Petőfi Népe, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)
1996-01-30 / 25. szám
1996. január 30., kedd Megyei Körkép 3. oldal Nagykőrösi szemét jön Bács-Kiskun megyébe? A nagykőrösi önkormányzat - kecskeméti megkeresés nyomán - áttekintette a helyi kommunális szemételhelyezés mostani helyzetét és jövőbeni lehetőségeit. Megállapították, hogy a jelenlegi megoldás - a volt téglagyári agyaggödörben történő lerakás - még 4-5 évig folytatható. Ezután azonban a városnak új lehetőség után kell nézni, ami sok pénzt kíván. Új, s a korszerű környezetvédelmi követelményeknek is megfelelő szeméttelep kialakítása több száz millió forintba kerülne, s csak körülbelül 10 évre jelentene megoldást. A beruházási költségek szempontjából kedvezőbb, ha a Kecskemét városa által szervezett regionális szemétlerakóhoz csatlakoznak, amihez állami támogatás is igényelhető. A szenátorok döntöttek a csatlakozásról, figyelembe véve azt a körülményt is, hogy ez a városnak ugyan olcsóbb, de a polgároknak drágább lesz, főként a nagyobb szállítási távolság miatt. A csatlakozás mellett szólt az a szempont is, hogy így Nagykőrös szemete nem a környéket szennyezi. B. F. I. Átköltözik a ceglédi nyomda Február elsejétől Nagykőrösön működik tovább a ceglédi nyomda. Az üzem tulajdonosa, a Nagykőrösi Patyolat Kft. sokallta a ceglédi önkormányzatnak a Szabadság téri ingatlanért fizetett bérleti díjat, ezért úgy döntött, hogy a nyomdát a központi telephelyen szerelik fel. Tóth Árpádné igazgató szerint így csaknem 3 millió forinttal csökken évente a rezsiköltség. Ezt a nyomda korszerűsítésére akarják fordítani. M. J. Önkormányzati társulás az ügyelet működtetésére Hat településsel hoz létre - az idei évre érvényes - önkormányzati társulást Kecskemét városa az orvosi ügyeleti szolgálat működtetésére. A kecskeméti képviselő- testület döntése értelmében, s a településekkel megkötendő megállapodás szerint az orvosi ügyeletet a hétvégeken, ünnep- és munkaszüneti napokon Kecskemét látja el. Az ügyeleti szolgálat új finanszírozásáról szóló kormányrendelet értelmében a szolgáltatásért térítési díjat kér a város. Agasegyháza polgárainak ellátásáért évi 193 ezer 728 forintot, Ballószög esetében 228 ezer 192, Helvécia esetében 329 ezer 760 forintot. Jakab- szállástól 260 ezer 928 forintot, Nyárlőrinctől 241 ezer 824 forintot, Városföldtől 226 ezer 560 forintot kér térítési díjként Kecskemét 1996-ra. Ez összesen csaknem másfél millió forint. Az orvosi ügyeleti szolgálat helye változatlan maradt, a felnőtt betegeket a kecskeméti megyei kórház Nyíri úti épületében, a gyermekeket a megyei kórház Izsáki úti épületében látják el. Megtarthatják a Fordokat A bácsborsódi és a kaskantyúi szociális otthon egyaránt megtarthatja a szolgálati Ford személygépkocsit, noha ezek visz- szavételéről - takarékossági okból - egyszer már döntött a megyei önkormányzat. Az intézményvezetők azonban „ismételt egyeztetést” kértek, melynek nyomán az illetékesek arra a megállapításra jutottak, hogy kedvezőbb takarékosságot tesz lehetővé, ha nem a Ford személygépkocsiktól, hanem egy Ford kisteherautótól és egy Isuzu Midi kisbusztól válnak meg az intézmények. A korábbi döntést a megyei ön- kormányzat a fenti értelemben módosította. A szociális otthonok tehát megtarthatják a Ford személykocsikat, az Isuzu Midi pedig a hajósi gyermekotthonhoz kerül. — bfi — Téli gazdatanfolyam 3R Az almafavarasodás 7. A betegség tünetei a leveleken és a termésen jelentkeznek. A leveleken barna folton bársonyos, olajzöldes penészkiverődés látható. Ezt a gomba micéliumának és ko- nídiumainak tömege alkotja. A gyümölcsön felrepedező bőrkeményedés - varasodás - hívja fel magára a figyelmet. A kórokozó a fertőzött és a talajra lehullott levelekben telel át. Tavasszal a fiatal levelek fertőződnek. Az almafavarasodás elhatalmasodásában döntő szerepük van a környezeti tényezőknek. Ez a betegség csapadékosabb vidékeken, illetve nedves nyarakon válik jelentős károsítóvá. A gomba szaporítóanyagainak kiszóródása a levelek átnedvesedése után, a meleg napokon történik. A gomba hónapokon át szórja szaporítóképleteit, de a legnagyobb fertőzések a rügyfa- kadástól a virágzás befejezéséig fordulnak elő. Az almafavarasodás elleni védelem több, nélkülözhetetlen feladatot jelent a gazdának. Minthogy a lehullott levelek alkotják az elsődleges fertőzési forrást, összegyűjtésük és elpusztítások nagyon fontos feladat. Ezt, ha módunk van rá, ne égetéssel tegyük, mert azzal szennyezzük a levegőt. Választhatjuk a leforgatást, és a kémiai védekezést is. Fertőzött leveleket ne komposztáljunk! A védekezésre ajánlott készítményeket részben már felsoroltuk, és sorozatunk következő részében is ajánlunk néhányat. A permetezések száma az időjárás függvénye. Erős fertőzésveszély és nedves időjárás esetén 10-12 alkalommal is permeteznünk kell. Szárazabb időjárásban 4- 5 kezeléssel is meg tudjuk védeni almafáinkat a varaso- dástól. A kecskeméti szociális foglalkoztató Csongrádi utcai új épületét birtokba vették a foglalkoztatottak. A korszerű létesítményt az intézmény saját beruházásban építette fel. Egymillió forintot hoztak Szeremlének Rendhagyó összejövetelt tartottak szombaton délben a szerem- lei művelődési házban. Azt az 51 fős munkanélküli-csoportot látta vendégül a helyi képviselő-testület, akik jövedelem- pótló támogatásuk fejében tavaly havi 3 napot ingyen, bérmentve dolgoztak a faluban. Ezt Jakus Dezső polgármesterrel történt beszélgetés után vállalták, aki ugyan csak egy nap ingyenmunkát kért tőlük. Az elmúlt évben így egymillió forintnyi munkát végeztek el a községben. Sikerült felújítani az egészségházat, rendbe tenni a falu köztereit. A parkfenntartásban is jeleskedtek. Az érintett szeremleiek ebben az évben is segítik majd az önkormányzat építkezéseit, a községvezetés pedig igyekszik minél több munkahelyet találni. A rendezvényen a testület halászlével vendégelte meg a közmunkában részt vevőket. P. Z. Dunavecsen jelentősen drágul az elet Dunavecsén az önkormányzat még nem tudta elfogadni a község ’96-os végleges költségvetését. A képviselők szerdai ülésükön azonban előirányzatot fogadtak el, amely szerint több térítési díj is huszonöt százalékkal emelkedik április elsejétől. A tervek szerint az óvodában, az iskolában és az idősek napközi otthonában fizetendő térítési díjak egyaránt huszonöt százalékkal emelkednének. így az iskolai menzán és az idősek napközi otthonában egyaránt 95 forint lesz egy ebéd. Az óvodai, és az iskolai napközis ellátás egész napos térítési díja is emelkedik. Előbbi 154, utóbbi 145 forintra. Döntött a testület arról is, hogy a vecsei polgároknak az eddigi 1190 forint helyett 1500 forintot kell fizetniük a szemétszállításért ’96-ban. A szennyvízszippantás díja is emelkedik, az eddigi 178 forintról 200-ra. Áprilistól huszonöt százalékkal emelkedik az önkormányzati lakások és a nem lakás céljára szolgáló helyiségek bérleti díja. A dolgozói létszámcsökkentésnek és a többéves takarékos gazdálkodásnak köszönhetően az idén lehetőség lesz a dunavecsei általános iskolában és óvodában dolgozó, „F” kategóriára javasolt pedagógusok béremelésére. W. K. E. Kunbajai nyugdíjasok és mozgáskorlátozottak összefogással rendbe kívánják tenni az idősek napközi otthonát, rámpát építenek a tolókocsival közlekedők számára, valamint átalakítják a szociális helyiségeket. Közös gyűlésükön meghallgatták a közlekedési és egyéb támogatásokról szóló tájékoztatót is. Ismertették azt a levelet, amelyet az egyesület el kíván juttatni a Népjóléti Minisztériumba és Horn Gyulának. A levélben felhívják az illetékesek figyelmét a mozgáskorlátozottakat érintő súlyos gondokra. kép és szöveg: pásztor e. Mi lesz a mizsei szülőotthonnal? Még mindig bizonytalan, hogy mi lesz a megszűnt lajosmizsei szülőotthon épületével. Felmerült, hogy a jövőben szociális célra vagy ápolási otthonként hasznosítják. A mizsei önkormányzat arra is pályázatot írt ki, hogy vállalkozásban szülészet-nőgyógyászat maradjon, de egyetlen jelentkező sem akadt. A megyei önkormányzat egyébként térítésmentesen adja vissza az épületet a mizsei ön- kormányzatnak. Jászszentlászlón az erdőről döntenek Holnap tartja ülését a jászszent- lászlói önkormányzat. A személyi gondoskodást nyújtó ellátásokról, valamint különböző bérbeadásokról is döntenek. Meghatározzák azokat a feladatokat is, amelyek az önkormányzat tulajdonában lévő, mintegy 106 hektáros erdőterületen idén kell elvégezni. Az ülés 13 órakor kezdődik a polgármesteri hivtalban. Benzinre négyezer Nyugodtabb szívvel nyomhatja a gázpedált a bátyai körzeti megbízott. Markó József, főtörzsőrmester benzinre kért pénzt az önkormányzattól, mert a központi üzemanyagkeret igencsak kevés járőrözést tesz lehetővé. A 25 literes ellátmányt rövid idő alatt elnyeli a tisztes kort megért autója. Bátya vezetői megértéssel fogadták a rendőr kérését. ígéretet tettek arra, hogy havi 4 ezer forintot biztosítanak számára. Közéleti Hírek • Dr. Brúszel László, az MSZP országgyűlési képviselője fogadóórát tart 1996. január 31-én (szerdán) 16.00-tól 18.00-ig Kecskemét, Kőhíd u. 8. sz. alatt. • SzentkirályonmegalakultaKe- reszténydemokrata Néppárt helyi szervezete. Elnöknek és megyei választmányi tagnak Zana Tamást, gazdasági vezetőnek Zana Antalnét, titkárnak ifj. Kó- kai Szabó Istvánt választották. • Kovács Antal kecskeméti ön- kormányzati képviselő pénteken 18 órától a kadafalvi iskolában lakossági fórumot tart. • A hadigondozottak szövetsége kecskeméti szervezetének fogadó ideje minden szerdán 15-17 óra között van Kecskeméten, a Lechner téri helyőrségi klubban. Félegyházán nő az étkeztetés díja Február 1-jétől mélyebben kell a zsebükbe nyúlniuk a félegyházi gyerekek szüleinek: a képviselő-testület a diákétkeztetés nyersanyagnormájának emelését fontolgatja. A normák emelését az étkeztetést végző vállalkozók kérték, de míg ők 30- 40 százalékra tettek javaslatot, a testület illetékes bizottsága legfeljebb 25 százalékot tart elfogadhatónak. A végső döntés a képviselők kezében van, akik csütörtöki ülésükön foglalkoznak a mintegy ötezer családot érintő kérdéssel. M.ÜJVZ ... hagyomány és megújulás • Turbó hogy célhoz érjen MAGYARORSZÁGI KÉPVISELET VEZÉRKÉPVISELET- EUR 1 és EUR 2-nek megfelelő új tlpuscsaládok- STEYR motorral szerelt fix platós tehergépkocsik- Új típusú fix platós pótkocsik- Hagyományos típusok teljes választéka (90833) KÉPVISELET HlRÖS TRUCK BT. Kecskemét Tel.: 06-20/351-480 Tel./fax: 76/493-943 Jelentős raktárkészletünkből azonnal választhat!- EUR 1-nek megfelelő kivitelek- Turbó intercooler motor (105 LE)- Extra hosszú plató (6,35 m)- Új típusú felépítmények- Különleges felépítmények AZ ELŐNYÖS ÁR ÖNRE VÁR! Lízing, tartós bérlet, hitel!