Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-23 / 70. szám
MA 1996. március 23., szombat • A Duna-Tisza köze napilapja • 51. évf., 70. szám / 29,50 Ft HÉTVÉGI MAGAZIN 11-13. oldal Árpád vezértől Ferenc József császárig szinte valamennyi magyar király élethű viaszmása megtekinthető a napokban Ópusztaszeren megnyílt Királyi panoptikumban. A honfoglalás ezeregyszázadik évfordulója jegyében a „rotunda” (a Feszty-körkép épülete) második emeletén berendezett kiállítás leglátványosabb része a hét vezér vérszövetsége. De korhű ruhákba öltöztetve jelen van Könyves Kálmán, Mátyás király, Ferenc József császár és felesége, a tragikus véget ért Erzsébet királyné is. fotó: szász András Mennyi jár a gázvagyonból? Békéscsabán találkoztak csütörtökön három megye (Bács- Kiskun, Békés, Csongrád) településeinek vezetői, hogy egyeztessék véleményüket a saját gázvagyon eladásáról. Sárossy László, Bátmonostor polgár- mestere elmondta, hogy Bács- Kiskunban 20 települést érint ez a kérdés. A másfél milliárdra becsült értékért a Dégáz csak 30 százalékot akar adni, holott az államtól a többi vagyonrészt 216 százalékon vásárolta meg. A felkínált vagyon gyakorlatilag új beruházásnak számít (1993 óta épültek meg). Az érintettek megegyeztek egy háromtagú tárgyaló delegáció megbízásában, amelyben megyénket Szabó József apostagi polgármester képviseli. Az egyezkedési kondíciókról üzleti titokra hivatkozva Sárossy úr nem nyilatkozott, ellenben szeretnék elérni, hogy reális áron történjen a privatizáció. Mindamellett, hogy a gázszolgáltatónak fennmaradnak az eddigi kötelezettségei akkor is, ha az üzlet nem jön létre. Úgy érzik a résztvevők, hogy összefogva meg tudják védeni érdekeiket. Békéscsabán arról is szó volt, hogy hasonlóan járnak el a Démász-vagyon kérdésében is, bár ehhez a megyék segítségét is kérik. Kommentárunk a 2. oldalon. Bizalomvesztés a kalocsai kórházban Leváltották a sebész főorvost A kalocsai kórház igazgatója leváltotta a sebészet osztályvezető főorvosát. Az intézményben valószínűleg megkezdődik az állami finanszírozásban zajló 1,8 milliárd forintos rekonstrukció. Közben az ön- kormányzat pályázatot írt ki az igazgatói posztra. Dr. Réfy Miklós igazgató azzal indokolja a leváltást, hogy dr. Szabados György viszonya megromlott munkatársaival, és a vezetés bizalma is megingott a 2 és fél éve Kalocsán dolgozó főorvos iránt. Szerinte intézkedése nem hozható összefüggésbe azzal a helyi lapban megjelent újságcikkel, amelyben Szabados a kórház jövőjével kapcsolatos véleményét kifejtette. Szorgalmazta a szakmai kérdések kórházszintű megbeszélését, az osztályok közötti jobb együttműködést, valamint az utánpótlásképzést, mivel a kalocsai kórházban dolgozó orvosok az idősebb korosztályhoz tartoznak. (Folytatás a 3. oldalon) Űjabb nagy építkezés Kecskeméten Beépül a Dobó körút Kecskeméten tegnap sajtótájékoztatón mutatták be azt a tervet, amely a Dobó körút, Kisfaludy utca, Batthyány utca által határolt hatalmas üres belvárosi telek beépítésére vonatkozik. A csaknem húsz éve üresen álló értékes terület hasznosítására többször született már elhatározás. A megvalósításra most kínálkozik a legnagyobb esély, mert a kecskeméti Centrál Kft. megvásárolta a területet, ahova egy passzázs kialakítású, belső szintáttöréssel megépített üzletházat terveztettek. Az összesen több mint félmilliárd forint értékű létesítmény alá 60 gépkocsi tárolására alkalmas pincegarázs kerül, az épületben pedig üzletek, irodák, valamint lakások kapnak helyet. Ha lesz elegendő befektető, az építkezés 1998-ban fejeződik be. Tervezet a fogászati díjakról A fogászati beavatkozások jelentős részénél csökkenthető a térítési díj, teljes körű ingyenesség azonban - az eddigieken túl - csak a fogkőeltávolítás és a fogínykezelés esetén biztosítható. Egyebek között ez áll abban a szakértői anyagban, amelyet jóváhagyott a népjóléti tárca vezetése. Az előterjesztést - a hozzá kapcsolódó finanszírozási jogszabállyal együtt - április elején tárgyalja a kormány. A térítési díjak felülvizsgálatát még januárban jelentette be a miniszterelnök. Ultimátum az agrárkamarának? Megyénk gazdajegyzőinek pénteki, Dávodon megtartott értekezletének egyik témája volt Lakos László földművelésügyi miniszter levele, amelynek lényege: Ha április elsejétől a megyei agrárkamara nem szünteti meg a gazdajegyzők vállalkozóként való foglalkoztatását, akkor a minisztérium megvonja a hálózat működtetésére folyósított támogatást. A levelet melyben leszögezi a miniszter, hogy a gazdajegyzőket alkalmazottként kell foglalkoztatni - Csitári Tibor, a megyei agrárkamara elnöke ismertette s lapunknak elmondta, hogy a következő napokban egyeztetnek más megyékben működő kamarákkal, és együttesen lépnek majd fel a gazdajegyzői hálózat működőképességének fenntartásáért. A témára visszatérünk. Parazsat fújt a szél a bajai lisztraktárba Sok dolguk van mostanában a bajai tűzoltóknak, hiszen nem múlik el nap, hogy avartűzhöz ne riasztanák őket. A szárazabb időjárásnak köszönhetően könnyebben lángra gyúl az avar, a gaz, mely komolyabb bajt is okozhat gyors terjedése miatt. Ezért azt kérik a tűzoltók, hogy aki aljnövényzetet éget, körültekintően tegye. Különben úgy járhat, mint csütörtökön a Dózsa György u. 97. szám alatti pékség, melynek raktárépülete mellett gazt égettek. A szél befújt egy parazsat a rak- támyíláson keresztül, és bent meggyulladt 100 zsák liszt. A tűzoltók kézben hordták ki a zsákokat és a tüzet lefekítet- ték, eloltották, nehogy porrobbanás történjen. A pékségnek mintegy 300 ezer forint kára keletkezett. (Folytatás a 2. oldalon) Nincs fertőzött marhahús Magyarországon kizárt dolog, hogy a fogyasztók a BSE-fertő- zésben, másképpen kergemar- hakórban szenvedő állatok húsát vásárolják - mondotta a Földművelésügyi Minisztérium főállatorvos-helyettese. Hozzátette: nincs még bizonyíték arra, hogy a fertőző marhahús az emberekre átterjeszti a betegséget. Elmondta: az adonyi tsz tíz évvel ezelőtt ötven darab marhát vásárolt Angliából, azóta is mind egészséges. A behozatali feltételeket azóta tovább szigorították. Miután azonban a magyar és az angol szakemberek még nem értek a tárgyalások végére, egyelőre egyáltalán nem kerül angol marhahús a magyar üzletekbe. (Mint már írtuk, a brit kormány levágatja a teljes állományt, ha a szakértők javasolják.) Elkallódott tüzérségi gránátok Két gazdátlanul heverő, kibiztosított tüzérségi gránátot hatástalanítottak Moszkvában csütörtökön a tűzszerészek - jelentette az AP. Egy iskola udvarán egy 23 mm-es légvédelmi ágyúhoz való lövedéket, a fővárost körülvevő nagy forgalmú körgyűrűn egy 32 mm-es tüzérségi lövedéket találtak a lakosság értesítése nyomán a helyszínre érkező rendőrök. Mindkét lövedék kibiztosított állapotban volt, fennállt annak a veszélye, hogy érintésre robbannak. A tűzszerészek hatástalanították a lövedékeket. Egy héten belül ez már a második hasonló riadó az orosz fővárosban; vasárnap egy buszsofőr talált járművén egy nagy erejű, házilag készített bombát. Kiskunhalason a Kertvárosi Általános Iskola diákjai kóstolhatták végig az Egészséges Iskolákért Hálózat kongresszusának bemutatómenüjét. A WHO által létrehozott szervezetbe három éve lépett be a halasi iskola, s azóta részt vett a világszervezet egészségügyi programjaiban, melyek a gyermekek étkezési szokásait vizsgálják. fotó: pozsgai Ákos Gyorshírek I 8 ! I Apad a Kraszna | Igen lassan apad a Krasznán | vonuló árhullám, s emiatt egyre jobban átáznak a töltések, a gátak lábánál altalajszi- | várgást észlelnek a szakemberek. Főként a Kraszna jobb 1 partján, Kocsord és Nagy- ecsed között, a kedvezőtlen altalajú töltésszakaszon adó- jf dik a legtöbb gond. Lebukott | embercsempészek | A határőrök múlt éjszaka négy embercsempészt és 37 | kölföldi határsértőt fogtak el | | Gönc és Abaúj szántó között. | | Egy szlovák rendszámú autó- | busz utasterében 37 külföldit | találtak - 32 jugoszláv, egy | albán és négy török nemzeti- | ségű utast -, ám közülük csak | § nyolcnak volt útlevele. A I | busz szlovák vezetője akarta | Németországba csempészni a J | busz utasait, fejenként 2000- | 4000 márka ellenszolgáltatásért. i Tűz Kunadacson I Csütörtökön éjszaka fél ti- f I zenkettőkor tűz volt Kunada- | I csőn. Kecskemétről két tűzoltóautót riasztottak a helyei: színre. Egy melléképület fa | tetőszerkezete valamint egy ' | tyúkól égett. A tűz okát nem J | sikerült kideríteni. A lángokban 72 darab csirke, kacsa és tyúk pusztult el. Kamion az árokban | Tegnap délelőtt fél kilenckor | az E75-ÖS főúton Kecskemét | és Félegyháza között egy ka- § | mion árokba szaladt. A mén- § tősök két súlyos sérültet szállítottak a városföldi elágazás közelében történt baleset | helyszínéről a kecskeméti | megyei kórházba. Hazánkban is terjed a tbc I A világon szinte mindenütt, I így hazánkban is terjed a tuberkulózis. A tbc-sek száma | 1991 óta ismét emelkedik; ; ; 1990-ben 3658, tavaly már j 4338 új beteget regisztráltak | I Magyarországon - hangzott | el a tuberkulózis világnap alkalmából rendezett sajtótájékoztatón. Nyélmunkások Újítással akarja Gheorghe : Funar kolozsvári polgármester élénkíteni a munkatempót az építőiparban: meg akarja kurtíttatni a lapátnyeleket - f jelentette a Reuter. Funar egy leiratban közölte a kolozsvári tanács munkaügyi osztályával, hogy a dolgozók túl sokat meditálnak munka helyett, s 1 közben a lapátnyélre támasz- | kodnak, következésképp a I nyeleket meg kell rövidíteni. Nem kellett Marx Nem talált vevőre Kari Marx egy kézirata pénteken egy berlini árverésen. A nyolcoldalas, sűrűn írt kézirat 1842- ből származik és a szakértők I mintegy 120 ezer márkára becsülték az értékét; az árverésen azonban senki nem tett vételi ajánlatot.