Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-30 / 305. szám
1995. december 30., szombat SZILVESZTERI SPORTMAGAZIN 9. oldal Az edző helyére pályázott? A Bajai TK-Elma NB I. B- csoportos női kosárlabdacsapata várakozáson felül szerepelt. Az előző évben még újonc Sugovica-parti együttes jelenleg jó esélyekkel pályázik az A-csoportba való feljutásért feljogosító helyezésre. Az alábbi történet viszont nem erről szól. A Nagykőrösi KK elleni hazai bajnokin nemcsak a kosaraslányok gondoskodtak a közönség szórakoztatásáról, hanem egy öreg bácsika is. Betévedt a csarnokba, de úgy gondolta, hogy ha már kosármecs- cset jött nézni, akkor bizony nem a lelátóról izgulja végig az összecsapást, hanem a sokak által méltán kínpadnak becézett edzői kispadról. S mivel Halmos edző éppen a pálya szélén állva figyelte tanítványai diadalmenetét, az öreg bácsika nyugisán elterpeszkedett a bajai tréner helyén. A nézők mosolyogva követték a fejleményeket. Többen hahotázva megjegyezték, hogy a jövőben bizonyára a női kosárcsapat új szakvezetőjét kell tisztelni személyében. Halmos István edző is meglepődött, amikor észrevette a hívatlan vendéget. De sikerült visszaszereznie jogos felségterületét. Az öreg bácsika azon gondolkodott, hol is tévedett, miért nem hagyják nyugton. Végül megértette, nem éppen a megfelelő helyről követte az eseményeket. Feltápászkodott és a nevető szurkolók között keresett magának új helyet. (lörinczi) Szegény embert még a nadrág is húzza - mondhatná Bakos András, a Questormási MSE bajnok kartosa, akinek a gatyája is rámegy a gokartozásra. fotó: farkas tibor Autogram a szertárostól A Bundesligában játszó profikat szerződésük kötelezi arra, hogy a róluk készült fotókat a szurkolóknak dedikálják. A klubtól kapnak egy hétre ezer- ötszáz-kétezer képet. Ráérő óráikban odakanyarítják a nevüket, majd visszajuttatják az egyesülethez, ahonnan elküldik azokat. Mint kiderült, lehet, hogy hamisítványokat. A Borussia Dortmund korábbi szertárosa kikottyantotta a titkot. Elmesélte, hogy a csapat kiváló csatára, Karl-Heinz Riedle egy ízben panaszkodott neki, hogy mennyire unja ezt a feladatot, s felajánlott neki aláírásonként egy márkát, ha átvállalja tőle a munkát. így hát sok boldog Ri- edle-autogramtulajdonos valójában a szertáros keze írását őrzi szent ereklyeként. Elnöki ismerkedés a Spariban Szilveszterkor ismerkedési estet tartanak a Kecskeméti Spar- tacusban. Újhidy Tibor szakosztályelnök ezt az alkalmat használja fel, hogy különböző színű szalagokat köt játékosai csuklójára. Erre állítólag azért van szükség, hogy meg tudja különböztetni Szabó tizenegyet Kovács tizenkettőtől. Palánkzűr Kosárvári tudósítónk két palánk közé keveredett, ahol sokat bírált csapata őrületbe kergette ellenfelét. Térfélcsere után pedig ziccerbe került és a center véletlenül porterünket tette fel a palánkra. A végeredményt azért nem tudjuk, mert a tűzoltók csak szilveszter után veszik le. Mizsei tervek A lajosmizsei szurkolók bogarakat vonzó krumlivetőmagot keresnek. Mivel nincs a városnak labdarúgócsapata, tavasz- szal bevetik a parlagon lévő focipályát. A vegyszermentes termelés lényege, hogy a vezetőkkel szedetik a bogarakat. Szilveszteri fogas kérdésünk Ki az a kisszállási sportvezető, akit 1998 végéig eltiltottak a labdarúgópálya látogatásától? Pótkérdésünk: miért? A megfejtéseket „Bíróverés” jeligére kérjük beküldeni a kisszállási őrsre. Erősít a KTE! Távol-keleti tudósítónk jelentette, hogy a hírős városba igazol Kukujaka Szomiko (szemben). Az új szerzeményt Linka mester mellé szemelték ki. Kóstolófiú lesz a sonkagyárban. fotó: feb-reuters Kedves Olvasó! Ismét elmúlt egy esztendő és ammint ez már hagyomány: visszapillantunk mindarra, a- min egész évben rágódtunk, bosszankodtunk, amit év közben komolyan vettünk. Az esztendő utolsó napjaiban azonban nincs helye komolykodásnak. Ezért most a fonákját mutatjuk meg, amelyből az alábbi maga- zinos összeállítást ajánljuk kedves Olvasónk figyelmébe. Használati tanácsként csupán annyi fűzünk hozzá, hogy nem kell az egészet komolyan venni, hiszen talán a fele sem igaz. A másik fele pedig... Szerkesztette: Banczik István Nosztalgiameccs Kunbaján? Légből kapott tudósításunk szerint a sportpálya avatásának évfordulóján nagyszabású focimeccset rendeznek Kunbaján. Bennfentesek úgy tudják, Sárvár lesz a hazaiak meccspartnere, amellyel augusztusban már megütközött a kunok futballcsapata. Még titok, de úgy tudjuk, az akkor félbeszakadt Magyar Kupa-mérkőzést szeretnék lejátszani. Ezért hívták meg újra azt a szegedi bírói hármast is, amely idén majdnem angolosan távozott a községből. A szegedi bírók azonban feltételhez kötötték közreműködésüket: a rendőrségi díszkíséretet nemcsak a meccs után, hanem a pályán is kérik. Bírótanfolyam A hó második felében lab- darúgócserés játékvezetői tanfolyamot rendeznek Solton, amelyre neves edzőket is meghívnak. A továbbképzés egyik nagy érdeklődéssel várt vendége P. Kovács Roland lesz, aki a négycse- rés játékból tart bemutatót. A sípszót Ignácz játékvezető celebrálja, Mészáros kollégája pedig a partvonal mellől kontrázik. Sportsztorik rangsora Az AP (Associated Press) hír- ügynökség szavazásán az 1995- ös év legérdekesebb sportsztoriíai: A nemi erőszak vádjában bűnösnek talált és börtönbüntetésre ítélt Mike Tyson egykori profi nehézsúlyú ökölvívó-világbajnok a szabadulásával és az első sikeresen megvívott újabb ringcsatájával szerezte meg az első helyet. A második helyre a spanyol Miguel Indurain érdemesült, a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen aratott ötödik győzelmével. A bronzérmet a német Steffi Graf szerezte meg azzal, hogy a teniszpályán aratott sikerek mellé sztorikban gazdag háttéranyagot szolgáltatott adóügyeivel. A negyedik helyre is teniszezőnő került. Az amerikai Szeles Mónika, aki az emlékezetes késes támadást követően a világ- ranglistát Gráffal társbérletben vezetve, sikerrel tért vissza. Az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokságban (NBA) a Chicago Bulls vezéregyénisége, Michael Jordan harmatosra sikeredett baseball-pályafutást követően 1995-ben úgy döntött, hogy ismét a palánk alatti parkett ördögeként ténykedik tovább. Miután ezt megvalósította, az AP munkatársai az ötödik helyre futtatták be. A sztorik tekintetében ugyancsak helyet követelt magának az angol Manchester United francia labdarúgójának, Eric Canto- nának cselekedete. Az idegenlégiós egy szurkoló sérelmére elkövetett kung fu-rúgással vívta ki a hatodik helyet. Sportteljesítményként egyedülálló volt, de sztoriként csak a hetedik legjobbnak bizonyult az angol Jonathan Edwards parádés hármasugró világcsúcsa. Doppingvétség miatti eltiltását letöltötte az argentin szupersztár, Diego Maradona, majd a Boca Juniors csapatában visz- szatért a labdarúgópályára. A nyolcadik helyezést érte, hogy az „isteni Diegót” újra tétmérkőzésen látták. A kilencedik helyezést u- gyancsak szenzációs sportteljesítmény, jelesül az Ajax labdarúgócsapatának Bajnokok Li- gája-győzelme érdemelte ki. A tizedik helyet az Atlanta Braves baseballcsapata szerezte meg, amely először diadalmaskodott a bajnokságban. Szálem Alejkum, Atyám! Tagadhatatlan, hogy Atyánszki játékvezetőnek tekintélye van a megyei futballvilágban. Fordított eredmény az ifjúsági csapat jegyzőkönyvében A csapatkapitány visszaszólt Önök elvettek tőlünk 3 bajnoki pontot, valamint a tabellán elfoglalt első helyünket ötödiknek tüntették fel. A megyei másodosztály Északi csoportjának ifjúsági labdarúgó-bajnokságáról van szó. Még pontosabban az ötödik fordulóban, szeptember 9- én lejátszott Dunavecse-Kun- szállás mérkőzésről. A meccset a nagy esőzés ellenére lejátszot- tuk és a kunszállási csapat 2-1 arányú győzelmét könyvelhettük el. Ezután hideg zuhanyként ért minket a Petőfi Népében megjelent fordított eredmény. Kérem, legyenek szívesek hozzáadni a 3 pontot pontszámúnkhoz, illetve gólkülönbségünket a kellő módon megváltoztatni. Fáradságukat előre is köszönöm. Pöszmet Zsolt, a kunszállási ifjúsági labdarúgócsapat kapitánya Belefáradtunk a pöszmötö- lésbe, de kiderült: a meccset a Dunavécse nyerte 2-1-re. Csakhogy hiba csúszott a könyvelésbe. A játékvezető fordítva írta be az eredményt a jegyzőkönyvbe. A lónak is négy lába van - mondhatnánk. Csakhogy a jegyzőkönyvet mindkét csapat- vezető is aláírta. így pedig málhát lábról van szó (amennyiben mindenkinek meg volt a kettő). De hogy mind suta lehetett? Totó Szerencsétlenek tájékoztatására. Az 1995. fogatlan héten a totó nyereményei a jövedelem- adó levonása után a következők: 13 plusz egy találatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nyeremény összege elveszett. 13 találatos szelvény nem volt, a következő hétre átvitt nyeremény összegezhetet- len. 12 találatos szelvény dara- bolatlan, nyereményük oszthatatlan, 11 találatos szelvény darabokban, nyereményük semmi, a 10 találatos szelvények elszakadtak, a nyereményt a 1 l-esek között osztottuk fel. í __^ ___m M agyar Sziszüphosz. Erre számíthatunk a selejtezőkön.