Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-25 / 71. szám
12. oldal Labdarúgás 1996. március 25., hétfő Nb ii. Keleti Csoport A fordulás hozott kécskei fordulatot TISZAKÉCSKEI FCSALGÓTARJÁNI BTC 2-0(0-0) Tiszakécske, 2200 néző. Vezette: Szászi (Tóth S., Megyebíró). Tiszakécskei FC: Derdák - Schultz, Izsák, Ézsiás, Sza- szovszky, Molnár' (Maczkó a szünetben), Bánföldi. Drágán (Szántó az 54. percben), Bu- jáki, Touati, Török. Edző: Szurgent Lajos. Salgótarján: Rácz - Kajli, Sági. Homann, Forgó, Németh. Kecskés, Lenkei, Bencze (Gyetvai a 79. percben), Stark, Novák. Edző: B. Kovács Zoltán. Sárga lap: Schultz az 59., Szaszovszky a 70., illetve Stark a 24. percben. Kiállítva: Sági a 16. percben. (A mérkőzés előtt már ismert volt, hogy a Diósgyőr hazai pályán veszteit 3-2-re a Kábával szemben. Éppen ezért a szurkolók azt várták, hogy kedvenceik mindent elsöprő lendülettel indulnak csatába, s egy győzelemmel tovább csökkentik hátrányukat.) 16. perc: Egy indításra két védő és Török startolt a vendégek tizenhatosa előtt. Sági - utolsó emberként - kézzel lökte el a labdát a hazai támadó elől, s ezért Szászi játékvezető piros lapot adományozott a tarjáni védőnek. 38. perc: A kiállítás a hazaiakat zavarta meg jobban, s bő húsz percen át csak vergődtek a pályán. Ekkor azonban Szaszovszky remekül adott kö60. perc: Stark remek labdát kapott a bal szélen, egyedül tört a kécskei kapura, ám Derdák merész vetődéssel mentett. 68. perc: Szaszovszky ötven métert vezette a labdát, remekül tört át a vendégek védelmén, s tizenhat méterről alig lőtt a kapu mellé. 74. perc: Bánföldi végzett el szögletet a bal oldalról. A magasan belőtt labdába Ézsiás fejelt bele, az ellenkező oldalon érkező Török előbb lekezelte, majd jobbal a bal felső sarokba pöccintette: 2-0. Nagyon akart, de nagyon nehezen pörgött fel a kécskei gárda! Tulajdonképpen az első félidőben nem lehetett észrevenni azt, hogy emberfölényben játszanak a hazaiak. Különösen középpályán jött át nehezen a labda a kécskei akcióknál, igaz, a túlbiztosított védelemnek sem akadt sok dolga. A fordulás és a cserék hozták meg az igazi fordulatot, s a második negyvenöt percben látottak alapján teljesen megérdemeltnek mondható a hazaiak győzelme. Kitűnt: Szaszovszky, Touati, Bánföldi, illetve Kecskés, Stark. Szurgent Lajos: - Nehéz mérkőzésre számítottam, ez be is jött. A kiállítás bennünket zavart meg, a szünet után azonban egyértelmű győzelmet arattunk. B. Kovács Zoltán: - Emberhátrányban, 0-1-nél két óriási helyzetet hagytunk ki, ami ebben a helyzetben nagy luxus! Esélyegyenlőség... Rajtmár István zépre a bal oldalról. Török ollózva próbálta kapura lőni, de a labda elsuhant a lába mellett, pontosan az ötös bal sarkánál érkező Molnár elé, aki azonban nagy helyzetben a kapu fölé durrantott. 53. perc: A második félidőre alaposan feljavult Touati két kihagyott helyzetet követően remekül tálalt a lendülettel érkező Bánföldi elé, aki 15 méterről magasan bombázott a kapu közepébe: 1-0. Bánföldi, az első gól szerzője. FOTÓ: F. T. Nagy lehetőséget szalasztott el a lila-fehér gárda KECSKEMÉTI TE- HATVAN 0-2 (0-1) Kecskemét, Széktói stadion, 2500 néző. Vezette: Juhos (Szabó A., Varga L.) KTE: Molnár- Gebri, Virág!), Pisont, Balogh (dr. Kovács a szünetben), Barna, Bücs, Zahorecz, Farkas, Major (Bimbó a 60. percben), Vén. Edző: Linka József. Hatvan: Nagy- Varga, Gep- hard, Nahóczky, Szabados, Nagy-György, Nagylaki, Lé- nárt, Ferencz (Andrássy a 34. percben), Power (Kata a 65. percben), Rácz (Sármány a 84. percben). Edző: Bóna Zoltán. Sárga lap: Gebri a 43. percben. 5. perc: Bücs 20 méterről nagy lövést eresztett meg, a labda egy védőt is érintve hajszállal kerülte el a bal felső sarkot. 11. perc: Barna Csaba úgy vette át a labdát a 16-oson belül, hogy közben becsapta Gep- hardot, majd ballal alig lőtt kapu mellé. 17. perc: Rácz a bal oldalról adott középre. A labda átszállt a túloldalon érkező Powerhez, aki úgy adott a kapu elé, hogy Nagylakinak csak bele kellett érnie a labdába, s az máris gólba perdült, 0-1. 18. perc: Major pörgetése már túljutott Nagy kapus hasa alatt, ám a gólvonal előtt az egyik hatvani védő szögletre mentett. 29. perc: Tizenhét méteres szabadrúgásból Bücs a bal oldali kapufát trafálta telibe! 39. perc: Nagy kapus mutatott be egy kis parádét: egymás után két alkalommal is öklözve mentett a gólra éhes hazai csatárok elől. 51. perc: Power cselezgetett a jobb szélen, látszólag nem sok meggyőződéssel, ám egyszeriben középre gurított, ahol Nagylaki álldogált üresen a tizenhatosnál. A labda pontosan érkezett és a hatvani középpályás félfordulattal a kecskeméti kapu ha! álsó sarkába lőtt, 0-2. 61. perc: Pisont 30 méteres szabadrúgása után a jobb felső sarok elől húzta le a labdát Nagy kapus. Két perccel később Pisont 18 méterről próbálkozott, ezúttal másodszorra mentett a hatvani hálóőr. 70. perc: Barna a tizenhatos jobb oldali vonala mellől az ellenkező oldalon üresen álló Bimbóhoz tálalt, aki 10 méterről lőtt. Nagy ezúttal is a helyén volt. 73. perc: Bimbó a bal szélről tört középre, majd jobbal az oldalhálóba lőtt. Nagy ziccert hagyott kihasználatlanul az élvonalba igyekvő Kecskeméti TE! A Diósgyőr hazai botlását követően a lilák győzelem esetén visszavehették volna az elsőséget, ám ezen a vasárnapon rá sem lehetett ismerni a sérülésektől tizedelt kecskeméti csapatra. A kulcsjátékosok kiesését alaposan megérezte Linka József együttese! Különösen középpályán akadozott a gépezet, a sokadogatásos játék ezúttal nem vezetett eredményre. Ez a vereség nem volt bekalkulálva, de bőven van még lehetőség a javításra! Kitűnt: Barna, illetve Gep- hard, Nagylaki, Power. Linka József: - Hiába játszottunk nagy mezőnyfölényben, az ellenfél könyörtelenül kihasználta védelmünk hibáit. Bóna Zoltán: - Hősies küzdelemben, úgy érzem, megérdemelten nyertünk. EGER-KSC RSC 1-0 (0-0) Eger, 1000 néző. Vezette: László (Zvolenszky, Koch) Eger: Molnár - Schindler, Tóth, Gyöngyösi, Bábik, Márton, Unyatinszki (Csomós), Búd, Telek, Berecz, Szamosi (Bezzegh). Edző: Csuhay József. KSC RSC: Bakos - Czipó, Barna, Máté, Varga (Bagi). Kecskeméti (Torbavecz), Werle (Kovács), Németi, Frank, Bállá. Ozsváth. Edző: Ioan Patrascu. Sárga lap: Némethy az 54., Czipó a 75., Márton a 89. percben. 8. perc: Szamosi a 16-osnál lövés helyett Unyatinszki elé adott, aki 18 méterről fölé durrantott. 10. perc: Werle iramodott meg a bal oldalon, majd 16 méterről lőtt, de lapos lövését Molnár biztosan fogta. 18. perc: Bal oldali szabadrúgást követően Búd elé pattant a labda, akinek 18 méteres lövése Unyatinszkiről vágódott a mezőnybe. 27. perc: Némethy 25 méteres bal lábas bombája nem sokkal kerülte el a felső lécet. 32. perc: Tóth A. 23 méteres szabadrúgását Bakos csak másodjára tudta megkaparintani. 47. perc: Schindler kényszerítőzött a 16-oson belül Bez- zeghgel, a visszakapott labdát azonban nem tudta megjátszani, mert Barna meglökte. 49. perc: Telek bal oldali beadásába Czipó belelépett, de Bakosra volt szükség ahhoz, hogy ne menjen a kapuba a labda. 60. perc: A Búd buktatásáért megítélt 20 méteres szabadrúgást Tóth A. jobbal a kapu bal oldalába csavarta, 1-0. 87. perc: A védőkről kipattanó labdát Búd mintegy 25 méterről kapásból lőtte kapura, Bakos viszont a helyén volt. Az időjárás nem volt tekintettel a mérkőzésre, hiszen nem sokkal a találkozó előtt elkezdett esni az eső, ami aztán végig ki is tartott. Ennek megfelelően csúszós, vizes volt a pálya talaja, amelyen a vendégek ragadták magukhoz a kezdeményezést. Igazán nagy helyzetet azonban egyik félnek sem sikerült kialakítania. Csupán néhány távoli próbálkozás és sok apró szabálytalanság jelentett eseményt, így aztán gól nélkül vonulhattak pihenőre a csapatok. A szünetet követően némileg megélénkült a találkozó irama, elszántabbak lettek a játékosok, és veszélybe került a kecskemétiek kapuja is. A KSC jóval nagyobb ellenállást tanúsított, mint az a táblázaton elfoglalt helyéből következne. A mezőnyben egyenrangú ellenfelek voltak és sokáig úgy tűnt, hogy a magassági fölényben lévő kecskeméti védelmet nem sikerül áttörni. Az Eger azonban nem adta fel, szívósan próbálkozott, s a remekbe szabott szabadrúgás eldöntötte a három pont sorsát. Kitűnt: Schindler, Tóth, Gyöngyösi, Búd, illetve Barna, Németi. Csuhay József: - Az első félidőben megilletődötten fociztunk, a második játékrészben tapasztalt hozzáállás azonban meghozta a sikert. Ioan Patrascu: - Úgy érzem, hogy kiegyenlített erők küzdelme folyt mindvégig. Gratulálok az Egernek. Nagyon nehéz lesz bentmaradnunk. Az NB II. Keleti csoport állása 1. III. kér. TVE 17 11 4 2 38-12 37 2, Diósgyőr 17 11 4 2 33- 9 37 3. KTE 17 11 3 3 23-13 36 4. Tiszakécske 17 11 2 4 37-14 35 5. Kaba 17 10 3 4 28-16 33 6. Tiszavasvári 17 9 3 5 25-16 30 7. Nyíregyháza 17 9 1 7 31-20 28 8. Eger 17 7 4 6 28-22 25 9. Hajdúnánás 17 6 6 5 20-15 24 10. Salgótarján 17 6 6 5 16-12 24 11. Gödöllő 17 5 2 10 13-33 17 12. Hatvan 17 4 3 10 16-31 15 13. Sényő 17 4 2 11 16-41 14 14. Kazincbarcika 17 3 4 10 17-23 13 15. KSC RSC 17 2 5 10 15-25 11 16. Hódmezővásárhely 17 1 16 7-61Megjegyzés: A Hódmezővásárhelytől 3 büntetőpont levonva. További eredmények: Diósgyőr-Kaba 2-3, Hajdűnánás-Tiszavasvári 3-0, III. kér. TVE-Hódmezővásárhely 6-1, Sényő-Kazinc- barcika 1-0. Gödöllő-Nyíregyháza 1-0. Wb iii. Alföld-csoport Kikapott a listavezető MAKÓ FC-KISKŐRÖS 1-1(0-0) Makó, 1000 néző. Vezette: Gulyás. Kiskörös: Mlinkó - Beregszászi (Éliás), Amuncsik, Kapics, Tóth A. (Aszódi), Sárközi, Miskovics, Pecz- nyik, Agócs, Sztojanovics, Tóth P. Edző: Szlovák László. 7. perc: Miklós ívelt a kapu elé a bal oldalról, a védők mögül kibújó Frank kapásból alig lőtt a bal sarok mellé. 25. perc: Frank húzott el a bal oldalon, középre adott, ahol Miklós lövésre kínálta fel Bressnek, s a középpályás alig vétette el a jobb felső sarkot. 29. perc: Miklós kényszerítőzött Frankkal, ám a visz- szakapott labdát hosszan tolta meg, s a kapus tisztázott. 47. perc: Frank ívelt szabadrúgást a vendégek kapuja elé, s bár Miklós a kapu közepébe fejelt, a bíró lökés címén nem adta meg a gólt. 51. perc: Bress indította Miklóst, akit Kapics a 16- oson belül „eltett láb alól”. A jogosan megítélt 11 -est Bress a jó irányba mozduló Mlinkó fölött a bal felső sarokba lőtte: 1-0. 62. perc: Egy tetszetős makói szabadrúgás-kombinációt követően Bress alig csavart a bal felső sarok mellé. 79. perc: A hazai kaputól 20 méterre szabadrúgáshoz jutott a Kiskőrös, s amíg a játékvezető a sorfalat igazgatta, Pecznyik a jobb felső sarokba csavart. A makóiak hiába reklamáltak az elmaradt sípszó miatt. Gulyás megadta a gólt: 1-1. Az első félidő nem hozott jó játékot, mindkét együttes sok átadási hibát vétett, akadozott az összjáték is. A Makó rászolgált volna a győzelemre, de a futballt gólra játsszák. Kitűnt: Kis, Sahin, Botlik, Bress, illetve Pecznyik, Kapics. GYULA-BAJAI FC 1-0 (0-0) Gyula, 500 néző. Vezette: Madácsi. Baja: Kálmán - Tóth (Orbán), Ivancsán, Goretich K., Goretich G„ Faddi, Szlovák, Papp (Teszlik), Nagy (Szent- mártoni), István, Csemák. Edző: Raffai Rudolf. 85. perc: Egy hazai támadás során a felfutó Tamási 16 méterről, balról lőtt a kapus felett a hosszú sarokba: 1-0. A kiváló talajú pályán zömében mezőnyjáték folyt. A két csapat csak ritkán tudott eljutni a kapuig. A gólt megelőzően adódott egy nagy lehetőség a vendégek előtt, de kihagyták. Az ellentámadásból a gyulaiak megszerezték a vezetést és ezzel a győzelmet. Kitűnt: Dávid, Kurucz, Gyura, illetve István, Szlovák. Ifjúsági eredmény: Gyula-Baja 1-1. KUNBAJAKISKUNDOROZSMA 1-0 (0-0) Bácsalmás, 400 néző. Vezette: Majoros. Kunbaja: Tomik - Novák, Kákonyi, Wettstein (Marko- vics), Miskolczi, Pálosi (Veres), Sánta, Nuszpl, Evanics, Tóth, Schindler (Hebők). Edző: Szőcs Lázár. 84. perc: Nuszpl jobbról rúghatott szögletet. A beívelt labda a védők fölött átszállva az üresen hagyott Tóth-hoz került, aki 5 méterről a kapu jobb alsó sarkába lőtt: 1-0. A sportszerű mérkőzésen a Dorozsma többet birtokolta a labdát, ám a fölénye meddőnek bizonyult a jól védekező, gyors ellentámadásokra építő Kunbaja ellen. Ezzel a Dorozsma elvesztette 16 fordulón át őrzött veretlenségét. Kitűnt: Tomik, Kákonyi, Markovics, Veres, ill. Tóth Z. Ifjúsági eredmény: Kun- baja-Kiskundorozsma 1-6. CSONT FC-KTK 2-1 (2-1) Kisszállás, 600 néző. Vezette: Serfőző. Csont FC: Steiner Schuchmann, Kovács I., Balogh, Csont L. (Szűcs), Szé- nási (Csimburovics), Gubucz, Kovács J., Szauer, Hánzs, Ádám. Edző: Szabó Gábor. KTK: Bánó - Lapsánszky, Márton, Skribics, Kertész (Valkovics), Újfalusi (Kókai), Síber, Csincsák, Fórizs, Korom, Nagy. Edző: Kurucz István. 1. perc: Egy kapu előtti kavarodásból Kovács J. látványos mozdulattal, 5 méterről a tehetetlen Bánó mellett a jobb felső sarokba lőtt: 1-0. 5. perc: Balogh labdájával Ádám iramodott meg, Széná- sit szöktette, aki kapásból a jobb alsó sarokba bombázott: 2-0. 35. perc: Csincsák ugrott ki a kisszállási védők közül és 11 méterről a hálóba lőtt: 2-1. A helyenként jól játszó Csont FC megérdemelten tartotta otthon a három pontot. Kitűnt: Steiner (a mezőny legjobbja), Balogh, Gubucz, Szauer, illetve Bánó, Skribics, Síber. Ifjúsági eredmény: Csont FC-KTK 0-9. KALOCSA-SZVSE 3-0 (2-0) Kalocsa, 600 néző. Vezette: Kokavecz. Kalocsa: Gojtán - dr. Koch (Balogh I.), Aradi, Paletta, Mácsai, Márton (Balaton), Sári, Farkas, Kiss (Sztankov), Fekete, Kovács. Edző: Hayerbacher Ferenc. 16. perc: Sári a balösszekötő helyéről az ötösre ívelt és Márton a bizonytalankodó Demetert megelőzve a hálóba fejelt: 1-0. 34. perc: Paletta-Fekete volt a labda útja, aki a jobb szélen megtolta a labdát és szinte „szögletből” a jobb felső sarokba csavart: 2-0. 70. perc: Kiss jó labdát kapott a jobbösszekötő helyén, majd kilépett a védők közül, egy csellel, elküldte a rátámadó szegedi játékost és okos gólt lőtt: 3-0. A sérülés miatt korán kiváló dr. Koch nélkül is megérdemelten nyert a hazai csapat, amely többször zavarba hozta a szegedi védelmet. A kalocsaiak győzelme akár nagyobb különbségű is lehetett volna. Kitűnt: Balogh I., Aradi, Sári, Kovács, illetve Krajczár, Vándor. Ifjúsági eredmény: Kalo- csa-SZVSE 3-2. Az NB III. Alföld-csoport állása 1. Kiskundorozsma 17 13 3 1 46-12 42 2. KTK 17 11 3 3 45-19 36 3. Makó 17 11 3 3 39-18 36 4. Csont FC 17 9 2 6 33-22 29 5. Gyula 17 8 4 5 20-20 28 6. Baja 17 8 3 6 28-17 27 7. Tótkomlós 17 8 3 6 20-23 27 8. Kalocsa 17 7 5 5 28-18 26 9. SZVSE 17 8 1 8 29-24 25 10. Kiskőrös 17 6 7 4 17-14 25 11. SZEAC 17 5 5 7 26-31 20 12. Kunbaja 17 5 2 10 23-39 17 13. Szentesi FC 17 3 7 7 15-30 16 14. Mezőber. 17 3 2 12 14-36 11 15. Szarvas 17 2 3 12 10-29 9 16. Mindszent 17 1 3 13 12-53 6 További eredmények: SZEAC-Szarvas 2-0, Mezőberény-Szentes lós-Mindszent 2-0. 2-0, Tótkom-