Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-04 / 284. szám

1995. december 4., hétfő 5. oldal Hazai Tükör SZDSZ-küldöttgyülés meglepetések nélkül Előtte az utódja: Fodor Gábor és Magyar Bálint FOTÓ: FEB/HAJDU ANDRÁS Számos hibája és belső vitája ellenére sincs ma az ország­ban az MSZP-SZDSZ koalí­ciónál kormányképesebb po­litikai formáció. Egyebek közt ezt állapította meg az SZDSZ küldöttgyűlése, amely több mint 600 küldött részvé­telével szombaton Budapes­ten tanácskozott a Nemzeti Sportcsarnokban. Pető Iván pártelnök a két kor­mányzó párt együttműködésé­ről szólva rámutatott, hogy bár az MSZP egy-egy döntés előtt olykor elmulasztja az egyezte­tést az SZDSZ-szel, ez nem le­het oka a szakításnak. A kormány legnagyobb eré­nyeként említette Pető, hogy szembe tudott nézni a gazdaság tényleges helyzetével, s ha ké­séssel is, de hozzákezdett a sta­bilizációs intézkedésekhez. Amikor az SZDSZ miniszte­rei és államtitkárai tevékenysé­gének méltatására tért át, dörgő taps köszöntötte a hamarosan leköszönő Fodor Gábor kul­tuszminisztert. Kuncze Gábor koalíciós mi­niszterelnök-helyettes a kabinet munkájának gyöngeségeként szólt a kiszámíthatatlanságról és a kapkodásról. Bokros Lajos ténykedését azonban igen pozi­tívan értékelte. Mint mondta, jórészt neki köszönhető, hogy sikerült a gazdasági összeom­lást elkerülnünk. Kuncze sze­rint igen nehéz az SZDSZ-frak- ció helyzete, mert a népszerűt­len intézkedések megszavazása előtt sokszor az előterjesztésbe sem kapnak betekintést. A koa­líciónak ennek ellenére fenn kell maradnia. Dörnbach Alajos, az Orszá­gos Tanács elnöke a koalíciós program megvalósuló elemeit vette sorra, majd az OT munka- csoportjait minősítette. Az alapszabály módosításá­nak megszavazása után kilenc szekcióban folytak a viták. A hozzászólók közül a leg­nagyobb tapsot a politikai po­rondról „eltűnt” Tamás Gáspár Miklós kapta, aki így jellemezte az SZDSZ-t: ez az egyetlen li­berális párt Európában, amely megőrizte bázisát, emberarcú- ságát, és ugyanakkor kormá­nyon van... (Takács) Az adósság szálljon a kincstárra A MOSZ nem örül a kormány aszálycsomagjának Megdöbbentő a kormány érzéketlensége az aszálykárt szenve­dett termelők iránt - mutat rá a mezőgazdasági termelők szö­vetségének képviselője. Azt követően, hogy a Pénzügyminiszté­rium megtorpedózta a földművelésügyi tárca készpénzes kár­térítési javaslatát, nyilvánvalóvá vált, hogy csak rendkívül sze­rény mértékű és a kárvallott termelőknek csupán kis részét érintő ellentételezéséről van szó. Uhercsák András, a Mezőgaz­dasági Szövetkezők és Terme­lők Országos Szövetségének (MOSZ) főtanácsosa lapunk­nak elmondta: az elemi kárt szenvedett termelők számára az lett volna a valódi segítség, ha készpénz formájában jut­nak az 5,2 milliárd forint ér­tékű aszálysegélyhez. A kormány félrevezette az­zal a termelőket, hogy nem tartotta meg az aszálykárok rendezésének október végére ígért határidejét. Ez arra „ösz­tönözte” a termelőket, hogy átütemezzék hiteleiket. A bankok viszont úgy érté­kelték a kormányintézkedés halogatását, hogy a kárenyhí­tés bizonytalan, és ezért nem hosszabbították meg a terme­lői hiteleket. Helyette a jövő évi termelés megalapozásá­hoz adtak új kölcsönöket a hi­telképes gazdálkodóknak. A kormány megkésett intézke­dése - az adósság visszafize­tésének meghosszabbítása - viszont nem vonatkozik ezekre az újonnan felvett hite­lekre. A MOSZ főtanácsosa sze­rint az aszálykárok enyhítése végett hozott rendelkezések - az állammal szembeni kötele­zettségek elengedése, az ál­lami garancia meghosszabbí­tása, a megemelt kamattámo­gatás - csupán a termelők egy részét érintik. A hitelképtelen termelőkön - a gazdálkodók­nak mintegy felén - nem se­gít­Félő, hogy a károsultak számára nem marad más kiút, mint hogy állatállományukat, tenyészállataikat vágóhídra vigyék. Mert így tudnak a legkönnyebben pénzhez jutni. Ez viszont azt jelenti, hogy ablakon kidobott pénz lesz az a támogatás, amelyet eddig az állatállomány fejlesztéséhez nyújtott az állam a termelők­nek - mondja Uhercsák. A MOSZ nem titkolja: végső megoldásként felvető­dött a szövetségben, hogy a bajba jutott szövetkezetek, gazdasági társaságok más szervezetté alakulva, maguk mögött, azaz a kincstárra hagyják adósságaikat. Az aszálykárok rendezésé­nek ismeretében a termelők érdek-képviseleti szervezete bánja, hogy nem támogatta aratás idején a megyei szer­vezetek demonstrációra irá­nyuló kezdeményezéseit. De akkor még úgy látszott - véli önkritikusan Uhercsák -, hogy a korábbi évektől elté­rően az idén nagyobb lesz az esély a bajok tisztességes or­voslására. (újvári) Az 1995. évi elemi károk nagyságáról (Tényleges kár, ezer forintban) Megye Tavaszi fagykár Jégkár Aszálykár Ár- és belvízkár Összesen Baranya 456 119 428 308 892 78 769 507 545 Bács-Kiskun 505 707 86 218 541 391 960 1 134 276 Békés 21 000 137 500 900 300­1 058 800 Borsod-A.-Z.­17 135 150 808 22 731 190 674 Budapest­­­­­Csongrád­­1 050 000­1 050 000 Fejér­69 156 14 905­84 061 Győr-M.-S.­26 878 175 961 95 877 298 716 Hajdú-Bihar­­791 007­791 007 Heves 92 356 41 923 95 031­229 310 Jász-N.-Sz. 5 200 48 406 1 745 432­1 799 038 Komárom-E. 125 2 160 91 635 190 94 110 Nógrád 5 539 46 824 101 873 69 676 223 912 Pest 771 482 209 475 403 204 905 1 385 066 Somogy­65 479 58 647­124 126 Szabolcs­122 169­457 677­579 846 Tolna­201 494­­201 494 Vas­10 090 272 240 4417 286 747 Veszprém­715 258 835 8 363 267 913 Zala­7 654­133 497 141 151 Összesen 1 524 034 1 090 535 7 417 838 415 385 10 447 792 Forrás: Magyar Agrárkamara Tanácskozás az idegenforgalom helyzetéről Politikai hétvége Lakiteleken Politikai megnyilatkozásoktól sem mentesen ugyan, de lé­nyegében mégis az idegenfor­galmi ágazat szakmai találko­zójaként összegezhető a lakite­leki politikai hétvége legújabb programja. Az idegenforgalom, szállo­daipar, vendéglátás és ország­kép témakörében szombaton elkezdődött, vasárnap zárult tanácskozáson öt parlamenti párt politikusai, országgyűlési képviselői is jelen voltak. Döntő többségben nemcsak a hallgatók, de az előadók is az idegenforgalmi szakma képvi­selőiből kerültek ki. Az évek óta megoldatlan problémákkal, feszültségekkel teli ágazat, le­hetőségei alapján, sokkal hasz­nosabb lehetne a népgazdaság­nak, mint amire jelenleg képes - mondta Rubovszky András. A Gellért Szálloda igazgatója, a kétnapos tanácskozás leve­zető elnöke úgy vélte: az adottságok jobb kihasználása részben a szakmán is múlik. Elengedhetetlennek tartotta azonban, hogy a terület - amely a nemzetgazdaság húzó­ágazata lehetne - 10-15 évre szóló programok alapján fej­lődjön, s ne a négyéves kor­mányzati ciklusok elképzelései szerint. Lengyel Márton, a Magyar Turisztikai Egylet elnöke a szakma jövő évi lehetőségeit is taglalva szólt arról, hogy hosz- szú idő után első ízben jutott a költségvetésből 1,7 milliárd fo­rint egy idegenforgalmi ren­dezvényre, az eltörölt expót pótolni hivatott ’96 Magyaror­szág programjaira. Megítélése szerint azonban a több mint 350 milliárd forint üzleti telje­sítményt produkáló szakmának sokkal többet kellene vissza­kapnia a nagyobb teljesítmény érdekében. Leszögezte: ideje lenne már a jövedelemelvonás, -elosztás, -újraelosztás helyett a jövedelem megtermelésének feltételeire koncentrálni a gaz­daságpolitikában. Kádár Béla, az Országgyűlés költségvetési bizottságának elnöke előadásá­ban hangsúlyozta, az idegen- forgalom erőforrásokat igé­nyel, restrikcióval sem egy or­szágot, sem egy ígéretes szek­tort nem lehet fejleszteni. Ne­künk pedig - fejtette ki -, a külgazdaságilag érzékeny, se­bezhető kis országnak követni kell a nemzetközi fejlődési irányt, az idegenforgalmat jel­lemző dinamizmust. Hangsú­lyozta, hogy az idegenforgalmi vállalkozások ösztönzése nél­kül nem lehet jó adottságainkat kihasználni. A nap további ré­szében az előadók - az idegen- forgalom egy-egy részterületé­nek helyzetét, gondjait, ered­ményeit sorolva - lényegében egybehangzó véleményre jutot­tak abban: az idegenforgalom­nak több költségvetési támoga­tást kellene kapnia és hatéko­nyabb irányításra szorul. Megöltek egy pécsi taxisnőt Jönnek az első amerikai katonák Feltehetően ez volt az utolsó nyugodt kisvárosi hétvége Kaposváron. Katonai kö­rökből származó informá­ciók szerint a NATO-csapa- tok 200 fős előkészítő törzse ma megérkezik a városba. A helyi vállalkozók körében rendkívüli az érdeklődés. Nyitásra kész egy country- klub, autókölcsönző is várja majd a katonákat. Több lesz a városban a hamburgert árusító hely és többen sörö­zők nyitását tervezik. Megöltek egy taxisnőt pénteken az esti órákban Pécsett. A 35 éves Gál Csillát összeszurkálva találta meg egy orvos házaspár este 7 óra körül, de mielőtt még a 401-es klinikára értek volna vele, már meghalt. Az EAS- 166-os rendszámú világos színű, Lancia típusú taxiba 17.44 órakor a Konzum Áru­háznál szállt be egy 25 év kö­rüli, 180 centiméter magas, ki­sportolt testalkatú, rövid szőke hajú, zöld színű katonai miká- dóhoz hasonló kabátot viselő férfi, és háromnegyed órán át vi­tette magát a városon át külön­böző helyekre. A taxisnőt a Pécs-Abaliget közti út mecsek- szentkúti elágazásánál találták meg, testén egy hosszú pengéjű késtől származó több sérüléssel, kómás állapotban. Támadója sem a pénzét, sem ékszereit nem vitte magával, de a kocsiban hagyta kék színű reklámszaty­rát, benne egy pénztárcával és egy fekete esernyővel. Baranya megye rendőrfőkapitánya fél­millió forintot tűzött ki a nyom- ravezetésért, és azt kéri, hogy akinek bármilyen információja van a keresett férfiról, az érte­sítse a rendőrséget. MAGYAR OFFICE 95 Avagy ki dolgozzon az irodában?! A szoftverszaküzletben.- Tessék mondani Windows 95 van?- Igen van, magyar és kö­zép-európai verzió. Melyik pa­rancsolja?- Hát a magyart, persze! Vevő fizet, átveszi a ter­méket.- Tessék itt van, használja egészséggel! Vevő hóna alá csapja a WINDOWS 95-öt és távozni készül, az azonban ajtóban visszafordul:- Már csak azt tessék megmondani, hogy ez most vi­deojáték vagy ismeretterjesztő könyv.!? A WINDOWS 95 őrület nem is oly rég kezdő­dött, de már javában tombol. Először csak a híre ju­tott el hozzánk, Magyaror­szágra. Ausztráliában a hivata­los megjelenés napja előtt éjjel sorok kígyóznak a szaküzletek előtt, hogy biztosan a megjele­nés napján megkaphassák az új világot jelentő CD-t. Őrült ausztráliaiak- hogy mire nincs idejükül Nálunk ebben a gaz­dasági helyzetben nem kell et­től félni., gondolnánk. Aztán jött a november 10-e, és mi tör­tént? Budapesten, de még sok vidéki városban is hajnali 0 és 1 óra özött sorok kígyóztak a WINDOWS 95-ért. Jómagam már régóta figye­lem a szoftverek fejlődését, kü­lönös tekintettel a magyar nyelvűekre. Általános érvé­nyűnek tűnik az a megállapí­tás, miszerint minél újabb egy szoftver, annál komolyabb (értsd drágább) számítógépet igényel. Ezzel a gondolattal vagy megbarátkozik a "holnap­fia" vagy lemarad. Ki-ki döntse el, melyik kategória tetszik neki, illetve pénztárcájának. Az első fecskék a magyar nyelvű szoftverek között még csak magyar menüvel dicse­kedhettek, aztán bővültek a magyar nyelvű segédlettel, magyar súgóval, magyar könyvvel és így tovább. A leg­látványosabb fejlődés a szö­vegszerkesztő programok te­rén figyelhető meg, mivel a szövegszerkesztő az a legálta­lánosabb alkalmazás, amelyet szinte minden számítógépen használnak. Egy 3 évvel ez­előtt kezdtek megjelenni ma­gyarul: ConText, WordPerfect, Works, Word, Ami Pro. esetleg ismer is egyet-kettőt közülük. Az első igazán ó magyar nyelvű szövegszerkesztő a Microsoft szoftvergyár Word 2.0C verziója. Ez a szövegszerkesztő már egy magyar készítésű helyes­írás-ellenőrzőt is tartalmaz. Sokan még ma is ezt használ­ják, le nem mondanának róla. Megértem őket, egy remek, megbízható grafikus szöveg- szerkesztő- bár némely műve­let igen körülményes(új verzió­ihoz viszonyítva). Majd ezt kö­vetően úgy 1,5 évvel ezelőtt megjelent a word újabb verzíi- ója egy nagy verzió ugrással a Word 6.0. Ázt hinné az ember, ez a "Kánaán", ennél jobbat nem lehe kívánni. Egy sor praktikus megoldást tett bele a gyártó, kijavították a körülmé­nyes funkciókat. És most itt is van a Word 7.0 for Windows 95, a szövegszer­kesztő legfrissebb verziója, amit hivatalosan december 8- tól lehet majd kapni, s amint meg is lehet győződni róla fe­lülmúlja a korábbi változatokat. A Microsoft még mindig tudott "überelni". I ntellisense az új technoló­gia neve, ami a Microsoft legfrissebb újítása. Kitalálja a gondolatainkat. Ahogy írjuk a szöveget, rögtön ellenőrzi a he­lyesírást, és ha egy szót helyte­lenül írunk, piros hullámvonal­lal aláhúzza, mint a tanár néni a házi feladatban. Ha rákattin­tunk, még javaslatot is tesz a javításra. Émellett találunk a szövegszerkesztőben egy szi­nonima-szótárat, illetve egy el­választó programot. Ez a Word 7.0 szövegszer­kesztő jelenti az új Office 95 programcsomag zászlóshajó­ját. Persze nem szaba megfe­ledkezni a Word testvéréről az Excel táblázatkezelőről sem, ami szintén egy sor újítást tar­talmaz. Ami határozott előrelé­pést mutat az Office előző ver­ziójához képest, az az, hogy a programcsomag PowerPoint prezentáció készítője is és a Scedule+ munkacsoportos időbeosztója is magyar, nem úgy, mint az előző 4.2-es ver­ziónál. Az irodai programcsomag rendkívül jól kihasználja a Windows 95 operációs rend­szer előnyeit, az abba beépített címkezelőt, "képtárat" .sorol­hatnám. Akit érdekel még a hi­vatalos megjelenés előtt meg- nézheti(valamint megveheti "féláron"), kipróbálhatja az új Office 95 programcsomagot december 5-én az Erdei Fe­renc Művelődési Központban. A Microsoft az egynapos ren­dezvényen előadásokat tart a magyar verziót elkészítő team munkatársaival, az irodai prog­ramcsomag újdonságairól. A jogtiszta programhaszná­latról is hallhatunk előadást, ami annál is inkább megszívle­lendő, mivel kevesek tudják, "mi fán terem", noha már jó ideje jogszabályaink is vannak rá. Az előadások szüneteiben Microsoft termé eket sorsol­nak, érdemes elmenni! R. Z.

Next

/
Thumbnails
Contents