Petőfi Népe, 1996. április (51. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-24 / 96. szám

1996. április 24., szerda Megyei Körkép 3. oldal A bajai önkormányzat által vásárolt új járőrautó előtt Gyurosovics József őrnagy, a bajai rendőrkapitányság veze­tője, Széli Péter polgármester, Túri Sándor őrnagy, a köz- biztonsági és közrendvédelmi osztály vezetője. A rendőr­napon mutatták be először azt a személygépkocsit, amit a városi önkormányzat vásárolt a vagyonvédelmi alapítvány részére. A tervek szerint az 1500-as Zsiguli csak éjszakai szolgálatot teljesít, feladata a város közbiztonsági és közle­kedési ellenőrzése lesz. fotó: páncsics hajnalka Bácsszőlősön továbbra is forrnak az indulatok Az igazgatónő és férje is megy (Folytatás az 1. oldalról) Szintén a tanév végén jár le a szerződése Fehér Mihálynénak, akinek mennie kell, mert helyé­re gyesről visszajön Szűcsné Szabó Mária. A napközis gyer­mekfelügyelőnek is - aki érett­ségivel töltötte be az állást-lej ár a szerződése. Győri Jánosné - akit eredetileg el akartak küldeni - viszont maradhat. Több szülő indulatos hozzá­szólásában fájlalta, hogy csak­nem három hete az iskolaügy A vállalkozókkal egyeztetnek Vállalkozói fórum is lesz egy­ben a szerdai kerekegyházi tes­tületi ülés. A képviselők a helyi iparűzési adó bevezetésének ügyében és egyéb aktuális kér­désekben egyeztetnek a vállal­kozókkal. Az ülésen beszámoló hangzik el a községi könyvtár és a művelődési ház tavalyi munkájáról is. Szó lesz még a vízgazdálkodásról szóló tör­vényből adódó helyi önkor­mányzati feladatokról is. miatt forrong a falu, az emberek erről beszélnek az utcán, égnek a telefonvonalak. Sokan azon a véleményen voltak, hogy a rendkívüli szülői értekezlettel kellett volna kezdeni. Akkor ta­lán nem fajult volna személyes­kedéssé, vádaskodássá az ügy. Egy apuka szerint tovább érlelő­dik a helyzet ahhoz, hogy több gyereket elvigyenek Bácsal­másra, hisz a felkavart indulatok miatt félő, hogy már nem lesz rend az iskolában, -pásztor­A jánoshalmi városi könyvtár­ban a helyi születésű, Kecske­méten élő néprajzkutató, dr. Bárth János tart előadást április 25-én 18 órától. A Bácska né­pei és népcsoportjai című elő­adás során áttekintik a törté­nelmi Bács-Bodrog vármegye népesedéstörténetét, valamint a térségben élő népcsoportok életének, történetének fonto­sabb állomásait is megismerhe­tik az érdeklődők. Bácska népeiről Jánoshalmán Gazdasarok hl Veszélyben a kelő cukorrépa Idén a késői kitavaszodásnak köszönhetően csak a napok­ban fejezték be megyeszerte a cukorrépa vetését. A hirtelen meleg hatására a répatermesz­tők által jól ismert lisztes ré­pabarkók viszont már töme­gesen megjelentek, és csak az egy-két napon belül kibújó, vagy már kikelt kis répákra várnak. A tömegesen támadó bogarak a kelő répavetést rág­ják, illetve a fiatal csíranövé­nyeket teljesen kipusztíthat­ják. A csonkra rágott répán csak a sziklevél alatti szár­részt találjuk meg. A barkó lárvája a gyökeret károsítja, a felületén barázdák, kisebb- nagyobb odvak találhatók, majd a növény levele elsár­gul, végül kipusztul. A barkó a régi répatáblák talajában te­lel át, majd amikor a talaj 6-7 fokra felmelegedett, meg­kezdi a gyaloglást. Kezdetben 200-300 métert is megtehet. A hőmérséklet további emel­kedése után a napos, déli órákban már repül, így a távo­labbi répatáblákat is eléri. A nőstény a 20-30 fokos meleg­ben nagyon aktív, naponta 5- 15 darab növénykét is tönkre­tehet. Az elmúlt évek időjá­rása kedvezett a barkók fejlő­désének, az idén is megjelen­tek már a tavalyi répatáblák környékén. A következő két hétben várható, hogy tömegesen te­lepülnek át az idén vetett, és éppen kelőfélben lévő répa­táblákba. Már most érdemes átnézni a répavetések környé­két, főként ott, ahol a közel­ben tavaly répát termeltek. Ahol két négyzetméteres terü­leten egy barkót találunk, ott meg kell kezdeni a védeke­zést. Ebben növényvédős szakemberek, vagy a termel­tető cukorgyárak felügyelői segítenek a termelőknek. A barkó elleni szerek többsége feltételes forgalmú, csak szakvizsgával rendelkező személy dolgozhat velük. Türelmi idő a kommunális adóra április végéig Még mindig nagy a sorban állás Már harmadszor fogják módo­sítani a kommunális adók be­vallási határidejét Baján. Még a sok vitát kiváltott adórendelet tárgyalásakor határozták meg a határidőt a városatyák, amely eredetileg március 15-e lett volna. Később ez az időpont módosult április 15-ére, de a polgárok csak az utolsó néhány napban vitték be a nyomtatvá­nyokat a polgármesteri hivatal adóosztályára. A rendeletről a sajtó részle­tesen tájékoztatta a bajaiakat, a hivatal a helyi újságban ki­küldte a háztartásokhoz a be­vallási íveket. Gyakori panasz azonban, hogy nem kapták meg a lapot, de sokan csak elkever­ték és nem találták meg azokat még a határidő lejárta előtt. Az adózók rohamát már a hivatal sem győzi, de nem sújt le azon­nal a törvény szigorával. Jó hír, hogy nem számítanak fel azon­nal késedelmi díjat a késleke­dőknek. Amint azt Orha Sándor osz­tályvezető elmondta, a képvi­selő-testület következő ülésére (április 25-ére) készül egy elő­terjesztés a határidő módosítá­sára, ezúttal május elsejére. így két hét türelmi időt kapott a la­kosság a szükséges nyomtatvá­nyok, igazolások beszerzésére. A hivatal munkatársa hangsú­lyozta: az adóbevallást min­denkinek el kell készítenie, ha adómentes, ha nem. Azt sem árt tudni, hogy az adó közadók módjára behajtható s nem szá­mít a házépítésre kapott 25 éves korábbi mentesség. R.R. Per a kecskeméti technika házáért (Folytatás az 1. oldalról) így a törvény alapján a technika házán kívül került a TIT. Van azonban e törvénynek egy má­sik passzusa is, mely szerint a korábbi szerzett jogok nem sé­rülhetnek, így a TIT szerint őket is megilleti az ingyenes használati jog az épület által év­tizedek óta használt részére. Ezt ismerte el a megyei bíróság. Az 1990-es törvény alapján a technika háza tulajdonosi jogait gyakorló kincstár üzemeltetési megállapodást kötött a MTESZ-szel. Eszerint a MTESZ dolga, joga üzleti ala­pon működtetni a házat, s bér­leti díjat kérni a helyiségekért. A MTESZ üzemeltetési díjat is megállapított a TIT részére, ám szerinte a TIT ennek csak egy- harmadát fizette be. A TIT vi­szont úgy véli: az üzemeltetési díj indokolatlanul magas, s csak az energetikai szakértő által megállapított üzemeltetési díjat fizeti. Véleménye szerint a MTESZ által kért bérleti díj is jogtalan, mióta a bírósági ítélet megszületett. Mára az üzemeltető és a TIT között odáig fajult a vita, hogy a TIT tegnapra meghirdetett bibliai szabadegyeteméhez a MTESZ feltételekkel biztosítja a helyiséget. Annak ellenére, hogy a TIT a bérleti díjat postai úton átutalta. Ám egy levélben azt írta: a folyamatban lévő per miatt a bérleti díjat rendezvé­nye miatt befizeti ugyan, de nem ismeri el. A MTESZ vi­szont elfogadhatatlannak tartja ezt az álláspontot, s mint kije­lentette: akkor adja oda a ter­met a tanfolyamnak, ha a TIT nem fenyegetőzik azzal, hogy utólag a bérleti díjat bírósági úton visszaköveteli. Hogy kinek van igaza, s mi­ként ítél a Legfelsőbb Bíróság - ma még kérdés. Egy viszont biztos, a bibliai szabadegyetem ötven résztvevőjének az ügy­höz semmi köze nincs. Ábrahám Eszter Igazgatóválasztás Dunavecsén A mai dunavecsei képviselő- testületi ülésen döntenek az ál­talános iskola új igazgatójának személyéről. Kovács Péter pol­gármester elmondta, hogy az ál­lásra egy pályázat érkezett. Az ülésen beszámoló hangzik el a helyi földkiadó bizottság, va­lamint az óvoda működéséről. Tájékoztatót tart a szabadszál­lási Dégáz-kirendeltség veze­tője is. Szó lesz még a Calix- részvények értékesítéséről, va­lamint a képviselők tárgyalnak az ebtartás szabályait tartal­mazó rendelettervezetről. Telefonfejlesztés Császártöltésen Jelenleg 257 telefonigénylő vár vonalra Császártöltésen. Hogy milyen eséllyel? Erről is szó lesz a mai testületi ülésen. Ez­után az OTP-fiók illetékese ad tájékoztatást tevékenységükről, majd sor kerül az iparűzési adó rendeletének módosítására. Végül egyedi szociális kérel­meket bírál el a testület. Ultrahanggal keresik az óriásharcsákat (Folytatás az 1. oldalról) Az itt horgászók nem nagyon örültek ennek, ezért legalább a horgásztóból megpróbálták már kifogni a harcsákat. Tavaly egy dunai horgászbrigád kísérelte meg, de nem sok sikerrel; mindössze kisebb példányokat tudtak botvégre kapni. Kozma Károly, a Bácsvíz Rt. illetékese elmondta, hogy továbbra is szándékukban áll a harcsákat és a busákat kifogni legalább a horgásztóból, s erre ösztönzik Gázvezetés Tetétlenben A dunatetétlenieket leginkább az foglalkoztatja, hogy az idei fűtési szezon kezdetére sikerül- e elvégezni a gázbekötéssel kapcsolatos munkákat. Az ígé­ret szerint december végére minden lakásnál ott lesz a veze­ték, amire rá lehet majd csatla­kozni. A polgárok remélik, hogy már október 15-ére, a fű­tési szezon kezdetére befeje­ződnek a bekötéssel kapcsolatos munkák. Van, ahol még a terve­zés szintjén állnak, de van, ahol a kivitelezés is megkezdődött. magukat a horgászokat is. Mint elmondta, már maga is foglal­kozott a többnyire a vízfené­ken, az iszapban tartózkodó harcsák ultrahangos „beméré­sével”. Ezen vizsgálatok ered­ményeképp a jelek nagyságából ítélve 2,1-2,2 méteres halakat tudott megfigyelni odalent, me­lyek bcsült súlya maximum 60- 70 kilogramm lehet véleménye szerint. A rendszeresen itt hor­gászók között van, aki szerint akad a horgásztóban ennél na­A kecskeméti önkormányzat egészségügyi bizottsága támo­gatja azon elképzelést, hogy a polgármesteri hivatal dolgozói évente 4 ezer 500 forint hozzájá­gyobb harcsa is, ám igen ritkán mutatkozik. Volt, aki látta, amint a felszínen úszó vízi szárnyast, vagy kisebb kutyát elkapott egy-egy ragadozó hal. Mint Kozma Károly elmondta, maga is hallott hasonló történe­tet hiteles forrásból, ráadásul a harcsáról szóló szakirodalom alá is támasztja e híreket. Arra még nem nagyon volt viszont példa, hogy harcsa embert sze­melt volna ki magának. Bán János rulást kapjanak fogászati ellá­tásra. A bizottság szeretné, hogy ezt az egészségügyi alapellátás­ban alkalmazottként dolgozó közel 300 ember is megkapná. Ápolási otthon Lajosmizsén? Ápolási otthonként működhetne a jövőben a lajosmizsei szülő­otthon, amelynek működését a megyei önkormányzat meg­szüntette. A pénteki megyei közgyűlés elé kerülő tervezet szerint a 24 ágyas ápolási otthon várhatóan 8-10 milliós átalakí­tási költségeit pályázat útján elő lehetne teremteni. Ha a város a népjóléti tárca pályázatát elnyeri - a szülőotthon épületét a me­gyei önkormmányzat hasznosí­tásra visszaadja Lajosmizsének. Támogatott fogkezelések Vizsgára készülnek a sportrepülők Három szakosztályban mintegy ötven fő repül rendszeresen a Kecskemét és Vidéke Aero Club kötelékében Jakabszállá- son. A klubot Sági János, a kecskeméti repülőezred egy­kori parancsnoka vezeti. A mo­torosszakosztály tagjai Pintér Sándor, a vitorlázók Tülkös Já­nos, a sárkányosok pedig Szőke György irányításával próbálják minél hatékonyabban kihasz­nálni a hirtelen jött jó időt. Kö­zülük többen a napokban teszik le az úgynevezett AFIS-s - szakmai - vizsgát. Csík Imre, Czimber János, Elmer Zsolt, Mészárosné Halmi Zsuzsa, Monostori Tamás, Pin­tér Sándor, Pólyák László és Trencsényi Csaba már sikere­sen túlvannak a vizsgán, a töb­biek pedig még izgulhatnak pár napot. - galambos ­A reptéren könnyebb tanulni, mint otthon. Itt más a lég­kör, s konzultálni is van kivel. Ma tartja következő ülését a kiskőrösi képviselő-testület. A tizennégy napirend keretében - Barkóczi Ferenc polgármester előterjesztésében - szó lesz ar­ról, hogy a város közéletében milyen szerepet töltenek be a vállalkozók, a vállalkozások. Ezt megelőzően néhány rende­letet is - mint például a lakások bérletéről, elidegenítéséről szó­lót - módosítanak. Falugyűlés Miskén Csütörtök este 7-től falugyűlést rendeznek a miskei sportcsar­nokban. Ezen egyebek mellett a tavalyi zárszámadás és az idei költségvetés kerül szóba. Közéleti Hírek • Lezsák Sándor, az MDF or­szágos elnöke, országgyűlési képviselő 1996. április 25-én, csütörtökön nem a korábban megjelent időpontban, hanem 16-17 óra között tartja fogadóó­ráját az MDF megyei irodájá­ban, Kecskemét, Katona J. tér 8. sz. alatt. SZEMÉLY­SZÁLLÍTÁST VÁLLALOK 37-45 személyes autóbuszokkal. Terjéki László 76/442-677 m Tanya eladó Baján, a Bokodi úttól 500 méterre lévő tanya 800 négyszögöl bekerített telken eladó. A tanyán fúrt kút, valamint gazdálkodáshoz szükséges épületek és eszközök megvannak. Kordonos művelésű szőlő és gyümölcsfák találhatók a telken. Irányár: 500.000 Ft. Érdeklődni az esti órákban, a 79/322-012-es telefonszámon. Vállalkozások Kiskőrösön

Next

/
Thumbnails
Contents