Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-22 / 69. szám

8. oldal Gazdasági Tükör 1996. március 22., péntek Mezőgazdasági növénybiztosításhoz: Díjtámogatási kedvezmény kérhető Aszály- és elemi károk esetén ezentúl csak azok a termelők kaphatnak állami támogatást, akik mezőgazdasági növény- biztosítással rendelkeznek. Az ilyen jellegű biztosítás megköt tését az agrárkonnányzat azzal ösztönzi, hogy 1996. január 1- jétől díjtámogatást nyújt a gazdálkodóknak. A kedvezményt azok a ter­melők vehetik igénybe, akik biztosítást kötnek szántóföldi növények, szőlő- és gyümölcs- termesztés során bekövetkező - elemi károk okozta - ho­zamcsökkenés mérséklésére. A díjtámogatást azok a gaz­dálkodók is igényelhetik, akik önkéntes mezőgazdasági sza­kosított biztosító egyesületek­kel kötöttek kockázatvállalási szerződést. A kedvezmény mértéke a ténylegesen kifizetett, szám­lákkal igazolt biztosítási díj harminc százaléka. A kérel­meket - a biztosító által kia­dott díjfizetési igazolással együtt - a lakóhely szerinti il­letékes földművelésügyi hiva­talhoz kell benyújtani. A hivatalok 15 napon belül bírálják el és igazolják a tá­mogatás igénybevételének jo­gosságát és összegét. A díj- kedvezményt ennek alapján fizetik ki a megyei adóhivata­lok. Újvári A bizalom, az érték és a minőség jegyében A hazai biztosítási piacon egyre jelentősebb pozíciókat szerző GLÓRIA-SWISS LIFE Svájci- Magyar Biztosító Rt. megújult üzleti stratégiáiról a kecskeméti területi igazgatóságot irányító Erősné Csikai Ildikó értékesítési igazgatót kérdezzük.- A Glória-Swiss Life Svájci-Magyar Biztosító Rt. üz­leti filozófiájában a hangsúlyok a korábbiakhoz képest más­hová kerültek. Ennek követ­keztében célkitűzéseink és el­várásaink is módosultak mind biztosítótársaságunkkal, mind munkatársainkkal szemben. Ennek jegyében biztosítótár­saságunknak vezető pozíciót kell kivívnia 10 éven belül az életbiztosítások piacán, még­pedig úgy, hogy széles biztosí­tási állományt épít ki és ver­senyképes, az egyes fő vevő­rétegek speciális igényeit fi­gyelembe vevő biztosítási te­vékenységet folytat. A GLÓ­RIA-SWISS LIFE névnek a bi­zalommal, az értékkel és stabil minőséggel kell társulnia.- Ennek megvalósítása ér­dekében igazgatóságaink igye­keznek kizárólag magasan képzett, sikeres munkatársakat alkalmazni, akik professzionális biztosítási szolgáltatást képe­sek nyújtani, a társaság célkitű­zéseinek megvalósítása érde­kében képesek egy csapatként dolgozni, s rendelkeznek az anyagi függetlenség képessé­gével és igényével. Amennyi­ben munkájukat igényesen végzik, az anyagi függetlenség biztos előmenetellel néhány éven belül, biztosan megvaló­sítható.- A kecskeméti igazgatóság számára mindez azt jelenti, hogy ez év végére legalább 100 főt kívánunk foglalkoztatni. Cé­lunk, hogy serkentő, pozitív és szakmai légkört teremtsünk, ahol a csapat valamennyi tagja együtt dolgozhat saját, maga­sabb szintű sikere megvalósí­tásán, miközben a csapat sike­rét is szolgálja. Igazán sike­res csak az a képviselőnk le­het, aki nemcsak üzletet akar kötni, hanem ügyfelének igé­nyeit feltárva, komplex pénz­ügyi szolgáltatás keretében kí­nálja szolgáltatásainkat. A sike­res üzletkötő pályája gyorsan beindul, nálunk a gyors kezdet kötelező.- Ezen célok megvalósítá­sához keresünk már csoporttal rendelkező üzleti csoportveze­tőket, képviselőket elsősorban Bajáról, Kiskunfélegyházáról, Jánoshalmáról, Kiskunhalas­ról, Kalocsáról, Kiskőrösről, Kunszentmiklósról, Lajosmi- zséről és Kecskemétről. Vár­juk azonban a megye egész te­rületéről azon hölgyek és urak jelentkezését, akik eddig bizto­sítási területen nem exponálták magukat, de szívesen közre­működnének fentebb vázolt cél­jaink elérésében. Őket igazga­tóságunk hatékony szakmai tréningek szervezésével juttatja hozzá mindazon biztosítási alapismeretek elsajátításához, melyek egy sikeres biztosítási karrier elindításához szüksége­sek. Munkatársaink a folyama­tos képzés és az ismeretek bő­vítése - a szakmai előmenetel mellett - egy világszínvonalú ju­talékrendszer előnyeit is élvez­hetik.- Remélem, hogy a fentiek­ben leírtak felkeltették leendő ügyfeleink figyelmét. Őket munkatársaink a közeljövőben személyesen fogják felkeresni. Leendő munkatársainkat, akiknek figyelmét remélhetőleg szintén sikerült társaságunkra irányítani, ezzel szemben arra kérem, hogy pályázatukat le­vélben juttassák el címünkre.: GLÓRIA-SWISS LIFE Bizto­sító Rt. 6000 Kecskemét, Fecske u. 25. "A kormány 5 évvel emeli Svájci-Magyar Biztosító Rt. a nyugdíjkorhatárt." A GLÓRIA-SWISS LIFE 5 ÉVVEL CSÖKKENTI!!! Ha ÖN 35 éves férfi, 6000,- Ft/hó díjat fizet a TARTAM VÉGÉIG 15% átlagos befektetési hozam mellett, 20 év díjfizetés után HAVI: 41.820,- Ft KEZDETI, AZ ÉLET VÉGÉIG TARTÓ JÁRADÉKOT FIZET A GLÓRIA-SWISS LIFE BIZTOSÍTÓ RT. Gondolt már Ön a nyugdíjaséveire? Mi már igen. A Hungária Biztosító Rt. múlt évi 40 milliárd forintos díjbevételének 93 százaléka származott vagyonbiztosítá­sokból és mindössze 7 szá­zaléka a személybiztosítá­sokból. A társaság változ­tatni szeretne ezen az ará­nyon, hogy 5-10 év alatt a díjbevétel egyharmadát az életbiztosításokból befolyt összeg adja. Autópályadíj-emelésre kerül sor április 4-étől az M1 -es autópálya Győr és az országhatár közötti szaka­szán. A teljes szakaszon személyautók, motorkerék­párok után 900 forint helyett 960-at kell fizetni. A nehéz- teherautók, nyergesvonta­tók, kamionok pályadíja 2 ezer 700 forintról 3 ezer 380-ra. a buszoké pedig 3 ezer 600-ról 3 ezer 870 fo­rintra emelkedik. Az önkéntes kölcsönös biztosító pénztári tagsággal járó kedvezmények száma és mértéke nem változott a pénztártörvény márciusi módosítása nyomán. A vál­tozások ugyanis csupán az eredeti törvény kínálta adó­visszatérítési kiskapukat hi­vatottak megszüntetni. JCOLONIA COLONIA BIZTOSÍTÓ RT. Egy nagy múltú európai biztosító Magyarországon: • Élet- és baleset-biztosítások • Vagyonbiztosítások • CASCO és kötelező gépjármű-biztosítások • Felelősségbiztosítások • Lakásbiztosítások kötésével áll a tisztelt ügyfelek rendelkezésére. Területi képviseleteink címe: 6000 Kecskemét, Hornyik J. krt. 4. Telefon: 76/483-652. Fax. 76/484-478. 6500 Baja, Eötvös u. 6. Tel./fax: 79/326-958. 6100 Kiskunfélegyháza, Szalay Gyula u. 2. Tel./fax: 76/461-397. 6400 Kiskunhalas, Köztársaság u. 11. Telefon: 77/423-575. FIGYELEM! A kecskeméti új irodaház címe áprilistól Csányi u. 1-3. lesz! Négy éve sikeres az ARGOSZ Biztosító Rt. Támogatás növénybiztosításokra Immár négy éve annak, hogy tel­jes körű biztosítási tevékenység, kiépítése céljával megkezdte üz­leti működését Magyarországon az ARGOSZ Biztosító Rt. Noha az ARGOSZ az egyik leg­fiatalabb biztosítótársaság, ma már meghatározó szerepet tölt be az úgynevezett kisbiztosítók között, hiszen éves díjbevétele meghaladja az egymilliárd fo rintot. A biztosító mun­kájáról és az ilyenkor, tavasszal különösen aktuális mezőgazda- sági biztosításokról beszélgettünk Me­gyeri Sándorral, a Bács-Kiskun Megyei Területi Igazgatóság vezetőjével.- A közvélemény az AR­GOSZ Biztosítót gyakran mint mezőgazdasági ügyletekkel foglalkozó biztosítótársaságot könyveli el, pedig ha jól tudom, önöknek ennél sokkal széle­sebb a kínálatuk.- Pontosan így van. Az Ar- gosz a nem életbiztosítási ter­mékek teljes skáláját kínálja ügyfeleinek. Ez jelenti a lakás-, gépjármű-, felelősség- és kü­lönböző vagyonbiztosításo­kat, amelyek mellett mező­gazdasági biztosításokat is kötünk. Legfontosabb alapel­vünk, hogy az ARGOSZ ügyfe­leinek minőségi szolgáltatást kell kapniuk, amelynek éppúgy része a tanácsadás, a jó bizto­ARGOSZ sftási termék, a megfelelő köt­vény-és díjadminisztráció, mint a károk korrekt és gyors rende­zése.- Most mégis arra kérem, hogy maradjunk a mezőgazda- sági biztosításoknál, mert az idei év támogatási lehetőségei között kiemelt helyen szerepel ezek állami támogatása.- Támogatást az igényelhet, aki szántóföldi növény- termesztésben, szőlő- és gyümölcstermesz­tésben érvényes bizto­sítással rendelkezik. A támogatás mértéke a számlával igazolt biz­tosítási díj 30%-a. A támogatási kérelmet 1996. november 1-jéig lehet benyújtani a Földműve­lésügyi Minisztérium megfelelő osztályához. Alapvető érdeke így a termelőnek, hogy nö­vénybiztosítási díját nopvem- ber 1-jéig kifizesse és igazolni tudja az állami támogatás igényléséhez.- Hol lehet az ARGOSZ Biz­tosító Rt. -tmegyénkben megta­lálni?- A területi igazgatóság címe: Kecskemét, Szabadság tér 3., Telefon: 76/497-623. Ezenkívül Bács-Kiskun me­gyében több mint húsz helyen megtalálhatók helyi képviselő­ink. A képviseletekről pontos in­formációt nyújtunk minden ér­deklődőnek. PALYAZAT JEGYZŐI ÁLLÁS BETÖLTÉSÉRE A Borota Községi Önkormányzat Képviselő-testülete PÁLYÁZATOT HIRDET JEGYZŐI ÁLLÁSRA Feltételek: állam és jogtudományi egyetemi vagy államigazgatási főiskolai végzettség. Fizetés: a köztisztviselők jogállásáról szóló törvény szerint. Az állás betölthető: 1996. április 1-jétől. Szolgálati lakást biztosítunk. Érdeklődni lehet: dr. Geiger Ferenc polgármesternél Telefon: 77/401-461 (298) ROMÁN BÚTOROK ÁRUHÁZÁBAN Kecskemét, Izsáki út 3. (uszoda mellett) Tel.: 76/481-729 Egyes bútorokból végkiárusítást rendezünk! 20-40% árengedménnyel kaphatók:- tálalószekrények:- kiegészítő bútorok:- székek:- asztalok:- étkezőgarnitúrák: 53.500- 106.400 Ft 1.850-20.500 Ft 1.800-8.800 Ft 6.500- 48.600 Ft 115.000 Ft helyett 105.700 Ft Továbbá egyéb bútorok széles választékával várjuk Kedves Vásárlóinkat! (1126) GARANCIA Kőkemény biztonságot nyújt a Garancia Biztosító Rt. BIZTOSÍTÓ RT. n i • AZ föl CSOPORT TAGJA ...JBSBmmmmm...... A Garancia Biztosító Rt. legújabb terméke a Gránit Életbiztosítás. Ez egy olyan, vegyes életbiztosítás, amelyben alap-, kiegészítő baleseti és kiegészítő rokkantsági biztosítást ötvöztek. Az ügyfél választja meg a fizetendő díj nagyságát, a biztosító megelőlegezi a választott biztosítási összeget, ami tovább növekszik, és a megnövelt összeget fizeti ki lejáratkor, vagy tragédia esetén. A befektetésből származó hozam vetekszik a banki kamatokkal, a díj 20%-a az adóból visszaigényelhető. A szolgáltatás összege díjemelés nélkül is nő, de a biztosítási összeg és a díj az inflációhoz is igazítható. így rendszeres megtakarítás érhető el vele. A havi díjakból és a hozamokból jelentős pénzösszeg gyűlik össze. A kiegészítő biztosítások további, nagy összegű anyagi segítséget nyújtanak; az ügyfél igénye szerint köthetők az alapbiztosításhoz. Hitel agrárvállalkozóknak A takarékszövetkezetek a múlt esztendőben több mint 1,7 milliárd forint hitelt fo­lyósítottak a mezőgazdaság­nak. Ezzel egy év alatt több mint kétszeresére bővítették agrárfinanszírozási tevé­kenységüket. Mint arról Gergely Sándor, az Országos Takarékszövetke­zeti Szövetség (OTSZ) főtit­kára beszámolt: az egy éven belüli, rövidlejáratú termelési hitelek összege tavaly elérte a 826 millió forintot. A pénzin­tézetek számára kedvező volt, hogy a hektáronkénti 1600 fo­rintos kölcsön 70 százalékára állami garanciát kaptak. A főtitkár értékeléséből az is kitetszik, hogy a takarékszö­vetkezetek termelési eszközök fejlesztésére tavaly összesen 630 millió forint hitelt folyósí­tottak. Az összegnek mintegy felét gépek vásárlására igé­nyelték a gazdálkodók. To­vábbi 100 millió forintot tett ki az állattenyésztés fejlesztésére fordított kölcsönök összege. Bekapcsolódott az OTSZ a mezőgazdaság reorganizációs programjába is: 19 takarék- szövetkezet 35 pályázónak mintegy 257 millió forintot fi­zetett ki. Gergely Sándor a múlt év eredményeként köny­velte el, hogy 95 takarékszö­vetkezet csatlakozott az Ag­rárvállalkozási Hitelgarancia Alapítványhoz, megkönnyítve ezzel is az agrárvállalkozók hi­telhez jutását. Újvári A Budapesti Árutőzsde hírei • A keddi tőzsdenapon befordultak a múlt heti 21 ezer Ft/t-s betakarí­tási hónapok étkezési búza árai, bessz van. • A kukorica őszi határidői nőttek, december elérte a 21 000 Ft/t-t. A takarmánybúza árai még nőnek, december: 20 500 Ft/t. A takar­mányárpa betakarítási és utáni határidők hosszban vannak. • A setrésárak az őszi határidőiben csökkennek, bessz várható a II. félévi hónapokban. Aru/Hó Elszámoló ár Vételi Eladási Üzletkötés ajánlati ársáv Kukorica (Ft/t) Május Október 18 600 19 500 18 200-18 360 18 900-19 500 18 800­Búza (Ft/t) Május Július 24 600 21 000 24 200-24 600 21 000-21 200 25 000 21 000-21 300 21 000-21 200 Takarmánybúza (Ft/t) Július ’ 19 200 18 600-19 200 19 200 19 200 Árpa (Ft/t) Július 18 000 17 600-18 000 18 000 18 000 Napraforgó (Ft/t) Október 40 400 40 400 40 400-41 000 40 400 EU vágósertés I. (Ft/kg) Április 189,00 _ 193,00 EU vágósertés II. (Ft/kg) Április 183,00 _ 183,00-185,00 _ Ballai Pál BÁT-tőzsdetag Gyermekeink kötelező biztonsága A PROVIDENCIA Biztosító Rt. 1995 őszén hirdette meg ha­gyományos balesetmegelóző akcióját. Ennek keretében azon ügyfeleink között, akik 1995. évben érvényes köte­lező gépjármű-felelősségbito- sítással rendelkeztek, 1000 darab RÖMMER PEGGY GYERMEKÜLÉST sorsul- tunk ki. A sorsoláson való részvétel feltétele az volt, hogy 4 éves­nél nem idősebb gyermeke le­gyen ügyfeleinknek. 1996. feb­ruár 2-án történt meg a sorso­lás, közjegyző jelenlétével. Kecskemét vonzáskörzeté­ben 22 szerencsés nyertes vehette át nyereményét a PROVIDENCIA Biztosító Rt. kecskeméti üzletkötőitől. PROVIDENCIA OSZTRÁK MAGYAH BIZTOSÍTÓ RT ^GNAL BIZTOSÍTÓ RT. ajánlata: a felsőoktatás, a lakáshoz jutás költségeinek fedezete tőkenyereséges életbiztosítással. Gondoskodjon lakás- és vagyonbiztosítással jövőjéről! Vállalkozói fiókokat szervezünk. Baján, Nagy Attila várja munkatársak jelentkezését, a 06-60/354-817-es telefonon. Kiskunhalas, Kiskőrös, Kalocsa térségéből a pályázatokat Kalocsa, Szt..István u. 40. sz.-ra kérjük. Tel.: 78/462-957 ____________________________________________________________________________________(1305) Panasonic---------------------------------------------------------márkabolt ­TELEFON, FAX, A PR0C0NTR0L VIDEO, HI-FI — =---■•■■ -Jmmmim Kecskemét Lestár tér 1. Tel.: 76/481-693 A

Next

/
Thumbnails
Contents