Petőfi Népe, 1996. április (51. évfolyam, 77-101. szám)

1996-04-13 / 87. szám

Melléklet/2. Hétvégi Magazin 1996. április 13., szombat Várjuk távoli intelligens szomszédaink első égi üzeneteit Lehallgatják a tejútrendszert Idegen, értelmes lények üze­neteit keresik a tejútrend­szer csillagai között az ame­rikai űrkutatási hivatal, a NASA tudósai a közelmúlt­ban indított nagyszabású kí­sérletsorozatuk keretében. Elindították az úgynevezett mikrohullámú megfigyelő­programot, és nagy teljesítmé­nyű rádiótávcsövek segítségé­vel kémlelik a világűrt.-Feltehető, hogy az univer­zumot nem egyedül lakjuk?-Elképzelhető, hogy a vi­lágegyetem sokmilliárdnyi csillagrendszere közül nem csak az egyikben, a mi tejút­rendszerünkben - és annak 100 milliárd csillaga közül -, nem kizárólag a Nap Föld nevű bolygóján létezik maga­sabb rendű, értelmes élet - mondotta a hírt kommentálva lapunk munkatársának J. Nagy János űrkutatási szakértő. Számunkra mérhetetlenül nagyok a távolságok a világ- egyetemben. Ezért kell tehát a házunk táján hallgatózni, hogy elkapjuk a másodpercenként 300 ezer kilométer sebesség­gel, esetleg rádióhullámokon küldött üzeneteket a távoli ér­telmes lényektől. A NASA-program kereté­ben több száz, a mi Napunk­hoz hasonló csillagot vesznek szemügyre a tudósok, óriási parabolaantennákkal. Ezek mind 80 fényév távolságon be­lül találhatók. Ha ez a kísérlet nem hozna eredményt, akkor az egész égboltot letapogatják.-De miért nem próbálunk mi, földi lények hírt adni ma­gunkról a földönkívülieknek?-Ennek elvileg nincs aka­dálya. Szakértők szerint a ka­tonai rendeltetésű, erős radar­állomások jeleit egy fényév távolságból is lehetne észlelni. A baj az, hogy a legközelebbi csillag 4,2 fényévre van a Földtől. Egyelőre tehát jobb, ha csak fülelünk. (jan) A Petőfi Népe Horoszkópja Április 15-21-iG Herczeg Kata elemzése - Ha többre kíváncsi, hívja a megadott számot! (A hívás percenként 77 forint!) KOS an.2i.-rv. 20.) OROSZLÁN (vn.22.-vm.22.) NYILAS pa.23.-m 21.) Szerelem: Nyugtalan, érzéseiben bi­zonytalan, és hogy ezt leplezze, ál­landóan támad, keménynek mutatja magát. Minden tette, minden szava szúr. Egész héten olyan, mint valami morcos sündisznó. Hivatás: Kemény követelményeknek kell megfelelnie, de ez nem riasztja. Életelve: „azért vannak az akadályok, hogy legyőz­zük!” Hát rajta! Szerelem: Bár érzelmi téren is jó hét vár önre, most mégis akkor lesz boldogabb, ha magánéletét feláldozza a hivatás kedvéért. Hivatás: Rendkívül kedvező ajánlatot kap, sorsfordító napok követ­keznek. Alaposan gondolja végig, mi­ben hogyan dönt, ez most hosszú távra szól. Karrieijét el nem ronthatja, csak esélyei romolhatnak rossz döntése nyomán. Szerelem: Érzelmeit sosem kell ma- gyarázgatnia. A józan ész és a szere­lem teljesen kizárja egymást. Törőd­jön bele: most az érzelmek uralkod­nak! Hivatás: Ha vállalkozó, óriási energiával veti magát az üzleti életbe, mert érzi: most itt a nagy lehe­tőség. Ha beosztott valahol, akkor is kedvező időszakra számíthat, anyagi helyzete is javul. BIKA ov.2t.-v. 20.) SZŰZ (Vm.22.-IX. 23.) BAK (xn.22.-i. 20.) Szerelem: Bosszantja, hogy most, amikor végre kezd kimászni a mély­pontról, a partnere van rossz passz- ban, így megint nem örülhetnek egymásnak felhőtlenül. De azért mindent megtesz, hogy kedvese végre jobb kedvre derüljön. Hivatás: Kedvezőbb időszak köszönt önre, mint amilyen eddig volt. Használja ki a ,jó hátszelet”. Szerelem: Most a nagy érzések elke­rülik. A hétköznapi kötelességek és a felelősségvállalás teszi próbára ér­zelmeit. Legyen türelmes családjával, partnerével, gyermekeivel. Különben távol kerülhet tőlük ezekben a na­pokban. Hivatás: Anyagi helyzete javulhat, és ezt protektorainak kö­szönheti. De ne éljen vissza a bi­zalmukkal! Szerelem: Túlértékeli a dolgokat, nagyobb jelentőséget tulajdonít egy- egy hangsúlynak, megjegyzésnek, mint máskor. És persze, jön a csaló­dás. Hivatás: Itt is hajlamos túlbe­csülni mások hozzáállását, illetve sa­ját tehetségét, lehetőségeit. De gondja akkor adódik ebből, ha erő­szakosan ragaszkodik téveszméihez. Jobb, ha menet közben változtat. IKREK (v. 21.-vi. 2t.) /0\ «<MMw/8os-M2 Ttm-wim-m WW MÉRLEG (ix. 24.-X 23.) VÍZÖNTŐ a. 21.-n. 20.) Szerelem: A vita alighanem elkerül­hetetlen, ha a partnere Kos vagy Bak. Egyébként azonban a Vénusz hatására vonzó és megnyerő minden más jegyben született ember szá­mára, így - ha egyedülálló — a kö­vetkező napokban akár még állandó partnert is találhat. Hivatás: Sikerso­rozata veszélybe kerül, ha feltétel nélkül mindent elhisz üzletfeleinek! Szerelem: Elképzelhető, hogy ezekben a napokban háttérbe szo­rulnak saját érzései és felerősödik partnere akarata. Engednie kell társa kívánságának, ha nem akar szakítani. Hivatás: Sikerült fel­borzolnia a kollégái, felettesei idegeit, most azonban igyekeznie kellene végre elsimítani a nézetel­térést. Szerelem: Most néhány napig való­ban az a központi kérdés az életé­ben, hogy „szeret vagy nem sze­ret?”. Erről mielőbb meg kellene győződnie, különben felőrlődik a bizonytalanságban. Hivatás: Forra­dalmi ötleteit értetlenül fogadják fe­lettesei, üzlettársai. Egyedül kell hát nekivágnia a nagy tervnek. Cserébe viszont csak az öné lesz a siker! RÁK (Vi.22.-vn.22.) SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) HALAK (Ii.21.-n1.20.) Szerelem: A titkos randevúk időszaka lehet a következő hét. A lopott boldog­ság teljesen elvarázsolja. De aztán fáj­dalmas lesz majd a józanodás! Hivatás: Barátai révén kedvező helyzetbe jut, a megoldás azonban az ön kezében van, saját erejéből kell bebizonyítania, hogy kiérdemli a magasabb beosztást, a zsíro­sabb üzletet! Legyen kitartó! Szerelem: Az ábrándja szétfoszlik a hét végére. Alighanem túl sok jót feltétele­zett partneréről, és most kiderül, hazug­ságban éltek, az orránál fogva vezette. Hivatás: Magánéletbeli fájdalmát munkával gyógyítja. Iszonyú energiá­val hajt, minden munkát elvállal, óriási kockázatokba is képes belemenni, „már minden mindegy” alapon. Szerelem: Érzelmi élete nyugvópontra jutott. Vagy azért, mert megtalálta végre az igazit, vagy azért, mert sikerült meg- békülnie a jelenlegi helyzetével, és nem akar görcsösen változtatni. Az élet úgyis meghozza a megoldást. Hivatás: Most a munkában is megtalálta végre a helyét. Hosszú idő óta először érzi elégedettnek magát. Rekorder sárkányok a város felett Ennél nagyobb sárkány még sosem repült Kecskeméten. A sárkány ereget ők II. nemzetközi találkozóján a kápolnaréti csúcsot a Würzburgból érkezett, 72 elemből álló monstrum állította be. Felvételünkön dr. Franz Arz (balról), Gmünd sárkányosklubjának ve­zetője segít az eresztésben az óriássárkány egyik alkotójának, Stephan Müllernek. Eközben Peter Schmitt a „cukkolással” van elfoglalva. fotó: galambos Sándor * Es a nyelvek elenyésznek Kezdetben „az egész földnek ugyanaz volt a nyelve és ugyanazok voltak a szavai” - olvassuk Mózes első könyvé­ben. S az sem valószínű, hogy a világ végén az emberiség is­mét egy nyelvet fog beszélni, jóllehet a nyelvek száma az elmúlt évezredek során erősen összezsugorodott, s a követ­kező száz évben előrelátható­lag soha nem tapasztalt mér­tékben folytatódik eltűnésük. Mintegy tíz évezreddel ezelőtt, amikor feltevések szerint hoz­závetőleg egymillió ember élt a Földön, még 10-15 000 nyelv létezett; ma ötmilliárd ember mindössze 6-7000 nyelvet be­szél. Még a legderűlátóbb elő­rejelzések szerint is a követ­kező évszázadban ezeknek a nyelveknek legalább a három­negyede el fog tűnni. Borúlátó becslések szerint a kihaló nyelvek száma elérheti a 90 százalékot is. A nyelvek kihalása nem új jelenség - az ókori egyipto­miak nyelve éppen úgy eltűnt, mint a sumér vagy az etruszk. Ami viszont új, az a kihalás gyorsasága. A következő év­században nyelvek tucatjai, százai tűnhetnek el, Afrikában, Ázsiában, többnyire a néhány száz fős népcsoportok által be­szélt titokzatos, ősi nyelvek közül. Áthangolva, kettészaggatva bár Az Onedin család visszatér Haines kapitány. James Onedin és felesége. Talán még sokan emlékeznek 1979 január első napjára, amikor este főműsoridőben egy új soroza­tot kezdett vetítem a tévé. A kép­ernyőre először egy gyönyörű, há- romárbocos szkúner úszott be mél­tóságteljesen, majd megjelen­tek a főszereplők is: James, El­izabeth, Robert, vagyis az One- din család tagjai. A BBC széri­áját azonban mindeddig nem fejezték be. így aztán nemcsak a nosztalgiázóknak jelent jó hírt, hogy nemsokára levetítik a teljes Onedin család sorozatot. Sajnos azonban az egész szériát újraszikronizálták, így a James Onedint alakító Peter Gilmore magyar hangja ezúttal Kristóf Tibor helyett Helyey László lesz. És még egy nehezen ért­hető újítás: az egykor ötven- perces részeket kettészaggat­ták, így az Onedin család hu­szonöt perces szappanopera­formátumban kerül néhány hó­nap múlva képernyőre, 190 epizódban. Bán Tüzépker '95. Rt. Kecskemét, Kiskőrösi út 30. Tel.: 76/495-360 Fax: 76/481-593 «SlBM.M.l-fTETŐ RENDSZER RENDKÍVÜLI BRAMAC CSERÉPVÁSÁR! BRAMAC alpesi cserép három színben, a gyári ár alatt, azonnali kiszolgálással, ameddig a készlet tart! Tervrajz alapján a szükséges cserépmennyiséget kiszámoljuk. Tetőfólia, üvegszál erősítéses: 99 Ft/m áfás áron. Nyitva tartás: H-P: 7.30-15.00-ig. Ha már egyszer építkezik _____________SÍÍSSU I FIGYELEM! A bajai Türr István Közg. Techn. 1966-ban végzett, IV/B oszt. tanulói (Piroska néni osztálya) 30 éves érettségi találkozót szerveznek. Kérünk Benneteket, jelentkezzetek minél előbb, a következő címen: ________________________________Bognár Ferenc Baja, Jedlik A. u. 8. Tel.: 79/323-591 «»»p ME ZŐGAZDASÁGI VÁLLALKOZÓK, FIGYELEM! A Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítvány Bajai Irodájában megkezdtük MEZŐGAZDASÁGI' TANÁCSADÁSI SZOLGÁLTATÁSUNKAT- hitel- és támogatási lehetőségek- pályázatok- értékesítési lehetőségek- exportfejlesztés- befektetőipartner-keresés TÁRGYÁBAN A tanácsadás ingyenes. Igénybe vehető minden kedden, 10-12 óra és 15-17 óra között, az alapítvány irodájában: 6500 Baja, Árpád tér 6. Tel.: 79/325-390 (4286) I PÁLYÁZATI FELHÍVÁS! Ballószög Község önkormányzat Képviselő-testülete pályázatot hirdet IDŐSEK KLUBJA VEZETŐI MUNKAKÖR BETÖLTÉSÉRE. Pályázati feltételek; magyar állampolgárság, büntetlen előélet, erkölcsi bizonyítvány, főiskolai vagy középfokú egészségügyi végzettség, szakmai életutat bemutató önéletrajz. A pályázatot a polgármes­terhez lehet benyújtani (Ballószög, Rákóczi u. 15.), 1996. május 15-éig. Illetmény: a közalkalmazotti törvény alapján. _______ (4631)

Next

/
Thumbnails
Contents