Petőfi Népe, 1996. április (51. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-22 / 94. szám

1996. április 22., hétfő Petőfi Népe 7. oldal Vidékieknek 50 százalékos vasúti kedvezmény jár a koncertre Tíz gyerek és öt unoka Illéséknél „Sok kérdést már megoldottunk. Nem volt soha ilyen jó dolgunk...” Ezeket a sorokat álmából felébredve is fújja egy nemzedék, amely a hatvanas évek végén élte át fiatalságának legszebb éveit. Hamarosan, május 10-én és 11-én újra fellép a legendás Illés zenekar a Budapest Sportcsarnokban. Harmincegy évvel ezelőtt, 1965 őszén az akkor még kö­zépiskolás Illés Lajos alakította meg az együttest. S már hu­szonnégy éve annak is, hogy felbomlott. Azóta csak nosz­talgiából, a rajongók örömére álltak össze egy-egy koncert erejéig. Utoljára hat éve, a Népstadionban játszottak e- gyütt. Száznegyvenezren látták őket élőben, és több millió ember a tévékészülékek előtt, hiszen a Magyar Televízió egyenes adásban közvetítette a koncertjüket. Illésék felett sem múltak el nyomtalanul az évek. Összesen már tíz gyermekkel és öt unokával büszkélkedhet­nek, igaz, az öt unoka mind­egyike Illés Lajosé. Szörényi Levente Túl az ötödik ikszen. Idén tölti be az ötvenegye- dik életévét. Egy fiú édesapja, aki szintén zenei pályára lé­pett. Szörényi Őrinek már ön­álló lemezei jelennek meg. Le­vente gyermekkorában hege­dülni, majd gitározni tanult. Nevéhez fűződik a népzene dallamvilágának és hangszere­inek alkalmazása a rockzené­ben. Az Illés zenekar felbom­lása után testvérével, Szabolcs- csal és Bródyval együtt a Fo­nográf együttes alapítója. 1984-ben visszavonult, de vissza-visszatért a pályára. Három szólóalbuma jelent meg. 1986-ban Bródyval közö­sen színpadi műveket írt. Eb­ben az időszakban született a Kőműves Kelemen és az Ist­ván, a király is. Bródy János Kiemelkedő zenei és előadó­művészeti tevékenysége elis­meréséül nemrég Liszt-díjat kapott. Ötvenéves, három gyermek apja. Ám beceneve ennek ellenére Tini maradt. Ritmusgitáron, furulyán és ci- terán játszik és valamennyi dal szövegét ő írta. Az Illés zene­kar felbomlása előtt már a KITT-egylet kitalálója, majd a Fonográf együttes tagja. A le­gendás társaságon belül ő az egyetlen manapság is rendsze­resen fellépő zenész. Csaknem ötszáz dalszövege ismert, ame­lyek önálló kötetben is napvi­A Liszt-díjas „Tini”. lágot láttak. 1980-tól több szó­lólemezt jelentetett meg. Ne­véhez fűződik az 1988-ban bemutatott Ismeretlen ismerős című film zenéje, és a Tolcs- vay Lászlóval közösen megal­kotott Doctor Herz. Illés Lsgos Nemrég ünnepelte 54. szüle­tésnapját. Három fiúgyermek apja és öt unoka ma is fiatalos, Ötszörös nagyapa. vidám nagypapája. Hétéves kora óta zongorázik, de csak 1962-ben döntötte el, hogy megalakítja az Illés zenekart. Már hosszú ideje vidéken él, ám az utóbbi években egyre többet hallatott magáról. Elő­ször szerzői lemeze jelent meg, amelyen pályatársai éneklik dalait, majd oratóriumot kom­ponált. Jelenleg Cantus Hunga- ricus címmel a középkornak kíván zenei emléket állítani, a lemez várhatóan még az idén kapható lesz a boltokban. Szörényi Szabolcs Büszke a vasútmodelljeire. Két évvel idősebb, mint testvére, Levente. Két felnőtt lányát Rékának és Emesének hívják. Gyermekkorában ő is hegedülni tanult, majd mando­linra, később basszusgitárra váltott. A hatvanas évek elején még külön muzsikált a két fi­vér, de azután Levi bevitte őt is az Illésbe. Ettől kezdve összefonódott kettőjük pályafutása, bár Sza­bolcs inkább a háttérben, zenei Az együttes a májusi koncertre készül, fotó feb diósi imre rendezőként, szerzőként dol­gozott. Ő felügyelte többek között az István, a király stú­diófelvételeit és színpadi meg­szólaltatását. De jellegzetesen mély hangja ott dörmögött olykor a Fonográf, Koncz Zsu­zsa és Halász Judit lemezein is. Különösen büszke vasútmo­delljeire, valamint arra a he­gedű alakú basszusgitárra, amely pontosan olyan volt, mint amin annak idején Paul McCartney játszott. Csak egy­szer valaki rálépett. Pásztory Zoltán Németországban él francia származású feleségével és Linda nevű lányával. Idén lesz ötvenkét éves, bár külsőre szinte semmit nem fogott rajta az idő. Pályafutását a konzervatóri­umban kezdte el. Az Illés együttes fellépéseivel párhu­zamosan esténként a Fővárosi Operettszínház zenekarában is dobolt. Részese volt - a zenekari árokban - még a Honthy Hanna főszereplésével játszott Csárdáskirálynőnek. Németor­szágban előbb egy szalonze­nekar tagja, jelenleg egy szál­loda és egy golfpálya működ­tetésében vannak érdekeltsé­gei. Legújabb dobfelszerelését az 1990-es népstadionbeli koncertre vásárolta, s most is ezen gyakorol. Ahogy fogal­maz: ő az utca embere, hiszen általában tömegközlekedési eszközökön utazik. Németh Zsuzsa Honthy Hannának is dobolt. Beszélgetőpartnerünk: az egyik legnépszerűbb szomszéd Kulka János ­hosszúra sikeredett „házasságban” Az ország egyik legnépsze­rűbb színésze, akit nemcsak a közönség, hanem a művész­kollégák is kedvelnek. A tele­víziónézők számára legin­kább a Szomszédok című te- leregény „doktoraként” is­mert Kulka János a magán­életben sem hazudtolja meg filmbéli önmagát: kedves, közvetlen és szerény.-Édesapja neves sebész volt. Soha nem neheztelt azért, hogy nem lépett nyomdokába?-Nem, sőt büszke volt, amikor felvettek a színművé­szetire. Rendkívül színes egyéniség volt, aki, ha nem orvos lett volna, talán szintén ezt a mesterséget választja. Persze én sem bántam meg, hogy színész lettem, mert édesapám olyan jó orvos volt, hogy a nyomába sem értem volna.- Mindig nyugodtnak, ki­egyensúlyozottnak látszik. Van olyasmi, ami kihozza a sodrá­ból?- Sok mindenen tudok hábo- rogni, de igyekszem megértő lenni. Nem szeretek haragudni, haragot tartani. Ha az emberek kedvelnek, az inkább abból fa­kadhat, hogy igyekszem őszin­tén, becsületesen élni. Amiből persze konfliktusok is támad­nak, de nem bánom.- Volt idő, amikor szeretett volna kilépni a „Szomszédok­ból" . Aztán mégiscsak ma­radt...- Valóban. Néha most is úgy érzem, olyan ez a sorozat, mint egy hosszúra sikeredett házas­ság: az ember hol jól, hol ke­vésbé jól érzi magát benne. Ma Szeretek jókat enni, de a főztöm sem akármilyen. már inkább attól tartok, hogy a nézők unják meg. De a Szom­szédoknak köszönhetem azt a népszerűséget, ami felkérések sorát hozta. Jelenleg a Radnóti Színház társulatához tartozom, de játszom az Operettszínház­ban és az Új Színházban is.-Az Operettben most lépett fel a Valahol Európában című musical 50-dik előadásán, nagy sikerrel.- Ebbe egy sajnálatos kö­rülmény - Haumann Péter be­tegsége - miatt kellett beugra- nom. Kettős szereposztásban játszottunk, az ötvenedik elő­adás Pétert illette volna...- Volt szerep, amire valaha is nemet mondott?- Igen, Kaposvárott a „Csár­dáskirálynő” bonviván szere­pére. Úgy éreztem, nem tud­nám jól eljátszani, de a színház vezetői szelíd erőszakkal meg­győztek. S lám milyen buta a színész: életem egyik legked­vesebb élménye lett ez az elő­adás.-Egy-egy fellépés után mi jelent kikapcsolódást?- Nagyon szeretek enni. Kedvencem az olasz konyha. Állítólag a főztöm sem akár­milyen. Nemrég gerincsérvvel operáltak, míg lábadoztam, volt időm főzőcskézni, vendé­geket hívni. Jó egy asztal köré gyűjteni azokat, akiket szere­tek. Németh Zsuzsa Itt az újabb kötvénykibocsátás, az Axon "E" kötvény Jegyzés: 1996. április 22 - május 10. Éves kamata 29%. Ha az első év végén nem váltja ki, a másfél éves futamidő után a kamatos kamat már 47,7%. AXON „E“ kötvé Kötvényt éy/e in e J j'«F / Az Önhoz legközelebb eső jegyzési helyek: Inter-Európa Bank Rt. Kecskemét, Rákóczi út 26, Tel.:76 496-tTS ■ Kereskedelmi és Hitelbank Rt. Kecskemét Szabadság téri. Tel,: 76/487-297, Kalocsa Szent István k. u. 28 Tel.: 78/462-444, Kiskunhalas Bokányi Dezső u. 1. Tel.; 37/32 MII, Baja Széchenyi ti 10.T’ 74/321-233 • City Broker Kft. Kecskemét, Horváth D. u. 12. Tel: 76/486-606 • Dunaholding Kft. Baja Szent Antal a, 24/a: Tel: 79/325-284. Kalocsa Süt. István tar. u, 1-3. Tel.: 78/461-461, Kiskunhalas Köztársaság u. 7 Tel.: 77/321-532 • IBUSZ Utazási Iroda Kecskemét, Kossuth tér 3. Tel: 76 '486-95$, Baja. Táncsics n. 5.Tel '/-'321-644, Kalocsa. Szt. István út 23. Tel: 78/461-601 • CENZOR Bróker Kft. Kecskemét Budai u 1. F/16. Tel: 76 490-47C. Baja, jeiky A. Tét 3. T-.l 79/323-392 Jc Köszönjük bizalmukat, mely már négy AXON lízing kötvény kibocsátásit tette sikeressé. Az önök segítségével az általunk lízingelt termelési eszközök, járművek és ingatlanok értéké csaknem ezer évig fedem.e egy négyszemélyes család ellátását!

Next

/
Thumbnails
Contents