Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)

1996-02-17 / 41. szám

4. oldal Hazai tükör - Világtükör 1996. február 17., szombat Magyar-lengyel csúcstalálkozó az Országházban. Szorosabb, kétoldalú együttmű­ködést szorgalmazott Göncz Árpád magyar és Aleksander Kwasniewski lengyel államfő pén­teki budapesti megbeszélésén. fotó: feb/diósi imre Nem kapcsolta be a szirénát Bizonyos, hogy lesz felelősség- revonás a köztársasági elnököt kísérő gépkocsi okozta baleset ügyében - jelentette be Túrós András rendőr vezérőrnagy. Mint megírtuk: szerdán dél­előtt Göncz Árpád Gyulára tar­tott kíséretével, amikor Tisza- kürt külterületén, a 44-es úton az elnököt kísérő egyik gépko­csi ütközött a szemből érkező Skodával. A vizsgálat során ki­derült, hogy az előzést befejezni nem tudó biztonsági kísérőko­csin csak a kék fényű villogó működött. Ez pedig önmagában nem minősül megkülönbözte­tettjelzés használatának, hanem csak a sziréna bekapcsolásával együtt. A tábornok elmondta, hogy a vétlen Skoda vezetőjé­nek szerencsére nem veszélyes a fejsérülése, s törést csak a csuklóján szenvedett. Wales partjainál zátonyra futott egy tankhajó Olaj ömlik a tengerbe Nagy-Britannia történeté­nek legnagyobb környezet- védelmi mentőakciója kez­dődött meg pénteken Wa­les délnyugati partjai előtt, ahol előző éjjel zátonyra futott és megsérült egy 147 ezer tonnás tartályhajó. A libériái lobogó alatt köz­lekedő hajót a dagály segít­ségével leemelték ugyan a homokpadról, az orosz legénység által irányított tanker azonban megdőlve, kormányozhatatlanul hányó­dott a mind erősebb vihar­ban. Péntek reggelre mintegy 8 ezer tonna olaj folyt a ten­gerbe a walesi partok előtt, súlyosan veszélyeztetve a környékbeli két kis sziget egyedülálló, hivatalos euró­pai védelmet élvező fóka- és madárvilágát. Az olajfolt hossza nyolc kilométerre ter­jedt, s a szél a szennyező­dést lassan, de biztosan a szárazföld felé terelte. A környezetvédelmi ható­ságok repülőgépekről perme­tezték a foltot olyan anya­gokkal, amelyek hatására az olaj összecsomósodik, meg­könnyítve a későbbi kieme­lést. A Sea Empress nevű tartályhajó az amerikai Texaco olajtársaság Milford Havenben működő finomító­jába tartott, amikor megfe­neklett, s 18 rakodótere közül tíznek a fala megsé­rült. Egyeztettek. Megvizsgálják a hazai kisebbségek nyelvhaszná­latának lehetőségét az egészség- ügyi és a szociális területen. El­képzelhető, hogy nyelvpótlékot kaphatnak például a szlovák vagy a román nyelvet használó egészségügyi dolgozók. Erről Szabó György népjóléti minisz­ter és Hegyesiné Orsós Éva, a Nemzeti Etnikai Kisebbségi Hi­vatal elnöke tárgyalt pénteken. Vitanapok. Az Országgyűlés február 28-án a kormány család- politikájáról, március 6-án pedig a feketegazdaság elleni küzde­lem társadalmi teendőiről tart politikai vitanapot. A jövő héten megkezdik a személyazonosító jel helyébe lépő azonosítási mó­dokról és a kódok használatáról szóló törvényjavaslat tárgyalá­sát. Szankciókkal jár a késedelem A jó adófizető mindent hibátlanul tud, és pontosan fizet Lejárt az egyéni vállalkozók, a gazdálkodószervezetek és a gazdasági társaságok tavalyi adóbevallásának és befizetési kötelezettségének határideje. Mi vár azokra, akik adósak maradtak a nyomtatványok vagy a pénz postára adásával, il­letve pontatlanul válaszoltak a kérdésekre? - kérdeztük dr. Vámosi-Nagy Szabolcstól, az APEH főosztályvezetőjétől.- A törvények értelmében szankciókra számíthatnak, akik a február 15-ei határidőre nem teljesítették kötelezettsé­geiket - válaszol a főosztály- vezető. A bírság mértéke a mulasztás jellegéhez igazodik. 15 napon belüli késedelem esetén például a teljes évi adó 5 százalékáig terjedő mulasz­tási bírsággal élhet az APEH. Ha 30 napon inneni a csú­szás, akkor 20 százalék a rá­adás felső határa, ha azonban meghaladja a 30 napot, akkor akár 30 százalékkal is többet kell fizetnie az adózónak. De jó tudni, hogy a mulasztási bírság magánszemélyeknél legfeljebb évi 100 ezer, társa­ságoknál 200 ezer forint lehet. Sajnos tavaly minden har­madik egyéni vállalkozó el­mulasztotta adóbevallási köte­lezettségének teljesítését. A hibásan benyújtott bevallások esetében szintén bírságolhat az APEH. Ha a hiba az adó összegét nem érinti, magán- személyek esetében legalább 500, társaságoknál 5 ezer fo­rint bírságot szabhatnak ki. Egyéb esetekben a tévesen meghatározott összeg 5 száza­lékáig terjedhet a bírság. Ma­gánszemély esetében legalább 500 és legfeljebb 10 ezer fo­rint, társaságoknál minimum 5 ezer és maximum 100 ezer fo­rint lehet. Az adó befizetésé­vel késlekedőknek a jegy­banki alapkamat kétszeresét számítják fel. N. Zs. Konfliktusok kívül és belül Négy ellenzéki párt is hallatta hangját tegnap. Különösen nagy nyomatékkai esett szó a kereszténydemokraták belső ellentéteinek kiéleződéséről. A hírek szerint az országos vá­lasztmány összehívását kezde­ményező aláírásgyűjtés kezdő­dött a KDNP berkeiben. A jövő vasárnapra tervezett ülés té­mája a Füzessy Tibor által be­töltött ügyvezető elnöki poszt megszüntetése lenne. Giczy György pártelnök kiemelte tájé­koztatóján, hogy a keresztény- demokrata frakció szerdai dön­tése súlyos politikai konfliktu­sokat okoz, de túlzónak találta azt a következtetést, miszerint a párt szakadás előtt állna. A Fidesz-MPP támogatja Tő­kés László javaslatát, hogy a hat parlamenti párt kerekasztal- konferencián keressen kon­szenzust a határon túli magyar­ság képviselőivel az autonómia fogalmáról. Az RMDSZ tiszte­letbeli elnöke tegnap Orbán Viktorral folytatott megbeszé­lésén vetette föl javaslatát. A Magyar Demokrata Fórum képviselői kijelentették: a pénz­intézeti törvény tervezett mó­dosításával a kormányzat felbo­rítva a jogállamiságot, növeli az emberek kiszolgáltatottságát. Úgy vélik: alkotmányellenes a tervezett törvénymódosításnak az a része, hogy a bankok a vámhatóságnak, az adóhivatal­nak és a társadalombiztosítás­nak minden feltétel nélkül köte­lesek tájékoztatást adni. PALYAZAT Kiskunfélegyháza Város Önkormányzat pályázatot hirdet a kötelező feladatát képező gyermek és felnőtt központi orvosi ügyeleti szolgálat működtetésének átvállalására. A központi ügyeleti szolgálat ellátási területe: hétköznap: Kiskunfélegyháza, Gátér; munkaszüneti és ünnepnapokon: Kiskunfélegyháza Gátér Petőfiszállás Kunszállás Fülöpjakab Pálmonostora Bugac-Bugacpusztaháza közigazgatási területe. A központi orvosi ügyeleti szolgálat feladata a 6/1992. NM. sz. rendeletben meghatározottak szerint. Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata biztosítja - igény szerint - az ellátáshoz szükséges helyiséget, valamint a jelenleg meglévő tárgyi eszközöket, berendezéseket (orvosi műszerek, gépkocsi), az önkormányzattal kötendő megállapodás szerint. A pályázaton belföldi természetes és jogi személyek, valamint ezek jogi személyiség nélküli társaságai vehetnek részt. Természetes személy pályázó(k) esetén az alábbi képesítés szük­séges: - általános orvostani,- háziorvosi,- belgyógyászati szakképesítés,- oxioló- gyem /ógyász. Gazdasági tár^ ag esetén szükséges a jogszabályban előírt engedély (1988. évi VI. tv. a gazdasági társaságokról, 113/1989. (XI. 15.) MT. rend. az egészségügyi és szociális vállalkozásról, 1991. évi. XI. tv. és végrehajtási rendeletéi). A pályázónak be kell nyújtania:- részletes szakmai önéletrajzot,- részletes szakmai és gazdasági programot,- részletes tervet arra vonatkozóan, hogy kikkel kívánja ellátni a feladatot (név szerint). A pályázat elnyerésének előfeltétele: A pályázónak a Kiskunfélegyháza Város Önkormányzata és a kör­nyékbeli községek között létrejött együttműködési megállapodás­ban rögzített hozzájárulási összeg, illetve az OEP által biztosított mindenkori ügyeleti finanszírozási összegből kell a feladatot meg­oldania. A pályázat benyújtásának helye: Kiskunfélegyháza Város önkormányzat jegyzője. A pályázat benyújtási határideje: 1996. március 10. A pályázat elbírálási határideje: 1996. március 28. A pályázatot 3 példányban kell benyújtani. A pályázatról további felvilágosítást ad: dr. Nanási Éva népjóléti osztályvezető. (95462) o ÁFÉSZ KÁ VÉVASARM A MEGYEI ÁFÉSZ- ÜZLETEKBEN! 1996. február 19—24-ig 10-20% ENGEDMÉNY amíg a készlet tart! AKCIÓS ÁRAINK: Omnia őrölt, 250 g 389 Ft Omnia szemes, 500 g 772 Ft Paloma őrölt, 500 g 593 Ft Tchibo Bistro őrölt, 250 g 327 Ft Mastro Lorenzo őrölt, 250 g 366 Ft Complett inst., 100 g 348 Ft Nescafé Braséro, 100 g 506 Ft Nescafé Capucino, 12 g 42,50 Ft A kávé, ami most még jobban feldobja! Keresse a megyei átészüzletekben! Coop r / Tvr-hét a hét minden napjára! Témáiban is színes, naprakész családi műsormagazin A hét sztárja: Zorán Whitney Houston második filmje A Tövismadarak már távoli emlék Sam Neill az ausztrál filmet szereti igazán Miké István ott dolgozik, ahol hagyják Tavaszi milliós nyereményeső

Next

/
Thumbnails
Contents