Petőfi Népe, 1996. március (51. évfolyam, 52-76. szám)

1996-03-13 / 62. szám

4. oldal Világtükör 1996. március 13., szerda Letette a hivatali esküt az új osztrák kormány. A Franz Vranitzky kancellár (a tab­lófotó közepén, felemelt kézzel) vezette bécsi kabinetben, amelyet szociáldemokrata és néppárti szövetség alakított meg, nincsenek új arcok. fotó: feb/reuter Nálam a PIONEER-nak hitele van. Riiszke vagyok szakmai hírnevemre, nem engedhetek a minőségből. De a gazdasági nehézségek miatt nem tudok komolyabb összeget befektetni. Választanom kell a jó hibridkukorica és az intenzív termelési feltételek között. A Juliana és a Marista is bebizonyította, hogy extenzív körülmények között is magas hozamra képes, a termelés biztonságát garantáló, értékes hibrid. Ráadásul az idén a tavalyinál olcsóbb áron szerezhetem be. Természetesen ismét a PIONEER mellett döntök. EER Önnek ezt ajánlja a PIONEER: Név _-im: Örömmel tájékoztatjuk Ont, hogy a PIONEER hibrid kukorica vetőmagok ára most további 2 %-kal csökkent. PIONEER hibrid kukoricát vásárlók a vásárolt mennyiség 2%-ának megfelelő plusz vetőmagot kapnak. A vetőmagot a vásárlást igazoló számla felmutatásával márc. 20-án és ápr. 18-án vehetik át a következő címen: Jánoshalma, Agroprodukt Kft., Mélykúti úti major. Az Önhöz legközelebbi PIONEER kukorica vetőmagot árusító cégek: • RITE Rt. (Baja) tel. 79/326-969 • KSZE Rt. Solt - tel. Solt 535 • GITR Rt. Kecskemét lel. 76/481-726 Kalocsa - tel. 78/362-940 Baja - tel. 79/323-344/22 mellék • Aranymäg Kft. Kecskemét - tel. 76/484-284 Baja - tel. 60/382-363 Városföld - tel. 76/485-576 Dunapataj - tel. Dunapataj 26 • FI Vetőmag (Kiskőrös) tel. 78/312-800 • Aranykorona Kft. (Apostag) tel. 60/382-339 • Grain Kft. (Páhi) tel. 79/326-804 • Agrárkonzult Bt. (Hercegszántó) tel. 79/354-123 Ha kitölti és címünkre (PIONEER. 1537 Bp., Pf. 453/ 347) márc. 21-én éjfélig visszaküldi az alábbi kupont, Ön egyike lehet a négy szerencsés győztesnek, akik 10 tele zsákot nyernek a legjobb PIONEER hibridekből. 3-g Ön szerint melyek a PIONEER hibridkukoricák előnyös tulajdonságai? Ön milyen szempontok alapján választja ki a megfelelő hibrid kukorica vetőmagot? POLKA JULIANA, CARLA MARI STA, CHIARA VOLGA FAO 200 FAO 300 FAO 400 FAO 500 Űj fejlemények az Achille Lauro-ügy főszereplőjének meneküléséről Terroristaút Budapesten át Abu Abbasz, az Achille Lauro tengerjáró hajót 1985 októberé­ben eltérítő terrorakció irányítója, a Palesztin Felszabadítási Front vezetője Budapesten át jutott vissza Bagdadba - adta hí­rűi tegnap a Corriera della Sera című olasz lap. A palesztin forrásokra hivat­kozó tudósítás szerint a magyar titkosszolgálat őrizetbe vette Abbaszt, de a terrorista végül mégis szabadon távozhatott. Az Achille Lauro ügye azután ke­rült ismét az olasz sajtó figyel­mének központjába, hogy meg­szökött az a palesztin, akit a hajó eltérítése miatt Olaszor­szágban életfogytiglani börtön- büntetésre ítéltek. A legna­gyobb példányszámú olasz na­pilap azt állítja, hogy Bettino Craxi exkormányfő, aki az olasz igazságszolgáltatás elől Tunéziába menekült, könyvet ír a terrorcselekmény utáni súlyos amerikai-olasz feszültségről. Ebben Craxi azt sugallja: mostani nehézségei jórészt az­zal magyarázhatók, hogy az amerikaiak nem bocsátották meg egykori palesztinbarát po­litikáját. A terroristaakciót kö­vetően, 1985. október 11-én, amerikai katonai repülőgépek a szicíliai Sigonella repülőterén leszállásra kényszerítették azt az utasszállító gépet, amelyen Abbasz Rómából Belgrádba utazott, de elfogni nem tudták. Craxi utasítására ugyanis az olasz hatóságok megakadályoz­ták, hogy az amerikaiak őri­zetbe vegyék a palesztin veze­tőt, aki így eljutott Belgrádba, majd egy éjszakát budapesti szállodában töltött. A terrorista ezután, a lap szerint, Szófia érintésével jutott el Bagdadba. Klaus Kinkel a magyar miniszterelnök nyilatkozatáról Ne legyen a földrész megosztott Horn Gyula a napokban két interjút is adott a német sajtónak. A Welt am Sonntagnak nyilatkozva a miniszterelnök óvta a Nyugatot attól, hogy lemondjon a NATO bővítéséről. A Bild című újságnak pedig elmondta: a magyar gazdaság mindin­kább közvetítő szerepet tölt be a régiók között. „Magyarország joggal sze­retné, hogy felvegyék a NATO-ba” - mondta Klaus Kinkel német külügyminiszter a Ferenczy Europress sajtó- ügynökségnek Horn kijelenté­sére reagálva. „A NATO ter­vezett keleti bővítése eldöntött kérdés. Az átalakulásnak szer­ves folyamatnak kell lennie, amely politikai körültekintést igényel. Nem akarjuk, hogy Európát újabb árkok osszák meg.” A politikus egyetért Horn Gyulával: a NATO-nak és a felvételre váró jelölteknek partneri párbeszédet kell ki­alakítaniuk Moszkvával. „Oroszországot továbbra is be kell vonni az európai és a globális döntéshozatalba” - mutatott rá Kinkel, hangsú­lyozva, hogy ez nem jelent vé­tójogot Moszkvának. Inkább arról van szó, hogy „párhuza­mosan a NATO bővítésével Oroszországot is be kell vonni az új európai biztonsági rend­szer kiépítésébe.” A német külügyminiszter megismételte korábbi javasla­tát: alkossa meg közösen a NATO és Oroszország a „stra­tégiai biztonság partnerségé­nek” chartáját, ami segítene megszüntetni Moszkva elszi­getelődési félelmeit. Kinkel a magyar miniszterelnök másik nyilatkozatára utalva elmondta a Ferenczy Europressnek: a szövetségi kormány rokon­szenvezik a magyarországi re­formfolyamattal, mert ez egy­bevág az európai törekvések­kel. „A magánosításban és a vál­lalatok átalakításában Magyar- ország jelentős előrehaladást ért el. A kedvező feltételek igen sok külföldi, közöttük nagy számban német beruhá­zót vonzottak, ami a reform- politika fontos fokmérője.” A német politikus szerint a gazdasági reform fontos sze­repet játszik az Európai Unió­hoz való közeledésben, s eb­ben a magyarok továbbra is számíthatnak Németország támogatására. Mesél a vérengzés szemtanúja Föltárulnak a boszniai tömegmészárlás titkai Tavaly július 20-án 1200 muzulmán menekült férfit mészárol­tak le bestiális kegyetlenséggel a boszniai szerbek. A napokban megtörte hallgatását az egyik szemtanú, Drazsén Erdemovics. A 25 éves horvát férfi a szerbek oldalán harcolt. Pilice falu előtt, egy kereszt- úthoz állították ki a katonákat. Negyedórával később meg is jött az első szállítmány. Hat­van civil ruhás férfi. „Főnö­künk, Brano főhadnagy sorba állította őket. Tíz méterre tő­lünk, háttal felénk. Rájuk fog­tuk a fegyvert. Néhány perccel később mindannyian halottak voltak.” Erdemovics a Figaro című francia lapnak nyilatkozva el­mondta: a második csoport tagjai könyörögni kezdtek, hogy ne öljék meg őket. Az egyik szerb ráordított a muzul­mánokra: „Annak, akinél márka van, megkegyelme­zünk.” Csakhogy Zvomikban a rendőrség már mindent el­szedett a bosnyákoktól. Erde­movics kezdte megszánni őket, ám a földije észhez térí­tette: „Fogd be a szád és lőj! A végén ezek még minket is megölnek, hiszen csak horvá- tok vagyunk.” A harmadik busznál a szer- bek kezdték elveszíteni a fejü­ket. Egyre több konyakot ittak, a bosnyákokat vasrudakkal üt­legelték, és eszméletlen álla­potban vitették őket a kivég- zőhelyre. Brano, a parancsnok elrendelte a gépfegyver hasz­nálatát. A sorozatlövések azonban inkább csak megsebesítették az áldozatokat. Sztanko Szovanovics, a fő­hadnagy barátja, pisztollyal végzett a sérültekkel. Később aztán azzal dicsekedett, hogy mintegy hétszáz töltényt hasz­nált el. Öt busz ingázott Zvomik és a tetthely között, összesen há- romszor-négyszer fordultak. A szerb gépkocsivezetők bor­zalmasan féltek, de Brano kényszerítette őket, hogy mindegyikük legalább egy bosnyákkal végezzen. „Ne­hogy eljárjon a szájuk.” Délután fél négykor fejező­dött be az akció. A parancs­nok kijelentette: hamarosan itt lesz egy buldózer, hogy eltün­tesse a halottakat. (toronyi) Újra megfilmesítik az Anna Karenlnát. Nyikita Mihalkov Oscar-díjas rendező és stábja ezekben a napokban a havas orosz főváros központjában, a Kreml közelében forgatja a Lev Tolsztoj regényéből készülő film néhány jelenetét. fotó: feb/reuter

Next

/
Thumbnails
Contents