Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-26 / 72. szám

fr IS-=■-----­P ETŐFI NÉPE 1996. március 26., kedd • A Duna-Tisza köze napilapja • 51. évf., 72. szám / 29,50 Ft ____________ D U t ( E -) BRAMAC cserép házhoz szállítva, vevő által kihúzott meglepetés ajándékkal, | március 30-áig, 1995-ös árakon. DUTKER Kft. Kecskemét, István kir. krt. 24. Tel.: 76/481-946, 482-210 Módosítják az adórendszert Az adóreform nem szükséges, de az egyes adótörvények re­formértékű változtatása igen - hangoztatta egyhangúlag Kocsis Imre és Vámosi Nagy Szabolcs, a két új miniszteri biztos hétfői bemutatkozó sajtótájékoztató­ján. A két szakembert a pénz­ügyminiszter e nappal nevezte ki az adótörvények megváltoztatá­sával kapcsolatos feladatok el­végzésére. Vámosi Nagy Sza­bolcs szerint véget kell vetni an­nak, hogy a személyi jövede­lemadó gyakorlatilag csak bér­adóként működik. Kocsis Imre azt hangoztatta, hogy a vállalko­zásoknak minél jobb kondíciót kíván elérni az adótörvények megváltoztatásakor, de úgy, hogy közben figyelembe veszik azokat az igényeket, amelyeket a bérből és fizetésből élők hely­zete határoz meg. Lesöprik a csecsen falvakat? Pontosan 24 órával hosszabbí­tották meg az ultimátumot a há­rom csecsenföldi falu (Alkazu- rovo, Gojszkije és Komszo- molszkoje) bombázásával fe­nyegető orosz erők - jelentette hétfőn a helyszínről az AFP tu­dósítója. A helybeli lakosok azért kérték a haladékot, hogy távozásra bírhassák az ott tar­tózkodó csecsen harcosokat. Az orosz erők vasárnap je­lentették be, hogy hétfőn dél­előtt tíz órakor bombázni kez­dik a falvakat, ha addig nem vonul ki az ott tartózkodó, álta­luk 500 fősre becsült csecsen osztag. Hétfőn reggel a falvak felett átrepültek a bombázók, de nem bombáztak. A csecsen fegyveresek parancsnoka az AFP tudósítójának kérdésére elmondta, hogy hétfőn délelőtt maradásra szóló parancsuk volt érvényben. „Amíg az oroszok nem próbálnak behatolni a fa­luba, egyetlen lövést sem adunk le. Ha megkísérlik a behatolást, harcolni fogunk” - mondta. Lapozzon a 4. oldalra. Miniszteri ultimátum után Mi lesz a gazdajegyzőkkel? Fontos témákat vitattak meg pénteken Dávodon a gazdajegy­zők, a Bács-Kiskun Megyei Ag­rárkamara, a Földművelésügyi Hivatal és a KSH megyei igazga­tóságának munkatársai. Szom­baton már beszámoltunk Lakos László földművelésügyi minisz­ter leveléről, amelyet Dávodon Csitári Tibor, a megyei agrár­kamara elnöke ismertetett. A miniszter a Magyar Agrárka­mara elnökén keresztül felszólí­totta a megyei agrárkamarákat: április 1-jével vállalkozóból al­kalmazottá minősítsék át a gaz­dajegyzőket. Ha nem teszik ezt, megvonják tőlük a gazdajegy­zők javadalmazására adott ál­lami támogatást. (Folytatás a 9. oldalon) Kommentárunk a 2. oldalon. Meghökkent közönség a kecskeméti színházban Nesze nektek egy kis operett A kecskeméti közönség egy ré­sze felháborodva távozott pén­tek este a Katona József Színház premierjéről, a Leonce és Léná­ról. Az egy kis operett alcímet viselő darab ugyanis meglehe- tően gúnyos hangnemben szól az operettet, könnyű műfajt kedvelő közönségről. A hírős város publikumának egy része magára ismert a mű alapján, kü­lönösen azok után, hogy nemré­giben napvilágot látott a teátrum következő évadjának műsor­terve. Ez a várakozásokkal el­lentétben egyetlen operettet sem tartalmaz. (Cikkünk a 7. oldalon) Mindenki kap egy alkalommal nyugdíj-kiegészítést A nyugdíjasok az idei második nyugdíjemelésen kívül egy al­kalommal egyösszegű nyugdíj­kiegészítésre is számíthatnak. Ezt a népjóléti miniszter erősí­tette meg hétfőn a sajtónak adott nyilatkozatában. A kiegészítés­ben minden érintett részesülni fog, függetlenül attól, hogy mennyi a nyugdíja - mondta Szabó György. Pankucsi Márta szóvivő ugyancsak hétfőn a fo­gászati kezelések új támogatási rendjéről, illetve a kórházkon­szolidációs pályázatról tájékoz­tatta az újságírókat. Elmondta: a fogínykezeléseket és a fogkőel- távolítást a tárca a jövőben min­denki számára ingyenessé kí­vánja tenni. A fogmegtartó te­vékenységek - például a tömés, a györkérkezelés - térítési díját pedig csökkenteni javasolja. Ez utóbbiakhoz az egészségbizto­sító differenciált támogatást adna. Erinek mértéke attól függne, hogy a beavatkozás egészségügyi vagy esztétikai szempontból fontos. (Folytatás az 5. oldalon) Háborús időkre jellemző költségvetése lesz Bajának Adósságcsapdában az önkormányzat Vajon mennyit vonnak el az idén a bajai kórház költségvetéséből. FOTÓ: PN-archív Olyan szigorú gazdálkodást kell folytatnia az idén a ba­jai önkormányzatnak, ami­lyenre talán csak a háborús évek során volt példa. Nincs olyan tétel a költségvetésben, amihez ne fűződne szigorú megszorítás. Elvileg 3,444 milliárd a bevétel, ami tartal­mazza a helyi adókból remélt 353 millió forintot is. Ennek egyik legvitatottabb része a magánszemélyek kommunális adója, ami egymaga 60 millió forintot tesz ki. Bár másodjára is megtárgyalta az adónem ki­vetését a testület, úgy döntöt­tek, nem nélkülözhetik ezt a bevételi forrást. Ennek elle­nére a polgárok azt fontolgat­ják, nem fizetik meg a kivetett 8 ezer forintos adót, mert nem kapnak érte semmit a várostól. (Folytatás a 3. oldalon) Nagy kárt tett az utakban a szokatlanul kemény tél Az idei - az utóbbi évekhez ké­pest szokatlanul kemény - téli időjárás sok helyen kikezdte az útburkolatot. Az utak állapota helyenként életveszélyes. Bács- Kiskun megye közútjainak álla­potáról, a javítási munkákról Molnár Pétert, a közúti igazga­tóság üzemeltetési és fenntartási osztályvezető főmérnökét kér­deztük. Elmondta, hogy az utak nemcsak a kemény tél miatt vannak rendkívül rossz állapot­ban. Az ágazat évek óta a szük­ségesnél jóval kevesebb pénz­ből kénytelen gazdálkodni. Az állagromlás folyamatos volt, csak az idén érte el azt a szintet, amely már helyenként a bizton­ságos közlekedést veszélyez­teti. Továbbiak az 5. oldalon. Gyorshírek Paksi szirénapróba Az eddigi legjobb eredményt f hozta a szokásos sziréna-§ próba, amelyet a paksi atom­erőmű 30 kilométeres körze- | tében levő településeken tar- 1 I tottak hétfőn 13 órakor. A ké­szülékek közül mindössze 4 1 maradt csendben: egy-egy | paksi, kalocsai, solti és szed- resi sziréna. Megtalált Mercedes | Kiskunhalasi rendőrök talál-1 I ták meg azt a négymillió fo­rint értékű Mercedest, melyet I Kiskőrösről loptak el március | 19-én az esti órákban. A Kis- Jugoszláviába szánt gépkocsi § időközben új, svájci rendszá- „ mot, illetve alvázszámot ka-1 pott. Rendőrkézen vannak a | tettesek is: két magyar - egyikük halasi, a másik já­noshalmi illetőségű - és egy | kanadai állampolgár. 1 I Lángolt a Volvo Jv Tegnap háromnegyed három- | kor egy Volvó motortere 1 gyulladt ki Kecskeméten az j | E75-ÖS főúton, a szegedi úti | felüljáró után. A lángokat a I kecskeméti tűzoltók fékezték 1 | meg. A műszaki meghibáso-1 I dás okozta kár 350 ezer forint. I I Titokzatos halál | Múlt héten kedden Baján a j Petőfi-szigeti ifjúsági szálló egyik szobájában holtan talál­tak egy 40 év körüli szek­szárdi férfit. A halál okát csak a boncolást követően tudják megállapítani, de egyelőre | öngyilkosságra gyanakszanak a bajai rendőrök. I Szék helyett vodka j I Székek és karfák között Ras- putin vodkát találtak a vámo- I sok egy magyar kamionban II É Balassagyarmatnál. A 700 ezer forint értékű csempészett nedűt egy Norvégiába címzett „szék és karfa” szállítmány­hoz társították, remélve, hogy | nem fedezik fel a csalást a ha­táron. Ezek a sonkák a bócsai húsüzemben már január óta máglyába rakottan pácban állnak. Et­től aztán akár aratásig is eltarthatóak lesznek, de minden bizonnyal már húsvétkor gazdára találnak. Ám vevőiknek több ezer forintért kell zsebbe nyúlniuk. Egyebek mellett erről is írunk a 9. oldalon. fotó: pulai Sára Vasárnap óraigazítás lesz OrvossztrÉgk Csehországban A cseh állami kórházak orvo­sai, nővérei és más dolgozói hétfőn kétnapos sztrájkot kezd­tek. Követelik a finanszírozási rendszer reformját, és vele fize­tésük 40 százalékos emelését - jelentette az APA osztrák hír- ügynökség. A sztrájkban csak­nem valamennyi cseh egész­ségügyi szakszervezet részt vesz, így az kiterjed a dolgozók több mint kétharmadára. A hét végén, vasárnap, március 31-én kezdődik újra a nyári időszámítás, amely szerint egy órával előbbre kell állítani az időmérő szerkezeteket. Hivata­losan vasárnap hajnali két óra­kor kell az órák mutatóit előre­forgatni három órára. Az idén a magyar kormány az Európai Parlament és az Európai Unió Tanácsának határozatához iga­zította nálunk is az új zónaidő hosszát. Eszerint a szokásosnál egy hónappal tovább, október 27-ig tart majd a nyári időszámítás, amikor azon a vasárnapon há­rom óráról két órára kell vissza­igazítani az órákat. Az időszá­mítás változása nem érinti a MÁV, a Volán, a Malév, a Ma- hart menetrendjében közölt időpontokat. Az óraigazítás éj­szakáján azonban magyar terü­leten ér az átállás időpontja 11 nemzetközi gyorsvonatot. Különös haláleset Hetényegyházán Egy különös haláleset tartja iz­galomban Kecskemét-Hetény- egyháza polgárait. A kertváros­ban sokan tudják úgy, hogy nyolc nappal ezelőtt, még a Csengőd elleni focimeccs után alakult ki lökdösődés a pálya mellett, melynek során egy férfi hanyatt esett. Olyan szerencsét­lenül verte be a fejét, hogy ké­sőbb meghalt. Tegnap megtud­tuk: a focihoz semmi köze nincs a férfi halálának. A hetényi pá­lyától mintegy 600-700 méterre, a Kossuth utcán többen kerestek meg egy ott élő férfit. A „ven­dégek” megverték, de a házigaz­da az egyik támadót fellökte, aki meghalt. Dr. Horváth István, a megyei rendőr-főkapitányság vizsgálati osztályának vezetője elmondta: eddig rendkívüli ha­láleset miatt államigazgatási el­járás keretében a kecskeméti rendőrök vizsgálták az ügyet. A boncolási eredmények mégis-' mérésé után rendeltek el nyomo­zást gondatlan emberölés gya­núja miatt, így a vizsgálatot a megyei főkapitányság vette át.

Next

/
Thumbnails
Contents