják kidolgozni. Az idő sürget, hiszen ha július elsejéig sikerül tető alá hozni a társulást, pá- lyázhatóvá válik állami támogatás is. W.K.E. * Áramszünet Tegnap este fél 6 tájban másfél órára kialudtak a fények, megálltak a számítógépek Kecskemét központi városrészében, szerkesztőségünkben is. Meleg Lászlótól, az áramszolgáltató helyi vezetőjétől megtudtuk: a Dobó krt.-Batthyány utca-Kis- faludy utca által közrefogott területen talajvíz-szivattyúzáshoz csöveket raktak le az építők. Eközben megsértették az elektromos kábelt, ez okozta a hibát. Hogy a jelenlévők közül melyik cég embereit terheli a felelősség, csak ma deríthető ki. Kitüntetés A rendőrség napja alkalmából a Magyar Köztársaság belügyminisztere dicséretben és jutalomban részesítette Szabó Zoltán rendőr zászlóst, a bajai rendőrkapitányság nyomozóját. Nyitott szertár a bajai tűzoltóknál Szent Flórián, a tűzoltók védőszentjének napjához közeledve mindig megnyitja kapuit az érdeklődő nagyközönség előtt a bajai tűzoltó-parancsnokság. A hagyományos Nyitott szertár napok péntekig tartanak, ez idő alatt várják az óvodás és iskolás csoportok látogatását a laktanyában. Közéleti HIrek • • Lakossági fórumot rendeznek pénteken 17 órától a kiskőrösi művelődési házban, melyen politikai és agrárkérdésekről tart előadást dr. Bemáth Balázs, az FKgP országgyűlési képviselője, dr. Frigyesy Ferenc, a KDNP megyei elnöke, és Madari Jenő, a megyei föld- művelési hivatal vezetője. A KISKUNFÉLEGYHÁZI TAKARÉKSZÖVETKEZET KÖZLEMÉNYE Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy takarékszövetkezetünkben 1996. év május 10. napjától a kamatok az alábbiak: kamat Könyves betétek: 1. Kamatozó betétek-látra szóló 17%-1 hónapra lekötött 17,5%- 3 hónapra lekötött 18%- 6 hónapra lekötött 21 %-1-3 évre lekötött 22,5% 2. Takaréklevél 16% Számlabetétek: 1. Elszámolási számla- lekötés nélkül 7%-1 hónapra lekötött 10%- 3 hónapra lekötött 14%- 6 hónapra lekötött 16%-1 éven túli lekötés 18%- lekötés nélküli egyedi el. 8% 2. Lakáscélú betétek Ifjúsági és Otthonteremtő betétek- 1 éven túl, 5 éven belül 22,5%-5 éven túl 23% 3. Lakossági folyószámla 17% Egyéb betétek: 1. Alapítványok lekötött bet. 18,5% 2. önkormányzatok lekötött bet. 15,5% Értékpapír 1. Értékj egy (új nem nyitható) 10% Kamatjegy, Pénztárjegy kamatozása a takarékszövetkezet hivatalos helyiségében kifüggesztett hirdetmény szerint. A lekötési időt el nem ért betéteknél 1%-ot fizetünk. KISKUNFÉLEG YHÁZI TAKARÉKSZÖVETKEZET.L IGAZGATÓSÁGA I Pappá szentelésének 25. évfordulóját ünnepelte vasárnap Szeghalmi Ambrus sükösdi katolikus plébános. A jubileum alkalmából a templomban és az egyházközségi házban az egész napos, igen jó hangulatú program keretében több szentmisét és előadást tartottak. A záró ezüstmisén a szentbeszédet Jelenits István piarista atya mondta, fotó: zalavári László