Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-24 / 47. szám

1996. február 24., szombat Sport 9. oldal Középpályán Nemcsak a bajnokaspiráns kecskeméti lila-fehérek, de az egész labdarúgómezőny lé­legzethez jutott azzal, hogy a tél szorítása miatt későbbre halasztották a bajnoki rajtot. Mint megtudtuk, azért az NB Il-es KTE-nél is javában zaj­lik a felkészülés. A lilák leg­utóbb a Szarvas ellen játszot­tak előkészületi mérkőzést és 7-0-ra nyertek. A gólzáporból Sass János mesterhármassal vette ki a részét, ami azért is öröm, mert a gólvágó három­hetes sérülés után tért vissza a kezdőcsapatba. Ezen a mécs­esén két középpályás újoncje- lölt is bemutatkozott: Zaho- recz, aki Szarvasról rándult át próbajátékra és Fekete Zsolt, a Kiskunfélegyházi TK gyors lábú futballistája. Ebből arra lehet következtetni, hogy az NB I-re pályázó kecskemé­tiek a középpályán próbálnak erősíteni, illetve váltani. Ugyanerről a posztról ugyanis Szénási Csabát próbajátékra adták a Stadler FC-nek, s ha erősít a KTE beválik, alighanem Akasztón folytatja majd pályafutását. A győzelem mellett más okuk is volt a KTE-seknek a koccintásra: Forgó Zoltánnak, az egyesület saját nevelésű já­tékosának Kinga nevű kislá­nya született. Egy játékos-adásvétel vé­gére is pont került. A közép­hátvéd Zentai Lajost eladták a REAC-nak. A bajnokságra való felké­szülés keretében a Dunaferr vendégeként Magyarországon szereplő Kijevi Dinamó tarta­lékcsapata lesz a KTE szom­bati ellenfele, szerdán Újszá­szon szerepelnek, március 2- án a Jászberényt, 6-án való­színűleg az MTK-t fogadják. Mivel az időjárás, illetve a bajnoki rajt elhalasztása fel­borította a korábbi tervezett menetrendet, február 29-én programegyeztetés lesz az NB Il-es csapatok között. Va­lószínű, hogy néhány mérkő­zés kezdési időpontja megvál­tozik. B. I. Mondd, te kit választanál? Az új elnök és elnökség megvá­lasztása lesz az egyetlen napi­rendi pontja a Magyar Labda­rúgó-szövetség ma 10 órakor Budapesten kezdődő rendkívüli közgyűlésének. Az összejöve­telre azért kerül sor, mert ősszel az elnökség olyan alapszabály­módosító javaslatot tett, mely szerint a testület létszámát csökkentsék negyvenről 15-re. A megvalósítás érdekében Benkő László elnök és az el­nökség is beadta lemondását. A szombati közgyűlés fel­adata a magyar labdarúgás új vezérkarának megválasztása. Az elnöki posztra két jelölt van: a hivatalban lévő Benkő László és a korábban öt évig elnökös- ködő Laczkó Mihály. Mindket­tejüknek öt perce lesz arra, hogy a közgyűlés tagsága előtt megtartsák, jcortesbeszédüket”, ismertessék elképzeléseiket. Az elnökség további 14 tagját azok közül választják ki, akik szere­pelnek a jelölőlistán, ők össze­sen huszonkilencen vannak. Az elnökség hatáskörébe tartozik a szövetségi kapitány megválasz­tása is. Emlékeztetőül: Mészöly Kálmán kapitány megbízatása 1997. december 31-éig érvé­nyes, akárcsak Berzi Sándor fő­titkáré. Pásztor, a halasi kedvenc Pásztor Zsófia nem esett messze a bátyjától. Igaz, ő még csak a válogatott keretet járta meg, míg testvére, István - a veszp­rémi Fotex játékosa - rendsze­resen szerepel a legjobb magyar kézilabdacsapatban. Zsófinak még van ideje behozni a lema­radást, hiszen csak húszéves. Másfél éve az NB I-ben játszik, a Kiskunhalasi NKSE egyik leg­jobbja. A csapat rangadóra ké­szül, hiszen vasárnap az egy ponttal előtte álló Derecske lá­togat Halasra. A hétközi edzé­sek már a „négypontos” ran­gadó jegyében teltek, de az inf­luenzával bajlódó átlövő kiha­gyott néhányat.- Milyen eredményt vár?- Nyernünk kell! Ha nem si­kerül, akkor hiába volt a Pécs és a Vasas elleni siker. A 186 centiméter magas játé­kost gyorsan befogadta a halasi közönség, ma már a szurkolók egyik kedvence. Pályafutását Cegléden kezdte, majd 5 évet játszott Dunaújvárosban.- Két évre adtak kölcsönbe a dunaújvárosiak. Mindent meg­teszünk a lányokkal, hogy jö­vőre is első osztályú csapata le­gyen Halasnak - mondta elszán­tan a játékos.- Reálisnak tartja-e a tizedik helyezést? Pásztor Zsófia- Ősszel olyan meccseket ve­szítettünk el egy góllal, amelye­ket simán megnyerhettünk volna, így jóval előrébb is áll­hatnánk. A tavasszal aratott győzelmek után most igen jó a hangulat, és mint csapat is na­gyon együtt vagyunk.- Van példaképe?- A bátyám. A női mezőny­ben is sokaknak tetszik a játéka, de közülük nincs példaképem.- tapodi ­Jövőre új (bajnok)csapatot kell építeni Baján Tehetséges játékosok sikere A Bajai Honvéd bajnokságot nyert ifjúsági kosárcsapata, álló sor balról: Gyuricza József intéző, Vétek Frigyes ügyvezető elnök, Müller Tibor, Szűcs Balázs, Bovánovics Miklós, Radnóti Miklós, Virágh Zoltán, ifj. Vétek Frigyes edző, alsó sor: Halasy Albert, Molnár Krisztián, Stadler Krisztián, Bánáti János, Németh Attila. A Bajai Honvéd ifjúsági kosa­rasai nyerték az NB I. B-cso­port bajnoki címét. Az értéke­lésre ifj. Vétek Frigyes edzőt kértük meg. Elmondása szerint a siker a csapat önfeláldozó munkájának köszönhető. A játékosok vállal­ták a kemény felkészülést, amit megkövetelt tőlük az egyéni képzéses plusz edzéseken is. A veretlenül megszerzett bajnoki cím annak is köszönhető, hogy csupa tehetséges játékos jött össze. Szerencsétlenségük, hogy a felnőttcsapat kiesett az A-csoportból és ezért a fiata­loknak is a B-ben kellett szere­pelni. Pedig a tavalyi 3. helye­zésüket tekintve az idén is megállták volna helyüket a leg­jobbak között. Azért mérkőz­hetnek a A-csoportos ifjúsági együttesekkel is, mert a szövet­ség kiírt egy tomarendszerű Magyar Ifjúsági Kupát, ame­lyen minden csoportból indul­nak csapatok. A jelenlegi bajnok gárda meghatározói, Szűcs, Bováno­vics, Radnóti, Molnár jövőre már kiöregednek a korosztály­ból, így teljesen új csapatot kell építeni. Mivel a magas kosara­sok távoznak, ősztől agresszí­vabb letámadásos, sok futásos, gyorsabb együttest kell kialakí­tani az alacsonyabb szerkezet­nek megfelelően. A most „kiö­regedők”, ha több játéklehető­séget kapnak a felnőtteknél, akkor stabil A-csoportos szintű játékos válhat belőlük, amihez azért még sokat kell dolgoz­niuk. Z. L. Polgár Zsuzsa a piramis tetején Kecskeméti emlékek a világbajnoknőről Polgár Zsuzsa jóvoltából rövi­desen Kecskemét neve is emlí­tésre kerül a sakklexikonok új kiadásaiban. Az ok: a sakko­zás újdonsült világbajnoknője 1983-ban, a magyar nők közül elsőként ott szerezte meg a férfi nemzetközi mesteri címet.- A háromszáz résztvevős Tóth László sakkfesztivál ke­retein belül rendeztük meg a magyar nemzetközi nyílt baj­nokságot, s ezen indult Zsuzsa - emlékezik Ábel Lajos, a Du- tép SC edzője. - Nem indultak nagy nevek, de a nyflt verse­nyekre jellemző küzdelem magával ragadta a nézőket. A női világranglistát már akkor is holtversenyben vezető Pol­gár Zsuzsa kedvéért sokan jöt­tek el a versenyre. Zsuzsa re­mek játékkal hálálta meg az érdeklődést, a közvetlen él­mezőny mögött végzett. Az akkor 15 éves Polgár Zsuzsa 1984. május 1-jén is Kecskeméten vendégeskedett. Húgai, a 10 éves Zsófi és a 8 éves Jutka társaságában 100 táblás sakkszimultánt adtak a város főterén.- Az egész megyéből jöt­tek érdeklődők - meséli az akkori szervező, Sugár György. - Zsuzsa minden par­tiját megnyerte, a két kislány is csak néhány döntetlent en­gedélyezett. Tavaly tavasszal az egész Polgár család levonult Kecs­kemétre. Miközben Zsuzsa egy mesterversenyen küzdött, húgai vakszimultánnal szóra­koztatták az érdeklődőket. Polgár László, a pszichopeda- gógus édesapa mindennap ki­fejtette piramiselméletét.- Vegyünk alapul egy pi­ramist, melynek a csúcsán van a sakkvilágbajnoki trón. A nőket ma csak a szerpentinen engedik fel, a férfiak mehet­nek a kitaposatlan, meredek úton is. Persze, hogy hama­rabb felérnek a csúcsra. Én ugyanott küldöm fel a lányai­mat is - hangoztatta. A letűnt rendszer rendjén buzgón őrködő, középszerű hivatalnokok miatt 1982-től a Polgár család lényegében nem utazhatott külföldre. Az in­doklás szerint politikailag megbízhatatlanok voltak. A következmény: a lányok min­den számottevő magyar ver­senyen elindultak. A gyakori kecskeméti szereplés bizo­nyára ezzel is magyarázható. A spanyolországi vb-döntő harmadik mérkőzését köve­tően Zsuzsa kritikus helyzetbe került a kínai világbajnoknő­vel szemben. A hazai sakkba­rátok érezték, hogy ez a holt­pont Zsuzsánál, most kell se­gíteni. Éppen ekkor érkezett a Dutép SC sakkozóinak lelke­sítő faxa Kecskemétről. Talán ennek az apró figyelmesség­nek is köszönhető, hogy Zsu­zsa végre felért a piramis tete­jére. Pál Imre Hazai idényzárás a Szuper Ligában Négy forduló van hátra az asz­talitenisz Szuper Liga idei küz­delmeiből. A Kiskunfélegyházi Credo AC férfi asztalitenisz­csapata két pont hátránnyal áll a 2. helyen áll a táblázaton a lis­tavezető Bratislava mögött.- A pozsonyiaktól hazai pá­lyán elszenvedett vereségünk­kel minimálisra csökkent az esély az első helyre - mondta Kalász Kázmér szakosztályve­zető. - Ennek ellenére elégedett vagyok, hiszen az idén is a do­bogón végezhetünk. Ehhez per­sze a hét végén legalább 5 pon­tot kell szereznünk, ami nem lesz könnyű. Újság, hogy játé­kosunk, Harczi Zsolt visszake­rült a válogatottba, a hétközi, lengyelek elleni Szuper Liga­mérkőzésen már sikeresen be is mutatkozott. Érdekessége még a hétvégi fordulónak, hogy eb­ben a rendszerben utoljára ját­szik hazai pályán csapatunk. Ugyanis az ősszel induló kupa­küzdelem háromfős rendszer­ben kerül megrendezésre. De ne vágjunk ennyire a dolgok elé, hiszen a kupában való indu­lás jogát még az országos csb-n ki is kell harcolni. Aztán meg­oldásra várnak még a csapat to­vábbi működésével kapcsolatos problémák is. Adjon pár másodpercet, hogy megajándékozhassuk Ont 36 240 perccel! Es 20% árengedménnyel a belépés díjából! -27-5O0T 12 000 á& Hiszen az alatt a néhány másodperc alatt, amíg végigolvassa ezt a hirdetést, megtudhatja, hogy február 23-án és 24-én 20%-kal kedvezőbben vásárolhat Pannon GSM előfizetést és emellett március 31 -én éjfélig a csúcsidőn kívüli belföldi beszélgetések díját - ami összesen akár604órányi is lehet! - ajándékba kapja tőlünk! Azaz hétköznap 20.00-tól 8.00 óráig, a teljes hétvégén, valamint a munkaszüneti és ünnepnapokon ingyen beszélhet mobiltelefonjáról. Ha szeretne többet megtudni akciónkról, keressen fel minket! Az akció Ideje alatt az Optimum tarifarendszer és a Minimum tarifacsomag kedvezményei nem vehetők igénybe. Az akdóhoz a fantasztikus készülékárakat is biztosítjuk! Rádiótelefonok és tartozékok IZailMlmü Hivatalos viszonteladó: PR0C0NTR0L Kecskemét, Lestár tér 1. Tel.: 76/481-693 5002222] Csongrád, Feketevár Áruház Tel.:63/383-611 Szurkolói ankét A megyei I. osztályú labda­rúgó-bajnokságban 2. helyen álló Hajós együttese szurkolói ankétot rendez február 25-én, vasárnap 10 órakor a hajósi ál­talános iskola ebédlőjében. Nyilasiék Kalocsán Vasámap 18 órakor a Fradi öreg­fiúk együttese lép pályára Kalo­csán. Nyilasi, Ebedli, Szokolai, Rab és társaik a városi sportcsar­nokban a Téli Kupa teremlabda­rúgó-bajnokság legjobbjaival csapnak össze. Az Intergold Travel utazási iroda szervezte program bevételét város sport­jának támogatására fordítják. Kalocsai edzőmeccs Folytatja előkészületi mérkőzé­seit a Kalocsai FC labdarúgó- csapata, amely vasárnap 11 óra­kor a Dunaföldvárt fogadja. A kalocsaiak hétközi edzőmecs- csen 6-2-re verték a Csengőd gárdáját. Utolsó forduló Ma zárófordulójához érkezik a kiskunmajsai városi teremfoci­bajnokság. A 15 csapat közül még háromnak van esélye a győ­zelemre. A legnagyobb érdeklő­dés a 14.30-kor kezdődő Öreg- fiúk-Metaxa találkozót előzi meg, hiszen az élen álló Öregfi­úknak 23, a 3. helyezett ellenfe­lének 22 pontja van. A 2. helyen a Hunor áll 22 ponttal, amely 12.50-kor az Agrikonnal játszik. Stadlerakasztó Budapesten egy irodalmi műsor utáni sajtótájékoztatón mutatta be Ambrus Sándor író Stadlera­kasztó című könyvét. Az alkotás ismerteti Stadler Józsefnek, az akasztói NB I-es labdarúgócsa­pat tulajdonosának életét, a- melyben a sport is jelentős sze­repet kap. Á könyvet a csapat bajnoki mérkőzésein árusítják. Búj áki marad A Tiszakécske labdarúgócsapa­tának vezetősége két és fél éves szerződést kötött Bujáki József­fel, aki a Kispest Honvédtől ér­kezett. Nem tudtak viszont meg­egyezni Dávid Zsolttal, így a védő, aki az ősszel kölcsönben a Haladásnál játszott, továbbra is a békéscsabaiak labdarúgója. A DUNAPATAJ ÉS VIDÉKE TAKARÉKSZÖVETKEZET KÖZLEMÉNYE Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket hogy takarékszövetkezetünk 1996. március 15-étől az alábbi kamatokat alkalmazza: Kamat, % 1. Könyves betétek- látra szóló 12,0- 3 hónapos lekötés 20,0-1-3 éves lekötés 21,0 2. Takaréklevél betét-1 éven túl 21,0- 2 éven túl 23,0 3. Lakáscélú betétek-1 éven túl, 5 éven belül 20,0- 5 éven túl 22,0 4. Lakossági folyószámlabetét-forgalmazó 10,0- 3 hóra lekötött 20,0- 6 hóra lekötött 21,0 22,0-12 hóra lekötött 5. Elszámolási folyószámlabetét- forgalmazó 5,0- 3 hóra lekötött 20,0- 6 hóra lekötött 21,0-12 hóra lekötött 22,0 A lekötési időn belül felvett betétekre kamátot nem számfejtünk. A betétjegy és a kamatjegy kamatozása az üzlethelyiségeinkben kifüggesztett hirdetmény szerint. Továbbra is várjuk tagjainkat, kedves ügyfeleinket pénzintézeti szolgáltatásainkkal. (96998) >.

Next

/
Thumbnails
Contents