Petőfi Népe, 1996. április (51. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-19 / 92. szám

1996. április 19., péntek Megyei Körkép 3. oldal A Postabank után a könyvtár alvállalkozói Mikor fizet a Bácsépszer? A kecskeméti Bácsépszer Rt. vezetése már jegyzőkönyvki­vonatok birtokában tud róla, hogy az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Részvénytársa­ság 70 millió forintos tőkeeme­lésben részesíti a céget, ami a Bácsépszer mai igazgatósági ülésén válik hivatalossá. A pénz várhatóan a jövő héten ér­kezik. Az ÁPV Rt. arról is dön­tött, hogy kivásárolja a Bácsép- szemek azt a követelését, amely egy osztrák üzleti cso­port felé áll fenn. Egy fővárosi, Üllői üti beruházás kapcsán a megrendelő 1994 decembere óta nem fizette ki a Bácsépszer 256 millió forintos számláját, amely összeghez azóta többlet- költségek is rakódtak. Hogy a követelésért mennyit kapnak, azt a Bácsépszer üzleti titok­ként kezeli. Az utóbbi összeg valamivel később, néhány technikai részlet tisztázása után érkezik. Zima Tibor vezérigaz­gató tájékoztatása szerint a 70 millió forintból a Bácsépszer először a Postabanknak fizet 40 milliót, majd a fennmaradó részből az épülő megyei könyv­tár alvállalkozói felé fennálló tartozását rendezi, hogy a könyvtár befejezése zavartala­nul megtörténhessen. — bfl — Vízügyekről tájékozódnak a német vendégek A németországi Hohhenzolleri Vízellátó Társaság tagjai a Ba­den-Württembergi tartomány polgármestereivel és képviselő­ivel Magyarországon tartóz­kodnak. A negyventagú küldött­ség e hét végén Bács-Kiskun megyébe látogat. Április 20-án, szombaton a kecskeméti Bács- víz Rt. 2-es telepét nézik meg, majd a megyeszékhely neveze­tességeivel ismerkednek. Ezt követően bugaci kirándulás sze­repel a programban. A delegáció a délutánt Soltvadkerten tölti, ahol ott lesz a testvérváros, Bo- delshausen polgármestere is, Bemd Esslinger. A szakmai megbeszélések így érthetően a nemrégiben átadott szennyvíz- tisztító telepnél folytatódnak, ahol - éppúgy, mint a megyében - Berkecz László kalauzolja őket. P. S. Nem ők követték el a húsvéti gyilkosságot Két bajai férfi lakat alatt Szombaton két férfit is előze­tes letartóztatásba helyeztek a bajai bíróságon. Az indoklás szerint alaposan helybenhagy­ták két társukat. így súlyos testi sértés miatt kerültek lakat alá. A gyanúsítottak, F. János és K. Antal hat, illetve négy alkalommal követtek már el erőszakos bűncselekményt. A gyanúsítottak nem állnak kap­csolatban a húsvéthétfőn el­követett bajai rablógyilkos­sággal. Vasas László alezre­des, a megyei rendőr-főkapi­tányság bűnügyi osztályának vezetője elmondta: a gyilkos után nyomozva tanúkat keres­tek a kirabolt ház környékén, amikor az utcán két összevert embert találtak. A rendőrök kérdésére ők vallottak F. Já­nos és K. Antal ellen. Vasas László arról számolt be, hogy a bajai gyilkosság tettesét még keresik. Polgármesterek találkozója A Kiskőrös térségi önkormány­zati szövetség tagjainak legkö­zelebbi találkozója április 22- én, hétfőn lesz. A házigazda ezúttal Soltvadkert polgármes­tere, Berkecz László. A napi­rend szerint dr. Balogh László­val, a megyei közgyűlés elnö­kével aktuális kérdésekről be­szélgetnek, majd Soejima japán követ tart előadást a magyar­japán kapcsolatokról. Gazdasarok lÍBb A fűszernövények vetése Ha friss fűszernövényekkel szeretnénk ízesíteni ételeinket, akkor csakis friss magvakat, vagyis az utolsó termésből származóakat vessünk el. A vetőmagos zacskókon általá­ban feltüntetik a csírázóképes­ség határnapját. A magvak csí- rázási ideje nagyon külön­böző, kettő és harminc nap kö­zött változik. A szobában álta­lában kétszer gyorsabban csí­ráznak a magvak, mint a sza­badban. Minél korábban elvet­jük a magokat a szobában, annál hamarabb lesz szabadba ültethető palántánk. A magvak páradús környezetben jobban csíráznak, ezért a cserépre be- főttesüveget vagy átlátszó fó­liát bontsunk. A fűszernövé­nyek egy része fényben, más része sötétben csírázik, ezt ál­talában feltüntetik a zacskó­kon. A fényben csírázok mag­ját a földre szórjuk, majd fehér papírral takarjuk le. A sötétben csírázókat a magnál négyszer vastagabb födréteggel takar­juk be. Vetés után a talajt ál­landóan tartsuk nedvesen, de ne locsoljuk, hanem kézi per­metezővel nedvesítsük. Ezt mindaddig naponta tegyük meg, amíg ki nem kelnek a csí­rák. A kikelt növénykéket álta­lában ritkítanunk kell. A befőt- tesüveget már vegyük le, mert a fejlődő növénykéknek sok levegőre van szükségük. Óv­juk őket a huzattól és rendsze­resen öntözzünk. Ha elérik az 5-7 centimétert, akkor tűzdel­jük át őket tőzegcserepekbe, vagy tejfölös poharakba. A földkeverék ne legyen táp­anyagban gazdag, ez is már az edzés egyik eleme. A tűzdelés után öntözzük meg, és néhány nap múlva kissé hűvösebb helyre tegyük őket. A vetés után két-három hónappal a végleges cserépbe, vagy a sza­badba ültethetjük előnevelt pa­lántáinkat. A kertbe csak a má­jusi fagyosszentek után ültes­sük ki a fűszernövények palán­táit, mert fagyérzékenyek. Az árvácskák jól teleltek a hó alatt. Azok éppúgy virágoznak, mint a melegháziak. Az eső áztatta talaj kedvez a kiültetésüknek. Néhány tő - akár cserépben is - vidámabbá, tava- sziassá varázsolhatja a teraszt, az erkélyt. FOTÓ: WALTER PÉTER Elkészült a vádirat a csalással gyanúsított tisztek ellen Vádlottak padján a ROVKI volt vezetője A ma már a Repülőkórház ré­szét képező Repülőorvosi Vizsgáló és Kutatóintézet ügyében tizenegy ember ellen emelt vádat a szegedi katonai ügyészség. Dr. Lele András az ügyészség képviseletében kér­désünkre elmondta, hogy a ti­zenegy ember közül csak kettő dolgozik, pontosabban csak dolgozott a ROVKI-ban. Dobos Zoltán, aki az intézet anyagellátó tisztje volt, a vizs­gálat ideje alatt már mintegy nyolc hónapot töltött előzetes letartóztatásban Szegeden. A másik vádlott maga a leváltott igazgató, Remes Péter orvos ezredes lesz. A többiek, akik vádat emelnek, nem tartoznak a honvédség soraiba; vállalkozók Kecskemétről és a fővárosból, akik segédkeztek a visszaélések során hamis számlák kiállításá­val vagy más módon. A vádirat szerint az ötven- milliós anyagi kár java része csalás következtében keletke­zett. Kisebbik hányada viszont inkább a hűtlen kezelés kate­góriájába tartozik, ami több­nyire pazarlást jelent. A vezető nem szedetett be bizonyos be­vételeket, vagy a honvédséggel fizettetett ki olyan tételeket, amit a társadalombiztosítással kellett volna. Dr. Lele András elmondta, hogy a volt vezető­nek, Remes Péternek a bíróság előtt kell tisztáznia magát a vádakkal szemben. A volt igazgató a hűtlen kezelés egyes tételeit a meghallgatások során tényszerűen elismerte, ám ké­sőbb visszavonta vallomását. A csalásokról állítása szerint nem tudott. Az ügyet nemsokára a Csongrád megyei bíróság ka­tonai tanácsa kezdi tár­gyalni. Bán János Egy pályázó A Katona József Megyei Könyvtár igazgatói állására egyedül Ramháb Mária, a jelen­legi igazgató nyújtott be pályá­zatot. Valamennyi vélemé­nyező szervezet támogatja ki­nevezését, amivel a kecskeméti önkormányzat kulturális bizott­sága és a polgármester is egyet­ért. A kinevezésről a megyei közgyűlés legközelebbi ülésén döntenek. A fejlesztésekről A területfejlesztési törvényről rendeznek konferenciát ma Ka­locsán. A térségi önkormány­zati szövetség tagjai mellett Csongrád és Jász-Nagykun- Szolnok megye regionális fej­lesztésekben érdekelt képvise­lőit is a városba várják. Bizottsági ülés A kecskeméti önkormányzat e- gészségügyi bizottsága hétfőn délután 13 órakor ül össze. Na­pirenden szerepel a bizottsági pénzalap felosztási terve, a Kecskemét Városért Egészség- ügyi Díj adományozása és a polgármesteri hivatal dolgozói­nak térítésmentes fogorvosi el­látásáról szóló tervezet. Közéleti Hírek A megfelelő hulladékelhelyezés is feltétel Öt év, ezermilliárd forint (Folytatás az 1. oldalról) Szalai Béla elmondta, hogy az Európai Unióhoz való csatlako­zás feltétele, hogy az országban a csatornázottság elérje a 67 szá­zalékot. A jelenlegi adatok sze­rint ez 30 százalék sincs. A szi­lárd hulladék elhelyezésénél ha­sonló a helyzet. A kormány négy-öt éven belül kívánja ezt pótolni. Mindkét fejlesztés 500- 500 milliárdba kerül. Cseh Szakáll Sándor, Fülöp- szállás polgármestere szerint az Ahol előnyben vannak a höl­gyek, az most a kecskeméti Er­dei Ferenc Művelődési Köz­pont. Ugyanis ez az intézmény adott helyet a harmadik Női Szalon kiállításnak, amely ezút­tal országos rendezvény. Van itt kedélyjavító ital, shake fogyó­kúrázóknak, praktikus edények, menyasszonyi ruhák, parafából ruha, cipő s mindenféle kiegé­szítő kellék. Eljöttek a különfé­önkormányzatok legfeljebb a költségek húsz százalékát tudják vállalni az egy-egy térségben megvalósítandó kommunális beruházásnál. A polgármesterek által elmondottak alapján Bács- Kiskun megye északi és középső részén három településcsoport alakult ki, amelyeknek tagjai együtt próbálják meg érdekeiket érvényesíteni a kommunális be­ruházások iránt érdeklődő kül­földi cégek felé. W. Király Ernő le illatszerek, kozmetikumok, gyógykészítmények forgalma­zói. De nem hiányoznak az in­tim holmik, a fürdő-, a sportru- hák, sőt az öltöztető napszem­üvegek, bizsuk sem. Délutánonként divatbemu­tató és kozmetikai verseny szí­nesíti a programot. A sztárven­dég St. Martin. A - belépő nél­küli - bemutató szombat este hatkor zár. P. S. Őszibarack-termelők! A fák jelenlegi fejlődési szaka­szában az időjárás rendkívül kedvez a tafrinás levélfodroso- dás fellépésének. Kontakt réz­pótlók (pl. Buvucid K., Captan 50 WP, Merpan 50, Bravo 500, Delon 750 SC) vagy felszívódó szerek (Atomi C, Score 250 LC) használata javasolt. Bács-Kiskun megyei NTÁ IRIS A Budapesti Orvos Természetgyógyász Diagnosztikai ás Terápiás Központ CEGLÉDEN és KECSKEMÉTEN IS! ÍRISZDIAGNOSZTIKA (a szem szivárványhártyája alapján, gyermekeknek is) • HOMEOPÁTIA • MANU ÁLTERÁPIA (csontkovács) • FITOTERÁPIA Információ és bejelentkezés hétfőtől csütörtökig, 8-14 óráig: 06-1-275-2010. Rendelés: hetente egyszer Cegléden ________és Kecskeméten. (5487)________ • Csernus Ferenc, az MSZP országgyűlési képviselője tart fogadóórát ma Bugacon a pol­gármesteri hivatalban 14-15 óra között. • A Fidesz-MPP megyei vá­lasztmánya ülést tart a halasi ÁMK-ban 20-án 10 órától. Ballagásra, esküvőre exkluzív ajándék az E GALÉRIÁBAN: Kecskemét, Csányi u. 1-3. Piramis-udvarház Előnyben a hölgyek Nincs az a nő, aki ne szeretne legalább egyszer menyasz- szony lenni. fotó: pulai Sára Széles hatásspektrumú kontakt gombaölő szer Bravo® 500 A SZISZTEMIKUS GOMBAÖLŐ SZEREK KIVÁLÓ REZISZTENCIATÖRŐJE Védelmet biztosít: a tafrinás levélfodrosodás, moníliás virágfertőzés, a gutaütést és ágelhalást okozó gombák ellen! Fakadás után 2-3, megelőző permetezés javasolt! Metszést követően az apró sebeket is védi! Sebkezelő permetezésre külön javasolt. Hatékonyan alkalmazható a burgonya, szőlő, alma, paradicsom, uborka és borsó betegségei ellen is. A Bravo 500 SC lisztharmatfélék kivételével általános védő hatást biztosít! Keresse a forgalmazóknál és a SUMMIT-AGRO márkaboltokban! Információ: SUMMIT-AGRO 6800 Hódmezővásárhely, Pf. 315 Tel.: 62/345-192 Rádiótelefon: 06-30/530-272 <5965)

Next

/
Thumbnails
Contents