Petőfi Népe, 1996. február (51. évfolyam, 27-51. szám)
1996-02-15 / 39. szám
1996. február 15., csütörtök 5. oldal Hazai tükör MENNYIVEL LETTÜNK SZEGÉNYEBBEK? *■ leggazdagabbak-45-40-35-30-25-20-15-10-5 0 +5 A háztartási kiadások reálértékének alakulása 1989-1993 között legszegényebbek Rajzunkon azt ábrázoltuk, hogy hány százalékkal romlott a társadalom különböző rétegeinek helyzete 1989 és 1993 között. Az első oszlop azon családokat jelöli, akik a legkevesebbet tudnak költeni, vagyis akik a legszegényebbek. A Világbank felmérése szerint ez az egy főre jutó jövedelemnek a minimálnyugdíj alatti összegét jelenti (ez tavaly 9600 ft volt) A tizedik oszlop ennek megfelelően a felmérés szerinti legtehetősebb réteget mutatja: jövedelmük határa a csillagos ég. Mint a rajzon látható, a legszegényebb családok 43 százalékkal kevesebbet tudtak költeni 1993-ban, mint 1989-ben, háztartásukra. A viszonylag leggazdagabb réteg két százalékkal többet tudott minderre kiszorítani. Vándorló ügyiratok, lazuló állampolgári fegyelem, maratoni perek Lassan őrölnek az igazságügy malmai Gyakori a panasz, hogy hosszú hónapok, sőt évek telnek el, míg egy-egy peres ügy végére pont kerül. Ezért az igazságügyi tárca megvizsgálta a két évnél tovább húzódó perek hátterét. Megállapította, hogy hibás bírói gyakorlattal, a pályakezdő bírák tapasztalatlanságával és objektív okokkal egyaránt magyarázható a lassúság. Dr. Konkoly Csaba helyettes államtitkár szerdai tájékoztatóján a tapasztalatokat összegezve elmondta: összesen csaknem ezer hosszúra nyúlt per menetét vizsgálták, elemezték. A késedelmességet sok esetben az okozza, hogy a bírói kar összetétele változik, s egy-egy ügy szinte kézről kézre vándorol. A helyi szakemberek többsége nő, akiket a szülési szabadság, a gyermekgondozási távoliét vagy a gyerek betegsége idején folyamatosan helyettesíteni kell. A bírák 50 százaléka öt évnél rövidebb ideje van a pályán, s náluk a bonyolultabb perek hosszabb időt igényelnek a döntéshez. Ám olykor a régi szakemberek rossz munkaszervezése is késlelteti az ügyek lezárását. Konkoly Csaba a bírósági szervezettől független okok között említette a romló állam- polgári fegyelmet, a perben érintettek rendszeres távolmaradását, s a jogi képviselet alacsony színvonalát is. Heten kivonultak a KDNP frakcióüléséröl Hiába pályázott Giczy György is a posztra, 13 támogató szavazattal Isépy Tamás lett a parlamenti ciklus végéig a KDNP képviselőcsoportjának vezetője. Az ellentéteket tükröző szerdai frakcióülést - a pártelnökkel az élen - heten idő előtt elhagyták, és a szavazáson sem vettek részt. A kivonulók sérelmesnek találták, hogy a frakció nem járult hozzá a választás elhalasztásához, s öt, illetve három percben korlátozta a jelöltek, valamint támogatóik felszólalását. A halasztás elutasítását a pártelnök úgy értékelte, hogy a képviselőcsoport nem kíváncsi a párttagság véleményére. Füzessy Tibor pedig kijelentette: a párton belül súlyos következményei lehetnek a történteknek. Felvetődik ugyanis a kérdés, hogy a párt irányítja-e a frakciót, vagy pedig a frakció próbálja vezetni a pártot. Az ügyvezető elnök attól tart, hogy a frakció el fog térni a párt hivatalos politikai irányvonalától. Ezzel ellentétesen nyilatkozott az újraválasztott Isépy Tamás. Egyebek között kijelentette: a választás nem forgácsolja szét a KDNP erőit, ő maga továbbra is a párt politikájának képviseletét és Giczy György elnök támogatását tartja céljának. Mást mond a rendőrkapitány, mást a kisebbségi képviselő Pénzbehajtók a szabadszállási cigánysoron Szkínhed-cigány összetűzés színhelye volt hétfőn délután Szabadszállás - tájékoztatta szerkesztőségünket Radics Csaba, a helyi cigány kisebbségi önkormányzat képviselője. Mint elmondta: a sértettek szerint a verekedés során mintegy húsz - pisztollyal és baseballütőkkel felszerelt - fiatal fenyegette meg a Jókai utcában lakó cigány családot. A Szabadszállási Cigány Kisebbségi Önkormányzatnál hétfő délután kért segítséget J. István Jókai utcai lakos. A férfi elpanaszolta, hogy családját támadás érte bőrfejű fiatalok részéről. Radics Csaba kisebbségi képviselő ekkor bejelentést tett a kunszentmiklósi rendőr- kapitányság ügyeletén. A cigány önkormányzat képviselője szerint a bejelentést követő egy órában semmilyen rendőri intézkedés nem történt az ügyben. Ezért később ismételten kérte a rendőrség segítségét. Ezután a támadás helyszínén megjelent a szabadszállási körzeti megbízott. Radics Csaba szerint a Jókai utcában lakók elmondták, hogy hétfőn 16 óra után négy személyautó vágódott a cigány családok által lakott házak elé. A kocsikból a kisebbségi vezető elbeszélése szerint szkínhed fiatalok ugráltak ki, majd trágár kifejezéseket ordítozva fenyegetni kezdték a lakókat. Az egyik támadó állítólag elővette pisztolyát, a többiek baseballütőkkel közeledtek. A cigány családok - már akik előzőleg kimerészkedtek - bemenekültek a házakba. Egy hatvankét éves idős ember azonban az utcán maradt. Őt a szemtanúk szerint addig rugdosták, míg a földre került. A további veréstől az mentette meg, hogy valaki kikiabált az egyik ablakon, hogy jönnek a rendőrök. A támadók - miközben azt ordítozták, hogy később visszajönnek és megölnek mindenkit - autóikba ugráltak és elmenekültek. Radics Csaba szerint a rendőrök nem akarták komolyan venni az ügyet, csak akkor - több óra elteltével - intézkedtek, amikor közölte velük, hogy a sajtót is értesítette. Az ügyről megkérdeztük dr. Rákosi Mihály kunszentmiklósi rendőrkapitányt. A kapitány a rendőrség rendelkezésére álló adatok alapján a következőképpen mondta el a Szabadszálláson történteket:- Hétfőn délután fél négy és négy óra között Szabadszálláson, a Jókai utcában eddig ismeretlen személyek jelentek meg négy-öt autóval. Az egyik cigány nemzetiségű lakótól követelték, hogy egy szabadszállási polgárral szemben fennálló ötvenezer forintos tartozását fizesse meg. Amikor a pénzbehajtók az autóból kiszállva közeledtek az addigra csoportba gyűlt cigány férfiak felé, azok távolabb mentek. Ám az adós nagyapja bevárta a hívatlan vendégeket és kérdőre vonta őket, hogy miért fenyegetik az unokáját. Ekkor az idős embert meglökték vagy megrúgták. A férfi azt állítja, hogy rúgás volt. ám sérülésnek nyoma sincs rajta. Ezt követően megfenyegették a cigányokat, hogy amennyiben nem fizetnek, még vissza fognak jönni a pénzért. Rákosi Mihály határozottan állítja, hogy a pénzbehajtók nem bőrfejűek voltak. A személyleírások szakállas, copfos férfiakról tesznek említés. Nyomozást rendeltek el önbíráskodás miatt. A kunszentmiklósi kapitány hangsúlyozta, hogy a rendőrség reagált a cigány lakosság bejelentésére és védelmet nyújtott nekik. W. Király Ernő Négy részben érkezik a HTO-támogatás az önkormányzatokhoz Hétmilliárd 178 ezer családnak Megszületett a szaktárcák közötti megállapodás: a lakásukat olajjal fűtők száma szerint osztják szét az idén a költségvetési támogatás hétmilliárdját. Az összeget négy részben: ebben a hónapban, márciusban, szeptemberben és novemberben kapják meg az önkormányzatok. A megdrágult háztartási tüzelőolajat használó háztartásokat tavaly összesen 5 milliárd forinttal segítette a költségvetés. Gyulai Gabriella, a Népjóléti Minisztérium főtanácsosa elmondta munkatársunknak, hogy 2 milliárdot a települések lélekszámát figyelembe véve osztottak szét, a fennmaradt 3 milliárddal pedig zömmel a kis lélekszámú helységek HTO-val fűtő lakóinak költségeit kompenzálták. Az idei elosztás szempontjait 2920 önkormányzat adatszolgáltatása alapján dolgozták ki. A juttatás alapelve, hogy a települések az igazoltan HTO-val fűtő háztartások arányában kapják meg a hozzájárulást. így a számítások szerint legalább 178 ezer családi háztartás között oszlik meg az ez évi 7 milliárd. Akik igényt tartanak a támogatásra, a helyi önkormányzathoz egyénileg folyamodhatnak érte. Ily módon a fűtési szezonban felhasznált tüzelőolaj árának 25-30 százalékát állja a költségvetés. Szintén ebből a keretből kaphatnak egyösszegű, nagyobb hozzájárulást azok, akik a HTO-nál olcsóbb - fa-, szén-, gáz- és villanyfűtésre - térnek át. A kormány a teljes keretből 213 millió forintot tartalékként különít el, arra az esetre;' ha a települések pótigényt nyújtanának be. Előfordulhat ugyanis, hogy egy-egy helységben az adatszolgáltatás óta nőtt a HTO-val tüzelők száma. Az ipari és kereskedelmi, a pénzügyi, a népjóléti és a belügyi tárca szakemberei közösen kidolgozott és véglegesített szabályrendeletét előreláthatóan hamarosan közzéteszik a Magyar Közlönyben. (cs. benkő) Mérsékelne a Fidesz Önálló képviselői indítványban kezdeményezi a Fidesz-Ma- gyar Polgári Párt a 0 százalékos adókulcs visszaállítását, a kettős adótábla és a 48 százalékos adókulcs eltörlését, valamint a már levont adóelőleg jóváírását. Az MDF és a KDNP már jelezte, hogy a parlamenti vitában támogatni fogja az adó- csökkentésre irányuló előterjesztéseket. A párt képviselői tegnap kifejtették: a túladóztatás nem eredményez többletbevételeket. Az adócsökkentés sokkal kedvezőbb hatást gyakorol az állampolgárokra. Jó példa erre, hogy a társasági adó mértékének leszorításával megnőttek a költségvetés adóbevételei. Osztják a megtakarítást Bokros Lajos és Suchman Tamás ma tárgyal az államadósság csökkenéséből származó, 30-40 milliárd forintos kamatmegtakarítás felhasználásának részleteiről. A megbeszélés alapjául szolgáló javaslatot a privatizációs miniszter dolgozta ki. A pénz egy része az export fejlesztését, az infrastrukturális beruházások támogatását, valamint az államháztartás reformját szolgálhatja. Az EXPRESS UTAZÁSI ÉS SZÁLLODA Rt. EXPRESS ELADASRA KINALJA Hegyeshalom határátkelőnél lévő bevásárlóközpontban a saját tulajdonát képező, berendezett, telefonos üzlethelyiségét, mely 19,51 m2 területű. Irányár: 4,5 millió Ft Érdeklődni lehet telefonon: 06-94/312-238 vagy 06-96/328-833 írásban: Nyugat-Express Területi Igazgatóság Vigh József tér. ig. 9700 Szombathely, Király u. 12. (95071) Ne feledje: február 16. JULIANNA-NAP február 19. ZSUZSANNA-NAP Szeretettel várja vásárlóit a FLÓRALAND Uiráő-nagykereskedelmi Kft. Kecskemét, Békéscsabai út 2. Tel.: 76/498-111- hazai és import vágott virágok- cserepes dísznövények- kötészeti és dekorációs termékek- csomagolóanyagok- ajándéktárgyak CSAK VISZONTELADÓKNAK! Nyitva: hétfő-péntek: 06-12. Szerencseposta különböző összeggel távoztak a műsor után. A legszerencsésebb kezű játékos a nyugdíjas Gutyán Pál volt. 0 a Szerencsetölcséren és a Lök- dösődőn összesen 210 ezer forintot nyert, ennyivel gazdagabban tért haza Nyíregyházára. Szabó István földesi gazdálkodó hasonló ösz- szeget nyert, ám az utolsó percben elfordult tőle Fortuna. Persze nem teljesen, mert a Telemázliban veszteni nem lehet, csupán félig. így Szabó úr a Szabadesés játékon 210 ezer forint helyett „csak” 105 ezret vihetett haza. Végül a mosonmagyarTelemázli 12 millióért Fortuna szeszélye folytán a legutóbbi Telemázli- show-ban újfent nem lelt gazdára a már akkor is 10 millió 20 ezer forintos Jackpot. De ami a most hétfői játékosoknak nem sikerült, sikerülhet az utánuk jövőknek, azzal az aprónak egyáltalán nem nevezhető különbséggel, hogy a tét most már több mint 12 millió forint lesz. A Telemázli e heti adásában megfordult a nemek közötti arány: ezúttal férfiak voltak a show-műsor főszereplői. Mindhárman vidékről érkeztek egyenlő esélyekkel: valamennyien a - három televíziót ábrázoló - Telemázli-sorsjegynek köszönhették hétfői „fellépésüket”. S habár egyenlő eséllyel érkeztek, óvári ügyvéd, dr. Vass Gellért a Tüzesgolyó játékon elért 60 ezer forintjával harmadik helyen végzett a szerencsejáték nyerteseinek nem hivatalos eredménylistáján. Százmilliók a lottókon Ezen a héten közel azonos a nyeremény összege az ötös és a hatos lottón. Az ötös lottó telitalálatáért a várható nettó nyere aény 143 millió forint, a latos lottó telitalálatosáé pedig 122 millió forint. A hatos lottón elnyerhető 25 milliós Álomotthon is még mindig gazdára vár. A Joker kedvelői - ha szerencséjük lesz - 10 milliót nyerhetnek, a totó plusz 1 találat helyes tippelői pedig 5 milliót. X