Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-07 / 57. szám

1996. március 7., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Tovább nyomoznak a halasi gyilkosság ügyében Gönpz Árpád Kecskeméten és Kiskunfélegyházán Átadták a felújított művelődési házat A magas rangú vendégnek mindenkihez volt egy kedves szava. Bár a halasi gyilkosság ügyében - mint arról beszámoltunk - megvan a gyanúsított, a rendőr­ség folytatja a nyomozást. Ugyanis az idős cukrász lakásá­ból az első adatok szerint nagy összegben tűntek el értékpapí­rok, amiknek eltulajdonításával szintén az emberölést magára vállaló gyanúsítottat vádolták. Kiderült, e papírok nem tűntek el, megkerültek az áldozat laká­sában. így viszont kiderült az is, hogy a gyilkossággal a vádlott szinte semmi anyagi előnyhöz nem jutott. B. J. sem származna. A polgármester válaszában elmondta, hogy tag­intézményvezetők ezután is lésznek, őket ezután is meg le­het keresni a gondokkal. A du- natetétleni oktatási intézmé­nyek ügyeit pedig továbbra is a helyi önkormányzat intézné, így az állami támogatással, va­lamint az eszközökkel is ők gazdálkodnának. A megtakarí­tás éves szinten több millió fo­rintot jelentene. Az iskolaszék egyik tagja ar­ról beszélt, hogy régebben már működött ilyen társulás, de nem vált be. Szerinte ez a változtatás jó alkalom a polgármesternek, hogy régi haragosát, az iskola- igazgatót eltávolítsa állásából. Pálfi Mihályné ezt visszautasí­totta. A polgármester asszony hangsúlyozta, hogy a társulás­ban egyenjogú tag lesz Dunate- tétlen és csak akkor kötik meg a megállapodást, ha a feltételek a községnek is kedvezők. A kétórás, heves vita utolsó felvonásaként a tetétleni iskola igazgatónője kért szót, ám a társulást ellenző felszólalását egyre többször kellett félbesza­kítania a bekiabálások miatt. Sokan ugyanis már unták a parttalan vitát, a gázprogram témájára vártak. W. K. E. a Volkswagenbe és elhajtottak vele. A kifosztott újvidéki el­mondása szerint az autóban ötmillió forint értékű cipő és papucs volt. A halasi rendőrök az azonnali intézkedéssel el­kapták a bandát vezető gyön­gyöshalászi K. Károlyt. A me­gyei rendőr-főkapitányság teg­napi sajtótájékoztatóján meg­tudtuk azt is, hogy azóta másik öt gyanúsítottat vettek őrizetbe, egy tettes viszont szökésben van még. Bán János Tegnap Bács-Kiskun megyé­ben töltötte munkanapját Göncz Árpád, a Magyar Köz­társaság elnöke. Reggel Kecs­keméten, a Kiskunsági Erdő- és Fafeldolgozó Részvénytársaság székházában találkozott a kör­nyékbeli erdészekkel. A körül­belül egyórás találkozón jelen voltak a nemzeti park, az állami erdőgazdaságok, az erdészeti hatóság, tudományos intézet, valamint a magánerdő-tulajdo- nosok egyesületének képvise­lői. Göncz Árpád az ötvenes évek elején maga is dolgozott erdészként, ezért érdeklődéssel hallgatta a dél-alföldi szakem­berek véleményét a készülő er­dészeti és vadászati törvényről, s a Duna-Tisza közén folyó er­dőgazdálkodás sajátosságairól. Déltől Kiskunfélegyháza vendége volt a köztársasági el­nök. A városházán a térség pol­gármestereivel és a félegyházi önkormányzat bizottsági elnö­Egy tavaly módosított önkor­mányzati rendelet szerint a fél­egyházi önkormányzat az általa fenntartott, bentlakásos szociá­lis otthonokba csak akkor fo­gad más településről beutalást, ha a másik önkormányzattal együttműködési megállapodást köt erre vonatkozólag. A meg­állapodás lényege, hogy a beu­taló önkormányzat megtéríti a normatív támogatás és a meg­előző évi - egy főre eső - mű­ködési költség különbözetét, ha a beutalt vagy eltartója anyagi viszonyai ezt nem teszik lehe­tővé. A kunszentmiklósi képvi­Közmeghallgatás Március 11-én, hétfőn délután négy órától közmeghallgatás lesz a keceli városháza tanács­kozótermében. Ugyanezen a napon délután két órától a képviselő-testület tartja soron következő ülését. A témák kö­zött elsőként az önkormányzat idei költségvetési rendeletének megtárgyalása szerepel. keivel találkozott. A város és környékének rövid bemutatása után szinte azonnal a gondok, a nehézségek kerültek terítékre. Szó volt a kórház finanszírozá­sának tarthatatlan rendjéről, az oktatás gondjairól, a Homok­hátság helyzetéről. Szóval csupa olyan dologról, problé­máról, melyek megoldásához komoly összegekre lenne szük­ség. „Megmutassam, mennyi pénz van nálam?” - fogta tré­fára a dolgot Göncz Árpád. Ebéd után dr. Fazekas István múzeumigazgató tárlatvezeté­sével a Kiskun Múzeum hely- történeti kiállítását tekintette meg a köztársasági elnök, aki mint mondta, régi börtönlakó­ként igazán sajnálja, hogy a múzeum börtöntörténeti kiállí­tásának megtekintésére már nem maradt idő. Ezt követően rövid városnézés után a fennál­lásának 125. évfordulóját ün­neplő Petőfi Sándor Gépészeti selő-testület legutóbbi ülésén úgy határozott, hogy mivel a városban van személyes gon­doskodást nyújtó bentlakásos intézmény, nem kötnek ilyen jellegű együttműködési megál­lapodást a félegyházi önkor­mányzattal. Miklósról egyéb­ként jelenleg két beutalt van Kiskunfélegyházán, további beutalási igény pedig nincs. Számítások szerint egy - idős­korúak otthonában elhelyezett - Kunszentmiklósról beutalt után évente közel kétszázezer forintot kellene fizetnie az ön- kormányzatnak. Erre pedig nincs pénz. W. K. E. Nem lesz helyi adó Bócsa önkormányzatának ez évi költségvetési előirányzata 66,5 millió forint. Fejlesztési és működési tartalékra hatmillió forintot tudnak elkülöníteni. Ebből - lakossági hozzájárulás mellett - a Katzenbach-faluban szilárd burkolatú utat szeretné­nek építeni. Az idén sem vezet­nek be helyi adót. Szakközépiskolába látogatott Göncz Árpád, akit nemcsak az iskola vezetői, hanem a diákok is vártak. Hogy telik egy mun­kanapja? Kik a példaképei? Mi­lyen nyelveken beszél? - zápo­roztak a kérdések. - Tanultam olaszul, s azt mondják, tudok angolul - válaszolt ez utóbbi kérdésre Göncz Árpád, de sie­tett hozzátenni: ha az egyik re­pülőjáratról a másikra át kell íratni a helyjegyet, az bizony gondot okoz. A Móra Ferenc Művelődési Központ ünnepélyes átadása az ifjúsági fúvószenekar és a ma­jorettek bemutatójával kezdő­dött, majd Ficsór József pol­gármester köszöntötte a megje­lenteket. A nemzeti színű sza­lag átvágásával a város lakói birtokba vették a felújított mű­velődési központot. A díszte­remben a Zenebarátok Kórusa rövid műsorral köszöntötte a vendégeket. - galambos ­Kábítószeres hálózat Kábítószeres hálózat felgön­gyölítéséhez kezdett a rendőr­ség Veszprémben. Eddig őri­zetbe vettek 18 gyanúsítottat, közülük négyen már előzetes letartóztatásban vannak, to­vábbi négy személyt keresnek. Polgárőrség Ballószögön Tizennyolc fős polgárőr csapat alakult Ballószögön február utolsó napján. A Halla György által szervezett társaság remél­hetően komoly segítséget tud majd nyújtani Hajdú András rendőr őrmesternek a község biztonsága érdekében. ÁSZ-vizsgálat Jánoshalmán Törvényesen használták fel Já­noshalmán a szociális és egész­ségügyi beruházásokra, fejlesz- téselü-e igénybe vett céltámoga­tásokat. Mindez az Állami Számvevőszék vizsgálatából derült ki. Az ellenőrzés során nem találtak hibát a pénz­ügyekben, mindössze az önrész hiánya miatt elmaradt észköz- vásárlások esetében emeltek ki­fogást. Falugyűlés Imrehegyen Március 11-én, hétfőn este 6- kor falugyűlés lesz Imrehegyen az iskolában. A képviselő-testü­let múlt évi munkájáról, az ön- kormányzat költségvetésének végrehajtásáról, valamint az idei pénzügyi tervekről lesz szó. Ezután a résztvevők köz­érdekű kérdéseket tehetnek fel, s persze elmondhatják a község életével kapcsolatos észrevéte­leiket, javaslataikat is. A100. születésnapra készültek Jánoshalma legidősebb pol­gára, Kovács Istvánná Farkas Franciska ma, március 7-én ün­nepelhette volna századik szü­letésnapját. A család és a város is készült az egyszerű, dolgos, történelmi időket is megélt idős hölgy köszöntésére. Sajnos négy nappal a születésnapja előtt elhunyt. Ma temetik. Viharos gyűlés Tetétlenben (Folytatás az 1. oldalról) Dunatetétlenben óvodai és al­sós általános iskolás oktatás fo­lyik. A felsős diákok Hartára járnak át tanulni. Az intéz­ményirányító társulást Tetétlen a hartai önkormányzattal közö­sen hozná létre. A dunatetétleni iskola igazgatójának - aki egy­ben az óvoda vezetője is - és helyettesének vezetői munka­köre megszűnne. Ezáltal a két pedagógus kötelező óraszáma növekedne és bérükön is meg­takarítás lenne elérhető. A tetét­leni pedagógusok munkáltatója a hartai önkormányzati iskola igazgatója lenne. A társulásban részt vevő intézmények diákjai után tizenöt százalékkal na­gyobb állami fejkvótát kapná­nak az önkormányzatok. így Dunatetétlen nem fizetné to­vább Hartának az évi nyolc- százezer forintot az átjáró felső tagozatosokért. A közmeghallgatáson felszó­laló polgárok egy része a társu­lásban az iskola és ezáltal a község önállóságának feladását látta. Szerintük hartai irányítás alatt az iskolából elvinnék az évek alatt összegyűjtött eszkö­zöket, az iskolának államilag utalt pénzzel pedig Hartán gaz­dálkodnának, amiből semmi jó Országúti cipőrablók Egy 29 éves újvidéki férfi autó­zott Kisszállás közelében az 53-ason, amikor az úttesten egy balesetet szenvedett autót pil­lantott meg. Azonnal kiszállt Volkswagenjéből, hogy segít­sen. Ekkor a kocsi mellől elő­bukkant öt férfi, egyikük kezé­ben fegyver, valószínűleg gáz­pisztoly volt, amivel a levegőbe lőtt. A jugoszláv férfi erre az út menti árokba vetette magát. A balesetet csak színlelő idege­neknek ez elég volt, beugrottak Gazdasarok Pocok ellen kis területen 3. A mezei pocok elleni sze­rek adagolása a fertőzés erős­ségétől függ, ezt viszont a la­kott járatok számával hatá­rozzuk meg. Azt, hogy egy já­ratban lakik-e kártevő, a kö­vetkezőképpen állapíthatjuk meg: egy tíz lépés hosszú és tíz lépés széles, négyzet alakú területen az alkonyati órákban valamennyi pocoklyukat be­tapossuk. Másnap megszá­molhatjuk az újra kibontott lyukak számát. Ha a táblánk kisebb, a felületre szórás he­lyett alkalmazhatjuk a Reden- tint közvetlenül a lyukba jut­tatva. Járatonként 1-1 deka­grammot tegyünk, három egymást követő napon. A lyukat nem szabad betaposni. A 3-5 cm-es növénymagas­ságú táblákon (gabonafélék, repce) javasolható a Thiodan 50 WP, a Thionex 35 EC, va­lamint a Thiodan 35 Ec. Ezek Il-es kategóriájú szerek, a fel­használó gazdának legalább zöld könyvvel rendelkeznie kell. A fentebb említett szerek felhasználása eseti engedély­hez kötött, ezt a Növény­egészségügyi és Talajvédelmi Állomástól kell kérni. A pocok ellen rendelke­zésre áll egy I-es kategóriájú készítmény is, a Volid. Ezt vadvédelmi okokból csak áp­rilis 1-jétől szeptember 30-áig lehet használni, 15 cm-nél magasabb zöld növényzettel borított területen, 5-10 kg/ha- os dózisban. A szert csak fel­sőfokú végzettségű növény- védős szakember vásárol­hatja, és annak irányítása mel­lett alkalmazható. Tömbösí­tett területen (100 ha) ajánl­ható, és csak földi géppel jut­tatható ki. A kezelés előtt vé­gezzük el a vadak elterelő ete­tését. A pocok veszélyes kártevő, ellene a védekezés kötelező. A növényvédelmi hatóság az eredménytelenül, vagy nem védekező földtulajdonosokat a helyszínen bírságolja, vagy ellenük szabálysértési eljárást indít az önkormányzatoknál. A SOLTVADKERT ES VIDÉKÉ TAKAREKSZOVETKEZET KÖZLEMÉNYE Tájékoztatjuk kedves ügyfeleinket, hogy 1996. március 21-étől a takarékszövetkezetünknél alkalmazott kamatok az alábbiak szerint módosulnak: Könyves betétek: összeghatártól függetlenül: 1 M Ft feletti betét esetén Látra szóló 14% 14%- 1 hóra lekötött 17% 20%- 3 hóra lekötött 19% 22%- 7 hóra lekötött 20% 23%- 1-3 évre lekötött 21% 24% Takaréklevél betét: Éven túli felvét esetén 22% 22% Ifjúsági és otthonteremtő betét 22% 22% Lakossági folyószámla 14% 14% Elszámolási számlák: Látra szóló 14% 14% 1 hóra lekötött 17% 20% 3 hóra lekötött 19% 22% 7 hóra lekötött 20% 23% 1 évre lekötött 21% 24% A 7 hóra és ennél hosszabb időre lekötött betétekre a lejárati idő előtti felvét esetén 6% kamatot térítünk. Továbbra is várjuk tagjainkat, kedves ügyfeleinket pénzintézeti szolgáltatásainkkal. Egyszeri szerződéskötési díj befizetésével RENAUjLT ÉLMÉNY VELE ÉLNI KORONA Kft. Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: 76/484-814, 76/484-475 Szöv-Mobil Kft. Kiskunhalas, Körösi u. 23. Tel.: 77/423-837 Autó Bácska Kft. Baja, Déry sétány 4. Tel.: 79/421-971 A kunszentmiklósi önkormányzat nem köt megállapodást

Next

/
Thumbnails
Contents