Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-07 / 57. szám

1996. március 7., csütörtök Hazai Tükör 5. oldal Hogyan lehetne visszaszorítani a feketegazdaságot? - kérdeztük Zwack Pétert Kisebb adó mellett nem érné meg a csalás- Mit vár a Parlament fekete- gazdasággal foglalkozó vita­napjától? - kérdezte lapunk munkatársa Zwack Péter or­szággyűlési képviselőt.- Álpvető kérésem volt, hogy a szerdai napon konkrét kérdésekről tárgyaljunk, me­lyekre megoldásokat is javaso­lunk. A miniszterelnök konkrét javaslatokkal állt elő, s figye­lemre méltó az is, hogy a kép­viselőházat a kormány rendsze­resen tájékoztatja a feketegaz­daság elleni tevékenységéről il­letve a szándékairól. A kor­mány felállít egy központi nyomozó szervezetet, mely a legnagyobb gazdasági bűn­ügyek kivizsgálását végzi, fel­gyorsítják a bíróságok gazda­sági ügyekben történő döntéseit is. Ezek egyebek mellett azok a javaslatok, melyeket 1994 óta szorgalmazok, s melyekhez a kormány most partner a megva­lósításban.- Ön két számadatot mon­dott felszólalásában, melyre mindenki felkapja a fejét. Ön szerint az optimális legmaga­sabb adókulcs - a jelenlegi 48 helyett - 36, míg a tb-járulék 33 százalékos lehetne. Mire ala­pozza ezeket a számokat?- Külföldi és magyar gazda­sági szakértőkkel számoltattam ki azt, hogy mennyi lehet a még optimális érték a két rendszer­ben. Egy ekkora maximális el­vonási kulcsnál már jóval na­gyobb biztonsággal behajtható az adó. Egész egyszerűen azért, mert nem éri meg csalni. Java­soltam továbbá, hogy a privati­zációs többletbevételből 2 milli- árdot szánjon a kormány egy olyan központi informatikai rendszer felállítására, mely a vám- és pénzügyőrség, az APEH s egyéb ellenőrzési szervek munkájának eredményességét fokozza.- Ön felvetette egy adóam­nesztia lehetőségét. Eszerint ha valaki az eltitkolt, illetve az elis­mert adóhátralékából 15-20 százalékot befizet, akkor felmen­tést kapna a jövedelem eltitkolá­sának a vádja alól feltéve, ha nem követett el bűncselekményt.- Ha elfogadnák a központi informatikai rendszer felállítá­sát, sok adócsalót el lehetne kapni. Akik azonban befizetnék ezt a 15-20 százalékot, azok megmenekülhetnének a bünte­téstől. Ráadásul milliárdokhoz jutna a költségvetés is.- Nem lehet megszüntetni a feketegazdaságot. Mégis mek­kora volna az az elfogadható szint, amelyet elbírna az ország ?- Nézze, Nyugaton 5-10 szá­zalék közötti ez az arány. De a jövedéki termékek szektorában például Ausztriában ez egy szá­zalék alatt van.- Néhány éve már feszegették egyes politikusok a vagyonnyi­latkozat lehetőségét. Ennek megtétele után ugyanis nyomon lehetne követni mindenkinek a gyarapodását, összevetve az adóbevallásával.- Egy vagyonbevallással e- gyetértek. Akinek nincs titkol- nivalója, azt nem izgatná. Ez egyébként működik Olaszor­szágban, bár ott nincs formálisan vagyonnyilatkozat. Ott ellenőr­zik, hogy milyen autója, hajója van, vagy honnan is van a máso­dik háza? Mint ismeretes, Olaszországban nagyon rossz volt az adómorál. Most úgy tű­nik, ez megváltozott. Ott egyes szakmákat ellenőriztek időn­ként. Egyik hónapban például az ügyvédeket nézték meg, utána az orvosokat, majd a könyv- szakértőket. Most nem a szak­mai megnevezés a lényeg. Erre aztán úgy megijedtek az ellenőr­zésre kijelölt hivatások képvise­lői, nem tudván, hátha éppen az ő ellenőrzésükre kerül sor, hogy jóval többet vallottak be, mint korábban. Egyébként az az alap­vető álláspontom, hogy a féle­lem helyett inkább csökkenteni kellene az adókat. Olaszország­ban nem olyan régen 4 százalék­kal mentek lejjebb a sávok, s több adó is folyt be az államkasz- szába. Barta Zsolt Két főiskolából egy lesz Kecskeméten A múlt heti közös főiskolai ülé­sen a Kecskeméti Főiskola né­ven életre hívandó új, többkarú intézmény szervezeti felépíté­sének vázlatát készítették el. Az integrációt gazdaságossági szempontok indokolják. A kar­csúsítás miatt természetesen több állás válik feleslegessé mind az adminisztratív, mind a pedagógiai munkaköröknél. Kecskeméten az integrációnak már évekre visszanyúló hagyo­mányai vannak, ám az Universi­tas terveiből mindeddig nem sok valósult meg. A két főiskola döntése után a törvényhozáson a sor, hiszen a jogi keretek meg­követelik a felsőoktatási tör­vény módosítását is. Ezt köve­tően minden bizonnyal még hosszas egyeztető munka kö­vetkezik, majd parlamenti dön­téssel megalakítják az új főisko­lát. Az új formában lehetőség nyílna a képzés körének szélesí­tésére, esetleg újabb karok be­indításával, társintézmények bevonásával. Ami a terveket illeti, nem szabad figyelmen kívül hagyni azt sem, hogy a tanítóképző új helyét már korábban a Ho­mokbánya épületkomplexumá­ban jelölték ki. Ennek megfele­lően a közös főiskola intézmé­nyei közül is többnek itt lesz majd a helye. Bán János Ügyfélszolgálat segíti az igénylőket Beszerezhetők a „kifelejtett” nyomtatványok A társadalombiztosító irodáiban, fővárosi és megyei kiren­deltségein megerősített ügyfélszolgálat várja mindazokat, akiknek a családipótlék-igényléséhez szükséges adminisztrá­ció gondot okoz, s például a jövedelemnyilatkozat helyes ki­töltéséhez szakszerű tanácsot igényelnek. Mint lapunkban beszámoltunk róla, az érintetteknek kipostá­zott borítékokból hiányzott a jövedelemváltozásról szóló nyomtatvány, ráadásul az adatlap egyes rovatai nehezen is értelmezhetők. Dr. Kiss Lenke, az Országos Egészségbiztosítási Pénztár főosztályvezetője elmondta munkatársunknak: az adatla­pok kitöltéséhez újabb írásos tájékoztatót juttattak el min­den ügyfélszolgálati irodához és kirendeltséghez. Az útmu­tató valamennyi olyan rész­letre kitér, amely problémát okozhat a kitöltőknek. Egyide­jűleg a tanácsadó helyeket el­látták a jövedelemváltozás igazolásához szükséges nyom­tatványokkal is. Az adatlapot mindazoknak a támogatást igénylőknek ki kell tölteniük, akiknek család­jában személyijövedelemadó- bevallásra kötelezett van - függetlenül attól, hogy maguk vagy munkáltatójuk készítette el a bevallást. cs. b. j. Egyezség - kemény feltételekkel Az Alkotmánybírósághoz fordulnak a közigazgatásban dolgozók Csalódottság és várakozás. Ez jellemzi a Magyar Köztisztvise­lők és Közalkalmazottak Szakszervezete tagságának hangula­tát az idei béremelésekkel kapcsolatban. Ennek ellenére készek a kormánnyal hároméves megállapodást kötni, de az egyezség­nek kemény feltételei vannak. A szervezet tegnapi választmá­nyi ülésén elmondták, hogy a köztisztviselők körében sehol sem emelkedett - a kormány ígérete ellenére - 19,5 száza­lékkal a bér. Ez különösen azért sérelmes, mert a tagság 35 szá­zalékos növekedést vár, július 1-jei bevezetéssel. Minden­esetre: az Alkotmánybíróság­hoz fordulnak az elmaradt eme­lés miatt. A testület ülésén Kiss Sándor elnök elmondta, hogy a szak- szervezet a közalkalmazottaké­hoz hasonló jellegű hároméves köztisztviselői megállapodás aláírását javasolja a kormány­nak. Annak azonban tartalmaz­nia kell, hogy a közigazgatás­ban dolgozók reálbére az idén legfeljebb 2 százalékkal, jövőre pedig semmivel sem csök­ken. (d. g.) Illésék újra együtt Egyszeri közös muzsikálásra ismét összeáll a hatvanas évek legendás beatzenekara, az Illés együttes. Nagy érdeklődésre számot tartó koncertjüket má­jus 10-én rendezik a Budapest Sportcsarnokban. Keresik a kerozintolvaj okát Belső vizsgálatot indított a MÁV a március 1-jén eltűnt több mint 16 ezer kilogramm kerozin ügyében. Különösen nyugtalanítónak tartják, hogy az a férfi, aki a katonai szállítási parancsnokság tiszt­jének adta ki magát, a pécsi fő-menetirányítótól vasútüzemi telefo­non keresztül irányíttatott öt, IFOR-erőknek kerozint szállító vas­úti kocsit Kaposvárról Kaposfüredre. A vizsgálat azt igyekszik fel­deríteni, hogyan juthatott a telefonáló vasútüzemi telefonhoz. Nagykövetek a miniszternél. Az Európai Unió országainak vezető diplomatáit fogadta tegnap Magyar Bálint művelődési és közoktatási miniszter és tájékoztatást adott számukra a Nemzeti Alaptantervről, valamint az oktatásfejlesztési tervekről. fotó: feb/diósi imre Jövedelempótló támogatás - csak két évig Nehéz az átmenet Nincs szó titkokról A jövő héten véglegesítik a Budapest Banknak juttatott ál­lami támogatás körülményeiről szóló jelentés szövegét. A vizs­gálóbizottság reményei szerint a T. Ház nyilvános plenáris ülé­sen vitatja meg tapasztalataikat. Kosa Lajos (Fidesz-MPP), a történtek tisztázására létrehozott testület elnöke elmondta: legkö­zelebb a jövő hét szerdáján ül­nek össze, hogy végleges for­mába öntsék jelentésüket. Az előterjesztés egyébként banktit­kot nem tartalmaz majd. Össze­foglaló megállapításaik arról szólnak, hogy milyen szerepet játszott a kormány, illetve a PM a Budapest Banknak juttatott ál­lami támogatásban. Ismeretei szerint senki nem kezdeménye­zett zárt ülést a témáról. Továbbra is kérhető előnyugdíj Most is átveszik az előnyugdíj­igényléseket a megyei munka­ügyi szervezetek - adták hírül tegnap a Munkaügyi Központ­ban. Bizonytalanságot okozott, hogy mikor válik hatályossá az előnyugdíj intézményét meg­szüntető jogszabály. Ä törvény módosítása csak annyit mon­dott ki, hogy legalább 1995. december 31-éig érvényesek az eddigi szabályok. Jelenleg félmillió munkanél­küliről vezetnek nyilvántar­tást - közülük kétszázezren munkanélküli-járadékot, ugyanennyien jövedelempótló támogatást kapnak, míg száz­ezren már egyikre sem jogo­sultak. A korábban korlátlan ideig adható 7680 forintos jö­vedelempótló támogatás, egy tavalyi törvénymódosítás óta, csupán két évig folyósítható. Mi történik a rászorultakkal, ha letelik a két év? - kérdeztük Tóth Lászlót, a Munkaügyi Mi­nisztérium főosztályvezetőjét.- A két év alatt, vagy közvet­lenül azután, összesen 180 napi munkaviszony igazolása szük­séges ebbe az ellátórendszerbe való visszakerüléshez. Az át­menet megkönnyítése érdeké­ben annak, aki már tavaly nyá­ron is kapta a jövedelempótló támogatást, idén szeptember végéig összesen 90 napos mun­kaviszony felmutatása is ele­gendő. Aki e feltételnek megfe­lel, annak 45 napig újra folyó­sítható a járadék, majd további két éven át a jövedelempótló támogatás.- Sokan azonban hiába is próbálkoznak, nem találnak munkát.- Az önkormányzatok által szervezett, s a költségvetési for­rásból részben finanszírozott közhasznú munkák éppen az ő foglalkoztatásukra szolgálnak. Tavaly, a második fél évében 3 milliárdot biztosított ehhez a belügyi és a népjóléti tárca, de sajnos csak 800 milliót vettek igénybe a településeken.- Talán azért, mert égy állás­talan pedagógusnak vagy bér­elszámolónak nem éppen testre szabott feladat az árokásás vagy a planírozás.- Csakhogy nem ez a jel­lemző. A járadékosoknak mint­egy 60 százaléka szakképzet- len, s aki visszautasítja ezt a fajta munkát, számolnia kell vele, hogy elveszti a további támogatás esélyét. (takács) Amerikai éleslövészet több helyszínen A Pest megyei Táborfalván kívül a kaposvári és a pécsváradi kato­nai lőteret is igénybe veszik az IFOR-erők. A táborfalvi lőtéren március 25-étől hetente 200-300, Boszniából visszatérő amerikai katona gyakorlatozik majd, Szentkirályszabadján a helikopterek tartanak éleslövészetet. Amikor egy álom valóra válik Szinte alig akad olyan ember a világon, aki ne játszana el a gondolattal: de jó is lenne gazdagnak lenni! Aztán van, akinek az álma egyszer csak valóra válik. Mint azé a lottó­zóé, aki a múlt héten meg­nyerte a hatos lottó főnyere­ményét: 153,5 millió forintot. Búslakodni nem érdemes, mert a héten elnyerhető nettó 15 millió forint sem kis ösz- szeg. Az ötös lottó főnyeremé­nyéről, a 215 millió forintról viszont tovább lehet „ál­modni”, hátha ezúttal sikerül valakinek eltalálni a vasárnap kisorsolásra kerülő öt számot. A Joker is szép összeggel kecsegtet a héten, kereken 10 millió forinttal, és csábító a totó plusz egy találatos vár­ható 12 milliós nyereménye is. Rejtőzködő Jackpot A Telemázli nyolcadik adása sem volt mentes az izgalmak­tól. A szerencsejáték műsor­ban a legnagyobb összeget, Szerencseposta 350 ezer forintot a szentesi Farsang Lászlóné nyerte. A Tompáról érkezett Szabó Pé­ter 130 ezer, a Siófokról érke­zett Szeiger Jenő pedig 80 ezer forinttal gazdagabban térhetett haza a műsor után. Akkora mázlija egyik játé­kosnak sem volt, hogy rálelt volna a Jackpotra, így az a jövő héten már több mint 21 millió forintot ér. Ahogy tetszik Játék és nyeremény - ahogy tetszik. Akár ez is lehetne a mottója a tavasz első hetében, március 18-án induló játék­nak, a kenónak. Ebben az új számsorsjátékban a kenózó alakítja ki a szabályokat. Több döntési lehetőség is kínálkozik számára. A játékos a fogadás pillanatában pontosan tudja, hogy szerencsés esetben mennyivel lehet gazdagabb. Ez a megtett tétjének akár egymilliószorosa is lehet. A legnagyobb nyeremény, ame­lyet hétfőtől péntekig naponta meg lehet nyerni: 300 millió forint. Akció! Akció! A Szerencsejáték Rt. Szegedi Igazgatósága a totórajongók­nak lehetőséget kínál, hogy személyesen megtekinthessék az olaszországi Intemacio- nale-Juventus labdarúgó­mérkőzést. Az akcióban azok vehetnek részt, akik össze­gyűjtik a 8-12. játékhét nye­retlen gépi kombinációs totó- szelvényeit, összesen tízezer forint értékben, és március 28- ig beküldik a Szerencsejáték Rt. 3. sz. területi igazgatósá­gának a címére (6700 Szeged, Pf. 300.). A borítékra rá kell írni az akció jelmondatát: A totó százezrek játéka - százez­rek öröme! Az április 1-jei sorsoláson 40 darab négynapos (április 19—22-ig) olaszországi társas- utazás kerül kisorsolásra, amelynek programjában az In­ternationale mérkőzésének megtekintése is szerepel. A sorsoláson kizárólag azok­kal a szelvényekkel lehet részt venni, amelyeket Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye totó­lottó kirendeltségein, takarék- szövetkezeteiben, postahivatala­iban és magánbizományosainál fizettek be. (X)

Next

/
Thumbnails
Contents