Petőfi Népe, 1996. január (51. évfolyam, 1-26. szám)

1996-01-20 / 17. szám

1996. január 20., szombat Hazai Tükör 5. oldal Igénylik a változtatást Imre atya elhagyta a kórházat Imre atya azt mutatja a Torgyán házaspárnak, hogy a fülét ért pisztolygolyó a karját is megse­besítette. FOTÓ: GALAMBOS SÁNDOR Jó kiinduló alapja lehet az érdekegyeztető konzultáci­ónak a kormány csütörtöki döntése a privatizációs többletbevételek felhaszná­lásáról. De a megbeszélés­nek csak akkor van értelme, ha lehetőség kínálkozik a je­lenlegi álláspont esetleges megváltoztatására is. Ezt Sándor László, az MSZOSZ elnöke jelentette ki. A szakszervezeti szövetség akkor hajlandó társadalmi támogatást adni a további lé­pésekhez, ha azok három alapvető célt szolgálnak. A fejlesztések támogatásá­val segítik a gazdaság, a kül­kereskedelmi mérleg javítá­sát, ösztönzik az infrastruktu­rális beruházásokat, és az ál­A hét végén mintegy 200 szocialista politikus - orszá­gos és területi vezető - ta­lálkozik a balatonszemesi OTP-üdülőben. A rendez­vényen a szocialista kor­mánytagok mellett részt vesz Horn Gyula pártelnök, miniszterelnök is. Az előzetes napirend szerint időszerű politikai kérdésekről folytatnak eszmecserét, s ezek sorában minden bizonnyal a párt tavaszi kongresszusáról esik majd a legtöbb szó. Az MSZP országos elnök­ségének tegnapi ülése után Bárd András sajtófőnök cá­folta a hírt, miszerint biztos, hogy bevezetik az általános elnökhelyettesi funkciót, nö­Január 22-e idén is a ma­gyar kultúra napja hazánk­ban. Mint 1989 óta minden évben, most is így emléke­zünk arra, hogy Kölcsey Fe­renc 1823-ban e napon tett pontot a Himnusz végére. Az ünnepi megemlékezések nyitánya tegnap zajlott le a Parlamentben. Göncz Árpád köztársasági elnök írókat, művészeket és a tudományos életben jeleskedő alkotókat tüntetett ki, akiknek munkás­sága, életműve maradandó értékkel gazdagította a hazai és az egyetemes kultúrát. A sok kiválóság közül a Magyar Köztársasági Érdem­rend Középkeresztjét a csil­lamháztartási reformmal összhangban tartalékot hoz­nak létre az ellehetetlenülő ré­tegek felkarolására. Az MSZOSZ részletes ha­tásvizsgálatot kér arra, hogy mit jelentenek a kormányzati elképzelések az átlagos ka­matszint, a gazdaság jövede­lemtermelő képessége, a hite­lezés, továbbá a megtakarítá­sok felhasználása szempont­jából. Az ezzel foglalkozó pénzintézetekben a hasznosí­tást ellenőrző bizottság meg­alakítását kezdeményezik. Az MSZOSZ szövetségi tanácsa a jövő héten dönt az új alelnökökről. A jelöltek: Rabi Ferenc, Wittich Tamás, Vágó János. Utóbbit a nyug­díjbiztosítási önkormányzat elnökének is javasolják. vélik az alelnökök, s csökken­tik az elnökségi tagok létszá­mát. A kongresszus fogja módosítani a párt alapszabá­lyát, ott választanak majd új vezetőket - addig csak a jelöl­tek nevének összegyűjtése, és a különböző munkabizottsá­gok megalakítása szerepel napirenden. Az elnökség a pártok és a társadalmi szervezetek által használt ingatlanok kapcsán úgy döntött, hogy konzultál­nak koalíciós partnerükkel, majd hatpárti megbeszélés alapján alakítják ki végleges álláspontjukat. Valószínű, hogy az irodák tulajdonba adását fogják javasolni, s azt, hogy az egyéb ingatlanokat az állam hasznosítsa, (takács) laggal kapta életművéért Mé­szöly Miklós író. A kitünte­tésre érdemesnek ítélt film­művészek gárdájában talál­kozhattunk például Jancsó Miklóssal, Makk Károllyal és Szabó Istvánnal. Szintén ma­gas elismerésben részesült Konrád György, valamint Kornis Mihály író. A televíziósok közül ezút­tal Zsurzs Éva, Antal Imre és Vitray Tamás a legismertebb, leginkább népszerű személyi­ség az ünnepi névsorban. Ki­tüntetést kapott Zenthe Fe­renc színművész, valamint a költő, zeneszövegíró Adamis Anna és az előadóművész, zeneszerző Demjén Ferenc is. A tervezettnél pár órával ké­sőbb, délelőtt helyett csak ebéd után hagyta el a kórházat teg­nap Gábor Imre, a kiskunfél­egyházi Sarlós Boldogasszony plébánia plébánosa. Régi ismerőse, Torgyán Jó­zsef ugyanis jelezte: a városban köztiszteletben álló atyát kór­házi szobájában szeretné meg­látogatni. De mert a pártelnök Különösen nagy értékre elkö­vetett adó- és társadalombiz­tosítási csalással, számviteli fegyelem megsértésével, va­lamint a szolidaritási alapba történő fizetési kötelezettség megszegésével gyanúsítja a Csongrád Megyei Rendőr-fő­kapitányság Sz. S. tiszatenyői vállalkozót. Vs ...... A két hete tartó nyomozás ada­tai szerint a Vállalkozó több mint 800 személyt foglalkozta­tott a szükséges bejelentések nélkül. Sz. S. egyedüli tulajdo­Bármely gimnázium vagy szak- középiskola tarthatott novem­ber 15-e és december 15-e kö­zött előfelvételit, de nem töltöt­ték be a szeptemberben induló első osztályok valamennyi he­lyét. A tanintézetek többsége pedig február 15-e után dönt a jelentkezők sorsáról. Az általános iskolákban most zajlanak a szülői értekezletek, ahol az osztályfőnökök közük a tudnivalókat, köztük azt, hogy miként kell kitölteni a jelentke­zési lapot. Nem mentesülnek ez csak délután ért rá - az atya megvárta. A feleségével, a me­gyei és a helyi kisgazda veze­tőiekkel érkező Torgyán József egy csokor virágot és egy kosár gyümölcsöt hozott ajándékba. Mint mondta, mélységesen felháborítják az egyházi sze­mélyek elleni brutális táma­dások, melyek száma az utób­bi időben megsokszorozódott. nosa a Prix Bt.-nek, amely vál­lalkozási szerződést kötött két baromfifeldolgozó céggel, a szentesi Golden, valamint a kecskeméti Avimant Kft.-kel, vállalva, hogy munkatársakat közvetít. Békés és Szolnok me­gyei községekben toborozta a hátrányos helyzetű alkalmi munkásokat, és napi nettó 900- 1100 forint keresetet ígért ne­kik. A múlt év közepétől a vé­géig tartó „akciója” során a szentesi cégtől több mint 55 millió forintot kapott a munka­erő-közvetítéséért, Kecskemé­alól a már előfelvettek sem, a 8. osztály félévében bukottaknak azonban nem kötelező a jelent­kezési lapot kiállítaniuk. Ők a tanév végi osztályzatok alapján jelentkezhetnek továbbtanu­lásra. A felvételi eljárás során egyébként minden tanulóról ezeket a lapokat ki lehet tölteni, kivéve a katonai és művészeti középiskolákba jelentkezőket. A jelentkezési nyomtatvá­nyokon legfeljebb három isko­lát lehet megjelölni. A szülők­nek aláírásukkal kell igazol­Éppen ezért a kisgazdapárt egy olyan törvényjavaslat előkészí­tését tervezi, mely a képvise­lőkhöz hasonlóan a papok vé­delmét is kiemelten kezelné. Imre atya látogatóinak el­mondta, hogy a kórházból elő­ször szüleihez utazik, Félegy­házára csak szerdán fog vissza­érkezni. De a csütörtöki misén már szeretne ott lenni. - g ­ten pedig csaknem 3 milliót vett fel. Miután az állami fizetési kö­telezettségeinek nem tett eleget, a tb- és adótartozása mintegy 35 millió. Emellett saját kasszáját gyarapította azzal is, hogy ese­tenként „elfelejtette” a munká­soknak kifizetni a bérüket. Be­téti társasága felszámolás alatt áll, ugyanis 1993 óta nem fizet adót. A gyanúsítottként kihall­gatott Sz. S. beismerő vallomást tett a rendőrségen. A nyomozás közérdekű bejelentés alapján kezdődött az egyébként vagyon­talan vállalkozó ügyében. niuk, hogy gyermekük elképze­lését támogatják. A lapokat az általános iskolák február 15-ig küldik el az első helyen megje­lölt középiskolába, ahol a felvé­telről az igazgatók döntenek. Határozatukról értesítik mind az általános iskolát, mind a szülőt. Az elutasított tanulók papírjait a középiskolák továbbítják a má­sodik helyen megjelölt intéz­ményhez. Ha a harmadik helyen is elutasító döntés született, jogorvoslatot lehet kérni bárme­lyik iskola döntése ellen. Készülődés. Ma ülést tart az MDF országos választ­mánya, amely a március 2- ra összehívott X. Országos Gyűlés előkészítésével fog­lalkozik. Megválasztja az Országos Gyűlés jelölőbi­zottságát és mandátumvizs­gáló bizottságát is. Elemzést kérnek. A Ma­gyar Rektori Konferencia azt kérte pénteken a műve­lődési minisztertől, hogy a tárca készítsen egy, az új érettségi koncepció előnyeit és hátrányait együtt értékelő elemzést. A testület osztja azokat a hallgatói vélemé­nyeket, hogy az új tandíj­rendszer a tanulmányi telje­sítmények elvén épüljön fel. Pénzért pályázhatnak. A költségvetési támogatást kérő nemzeti és etnikai ki­sebbségi szervezeteknek február 29-ig kell benyújta­niuk pályázatukat az Or­szággyűlés Emberi Jogi, Ki­sebbségi és Vallásügyi Bi­zottságához. Érik a döntés. A kormány jövő csütörtöki ülésén ismét tárgyalnak a gyógyszerek árának emeléséről. A javas­lat egyszeri, áprilisi emelés­ről, illetve a rászorultaknak juttatandó ellentételezésről is szól. A szociális támoga­tások új rendszere ugyan­csak áprilistól lépne életbe a kormány, illetve a parla­ment döntésétől függően. Olajdrágulás. Egységesen két forinttal drágább lett a gázolaj, a háztartási tüzelő­olaj, illetve az ipari tüzelő­olaj - jelentették be tegnap. A gázolaj és a háztartási tü­zelőolaj ára literenként 103 forint 90, az ipari tüzelő­olajé 102 forint 90 fillér. A benzin ára nem változott. Lapeladás. Pénteken megerősítették, hogy a Magyar Nemzetnek hétfő­től a Postabank sajtóhol­ding az új tulajdonosa. A lapnál ezzel párhuzamosan új főszerkesztőt is kine­veznek. Az újságra vonat­kozó további terveket a jövő héten ismertetik. Házépítők. Eddig harminc lakóház készült el a Házat Hazát közösségi lakásépí­tési program keretében, to­vábbi húsz épületet most készítenek elő. A világ­szerte terjedő mozgalomnak Jimmy Carter, az Egyesült Államok volt elnöke a fő patrónusa. Ő augusztusban hazánkba is ellátogat, és jel­képesen részt vesz a mun­kákban. Ekkor Vácott 20 ház kerül tető alá kalákában. Konzultálás ingatlanokról MSZP: Kérdőjeles, milyen posztok lesznek Tisztelgés Kölcsey; Ferenc emléke előtt A kultúra kitüntetettjei Adó- és társadalombiztosítási csalás Döntés előtt a pályaválasztók • A BIERRE Kft. tiszakécskei < varrodájába felvételre keres:- varrónőket és férfiakat,- szalagvezetőt,- vasalókat,- csomagolókat,- szabászokat. Vállaljuk szakképzetlenek betanítását is. 1996 szeptemberétől a Kiss Bálint Szakmunkásképző Iskolával szakmunkásképzést indítunk. Vidékiek jelentkezését is várjuk. Érd.: Tiszakécske, Károlyi M. u. 2. Tel.: 76/441-810 (9U87) y-y v^rsp’k vrvvvr BORÁSZATI TÁRSASÁG kiemelt fizetéssel, eredményességi pótlékkal borászati üzem­igazgatót keres 6222 Csengőd munkahelyre, borász szakirányú egyetemi vagy főiskolai végzettséggel, legalább 5 éves, borászattal összefüggő gyakorlattal. Német-, angol-, orosznyelv-tudás és külkereskedelmi gyakorlat előnyt jelent. Fizetés: megegyezés szerint. A pályázat (végzettséget igazoló okmányok másolata, szakmai önéletrajz, fénykép, jelenlegi beosztás és munkahely), fizetési igény megjelölésével február 15-éig küldhető ESZES Befektető Kft. 6200 Kiskőrös, Kossuth L. u. 5. elmére. Tájékoztatás a 78/311-373 telefonon kérhető. _______________(92107)_______________ E llenség a koleszterin? Az érrendszeri betegségek, az agyérbetegségek, a szívinfarktus kialakulásában a magas vérnyo­más, a dohányzás mellett a magas koleszterinszint is rizikófaktort je­lent. A koleszterin olyan vérzsír, amely fontos szerepet játszik a sejtfalépi'tésben és a hormonkép­ződésben. Betegséget akkor okoz, ha a vérben lévő szintje magasabb a normálisnál, vagy az összetétele válik kórossá. A bajt időben felis­merve, korai diagnózissal a beteg­ség jó eséllyel gyógyítható. A magas koleszterin nemcsak oka, hanem következménye is le­het más betegségeknek, például a cukorbajnak. Ezért gyógyítása, kezelése is attól függ, hogy tár­sul-e más betegségekkel vagy sem. Ha a helytelen életmódban gyökerezik a baj, akkor zsírsze­gény diétával, fogyással, az alko­hol és a dohányzás elhagyásával is csökkenthető a vérben lévő ko­leszterin szintje. Ha azonban öröklődő betegségről van szó, akkor a gyógyszeres kezelés je­lenthet segítséget. A kecskeméti megyei kórház­ban, a Nyíri úti szakrendelőben dr. Dósa András belgyógyász fő­orvos vezeti azt a LIPID-AMBU- LANCIÁT, amely a koleszterines betegeket kezeli, A háziorvosi beutalóval igénybe vehető szak- rendelésen kivizsgálják, mi okozza a vérzsíreltérést, megha­tározzák a gyógymódot, a szük­séges kezeléseket, illetve javasol­ják az életmódbeli változtatáso­kat. Majd a betegek sorsát, a gyógyulás folyamatát is figye­lemmel kísérik. A magas koleszterinszint Ma­gyarországon minden második emberre jellemző, ezért bír külö­nös fontossággal, hogy a megyei kórház lipid-ambulanciája részt vesz az Egészségügyi Világszer­vezet MED-PED elnevezésű, 16 országra kiterjedő programjában. Az e programban részt vevő be­tegek egyes koleszterinszint- csökkentő gyógyszerhez ingyen juthatnak az ambulancián keresz­tül. A lipid(vérzsír)-ambulancia az I. belgyógyászati szakrendelésen, hétfőtől péntekig reggel 8-tól déli 12 óráig kereshető fel. Új jövevény gorilláéknál. Alig néhány napos a buda­pesti állatkertben született gorillabébi. Anyja majomszere­tettel őrzi, óvja a kíváncsi látogatóktól. fotó: feb/hajdu

Next

/
Thumbnails
Contents