Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-28 / 74. szám

1996. március 28., csütörtök Sport 13. oldal Ismét kiénekelték a sajtot labdarúgóink szájából Nyolcvannégy percen keresztül állta a nyomást a magyar erő­dítmény, ám négy perc alatt lőtt két góllal a „skót róka kiéne­kelte a sajtot”; a keddi labda­rúgó utánpótlás Európa-bajnoki negyeddöntő visszavágót a ha­zaiak 3-1-re megnyervén, beju­tottak a 21 évesek sorozatának elődöntőjébe. A magyar táborban egyér­telműen a balszerencsével ma­gyarázták a kiesés tényét. Ezt némileg okkal teszik, hiszen Egressy vezető gólja után fel­szabadultnak tűnt Dunai Antal szövetségi edző csapata Edin- burgh-ban. Úgy festett: a gárda, mely két héttel korábban ki­vívta az atlantai olimpiai rész­vételi jogot, leüti a második le­gyet is. A skótok azonban még a szünet előtt egyenlítettek. A 84. és 88. percben pedig mattot kapott a magyar védelem. A magyar fiatalok egyet na­gyon megtanulhattak. Kilenc­ven percig tart a mérkőzés. Több mint ezren futottak A Bács-Kiskun megyei diák­olimpia II-V. korcsoport me­zei bajnokságát rendezték meg tegnap Kecskeméten, a szabad­időközpontban. A versenyen 55 iskola 1302 tanulója vett részt. Az országos mezei diákolim­pián (április.11.. Kecskemét) az 1. helyezett csapatok és egyéni versenyzők szerepelhetnek, va­lamint az iskolák által beneve­zett 2. helyezett csapatok és 2-3. helyezett versenyzők. Eredmények, leányok, II. kcs., egyéni (217 induló): 1. Fűrész Diána (Bányai J. Gimn., Kínét), 2. Gazdag E. (Halasi úti Ált. Isk., Kmét), 3. Vincze M. (Vasvári P. Ált. Isk.. Kiskőrös), csapat: 1. József A. Ált. Isk. Kkfháza 46 pont (Hevér B., Födi Z.. Kádár T., Faragó É.), 2. Kertvárosi Ált. Isk., Kkhalas 53 pont, 3. Lajosmizsei Ált. Isk. 107 pont. III. kcs., egyéni (187 induló): 1. Komáromi Zsanett (Lánchíd U. Ált. Isk.. Kmét), 2. Vértesy Zs. (Köz­ponti Ált. Isk.. Baja), 3. Tóth N. (Lánchíd U. Ált. Isk.), csapat: 1. Lánchíd Utcai Alt. Isk., Kmét 24 pont (Komáromi Zs., Tóth N., Garaczi E., Tarjányi K.), 2. Baksay Ref. Gimn. Kun- szenlntiklós 32 pont. 3. Arany J. Ált. Isk.. Kmét 61 pont, IV. kcs., egyéni (123 induló): 1. Ádám Zsuzsa (Kandó K. Szak­közép., Kmét), 2. Csemák R. (Bolyai J. Gimn., Kmét), 3. Szabó M. (Katona J. Gimn., Kmét), csapat: 1. Bolyai J. Gimn., Kmét 25 pont (Csernák M., Szaller A., Vöő É., Her- czegh É.), 2. Katona J. Gimn., Kmét 44 pont, 3. Ward M. Gimn., Kmét 70 pont, V. kcs., egyéni (36 induló): 1. Molnár Enikő (Bolyai J. Gimn., Kmét), 2. S. Juhász Á. (Bolyai J. Gimn.), 3. Barabás C. (Eü. Szakközép., Kmét), csapat: 1. Bolyai J. Gimn., Kmét 13 pont (Molnár E., S. Juhász Á., Da- rida Cs., Szűcs E.), 2. Szent- Györgyi A. Eü. Szakközép., Kmét 51 pont, 3. Ének-Zenei Ált. Isk., Kmét 60 pont. Fiúk, II. kcs., egyéni (260 induló): 1. Csáki Zoltán (József A. Ált. Isk.. Kkfháza), 2. Kobolák A. (Lajosmizsei Ált. Isk.), 3. Nagy P. (Arany J. Ált. Isk.), csapat: 1. Arany J. Ált. Isk., Kmét 45 pont (Nagy P., Nagysolymosi T., Garaczi Cs., Tóth^Sz.), 2. József A. Ált. Isk., Kkfháza 62 pont, 3. Lajosmizsei Ált. Isk. 105 pont. III. kcs., egyéni (271 induló): 1. Csaja Gábor (Lánc­híd U. Ált. Isk., Kmét), 2. Tóth T. (Kalocsa, Eperföldi Ált. Isk.), 3. Détári I. (Arany J. Ált. Isk., Kmét), csapat: 1. Árany J. Ált. Isk., Kmét 39 pont (Détári L. Mócza J., Csomók S., Me­gyeri K.), 2. Vörösmarty M. Alt. Isk., Kmét 45 pont, 3. Lánchíd U. Ált. Isk., Kmét 60 pont, IV. kcs., egyéni (134 in­duló): 1. Kis Roland (II. Rákó­czi F. Ált. Isk., Kkhalas), 2. Farkas A. (Móra F. Gimn., Kkfháza), 3. Lekrinszky T. (Bibó J. Gimn., Kkhalas), csa­pat: 1. Bolyai J. Gimn., Kmét 30 pont (Forgács A., Szomju Zs.. Bit i M„ Vörös L.), 2. Pia­rista Gimn., Kmét 94 pont, 3. Dózsa Gy. Szakközép., Kalocsa 94 pont, V. kcs., egyéni (80 in­duló): 1. Tóth Péter (Katona J. Gimn., Kmét), 2. Tóth A. (Ka­tona J. Gimn.), 3. Kis A. (Bo­lyai J. Gimn., Kmét), csapat: 1. Bolyai J. Gimn., Kmét 43 pont (Kis A., Horváczy L, Váli B., Bolesza K.), 2. Piarista Gimn., Kmét 69 pont, 3. Áfeosz, Kecs­kemét 86 pont. Tornashow-t rendeztek a kiskunhalasi színházban, ame­lyen a Fazekas Gábor Általános Iskola tornatagozatos diák­jai voltak a főszereplők. Paczolay Gyula és Tóth Péter ta­nítványainak sikerült néhány órára mosolyt varázsolni a fő­ként szülőkből álló közönség arcára. fotó: pozsgai Ákos Tudósítóink Jelentik Gólzáporos Duna-parti rangadó DUATLON Kecskeméten rendezték meg a 3. OTP Bank duatlonversenyt, amelyen Lenti Zsolt és Bor­bély Miklós tanítványai, a Honvéd Bajai SE sportolói is jól szerepeltek. Vértesy Zsu­zsanna 3.. Bajai Péter 14. lett a serdülők között, míg Thu- ránszky Balázs a 9. helyen végzett a juniorok versenyé­ben. O mindössze 12 másod­perccel maradt el a válogatott szint teljesítésétől. KÉZILABDA Kecskeméten rendezték meg a középiskolás kézilabdakupa megyei döntőjét. A lányoknál a halasi Bibó István Gimná­zium csapata lett az első, a má­sodik helyen a jánoshalmi Radnóti-gimnázium, a harma­dikon a kecskeméti Bolyai- gimnázium, negyedik a kiskő­rösi Petőfi-gimnázium csa­pata. Paczolay Gyuláné tanít­ványai ezzel a legjobb 24 közé kerültek. Az országos döntő mezőnye a területi selejtező­kön alakul ki. A csapatokat nyolc hármas csoportba osztot­ták és az egyik színhely a ha­lasi Bibó-gimnázium lesz. A csoportelsők jutnak a Miskol­con tartandó országos döntőbe. A vasárnap délutánra tett rajt ellenére csaknem kétszáz nevezője volt Kiskunhalason az I. Szilády Kupa futóver­senynek, amelyen a város álta­lános és középiskoláinak tanu­lói, valamint a kunszentmik- lósi református gimnázium és a halasi gimnázium tanárai, öregdiákjai és a Zöldsport Klub tagjai vettek részt. A Szi­lády Áron Református Gimná­zium és a Zöldsport Klub ren­dezte futóverseny 220 méteres távját a gimnázium körül, a belváros utcáin jelölték ki. A futógála tovább öregbí­tette a kézilabdás Szilády-ku- pák hagyományát. A Szilády Kupa egyéni dí­jazottjai, 13-14 éves korosz­tály: 1. Taba Attila (Felsővá­rosi), Szombati Erika (kun- szentmiklósi Baksay Ref. Gimn.), 2. Valler Ferenc (ÁMK), Szabó Ágnes (Kntik- lós), 3. Hudecz Attila (Felső­városi), Mészáros Szilvia (Ktniklós); 15-16 évesek: 1. Lekrinszki Tivadar (Bibó Gimn.), Farkas Margit (Keres­kedelmi), 2. Kis Tibor (Szi­lády), Dévics Judit (Kereske­delmi), 3. Patocskai Tamás (Szilády), Regős Dóra (Bibó); 17-18 évesek: 1. Kis Roland (II. Rákóczi Mg. Szki.), Pu- ruczki Magdolna (II. Rákóczi Mg. Szki.), 2. Vincze László (II. Rákóczi Mg. Szki.), Nagy Renáta (Bibó), 3. Fehér Gábor (II. Rákóczi Mg. Szki.), Tallér Beatrix (Szilády); szenior (18 év felettiek)’: 1. Dómján Fe­renc (Baksay), 2. dr. Viszmeg Sándor (sziládys öregdiák), 3. Kollarics Gábor (sziládys ta­nár); csapatversenyben, 13- 14 évesek: 1. Felsővárosi Ált. Isk., 2. Bibó Gimn., 2. Kun- szentmiklósi Baksay Ref. Gimn. A Szilády Kupa ván­dorserlegét elnyerő győztes csapat a Bibó I. Gimn. csapata, 2. Szilády Ref. Gimn., 3. II. Rákóczi. A legidősebb résztvevőnek járó különdíjat dr. Viszmeg Sándor (1936), a legfiatalabbat Micics Martina (1992) kapta. Vass Katalin KOSÁRLABDA NB I-es férfi rájátszás a 9-16. helyért: Battai KE­Nagykőrösi KSE 102-82 (47^14). Százhalombatta, 200 Egy dunavecse! gól a vendégek hálójában a hat közül. FOTÓ: FARKAS TIBOR néző, vezette: Szamos, Nagy J. Ld.: Földesi 29/6, Stevanov és Heinrich 22-22, Szabó 12, il­letve Maleras 25, Ágh 13/6, Módra 10/3, Deák 10. A KKC-Miskolc NB Il-es női mérkőzés elmaradt, mert az ellenfél nem érkezett meg. Országos mini kupa kö­zépdöntő, Kecskemét. Ered­mények: Kecskeméti KC­KSC Szekszárd 58-50 (27-27) ld.: Szöllősi 24, Fűrész 14. Kecskeméti KC-Mezőberény 48—44 (26-25) ld.: Fűrész 11, Pintér 10. Kecskeméti KC-Szegedi TE 44-39 (29- 24) ld.: Fűrész 18, Szöllő­si 10. Az országos mini kupa kö­zépdöntő végeredménye: 1. Kecskeméti Kosárlabda Club 6 ponttal, 2. Szeged 5, 3. Me- zőberény 4 ponttal, 4. KSC Szekszárd. Az All-Star csapat tagjai a KKC-ből: Fűrész Diana, Szöllősi M. Ezzel a szoros eredménnyel egy igen erős mezőnyből került a Kecs­keméti KC 12 éves gárdája az országos döntőbe. LABDARÚGÁS Rákóczi Tavaszi Kupa te­remlabdarúgó-torna 5 csa­pattal, Kecskeméten. Vég­eredmény: 1. Telefontech­nika, 2. Szirti Fecskék, 3. Avimant Baromfifeldolgozó. A legjobb mezőnyjátékos: Uzsorás Ferenc (Szirti Fecs­kék), kapus: Nagy Ferenc (Te­lefontechnika), gólkirály: Me­zei Ferenc (Csíkos Zebrák). A megyei II. osztályú baj­nokság, a 17. forduló ered­ményei: Északi csoport, fel­nőttek: Nyárlőrinc-GAMF 9-2, Dunavecse-Dunaegyháza 6-0, Ladánybene-Szabadszál- lás 1-1, Tabdi-Soltszentimre 2-0, Harta-Kunszállás 2-2, Kecel-Orgovány 2-1, Lakite- lek-Akasztó 5—0, Kiskunfél- egyháza-Kiskunmajsa 1—4. Az Északi csoport állása 1. Kecel 17 13 3 1 .43-24 42 2. Dunavecse 17 13 2 2 57-14 41 3. Kiskunmaj.sa 17 1 i 3 3 70-!» 36 4. Lakitelek i J !0 2 68-2 r V­5. Ladánybene 17 iö 21 ■ 7 51-2: í 6. Tabdi 16 10 3 * 41 • V V, 7. Akasztó 17 9 2 6 42-2<; 29 8. Szabadszállás 16 6 7-3 28-25 25 9. Kkf.Honvéd 17 7 2 8 24-30 23 10. Nyárlőrinc 17 5 4 8 36-40 19 11. Kunszállás 17 4 5 8 22-32 17 12. Harta 17 4 3 10 26-51 15 13. GAMF 17 4­13 26-78 12 14. Orgovány 17 3 2 12 18-40 11 15. Dunaegyháza 17 1 2 14 17-74 5 16. Soltszentimre 17­3 14 11-59 3 Északi csoport, ifjúságiak: Dunavecse-Dunaegyháza 2-1, Tabdi-Soltszentimre 2-1, Har­ta-Kunszállás 6-1, Kecel- Orgovány 10-1, Lakitelek- Akasztó 3-1. Az ifjúsági bajnokság állása 1. Lakitelek 14 13 ­1 95-21 39 2. Kiskunmajsa 13 11 1 1 59-10 34 3. Kunszállás 14 10 ­4 52-29 30 4. Kecel 14 8 2 4 77-26 26 5. Dunavecse 13 8 1 4 35-22 25 6. Ladánybene 13 7 1 5 46-30 22 7. Orgovány 14 6 1 7 30-42 19 8. Nyárlőrinc 13 5 ­8 37-50 15 9. Tabdi 13 4 2 7 34-46 14 10. Soltszentimre 14 4 2 8 29-58 14 11. Harta 14 3 1 10 18-81 10 12. Akasztó 13 2 1 10 25-45 7 13. Dunaegyháza 14 1 ­13 14-91 3 Déli csoport, felnőttek: Bá­tya-Gara 7-2, Vaskút-Géder- lak 9-0, Tompa-Kelebia 2-1, Szeremle-Szakmár 0-1, Kis­kunhalas-Császártöltés 2-1, Csávoly-Érsekhalma 1-0, Sü- kösd-Katymár 1-1. A 16. for­dulóból elmaradt mérkőzés: Kelebia-Szeremle 4-2. A Déli csoport állása 1. Tompa 16 14 1 1 50-10 43 2. Sükösd 16 13 2 1 46-16 41 3. Szakmár 16 11 3 2 36-13 36 4. Bátya 15 8 4 3 35-27 28 5. Katymár 16 7 5 4 36-20 26 6. Gara 16 7 3 6 34-28 24 7. Csávoly 16 7 3 6 35-31 24 *8. Kiskunhalas 16 • 7 1 ~'8 21-29 22 9. Hercegszántó 15 5 3 7 24-29 18 10. Vaskút . 16 6­10 31-38 18 11. Géderlak 16 4 4 8 13-38 16 12. Császártöltés 16 4 1 11 23-39 13 13. Szerem le 16 3 4 9 17-36 13 14. Kelebia 16 3 2 11 21-43 11 15. Érsekhalma 16 1 2 13 13-38 5 Déli csoport, ifjúságiak: Bátya-Gara 1-1, Vaskút-Gé- derlak 6-2, Tompa-Kelebia 4- 0, Szeremle-Szakmár 1-2, Kiskunhalas-Császártöltés 1-2, Csávoly-Érsekhalma 5- 2, Sükösd-Katymár 1-0. A 16. fordulóból elmaradt mér­kőzés: Kelebia-Szeremle 3-1. RÖPLABDA Megyei férfibajnokság: Vígh-Ker.-Tűzoltó SC II. 0:3 (-6,-10, -6). SAKK Megyei bajnokság 10. for­duló: Lajosmizse -Kecskeméti Tákisz 2:10, Madaras-Kis­kunhalas II. 5:7, János- halma-Kunszentmiklós I. 6,5:5.5, Dutép ifj.-Bátya 12:0, Kunszentmiklós II.—Bajai SE 8:4. Elmaradt mérkőzések eredményei: Bátya-Kecske­méti Tákisz 0.5:11,5, Kun­szentmiklós I.-Baja 9,5:2,5. SÚLYEMELÉS A budapesten rendezett 9. ve­terán OB-n a kecskeméti ver­senyzők eredményei, 50-54 évesek. 54 kg: 1. Kasza György 142,5 kg (60; 82,5). A KSC-Építők versenyzője soro­zatban a 9. veterán országos bajnoki címét nyerte; 40-44 évesek. 83 kg:, 1. Herczeg Gá­bor 240 kg (105; 135). Á Pin­tér Művek versenyzője 5. alka­lommal lett országos bajnok. Mindketten teljesítették a ha- virovi EB és a kanadai vb ki­küldetési szintet. A Magyar Veterán Szövetség szervezé­sében a versenyzők dobogós eséllyel utaznak Csehországba és Kanadába. TÁJFUTÁS Az ifjúsági bajnokság állása 1. Vaskút 16 12 2 2 59-25 38 2. Katymár 16 12 1 3 63-17 37 3. Gara 16 11 3 2 51-19 36 4. Sükösd 16 11 2 3 61-17 35 5. Császártöltés 16 11 1 4 47-28 34 6. Kelebia 16 9 1 6 35-25 28 7. Kiskunhalas 16 8 3 5 64-34 27 8. Csávoly 16 8 3 5 36-32 27 9. Szakmár 16 6 2 8 49-39 20 10. Tompa 16 6 2 8 50-45 20 11. Érsekhalma 16 6 ­10 23-66 18 12. Géderlak 16 3 2 11 37-59 11 13. Bátya 15 3 1 11 20-62 10 14. Szeremle 16 1 ­15 11-90 3 15. Hercegszántó 15- 1 14 12-60 1 Megyei III. osztályú baj­nokság, Déli csoport, a 13. forduló eredményei: Borrna­K.unbaja II I V 1 > kod-Tataháza 2-0, Érseke sa- nád-Nagybaracska 1-0, But- monostor-Madaras 7-0, Bács- borsódi Medosz-Bácsborsódi SK 1 —4, Nagybaracska II.- Rém 2-3, Felsőszentiván- Bajaszentistván 1-1. A forduló rangadóján a Csa­nádiak legyőzték a listavezető Nagybaracska csapatát, ezzel ismét nyílt lett a feljutásért fo­lyó harc. A táblázaton a nagy­baracskaiak elsők 32 ponttal, Érsekcsanád 29 ponttal a má­sodik. Balassagyarmat térségében emlékversenyeket rendeztek. A kalocsaiak eredményei. Pe- tőfi-emlékverseny, N 21 B: 1. Nagy Nóra, 3. Németh H., F 21 Á: 6. Hegedűs P. Balassi- emlékverseny, N 21 B: 2. Nagy N., 4. Németh H. Pakson rendezték meg az Áfész Kupa minősítő versenyt 6 egyesület 105 versenyzőjé­vel. A kalocsaiak eredmé­nyei, fiúk, 13-14 évesek: 3. Török Á„ leány, 17-18 éve­sek: 3. Jakab V., férfi felnőtt: 3. Szebényi B. TENISZ A Bécs melletti Deutsch-Wag- ram-ban megrendezett osztrák felnőtt, 17 ezer ATS összdíja­zású versenyen öt magyar te­niszező indult, köztük a BSE- ben szereplő kecskeméti Bar- dóczky Koméi is. A 128-as se­lejtezőből a még csak ifjúsági korú Bardóczky felkerült a fő­táblára. ahol igen jól szerepelt. Végül a döntőbejutásért vívott mérkőzésen vereséget szenve­dett a szlovák Koubektől, így a harmadik helyet szerezte meg.

Next

/
Thumbnails
Contents