Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)
1996-03-20 / 67. szám
1996. március 20., szerda El akarták gázolni az intézkedő rendőrt Tüzet nyitott a Fordra Lövöldözés volt Táborfalván a Jaj majori dűlőnél. Az eset március 13-án történt, de csak tegnap adott tájékoztatást az ügyről a kecskeméti rendőr- kapitányság. A történet azzal kezdődött, hogy a közelmúltban egy vagyonvédelmi cégnek Lajosmizsén ellopták a Volkswagen Golfját. A cég úgy vélte, hogy a kocsi nyomára bukkant. Egyik alkalma- zottuknak ugyanis egy közismerten lopott kocsikkal sef- telő ember egy Golfot ajánlott megvételre. A biztonsági cég bevonta a rendőrséget az akcióba. Vásárlóként érkeztek a dűlőbe, ahol a piros Golfot meglátva kiderült: nem a cégtől ellopott kocsit kínálják eladásra. A rendőrség ennek ellenére lecsapott az árusokra és a közvetítőt elfogták. A másik kocsiban, egy Fordban ültek a lopott Golfot eladni szándékozók. Az egyik rendőr igazolványát felmutatva a kocsijuk elé állt és kiszállásra szólította fel a benn ülőket. A Ford vezetője gázt adott. A rendőr épp csak el bírt ugrani, a kezében lévő zseblámpa így is nekivágódott a szélvédőnek és a rendőr elesett. A vagyonvédelmi kft. alkalmazottja ekkor a nála lévő fegyverrel több célzott lövést adott le a Ford kerekére. Az egyik lövedék azonban a Fordban ülő egyik férfit találta el, aki megsérült. A kocsit és utasait Lajosmizsén fogták el a rendőrök. Mihályka Gyula A polgármesterek a szabadszállási szülészeti osztály mellett döntöttek (Folytatás az 1. oldalról) A megyei kórház szabadszállási szülészeti osztályának megszüntetése esetén Dunave- cséről, Tassról és a Felső-Kiskunság, valamint a Duna-mel- lék többi településéről a hat- van-hetven kilométerre lévő kecskeméti kórházba kellene bejárni a szülő nőknek. A tizenkét polgármester egyhangúlag a szabadszállási szülőosztály fenntartása mellett foglalt állást. Mint Bak István, a város polgármestere elBankhoz fordul A képviselők hétfőn, éjszakába nyúló ülésükön elfogadták Kiskunhalas idei költségvetését. A 66 millió forintos hitellel számoló költségvetés sarkalatos pontjainak elfogadását igen hosszas vita előzte meg. A kórház műtőrekonstrukciója nagy valószínűség szerint idén megkezdődik, de a 3-600 milliós beruházáshoz 30 milliót a várostól kért az intézmény. Ezt az összeget viszont nem építették be a tervezetbe, lévén hogy az összeg felhasználására leghamarabb ősszel kerülne sor. Tóth Zoltán polgármester többször hangsúlyozta, hogy a- menny iben a költségvetés tételei közé sorolnák a 30 milliót, pontosan tudniuk kellene, hogy milyen kötelezettséget vállalnak mondta, az osztály a társadalombiztosítás által adott ösz- szegből ki tud jönni, tehát pénzügyi akadálya nem lehet a kedvező döntésnek, ami a megyei önkormányzat kezében van. A polgármester elmondta azt is, hogy a megyei önkormányzat egészségügyi bizottsága a tervek szerint hamarosan Szabadszálláson tart ülést, ahol a megyei kórház szülészeti osztályának munkájával ismerkednek a képviselők. W. K. E. a kiskun város? ezzel. Nincs ugyanis egyértelmű biztosíték arra, hogy az építkezéshez szükséges százmilliókat sikerül összeszedni a különböző forrásokból, ez esetben viszont a 30 milliót is „fölöslegesen” adná idén a város. A végső döntés értelmében Halas portfóliós vagyon értékesítéséből származó többletbevételt szán a műtőrekonstrukcióra. Nem kapta meg viszont a technikai fejlesztésre igényelt több millió forintot a Halas Tv. Ezzel szemben a képviselők megszavaztak 1 milliót a nemsokára megjelenő csipkealbum támogatására, valamint 1,2 millió forintot Berki Violának, a város díszpolgárának könyvéhez és kiállításához. A női kézilabdasport támogatására 8 millió forintot szántak. Gazdasarok Mészkerülő növények 2. Kerti növényeink nemesített változatainak nagy része savanyú talajú vidékekről származik. Ezek a növények a közömbös vagy enyhén savanyú talajokon díszlenek a legjobban, de a meszes, lúgos talajokon senyvednek, leveleik sárgulnak, széleiken elhalnak, majd elpusztulnak. Sok dísznövény - rododendron, azá- lea, ciklámen - nem tudja elviselni az erősen lúgos talaj- viszonyokat, de nem szépek az ilyen talajon a begóniafélék és a hortenzia sem. A gyümölcsök közül mészkerülő a szamóca, az áfonya és a gesztenye. A jonatánalma gyümölcse a sok meszet tartalmazó talajokon a tárolás közben gyorsan foltosodni kezd. A veteményeskert növényeinek többsége a közömbös talajokon terem a legjobban. Nem viseli a meszes talajokat a paprika, a zeller és a petrezselyem sem. A meszes talajok lúgosságát csak savanyú kémhatású talajjavító anyagok bekeverésével lehet mérsékelni. Ilyenek a savanyú kémhatású műtrágyák, a tőzeg és a homok. Mészkerülő növényeket telepíthetünk úgy is, hogy helyükön a talajt kitermeljük és gödrüket savanyú kémhatású anyaggal, például tőzeggel töltjük meg. Ez az eljárás csak addig hatásos, amíg a gyökerek el nem érik a környező talajt. Nem szabad számításon kívül hagyni, hogy a meszes talajú vidékeken a vezetékes víz és a fúrt kutak vize is számottevő mennyiségű meszet tartalmaz, ami a savanyú talajokat is ellúgosítja. A meszes talajokon gazdálkodó kertészek legjobban teszik, ha növény- állományuk összeválogatásá- val alkalmazkodnak a talajviszonyokhoz. Megyei Körkép 3. oldal A hónap végén döntenek a városatyák az idei költségvetésről A tiszteletdíjakon is lehetne spórolni Baján A költségvetési tervezet első fordulós tárgyalása is napirendre került a bajai testület legutóbbi ülésén. Előtte a törvényi előírásoknak megfelelően közmeghallgatást tartottak a városházán. Az érdeklődők és felszólalók zöme vagy valamelyik intézményt - kórház, középiskola - képviselte, vagy pedig bajaszentistváni lakos volt. Utóbbiakra alaposan rájár a rúd mostanában, hiszen a járhatatlan utak mellett a belvízkáBármennyire szűkös a költség- vetés Imrehegyen, a hitelfelvétel szóba sem jöhet - hangsúlyozta Takács Jánosné polgármester a közelmúltban rendezett falugyűlésen. Ugyanis az önkormányzatnak 27,5 millió forintból kell gazdálkodni, ami a tavalyitól Halason betörtek a fegyverboltba Tegnap reggelre virradóra Kiskunhalason, a Hősök terén lévő fegyverüzletből ismeretlen tettes a kirakatot bezúzva kettő légfegyvert vitt el a hozzávaló töltényekkel, 25 ezer forint értékben. A betört kirakatüveget csak a reggeli nyitáskor vették észre az alkalmazottak, ugyanis az üzletbe beszerelt riasztó valami oknál fogva nem jelzett. Az ügyben a kiskunhalasi rendőrkapitányság folytat nyomozást. Csúcstalálkozó a megyei kórházban Ma délelőtt 10-kor ül tárgyaló- asztalhoz a Honvédelmi Minisztérium, a Népjóléti Minisztérium, a Bács-Kiskun megyei ön- kormányzat, a megyei tisztiorvosi szolgálat, a megyei kórház és a Kecskeméti Repülőkórház képviselője. A kecskeméti megyei kórházban tartandó tanácskozáson arról lesz szó, milyen szerepet vállaljon a jövőben a polgári lakosság ellátásában a Kecskeméti Repülőkórház. A kórházigazgatók áttekintik a két intézmény további együttműködésének lehetőségeit is. Nőtt a lakások száma a megyében Tegnapi számunkban hiba csúszott az építőiparral, ezen belül a lakásépítéssel foglalkozó cikkbe (az 1. oldali grafikon és az 5. oldali írás címe téves). A lakások száma nem csökkent tavaly Bács-Kiskunban, hanem nőtt, 999-cel. A hibát nem a KSH, hanem mi követtük el. rok és összedőlő házak keserítik sorsukat. A költségvetés „gatyába rázására” viszont még az alaposan megkurtított kiadásokkal is kevés az esély, útépítésre, felújításokra idén sem jut pénz. Ami a további spórolási lehetőségeket illeti, érdemes összehasonlítani az egyik felszólaló - Lovász Imre - és egy képviselő, Tajcs Sándor javaslatát. A Munkáspárt egyetlen helyi képviselője azzal az ötlettel állt elő, hogy a papír mindkét oldamajdnem tízmillióval kevesebb. A képviselők ezért is négy alkalommal ültek össze a nagy kasz- szából való gazdálkodás mikéntjének meghatározására. Az biztos, ha az állami támogatás nem lesz több, akkor jövőre e községben is bevezetik a helyi adót. lát használják ezentúl az előterjesztések készítésénél, továbbá a tiszteletdíjat ne postán küldjék ki számukra, hanem menjenek be a hivatalba a képviselők, és ott vegyék fel. így a bélyegek ára az önkormányzatnál maradna. Ugyanakkor Lovász Imre a közmeghallgatáson azt mondta, a kiadások csökkentésének egyik hatásos módja az lehetne, ha a képviselők lemondanának díjazásuk 50 százalékáról. Géczy Zsolt Az idén viszont kénytelenek a szociálpolitikai támogatásokat drasztikusan csökkenteni. Fejlesztésre pedig nem futja. A polgármester felhívta a jelenlévők figyelmét arra, hogy igényelhető fűtési támogatás. Erre 780 ezer forint áll rendelkezésre. P.S. Elhunyt Lévay Kálmán 67 éves korában, hosszan tartó, súlyos betegségben elhunyt Lévay Kálmán, halasi nyugdíjas fotóriporter. Textilmémök- ként a kiskunhalasi kötöttáru- gyárban dolgozott, és munkája mellett később nyugdíjasként is rendszeresen, külsősként tudósította a megyei, illetve a helyi sajtót. Temetéséről később intézkednek. Országos elnök lett Dr. Fáy Tamásnét, a kecskeméti megyei kórház ápolási igazgatóját választották meg a múlt héten a Magyar Ápolási Igazgatók Egyesületének országos elnökévé. Az egyesület az ország valamennyi, közel százhatvan kórházát tömöríti. Közéleti Hírek * • • Pető Iván, az SZDSZ pártelnöke látogat ma Kalocsára, ahol találkozik a város önkormányzatával, illetve dr. Dankó László érsekkel is. Este lakossági fórumot tart 18 órától a művelődési központ kamaratermében. • Dr. Csikai Zsolt országgyűlési képviselő tart fogadóórát csütörtökön 16-18 óra között Kecskeméten, a Civil Szervezetek Házában (Kápolna u. 14. alatt). MI ÚJSÁG, RENAUI.TV Egyedülálló árak és fizetési feltételek! RENAULT Csak most! ÉLMÉNY VELE ÉLNI KORONA Kft. Kecskemét, Külső-Szegedi út 53. Tel.: 76/484-814, 76/484-475 Szöv-Mobil Kft. Kiskunhalas, Körösi u. 23. Tel.: 77/423-837 Autó Bácska Kft. Baja, Déry sétány 4. Tel.: 79/421-971 Rendkívüli szűkös év vár az imrehegviekre Tí»millióval kevesebből keU az imrehegyieknek kijönni az idén.