Petőfi Népe, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-05 / 4. szám
4. oldal Hazai tükör - Világtükör 1996. január 5., péntek Hatvan nap a barlangban. Két francia kutató két hónapig tanulmányozza majd az észak-franciaországi Arras város aiatt húzódó barlangrendszert. Az első világháborúban itt húzták meg magukat a németek elleni támadásra készülő külföldi katonák, fotó: feb/reuter Még az idén párbeszédet kezd a NATO azokkal az országokkal, amelyek be akarnak kerülni a szervezetbe, s fokozni fogja tevékenységét a békepartnerségi programban - állította a Párizsban megjelenő International Herald Tribune című lap csütörtöki számában Robert Hunter, az Egyesült Államok NATO-nagykövete. Az osztrák törvényhozás két legnagyobb partja, az Osztrák Szociáldemokrata Párt és az Osztrák Néppárt nem támogatja, hogy tisztségében újraválasszák Herbert Haupt szabadságpárti parlamenti alelnököt. A politikus ugyanis nem határolódott el pártelnökének, Jörg Haidernek a Waffen SS-t dicsérő kijelentéseitől. A Liberális Fórum és a Zöldek közölték, hogy saját jelöltet állítanak az alelnöki posztra. Nem született döntés Borisz Jelcin elnök és Viktor Csemo- mirgyin kormányfő csütörtöki találkozóján a képviselővé választott külügyminiszter sorsáról. Andrej Kozirjevnek péntekig el kell döntenie, hogy melyik tisztségét tartja meg. Lemondott Konstanty Mio- dowicz, a lengyel elhárítás vezetője. A politikus ezt személyesen közölte csütörtökön az újságírókkal, miután távozott az Oleksy-ügyet vizsgáló parlamenti különbi/.ottsági meghallgatásáról. Először idéztek a brit igazságszolgáltatás színe elé háborús bűnökkel gyanúsított állampolgárt azóta, hogy befejeződött a második világháború. A csütörtökön megkezdődött jogi eljárás során a vizsgálóbírók feladata lesz eldönteni, hogy a 85 esztendős, Lengyel- országban született Szymon Se- rafimowiczot terheli-e felelősség a fehéroroszországi zsidó lakosság ellen 1941-ben végrehajtott irtóhadjáratért. Csecsen fegyveresek csütörtök délelőtt fölrobbantottak egy orosz páncélozott szállító harcjárművet Groznij egyik külvárosában. Nem sokkal korábban vette át a szövetségi erők parancsnokságát a Jelcin orosz elnök által szerdán kinevezett Vjacseszlav Tyihomirov tábornok, aki korábban az észak-kaukázusi katonai körzet parancsnokhelyettese volt. A 45 esztendős tábornok kemény és határozott katonai vezető hírében áll. Ismeretlen tettesek csütörtök reggel pokolgépet robbantottak Korzikán, a megyei tanács épületénél. A detonáció jelentős anyagi károkat okozott. A hatóságok a sziget függetlenségéért küzdő szervezetet, az FLNC-t gyanúsítják. Rachelle Mussolini, a fasiszta diktátor, Benito Mussolini unokája indulhat a Miss Italy 1996 választáson, mivel túljutott az elődöntőn. fotó: feb-reuter Visszaesett a hazai kereslet A megyei munkaügyi központ felmérése során 1995 szeptemberében a gazdálkodó szervezetek 53%-a nyilatkozott úgy, hogy - szinte azonosan a tavaly ilyenkorival-teljes kapacitás-kihasználtsággal működik. Ezek fele az 51 főnél kisebb kategóriába tartozik, de jelentős a 101-300 fő közöttiek 26%-os aránya is. Az előbbiek főleg az élelmiszer- és italgyártás (32%-uk), valamint a nagy- és kiskereskedelem, közúti jármű- és üzemanyag-kereskedelem (mintegy negyede) gazdasági ágban működik. Az utóbbiak közel fele a feldolgozóiparban található, ahol szinte valamennyi ágazatban egyenletesen oszlanak meg. A Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ felmérésében részt vevő vállalkozások kapaci- táskihasználtsági mutatói az egy évvel korábbi időszakhoz képest jelentősen javultak. Emelkedett mind a magas, mind a közepes kapacitás-kihasználtsággal működők aránya, miközben az alacsony hatásfokúaké csökkent. A főbb ágazatok közül a mezőgazdaság, feldolgozóipar, szálláshely-szolgáltatás, vendéglátás a kapacitáskihasználtság szempontjából hasonló irányban mozdult el egy év alatt és az átlagos folyamatot tükrözte. Az átlagtól eltérő irányzat jellemezte a többi ágazatot (villamosenergia-, gáz-, hő- és vízellátás; kereskedelem, javítás, karbantartás, valamint az egyéb közösségi, társadalmi, személyi szolgáltatás), ahol egyrészt nőtt a közepes és egyaránt csökkent az alacsony és a magas kihasználtsággal működők aránya. Másrészt két gazdasági ágban (szállítás, raktározás, posta és távközlés; ingatlanügyletek, bérbeadás, szolgáltatás) egyáltalán nem volt alacsony hatásfok. A szállítás, raktározás, posta és távközlés esetében a közepes kihasználtságúak hányada nőtt, a magasaké csökkent. Az ingatlanügyletek, bérbeadás, gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás 100%-os magas kihasználtsága nagyban hozzájárult az átlag emelkedéséhez. Legmagasabb (100%-os) a magas kapacitáskihasználtsággal rendelkező szervezetek aránya a ruhaiparban, kiadó és nyomdaiparban; a villamosipari gépek, készülékek, a híradás- technikai termékek, egyéb járműgyártás, -javítás, a víztermelés, -kezelés és -elosztás; a számítástechnikai, valamint a gazdasági tevékenységet segítő szolgáltatás területén. Létszám-kategóriánként a legkedvezőbb képet az egy évvel ezelőtti felméréshez képest a 101-300 fő és az 50 fő alatti gazdálkodók mutatják, az alacsony kapacitáskihasználtsá- gúak aránya csökkent, miközben a közepeseké és a magasaké nőtt. A kapacitáskihasználatlanság legfőbb okának a megkérdezettek fele a belföldi kereslet visz- szaesését, a tőkehiányt (egyötöd) és a külkereskedelmi megrendelések csökkenését (9%) nevezte meg. A tavaly ilyenkori felméréshez képest a belföldi és a külföldi kereslet visszaesésére visszavezethető kapacitáskihasználatlanságban romlás, a tőkehiány esetében némi javulás következett be. A nem teljes kapacitáskihasználtsággal működő vállalkozások az egy évvel korábbinál optimistábban nyilatkoztak: fele tartósnak, a többi átmenetinek ítélte meg a jelenlegi helyzetet. Brandicsné Urbán Anikó Bács-Kiskun Megyei Munkaügyi Központ Sophia Loren százezer márkáért megy Csillagászati összegekért bérelhető hírességek Az autókölcsönzők nemzetközi cégjelzésének mintájára mostanában új üzleti szlogen hódít: „Rent a star!” - vagyis béreljen sztárt. Vállalkozó nemzetközi hírességekkel kiki erősítheti saját személye, partija, cége vagy családja fényét. Egy német profi közvetítő jóvoltából tudni lehet néhány ragyogó csillag tarifáját. íme egy kis ízelítő a választékból. Kezdjük a legszerényebbekkel. Ira von Fürstenberg, a hercegnőből lett, ma is szép, de már nem fiatal sztármodell mindössze tízezer márkáért lép fel tévéshow-ban vagy hasonló rendezvényen, Lollo, az isteni Gina Lollobrigida harmincezerért. A két hölgy valószínűleg azt tapasztalta, ennyiért gyakrabban hívják őket, mintha sokkal többet kérnének, ahogyan ezt mások teszik. Sophia Loren ára százezer márka. Richard Lugner osztrák építési vállalkozó oldalán a művésznő ennyiért jelent meg a bécsi Operabálon. Ha már Ausztriánál tartunk: egy bécsi bútorcég, a Lutz kétszázezer márkát fizetett a Ben Húr film feledhetetlen sztárjának, Charles Hestonnak, hogy egy római harci kocsiban állva hirdesse a vállalat új áruházát. Ronald Reagan, az Egyesült Államok exelnöke 150 ezer márkának megfelelő összegért lépett fel, annyiért, amennyiért ma a közkedvelt Angyal, Roger Moore kapható. John Travolta ára 300 ezer márka. Körülbelül ez a maximum, amit a közvetítők szerint bárki Európában még meg tud fizetni. Tom Cruise, Michael Douglas vagy éppen Arnold Schwarzenegger kategóriája már másfél millió márkának megfelelő dollár, ezt a nagyságrendet csak a túlparton bírják. Az európai szegényebbek inkább meghívják Helmut Schmidt volt kancellárt 90 ezerért, vagy a Dallas népszerű int- rikusát, Larry Hagmant, 150 ezerért. Fergie, a yorki hercegnő is bérelhetőnek bizonyult: 400 ezer márkának megfelelő ösz- szegért jelent meg egy madridi milliomos magánpartiján. Ferenczy Europress • • Összehívták a honvédelmi bizottságot Póda Jenő, a parlament honvédelmi bizottságának MDF-es tagja tegnap írásban kérte a bizottság rendkívüli összehívását, hogy tisztázhassák a délszláv területekre induló magyar kontingens biztonsága körül kirobbant vitákat. Az MDF-es képviselő szerint Keleti György honvédelmi miniszter állításával ellentétben nincs NATO-garancia a magyarok védelmére, és a miniszter túllépné hatáskörét, ha páncélozott járműveket és lövészrajokat is útnak indítana. Ehhez a parlament jóváhagyása kellene, ám a T. Ház januárban nem ülésezik. A kisgazdák is a parlament rendkívüli összehívását kérik. Tárgyán József egyenesen arra szólította fel Göncz Árpádot, Horn Gyulát és Keleti Györgyöt, hogy személyesen „vezessék diadalra” a magyar alakulatot, ha olyan biztonságos a boszniai vállalkozás. Orbán Viktor, a Fidesz-Ma- gyar Polgári Párt elnöke hangsúlyozta: pártja nem kezdeményezte a plenáris ülés rendkívüli összehívását, de a kezdeményezést támogatja. A parlament összehívására a házszabály szerint akkor van mód, ha a köztársasági elnök, a kormány vagy a képviselők egyötöde írásban kéri azt, indoklással és a napirend megjelölésével együtt. Juhász Ferenc, a honvédelmi bizottság MSZP-s tagja kérdésünkre elmondta: Keleti György tervezett intézkedésével nem lépi túl a hatáskörét, ugyanis a lövészrajnak csak kézifegyverei lennének és figyelőszolgálatot teljesítene, a páncélozott járművekről leszerelnék a gépágyúkat. Mécs Imre, a honvédelmi bizottság elnöke lapunknak elmondta: a kialakult „sajtózaj” hatására - megelőzve Póda Jenőt - már korábban döntött a bizottság összehívásáról. Szeretné, ha vasárnap a miniszter, a honvédség parancsnoka, az illetékes honatyák jelenlétében tisztáznák a helyzetet. Szerinte a NATO tegnapelőtt megerősítette a magyarok védelmére vonatkozó garanciáit, tehát Keleti nem állított valótlant és nem döntött rosszul. (takács) Társadalmi szervezetek támogatása Február 28-ig nyújthatnak be pályázatot az Országgyűlés illetékes bizottságához azok a társadalmi szervezetek, amelyek költségvetési támogatást kívánnak igényelni. A Társadalmi Szervezetek Költségvetési Támogatását Előkészítő B izottság felhívása már megjelent a Magyar Közlönyben. Azok a szervezetek nyújthatnak be pályázatot, amelyeket bírósági végzéssel 1995. június 30-ig nyilvántartásba vettek, székhelyük Magyarországon van és bíróság által hitelesített és érvényes alapszabállyal rendelkeznek. Feltétel még, hogy a pályázók tevékenységüket kizárólag országos jelentőségű, közérdekű társadalmi célok érdekében szervezzék. Az elbírálásnál előnyben részesülnek azok a szervezetek, amelyek taglétszáma legalább 500 fő és legalább öt megyében tevékenykednek. Legalizált osztrák kalózbiztosító A Grazer Wechselseitige osztrák biztosító, amely ügynökei és a brókerek révén hat éve illegálisan működik Magyarországon, a kormány 1995. december 27-ei titkos határozata értelmében Prima Biztosító néven rövidesen hivatalos társaságként kezdi meg tevékenységét. Az elmúlt években négy osztrák biztosító „kalózkodott” az országban, a Grazer Wechselseitige, a Wiener Städtische, a Mercur és az Anker. Két brókerrel működtek együtt, a Finanz Fórummal és a Si-Save Invest- tel. Több százezer olyan élet- és balesetbiztosítást kötött, amelyeknek díjait az ügyfelek schil- lingben fizették, s ígéretet kaptak arra, hogy a kártérítést is valutában kapják majd. Erre azonban eddig nem kerülhetett sor, hiszen az életbiztosítások lejárati ideje 15-20 év. A hatóságok már korábban tettek lépéseket, hogy gátat szabjanak a külföldi biztosítók illegális működésének, erőfeszítéseiket azonban nem koronázta siker. A magyar ügyfelek ugyanis nem jelentették be, hogy kötöttek-e ilyenfajta szerződéseket, devizabün- tett miatt is eljárás indulhtott volna ellenük. Tavaly ősszel Somogy és Zala megyében néhány biztosítási ügynök ellen illegális tevékenység miatt indítottak a hatóságok büntetőeljárást, az ügyek azonban még nem zárultak le. A Grazer Wechselseitige már 1994-ben próbálta legalizálni magyarországi tevékenységét, s szerette volna létrehozni a Prima Biztosítót budapesti székhellyel. Kérését a kormány akkor elutasította, mert a cég nem tudta felmutatni az egymil- liárd forint alaptőkét, továbbá nem függesztette fel a schilling- ben fizetett biztosítások kötését sem. Rövidesen változik a helyzet: a Prima Biztosító egymilli- árd forint tőkével megalakul, s ügynökei forintban kötnek élet- és balesetbiztosításokat. Ám még egy utolsó akadályt le kell küzdenie az alakuló új társaságnak. A január 1-jétől életbe lépett biztosítási törvény ugyanis előírja: az újonnan alakuló biztosítóintézeteknek Magyarországon az Állami Biztosításfelügyelettől kell tevékenységi engedélyt kérniük, s a felügyelet bírálja el, feddhetetlen előéle- tű-e a Magyarországon legálisan letelepedni szándékozó külföldi biztosító.