Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-22 / 45. szám
1996. február 22., csütörtök Megyei Körkép 3. oldal Német önkormányzatok megyei küldöttközgyűlése Baján tartja küldöttközgyűlését a Német Kisebbségi Ön- kormányzatok Bács-Kiskun megyei Szövetsége. A február 26-án délután 2 órakor kezdődő ülésre tizennégy kisebbségi önkormányzat 24 küldöttét hívták meg a Nemzetiségi Központ Szabadság utcai székházába. Kishegyi Simon elnök úr és Porcsné Bischof Ilona beszámolnak a múlt évi tevékenységről, valamint a pénzügyekről. Az elnökség idei munkatervének részleteit is kidolgozzák. Szó lesz a harmadik megyei gyermek- és ifjúsági fesztivál programjáról, amelyet a megyei közgyűlés nemzetiségi bizottsága szervez. Ezen a német, a horvát és a cigány egyesületek vesznek részt. A németek várhatóan március 1-jén Baján népdallal és énekkel mutatkoznak be a német gimnáziumban. Március 12-én Hajóson a vers- és prózamondók, a színjátszók és a bábosok, április 12-én Császártöltésen a népi táncosok, április 26-án Felsőszent- ivánon a népzenét ápoló kis muzsikusok lépnek közönség elé. Valamennyien együtt ott lesznek majd a júliusban megrendezésre kerülő Duna Menti Folklórfesztivál gáláján. Király László Vállalkozni tanultak a gazdák Sikeresen vizsgáztak a gazdák azon a tanfolyamon, amely nemrégiben fejeződött be Kis- kunmajsán. Az ötnapos oktatás ötlete a Bács-Kiskun Megyei Vállalkozásfejlesztési Alapítványtól származott. Felkarolta a kezdeményezést a Magyarországi Gazdakörök Országos Szövetsége és a Friedrich Naumann Alapítvány. A kurzus megszervezését a Szakmai Továbbképző, Átképző és Vállalkozástámogató Rt. vállalta. Az utolsó napon tizenhét gazdálkodó vette át oklevelét. A vállalkozói tanfolyamra Zentárói is érkeztek. Mint mondták, náluk is hasonló gondokkal küszködik a mezőgazdaság. A majsai képzésen elsősorban nem mezőgazdasági, hanem vállalkozási tanácsokat kaptak a résztvevők. Megismerkedhettek adó- és jogi tudnivalókkal, számvitellel és üzleti terv készítésével is. A záróvizsgán ott volt Lennart Daf- gard, aki PHARE-program keretében felállított Európai Unió Csatlakozást Előkészítő Tanácsadó Csoport vezetője. A svéd diplomata is gazdálkodik. Az EU-csatlakozást megelőzően 3 évig irányította nagykövetként hazája mezőgazdasági szekcióját. Mint Lennart Daf- gard elmondta, már most el kell gondolkodnia a magyar gazdálkodóknak azon, hogy mit akarnak az EU-csatlakozást követően. Magyarország ekkor egy eddig teljesen szokatlan versenyhelyzetbe fog kerülni. Ezért van szükség a többi között ezekre a képzésekre, hiszen hazánk várhatóan már 2001- ben tagja lehet az Európai Közösségnek. A „határok megszűnte” óriási lehetőség és felelősség is lesz. Kiemelte, hogy a magyar gazdálkodóknak már most úgy kell üzleti terveket készíteniük, hogy öt év múlva is időt állóak legyenek, igazodva az akkorra már teljesen megváltozó körülményekhez. Tapodi Kálmán Bizalom a földkiadóknak Nagyobbfajta bonyodalom támadt az utóbbi időben Bátmo- nostoron, mert néhányan a részarány-tulajdonosok közül nem voltak megelégedve a helyi földkiadó bizottsággal. Elsősorban az erdőterületek felosztása körül folyt az indulatos vita. A téma a képviselő-testület elé került. Olyan határozat született, hogy összehívják az érintetteket és bizalmi szavazást kémek a helyi földkiadó bizottságnak. Ez meg is történt a múlt héten, ahol egy ellenszavazattal megerősítették a földkiadók mandátumát. A tervek szerint június végéig levezénylik a faluban a földosztást, melyhez az önkormányzat minden segítséget megad, hogy a határozatok időben a gazdák kezébe kerüljenek. Papp Zoltán Téli gazdatanfolyam ■Sä A szőlő károsítóiról 13. Szinte minden évben előfordulnak olyan növényvédelmi események, amelyek „megrázzák” a szakembereket és a termelőket. Tavaly ilyen volt a szőlőperonoszpóra-jár- vány, amelyhez hasonló harminc éve nem volt. A többi kórokozó is megtette a magáét, így a lisztharmat és a botritisz is jelentős mértékben pusztított. A rovarkártevők is „dolgoztak”, de kártételük elmaradt az előző évekétől. Szőlőperonoszpóra: A lisztharmathoz szokott szőlő- termesztőket nagy feladat elé állította a májusban, illetve júniusban berobbant peronosz- póra-járvány. A rendkívüli időjárás következtében az érzékeny fenofázisban (virágzáskor) megfertőződött leveleken és fürtökön gyorsan fellépett és terjedt a betegség. Ehhez járult még a déli légárammal szállított fertőző anyag tevékenysége is, amelyet már nehéz volt megfékezni. Az olyan ültetvényekben, ahol szakmai hibát követtek el, vagy nem megfelelő készítménnyel történt a védekezés, ott 50-70%-os fürtkártétel is kialakult. A 45-50 megvizsgált táblán a felmérések szerint májusban száz megvizsgált szőlőlevél közül 11, míg júliusban már mind a száz fertőzött volt. A terméseken júniusban száz fürt közül nyolc volt fertőzött, szeptemberre már 33. Idén vélhetőleg felkészültebbek lesznek a szőlősgazdák, hiszen nagy tanulsággal szolgált a tavalyi év. Nem szabad egyik évben sem rutinszerűen védekezni, mert elegendő egy-két kedvezőbb időszak a károsítók számára és máris komoly terméskiesést okozhatnak. Baba és mama együtt a bölcsiben Szakképzett gondozónő jelenlétében gyermekeikkel együtt játszhatnak a szülők a tisza- kécskei bölcsődében. A játszócsoportklubba azok a gyesen és gyeden lévő kismamák hozzák az apróságokat, akiknek gyermekeiket az érvényes jogszabályok alapján nem vehetik fel a bölcsődébe - tudtuk meg Várócziné Szabó Erzsébet gondozónőtől. A szülők itt megismerkedhetnek a gyerekek korához illő játékokkal, nevelési, ápolási és étkeztetési tanácsokat kaphatnak. A klub működtetése az intézmény szabad kapacitását is leköti, a 40 férőhelyes kécskei bölcsődébe ugyanis jelenleg csupán 26 kisgyermek jár. Ä játszócsoport kialakítására dr. Pintér Éva gyermekorvos segítségével készítette el szakmai programját a bölcsőde, amellyel a Népjóléti Minisztérium pályázatán 500 ezer forintot nyertek. Ezt az összeget félmillió forinttal az önkormányzat megtoldotta. A pénzen mozgásfejlesztő és logikai játékokat, mesekönyveket és kerti bútorokat vásároltak. Sőt nyáron már egy udvari tusolóban is pancsolhatnak a tiszakécskei bölcsődések. - galambos Közösségben, de együtt a szülőkkel. A kismamák körében népszerűbb a játszócsoport. A tisztaságmániás bűnöző ezúttal feledékeny volt Két hétig ömlött szét a víz Előadás gazdáknak A Bácsalmási Agráripari Részvénytársaság előadás-sorozata igen népszerű. Eddig is több közérdeklődésre számot- tartó témát hallhattak az érdeklődők. A program e héten tovább folytatódik. Ma Tompán, az I. számú vendéglőben fél hatkor, Kelebián a művelődési házban fél hétkor kezdődik a program. A gazdák megismerkedhetnek a minőségi sertéshús-termelési integráció célkitűzéseivel, valamint az idei napraforgó-termelési lehetőségekkel. Démász-részvények kárpótlási jegyért A bajai képviselő-testület úgy határozott, hogy él az ÁPV Rt. által felajánlott lehetőséggel és kárpótlási jegyeit Dé- mász-részvényekre cserélik. Ez ügyben már az OTP vezetésével is felvették a kapcsolatot. Közéleti Hírek (Folytatás az 1. oldalról) Egy háztulajdonosnak tűnt fel, hogy a szomszéd nyaralóba beköltözött valaki. Mire a tulajdonos előkerült, már két hete folyt a víz a kerekdombi nyaralóban. G. Sándort a rendőrök már jól ismerték hasonló bűncselekmények miatt, hiszen tavaly szeptemberben szabadult előző büntetéséből. Eleinte a soltvadkert- büdöstói vityillók feltörésével folytatta tevékenységét, ott, ahol korábban abbahagyta. Az egyik házba szépen beköltözött, a többiből pedig összehordta a kényelméhez szükséges tárgyakat: tévét, villanytűzhelyet, ilyesmit. Mivel itt már erősen égett a talaj a lába alatt, kénytelen volt odébbálni. így jutott Kerekdombra, ahol megismételte téli berendezkedésének ceremóniáját. A kerekdombi nyaralótulajdonosnak az lett a pechje, hogy G. Sándor onnan nem berendezési tárgyat vitt el, hanem kinevezte ideiglenes fürdőháznak. Tisztálkodását befejezve viAz egész Felső-Kiskunságban ismerik a dunaegyházi férfit Sanyargatta az édesanyját és a nagynénjét is Több feljelentés is érkezett a kunszentmiklósi rendőrkapitányságra a dunaegyházi K. Mihály ellen. Többek között édesanyja és nagynénje is feljelentést tett ellene. Mint elmondták, a férfi rendszeresen verte őket és apróbb tárgyakat lopott el otthonról, amiket valószínűleg eladogatott. Rákosi Mihály kunszentmiklósi rendőrkapitány elmondta, hogy a családtagok bántalmazása miatt indított nyomozás során K. Mihály más bűncselekményekkel kapcsolatban is képbe került. Lakóhelyéről, Dunaegyházáról több panasz érkezett ellene garázdaság és fenyegetés miatt. A számlájára írható két értékes vizsla ellopása. Dunavecsén sem ismeretlen az erőszakos férfi. Valószínűleg több betörései is kapcsolatba hozható. Alaposan gyanúsítható például egy Marx-téri betöréssel is. A kunszentmiklósi rendőrkapitányság eljárást indított K. Mihály ellen. W. Király Ernő Véradó napot tartottak tegnap a kiskunfélegyházi szakmaközi művelődési otthonban. A hagyományoknak megfelelően ezúttal is szép számmal, 144-en vettek részt a helyi vöröskereszt és a megyei vértranszfúziós állomás közös akcióján. fotó: szász andrás szont valahogy nyitva maradt a csap, a drága víz pedig kereken két hétig ömlött kifelé. A tulajdonos valóságos jégpályát talált, amikor először kiment februárban a házhoz, mert a tömérdek víz megfagyott. Persze a tulajnak előbb valósággal ki kellett csákányoznia a befagyott ajtót. Az összes vezeték, csap szétfagyott; így az elfolyt 870 köbméter vízzel együtt 8-900 ezer forint kár keletkezett a házat feltörő férfi feledékenysé- géből. Bán János Agrárkérdésekről Lakiteleken Politikai hétvégét rendez a Lakiteleki Népfőiskola neves politikusok részvételével. A péntek este kezdődő rendezvényen az Agrárkamara, a MOSZ, a gazdakörök országos szövetségének képviselői tartanak egy közös fórumot. Szombat délelőtt az MDF politikusai tartanak előadásokat, délután pedig a KDNP és a Fidesz-MPP politikusa kap szót. Vasárnap délre várják dr. Lakos László minisztert. Előtte azonban az FM államtitkára, illetve a Parlament mezőgazdasági bizottságának elnöke tart vitaindító előadást. Szalkszentmártoni véradó nap A vöröskereszt szalkszentmártoni szervezete február 25-én, vasárnap' véradó napot rendez. A községi általános iskolában 9 órától déli 12-ig várják az önzetlen segítőkész polgárokat. 9 A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgári Párt lakossági fórumot tart Kunszálláson a kultúrházban február 22- én 18 órakor. Előadást tartanak: dr. Bemáth Balázs országgyűlési képviselő és Makány Ferenc polgármester. 9 Dr. Garai István országgyűlési képviselő február 23-án, pénteken 9-12 óráig Kiskunfélegyházán, a polgármesteri hivatal I. emeleti kis tanácstermében fogadóórát tart. 9 A Független Kisgazda-, Földmunkás és Polgárvédelmi Párt lakossági fórumot tart Hercegszántón, a művelődési házban február 24-én 15 órakor. Előadók: dr. Bemáth Balázs országgyűlési képviselő és Urbán László megyei főtitkár. A "BÁCSKA" TAKARÉKSZÖVETKEZET KÖZLEMÉNYE Tájékoztatjuk Kedves Ügyfeleinket, hogy 1996. március 10-étől takarékszövetkezetünk az alábbi betétkamatokat alkalmazza: Betétfajták: Kamat, % 1. Könyves betétek látra szóló 12,0 1,2, 3 évre lekötött 21,0 2. Takaréklevél betét 1, 2 éven túli felvét esetén 21,0 3 éven túli felvét esetén 23,0 3. Lakáscélú betét 1 éven túli, 5 éven belüli felvét esetén 21,0 5 éven túli felvét esetén 23,0 4. Számlabetét átutalási betét 10,0 elszámolási bankszámla betét 8,0 A Betétjegy és a MATRAC betétjegy kamatozása az üzlethelyiségeinkben kifüggesztett hirdetmény szerint. Továbbra is várjuk pénzintézeti szolgáltatásainkkal kedves tagjainkat és ügyfeleinket. _______________________________________196554) H áztulajdonosok, lakóközösségek Homlokzat felújításhoz, új építéshez DRYVIT hőszigetelő rendszer • kedvező ár, • jelentős fűtési energia megtakarítás, • magas élettartam, • időjárásálló homlokzat. Bende-Stáb, Kecskemét, Kiskőrösi u. 12. Tel./fax: 76/324-127, 325-353. | Építők Szalonja, 6000 Kecskemét, Széchenyi krt. 17. Telefon/fax: 76/321-394.