Petőfi Népe, 1996. április (51. évfolyam, 77-101. szám)
1996-04-25 / 97. szám
% iit £} PETŐFI NÉPE 1996. április 25., csütörtök • A Duna-Tisza köze napilapja • 51. évf., 97. szám / 29,50 Ft MA Jó napot! Szolgáltatórovatunk a 9. oldalon Első alkalommal Szent György napján kell kihajtani az állatokat a legelőre - tartja a néphagyomány. A legtöbb gazda azonban már túl van az első legeltetésen. Hiszen a tél hosz- szú volt, s aki csak tehette, már jóval korábban a gyengécske fűre terelte a nyájat. így tett Földházi József, Kecskemét környéki gazdálkodó is. fotó: galambos Sándor Meleg(víz) helyzet Félegyházán Noha az elmúlt hét végén már valóban megkezdték a kérdőívek szétosztását, a félegyháziak csak nem tudnak belenyugodni abba, hogy drága pénzen felszereltetett vízórák ellenére a szolgáltató (Dunaaqua- Therm Rt.) a lakások térfogata, azaz „légköbmétere” után fizetteti velük a melegvíz-díjakat. Szerintük ugyanis nincs semmilyen logikai összefüggés a lakások térfogata és az elfogyasztott vízmennyiség között. Kedden délután botrányos jelenetek játszódtak le a kecskeméti Tudomány és Technika Házában. A Tudományos Ismeretterjesztő Társulat által szervezett bibliai szabadegyetemre érkező, mit sem sejtő 35 résztvevő nem tudott bemenni az első emeleti tanácsterembe. Annak ellenére, hogy a TIT az épületet üzemeltető MTESZ részére a terem bérleti díját előre kifizette. Az esetről jegyzőkönyv és videofelvétel is készült. A jegyzőkönyv szerint az üzemeltető a termet áramtalaníKövetkezésképpen valakik szándékosan félre akarják vezetni őket. Mint arról a napokban már beszámoltunk, a felháborodott fogyasztók aláírás- gyűjtést fontolgatnak, mi több, jó néhányan azt tervezik, hogy egyszerűen megtagadják a melegvíz-díjak kifizetését, mindaddig, amíg a szolgáltató cég felül nem bírálja a jelenlegi fizetési rendszert. További részletek a 3. oldalon. Kommentárunk a 2. oldalon. tóttá, a bejárati ajtókat pedig lezárta. A bibliai szabadegyetem résztvevői így kénytelenek voltak a folyosón meghallgatni az előadást. Amint arról kedden írtunk: vita van a technika háza használata ügyében az épületben lévő MTESZ és a TIT között. Információink szerint a műszaki egyesület azért nem engedte be a szabadegyetem résztvevőit a terembe, mert kedd délutánig nem kapott a TIT-től garanciát arra, hogy a bérleti díjat utólag nem fogja visszakövetelni. Büszkén mutatja gyógyuló kezét a 3 esztendős hetényegyházi kisfiú. Zubek Ákos súlyosan roncsolt kezét 16 órás műtéttel mentette meg januárban dr. Zakupszky Zoltán, a megyei kórház kézsebésze. Ákos és édesanyja kedden azért járt bent szerkesztőségünkben, hogy az adakozni vágyók támogatását kérje egy jótékonysági . rendezvényhez, amelyet a gyógytornászok javára rendeznek májusban Kecskeméten. Botrányos jelenetek a technika házában Bibliai előadás a folyosón Pazarolják-e a közpénzeket Kiskunhalason? Tóth Zoltán polgármester kérésére vizsgálat indult a kiskun- halasi polgármesteri hivatalban a közelmúltban. A jegyzőnek elsősorban azokat a vélt vagy valós hiányosságokat kell vizsgáltatnia, amelyek a legutóbbi önkormányzati ülésen vetődtek fel. Mint korábban hírül adtuk, több képviselő is pénzügyi szabálytalanságokra hívta fel a figyelmet a hivatal gazdálkodásában. Dr. Ván Lajos, az önkormányzat pénzügyi bizottságának vezetője szerint gyakran pazarlóan bánnak a közpénzekkel. Mindezeket az állításokat vizsgálják most és számolnak be annak eredményéről a soron következő testületi ülésen. Senki sem bérelte fel a tettest Vallott a tiszakécskei betörő Hetek óta szóbeszéd járja Ti- szakécskén. Állítólag elkaptak egy betörőt, aki azt vallotta, hogy legutóbbi betörésére maga az alpolgármester, Pólyák Albert bérelte fel. P. Pál egy ideig kitartott ezen állítása mellett, ezért terjedt el a hír villámgyorsan. A tegnapi rendőrségi sajtótájékoztatón kiderült, hogy miért vallotta ezt a 27 éves P. Pál. Az ominózus betörésre még március 22-én este került sor; emberünk ekkor a helyi művelődési házban szórakozott. A diszkónak ideiglenesen egy kisebb verekedés vetett véget, mire valaki értesítette a helyi őrs két rendőrét, akik - kocsijuk nem lévén - gyalog érkeztek a helyszínre. Látva hogy mindenki a verekedésre, és a rendőri intézkedésre figyel, P. Pálnak fantasztikus ötlete támadt; most kell betömi a művelődési házba, amíg senki sem figyel! Folytatás a 3. oldalon Nyugati támogatás a vasútnak Az Európai Unió Phare-prog- ramja kész a MÁV 100 milliárd forintos rekonstrukciójának 25 százalékát finanszírozni. Ehhez azonban a magyar vasúti társaságnak jelentősen növelnie kell a hatékonyságát. így például optimális dolgozói létszámot kell kialakítania, jelentős költségcsökkentést kell végrehajtania, szervezettebben irányítania tevékenységét. Az Európai Unió elvárja, hogy a magyar A napokban életbe lépett az új közgyógyellátotti rendszer. Ennek lényege, hogy kibővült azok köre, akik térítesmentesen válthatnak ki a patikákban körülbelül 640-féle gyógyszert. A támogatás két feltétel együttes megléte esetén jár alanyi jogon. Az egyik: a kérelmező családjában az egy főre eső havi nettó jövedelem nem haladhatja meg a mindenkori öregségi nyugdíjminimumot. Ez az összeg ma 9600 forint. Egyedülállók esetében pedig a nyugdíjmimi- mum másfélszeresét, ami ma 14 ezer 400 forint. A másik feltétel: a kérelmező rendszeres, orvos által igazolt havi gyógyszerköltsége meghaladja a nyugdíjminimum tíz százalékormány biztosítson lehetőséget más vasúttársaságok működésére is. Mindezt Lotz Károly közlekedési, hírközlési és vízügyi miniszter mondta szerdán brüsszeli európai uniós tárgyalásait követően hazaérkezésekor Ferihegyen. A közlekedési tárca vezetője Brüsszelben hétfőn és kedden megbeszélést folytatott Neil Kinnockkal, az Európa Bizottság közlekedési főbiztosával. kát, tehát ma a 960 forintot. A megyei egészségbiztosítási pénztártól kapott tájékoztatás szerint ma Bács-Kiskun megyében több mint 23 ezer polgár rendelkezik közgyógyellátotti igazolvánnyal. Az egészségbiztosító főgyógyszerésze, Komáry Kázmér szerint az új feltételekkel - óvatos becslés szerint is - duplájára nő az alanyi jogosultak száma. Vagyis a megyében több mint ötvenezer közgyógyellátottra számítanak. A kérelmeket az önkormányzatok népjóléti, szociális irodáiba lehet benyújtani. A közgyógyellátotti listáról és a május elsejétől életbe lépő gyógyszerár- emelésről lapunk 9. oldalán írunk. Nem kapott bizalmat az orvosigazgató A kalocsai városi kórház orvosigazgatói állására pályázatot írtak ki, melyre egyedül dr. Réfy Miklós, a jelenlegi vezető pályázott. Ennek ellenére a bíráló- bizottság nem támogatta és a kalocsai képviselő-testület sem szavazott neki tegnap bizalmat. Új pályázatot írnak ki, annak elbírálásáig a gazdasági igazgatót, Fodor Andrásnét bízták meg az intézmény vezetésével. Gyorshírek Szuper gyorsfotók a száguldozókról Az országban eddig hetvennyolc traffipax vigyázott az „utak rendjére”. Szerdától ez a szám csaknem százra emelkedett. A magyar rendőrség fejlesztési tervének keretében ugyanis húsz darab Multa- nova radaros sebességmérő eszközt állítottak forgalomba az ország útjain. A svájci gyártmányú traffipaxok a világon a legkorszerűbbek közé tartoznak. Fél másodperc alatt készítenek el egy - az autósnak méregdrága - felvételt. A gép képes elölről és hátulról fotózni és menet közben is meg tudja örökíteni a mellette elhaladó szabálysértőt. Tűz a Hiltiben Tegnap reggel tűz ütött ki Kecskeméten a Hilti Kft. Széchenyi körúti telepén. A tűzoltók a helyszínen megállapították, hogy a szemcseszóró műhelyben, a porcelánszívóban lobbantak fel a lángok. A kár félmillió forint. Az előző éjszaka a kecskeméti tűzoltókat egy árokba borult IFA- hoz riasztották, melynek utasfülkéjéből egy beszorult embert kellett egyórás megfeszített munkával kimenteni. Adóellenőrök tíz megyéből Tíz megyéből és a fővárosból érkezett az a több mint nyolcvan APEH-ellenőr, akik szerdán szinte megszállták Hajdú- Bihar megyét. Harminc településen 240 ellenőrzést végeztek. A „Tiszavirág” akció során az ellenőrök 16 millió forint mulasztási bírságot szabtak ki. Ellopták autóját és a pénzét Kecskeméten egy autótulajdonos kétszeresen is pechesnek érezheti magát e napokban. A Mátyás király úton parkoló 4,5 milliót érő járgányt ugyanis ellopták. Külön sajnálhatja a tulaj, hogy 800 ezer forint készpénze is az utastérben volt, az most már szintén a tolvajé. Sógorfutball 133. alkalommal Tegnap a Népstadionban lejátszott barátságos osztrák-magyar labdarúgó-mérkőzésen 2-0-ára győztek a vendégek. Herbert Prohaska osztrák szövetségi kapitány gárdája profi módon bemutatott kontraakcióinak köszönhette idegenbeli diadalát. A tárca ellenzi a múzeumok átszervezésének tervét Megérkezett a megyei önkormányzathoz a művelődési minisztérium kulturális örökség főosztályának levele. Ebben fejtik ki véleményüket a megyei múzeumi szervezet átalakítására vonatkozó előterjesztésről, melyet Wicker Erikától szakmai egyeztetés céljából kaptak meg. (Az igazgatónő erről mást állít.) Rónai Iván főosztályvezető szerint a tervezetben súlyos szakmai problémákat észleltek, olyan megoldási javaslatokat, amelyek sem a szakmai elvárásoknak, sem az 1963-as múzeumi törvénynek nem felelnek meg. Ezért a tárgyalás elhalasztását javasolják, a szükséges egyeztetések utáni időre. Wicker Erika igazgatónő nyilatkozatát lapunk 5. oldalon olvashatják. Emberre nem támadnak a tavak óriásharcsái A kecskeméti szabadidőpark tavaiban elszaporodott termetes harcsákkal kapcsolatban több olvasónk is érdeklődött. Szakértőnk szerint egyáltalán nem meglepő, ha a megfelelő táplálékot találó harcsa 70-80 kilósnál is nagyobbra fejlődik. Igaz, hivatalos ultrahangos vizsgálatok alapján ennél nagyobb halat a kecskeméti tavak vizében még nem mutattak ki, az itt horgászok közül többen biztosak abban, hogy az akár 100 kilót elérő harcsát is rejthet a víz. Abban sincs semmi meglepő, ha a harcsa megtámad és elfogyaszt a felszínen úszó kisebb állatokat; víziszámyast, esetleg kisebb kutyát is. Arra azonban még nem akadt példa, hogy harcsa emberre rontott volna a vízben, erre fogazata sem alkalmas. Eddig egyedül két éve nyáron történt meg, hogy német- országi vizekben a rekkenő hőség miatt „megbolondult” harcsák eltértek ettől a megnyugtató hagyománytól. Ezt a példányt tavaly fogták ki a belső tóból. Kibővült a közgyógyellátottak köre Ötvenezer igénylőre számítanak \ A