Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-21 / 44. szám
Olvasói családunk 0 • # Összetartó hét testvér Imrehegyen Az imrehegyi Szempék családban felnőtt hét gyerek mindegyike ma már önálló. Sajnos a szüleiket másfél évtizede eltemették. A négy lány és a három fiú ma is összetart. A legidősebb, Tóth Jánosné (az édesapa mögött) azzal küldte be ezt az egykoron készült családi képet, hogy ennek megjelentetésével valamennyi testvérének sok boldogságot kíván. Fél évszázada együtt Meglepetések unokamódra Henrietta fotójánál nem lehet szebb ajándék. A szalkszentmártoni ifj. Harsá- nyi Zsigmondné a kislánya, Henrietta fényképével köszönti a nagyszülőket, s külön a férje édesanyját, akinek most volt a névnapja. 0 is (mint levélírónk) Julianna. A kis unoka pedig a közelmúltban volt egyéves. A lajosmizsei római katolikus templomban Hardi József és Soltész Erzsébet a közelmúltban ismét igent mondtak egymásnak. Tették ezt ötvenévi boldog házasság után. Az idős párt az ünnepi alkalomra elkísérte őket két fiuk, menyeik, s persze az öt unokájuk és a népes rokonság. Ezután ménteleki otthonukban fehér asztal mellett idézték fel a múltat. Ezúton is gratulálunk, s kívánjuk, sokáig legyenek velünk és értünk - írta a kecskeméti Hardi Imre, aki hozzátette, negyedszáza előfizetője lapunknak. A nagy ünnep utáni családi ebéden készült felvételt Imre fiuk küldte el a szerkesztőségnek. Farsangi mulatság a Csendes Őszben A keceli Csendes Ősz Idősek Napközi Otthonában lázas a készülődés. Már tegnap a hűtő- szekrényben pihentek a Pan- nika-pogácsa összegyúrt adagjai. E finom csemege soha nem hiányozhat egyetlen rendezvényről sem. Ma pedig különösen nem, hiszen farsangi mula- tág lesz. Előkerülnek a maguk készítette jelmezek is, s többen műsorral kedveskednek a jelenlévőknek. A bentlakók meghívták bejáró kortársaikat is, s ott lesz a soltvadkerti lelkész, Kovács János, aki rendszeresen látogatja őket - kaptuk e hírt az otthonból. Sok boldogságot és gyógyulást A családi albumból kivett fotót Dunaegyházáról kaptuk. „Ötvenedik születésnapod alkalmából sok boldogságot és hosszú életet kívánunk: öt gyermeked, vejed, menyed és nyolc unokád.” E sorok megjelenését kérték Kövér Istvánná lányai. Levelükben megjegyezték, szeretnék, ha még február 22-e előtt közölnénk a jókívánságukat, hiszen édesanyjuk kórházi kezelésre készül. így hát kívánunk neki mielőbbi gyógyulást is. Születésnapi köszöntő A kerekegyház! Kenderes Lászlónét e hét végi, 81. születésnapja alkalmából e felvétellel - amely a tavalyi ünnepen készült - köszönti családja, közöttük a dédunokák: Zolika, Kitti és Alex. A képet Kunbaracsról, Turupuli Zoltánnétól kaptuk. A 86 éves mamát köszönti ezzel a rajzával a bajai Kubatov István. A nem mindennapi ötlettel küldött jókívánság mellett olvasónk azt is tudatta, hogy a mama hűséges olvasója a Petőfi Népének. Emlékezetes műsor volt Tülkös Erika Pálmonostoráról küldte levelét, amihez egy fényképet is mellékelt. (Sajnos ez az újságban használhatatlan.) Egy öt évvel ezelőtti farsangi mulatságról szép emlékkel írt. Ők - harmincötén - az általános iskolában végzős lányok voltak. A műsorban szereplők - közöttük Bosnyák Ro- berta, Piroska Edina, Tülkös Melinda és Erika, Szabó Andrea, Barsa Erika - nagy sikert arattak a kultúrházban. Az osztálytalálkozójuk egyébként az idén aktuális. Levélírónk jókívánságait köszönjük. A hitelező megbízásából ÁRVERÉSRE KERÜL a Kiskunfélegyházi 8710. tulajdoni lapon 0649/8. hrsz. alatt felvett 1/1 ingatlan. Kiskunfélegyháza, IX. kerület 13. sz. gazdasági épület, üzlet (425 m2), szántó (4489 m2), gyep (legelő) (3352 m2), mindösszesen 8266 m2 területű 5,05 Ak. értékű ingatlan. Tanyaépület: kb. 50 éves, 52 m2 alapterületű, közepes állapotban lévő, földszintes, lakott ingatlan; helyiségei: 2 szoba, 1 kamra, előtér, folyosó, nyárikonyha, gazdasági épület, üzlet. (Az ingatlant gázvezeték szolgalmi jog terheli.) Becsérték: 700.000 Ft Árverési előleg: 70.000 Ft Megtekinthető: a helyszínen, bármikor. Az árverés helye: Kecskemét, Bercsényi u. 20. ____ H j* Az árverés ideje: 1996. február 26.. 14 óra 9556:, Tf.j: NIEIUIUYI? ■ mr M ■moo ■ u mm ■ ■ m __ CSAK 30%. Ha befizeti, már telefonálhat is. A készülék és a WESTEL 900 előfizetés árának fennmaradó részét 6-12 hónap alatt is törlesztheti.* WESTEL 900 - OTP Bank hitelakció a WESTEL 900 és a Westel Rádiótelefon Kft. mintaboltjaiban és üzletkötőinél, valamint a Keravill üzleteiben. WESTEL 900 mintabolt: Kecskemét, Lestár tér 2. Tel: 76/485-330 Házhozszállítás megrendelése: 30/430-900 * Az akcióban csak magánszemélyek vehetnek részt. Kezes szükséges. k