Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-26 / 48. szám
1996. február 26., hétfő • A Duna-Tisza köze napilapja • 51. évf., 48. szám/29,50 Ft _________________________________________________________________________________________________________________________________________ Keeskemét-Kadafalván ünnepélyesen is átadták pénteken este a helyi általános iskola tornatermét. A színvonalas műsorban fellépett a Varga-Huszár világbajnok showtáncospár, a KTE labdarúgói és birkózói, valamint az iskola mind a 122 tanulója. Felvételünkön: a gyerekek fogadják a közönség vastapsát a műsor fináléjában. fotó: w. király ERNŐ A felújításra szánt pénzből fizetik a béreket Csődbe jut a félegyházi kórház? Katasztrofális helyzetbe került a kiskunfélegyházi kórház: az új rendszerű finanszírozás következtében az idén 20 százalékkal kevesebb pénzt kap a tb-től, mint tavaly. Ha pedig még az infláció várható mértékével is számolunk, kiderül, hogy 1996-ban az előző évhez képest csak durván feleannyi pénzből gazdálkodhat az intézmény. A finanszírozást szabályozó törvény októbertől van érvényben, de az elszámolás két hónapos csúszása miatt először csak most éreztette hatását. Ennek következtében a központi támogatás tavalyi átlagához képest januárban 2,5 millió forinttal utaltak le kevesebb pénzt Félegyházára. A városi kórház megkezdte tartalékainak felélését. A februári bérek kifizetésekor például már hozzányúltak a felújításra félretett pénzhez. Minderről bővebben a 3. oldalon olvashatnak. Kommentárunk a 2. oldalon. Támadás a magyar segélyszolgálat ellen Fegyveres támadás érte szombaton Csecsenföldön a Magyar Ökumenikus Szeretetszolgálat missziójának gépkocsiját. Az MTI moszkvai tudósítójának a szervezettől származó értesülései szerint a Dagesztánban és Csecsenföldön tevékenykedő misszió járművét az ismeretlen támadók - feltételezhetően rab- lási szándékkal - megpróbálták megállítani, majd amikor ez nem sikerült, tüzet nyitottak rá. A gépkocsiban hárman utaztak. Szabados Argentína, a segély- szervezet misszióvezetője, Fekete János, a szeretetszolgálat munkatársa és egy helyi lakos. A támadás következtében szerencsére senki sem sérült meg. A történtek után az Ökumenikus Szeretetszolgálat munkatársai a grozniji EBESZ-képvi- seletre hajtottak, ahol jegyzőkönyvet vettek fel az esetről. A gépkocsi átvizsgálásakor kiderült, hogy több találat érte a Nissan típusú terepjárót. Egy golyó állítólag az egyik ülés fejtámlájába fúródott, egy másik pedig a kereket érte. További részletek egyelőre nem ismertek az esetről. Marihuánás cigarettákkal üzleteltek Kecskeméti kábítószerfogás Kereken 99 kábítószeres cigarettát foglaltak le péntekről szombatra virradó éjjel a rendőrök Kecskeméten. A marihuánás töltetű, valamilyen egyszerűbb berendezéssel sodort „rudacskákat” nem szórakozóhelyeken, hanem 18-21 éves fiatalok lakásaiban találták. A hat gyanúsított részben maga is kábítószeres, de sokkal inkább nevezhetők terjesztőknek. Amennyiben a 300 forint körüli áron vett cigarettákat 500-600 forintért árusították a kecskeméti szórakozóhelyeken. Az ügyről tegnap Kurdics Mihály százados rendkívüli sajtótájékoztatón számolt be az újságíróknak. Mint kiderült: a rendőrség eddigi adatai szerint mintegy félezer ilyen cigarettát hozott forgalomba a társaság. A hat fiatal között gimnazista, főiskolai hallgató és sorkatona is van. Készletek a 3. oldalon. Felrobbant a gázpalack, de nem ébredt fel a zajra Szombaton este fél tíz körül riasztották egy kiskunmajsai la- kástűzhöz a kiskunhalasi tűzoltókat. A Szent László utca 48. szám alatti családi ház már lángokban állt, amikor a helyszínre érkezett a két tűzoltókocsi. A tüzet gyorsan megfékezték, de a lakóhelyül is szolgáló melléképület és a főépület tető- szerkezete teljesen leégett. A lángokat a szomszédok vették észre, akik egy hatalmas robbanást hallottak először. Kiderült, hogy egy gázpalack repült a levegőbe. A házban alvó 61 éves néni azonban semmit sem észlelt a zajokból, őt az ablakon át mentették ki. A tűz keletkezésének okát még vizsgálják, nem zárható ki a gondatlanság sem. Az anyagi kár az első becslések szerint több mint félmillió forint. Az árulás ára Irakban Egy tekintélyes arab lap szerint az iraki elnök saját kezűleg ölte meg két vejét - jelentette az AP. Vasárnapi számában az As-Sark al-Avszat állítólag Irakból Jordániába érkezett diplomaták és utazók verzióját ismertette, amely szerint Szaddám Húszéin személyesen hallgatta ki a két dezertőrt, Húszéin Kamel Haszan al-Ma- dzsid altábornagyot és fivérét, Szaddámot, majd saját kezével • ölte meg őket. Előzőleg kényszerítette őket, hogy váljanak el lányaitól. Viták a megyei költségvetésről A megyei önkormányzat egészségügyi és szociális bizottsága elutasította az 1996-os költség- vetés tervezetének mindkét változatát. Voltunk például Garán a gyermekotthonban, s tisztában vagyunk azzal, hogy milyen állapotban vannak az intézményeink - mondta dr. Molnár Gábor, a bizottság elnöke. Lapunkból már ismert, hogy a tervezet A változata - a beruházások folytatása miatt - drasztikusan megkurtítaná az intézmények költségvetését, de ugyanezt teszi - kissé enyhébben - a B változat is. (Folytatás a 3. oldalon) MA SPORT* VILÁG 7*9. oldal Gyorshírek Késelés lett a szóváltásból Hátba szúrta a férjét péntek 1 délben Baján egy 38 éves asz- § szony. A kiadott rendőri tájé- I koztatás szerint heves szóvál- | tás előzte meg a Kölcsey ut- if cai házban a bűncselekményt. | | Majd A. Istvánné felkapta a keze ügyében lévő nyolc cen-1 timéter pengehosszúságú kést J | és szúrt. A férfit életveszélyes | sérüléssel vitték kórházba a | j mentők. A bűncselekménnyel gyanúsított asszonyt kihall- | gatták. de őrizetbe egyelőre I nem vették. Véletlen bombázás Tizennégy bombát dobott le véletlenül, gyakorlórepülés közben egy Mirage-2000 tili pusú francia vadászbombázó, | de a baleset nem okozott káli rókát. A 14 bomba közül |l | nyolc volt éles, ezek még a földet érés előtt megsemmisítették önmagukat; a többi I földre hullott, de ezek sem f | okoztak kárt. 1 A farkas hazament j I Visszament ideiglenes gazdá- | jához vasárnap az a kaukázusi | farkas, amely még a múlt pén- | teken szökött, meg a Szabolcs- I | Szatmár-Bereg megyei Búj | | község egyik külterületi portájáról. Az állatot a rendőrség és a polgárőrség nagy erővel kereste a környéken. Valószí- | nűleg valamelyik hazai állat- | kertben helyezik el a hall zánkba illegális úton behozott f 1 kaukázusi farkast. 1 I Földrengés Mexikóban Erős földrengés rázta meg | | Mexikó déli részét, Oaxaca | szövetségi államot szombaton j késő este. A Richter-skálán mért 6,8-as erősségű földmozgást Mexikóvárosban is | I megérezték, a felhőkarcolók I is beleremegtek. Tűzvész Moszkvában Példátlanul súlyos tűzvész pusztított vasárnap Moszkvában. Az orosz főváros égő gumiabroncsgyárából sűrű fekete füstfelhő szállt fel, amely beborította a Kremlt is. A polgári védelem a rádióban és a tévében a gyárat övező negyedek lakosságát távozásra szólította fel. Fennáll ugyanis a veszély, hogy erősen mérgező anyagok kerülhetnek a levegőbe. Több száz csuklós autóbusz áll bevetésre készen, hogy bármikor megkezdhessék a lakosság kitelepítését a veszélyeztetett környékről. A Kremltől légvonalban mindössze 3 kilométerre délkeletre, a Proletár és Taganka negyed határán fekszik a szovjet iparosítás kezdetén épült gumigyár. Hajnali két órakor ütött ki a tűz az ötemeletes gyárépület kaucsukraktárában, amely gyorsan átterjedt az üzemcsarnok többi részére is. Összesen 15 ezer négyzetméteres területen tombolnak a lángok, amelyeket hasztalan próbált megfékezni vasárnap több mint 300 tűzoltó. Munkájukat három tűzoltó helikopter is segítette, amelyek a közeli Moszkva folyóból egyszerre kiemelt négy tonna vizet zúdítottak a lángoló üzemcsarnokra. A sűrű fekete füst és a magas hőmérséklet miatt a tűzoltók nem tudtak bejutni az épületbe, amelynek födémjei és homlokzata beomlott. Vasárnap estig egy tűzoltó életét vesztette, több megsebesült. Nem felel meg a feltételeknek Az SZDSZ olyan kritérium- rendszert állít föl a leendő pénzügyminiszter személyét illetően, amelynek a szóba jött jelöltek közül egyedül Such- man Tamás privatizációs miniszter nem felel meg - mondta el szombaton a sajtó érdeklődésére Suchman Tamás. A privatizációs miniszter ezért úgy döntött, a további koalíciós viták megelőzése érdekében nem vállalja a pénzügyminiszterséget, s ezt már közölte a miniszterelnökkel. A miniszter határozottan visszautasította azokat a vádakat, melyek szerint kinevezése esetén baloldali fordulat következett volna be a pénzügypolitikában. • • Összefogás az oktatásért A Megyei Jogú Városok Szövetsége - melynek tagja Kecskemét is - hivatalosan is csatlakozott a nemrégiben megalakított Önkormányzati Szövetségek Tanácsához. Az egyes szervezetek önállósága továbbra is megmarad a tanácson belül, de ezentúl közösen lépnek fel a települési érdekek érvényesítéséért. A Debrecenben tartott közgyűlés sajtótájékoztatóján Csabai Lászlóné, Nyíregyháza polgármestere, a szövetség társelnöke az önkormányzatokat sújtó költségvetési elvonásokra hívta fel a figyelmet. Kiemelve, hogy mindeközben jelenleg hazánkban a megyei jogú városok számítanak a legnagyobb iskolafenntartónak. Éppen ezért a törvényhozók és a kormányzat figyelmét még inkább a meglévő feszültségekre kell irányítani, amiben hathatós segítséget nyújthat az összefogás. A közgyűlésen döntés született arról is, hogy a szervezet kialakít egy Internet alapú módszertani információs rendszert. A gyermekét mentette - lelőtték Argentínában közlekedési rendőrök lelőttek egy gyorshajtó gépkocsivezetőt. A sebesség- korlátozásokat figyelmen kívül hagyó 35 éves férfi életveszélyben lévő hároméves kislányával egy kórházba tartott - jelentette szombaton a Reuter. „A gyermek meghalt volna, ha a rendőrök az eset után nem szállítják gyorsan kórházba”-jelentette ki újságíróknak a kórház igazgatója. A jelentés szerint a rendőrök azért nyitottak tüzet a gyorshajtóra, mert az többszöri figyelmeztetés ellenére sem állt meg. Az eset kapcsán egy 24 éves rendőrt őrizetbe vettek. A KTE védőjátékosa (balról) fedezi a labdát a Kijevi Dinamó Kecskeméten szerepelt tartalékcsapatának támadója elől. A labdarúgó-bajnokságra készülő csapatok találkozója gól nélküli döntetlennel végződött. fotó: walter Péter \