Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-20 / 298. szám

6. oldal Körkép a megyei szociális intézményekről 1995. december 20.. szerda Szeretnék széppé tenni az ünnepet December elején a Fővárosi Kézműipari Rt. részéről Lengyel Lajos vendégszereplésre hívta meg Csepregi Évát a kaskantyúi intézetbe. Mint a képen is látható, a lakóknak felejthetetlen élményt nyújtott a művésznő szereplése.- Az alkoholizmus is beteg­ség - magyarázza Kertészné Veres Sarolta, a kaskantyúi Harmónia Szakosított Szociális Otthon, a megye egyetlen, al­koholistákat ápoló intézményé­nek vezetője. - Sok esetben az anya-gyermek kapcsolatra ve­zethető vissza az ok - folytatja. - Ha nincs meg a szeretetteljes légkör, az életre szólóan el­döntheti egy ember sorsát. Nem tud beilleszkedni a társada­lomba, sorozatos kudarcok érik. Otthonunkban hetven em­bert ápolunk, gyógyítunk, ki­lencven százalékuk férfi, az át­lagéletkor 44 év. Több mint nyolcvan százalékuk elvált, nincs biztos családi hátterük, magánéletük megromlott. Na­gyon kevés látogató jön ide, s bizony, ezeknek az embereknek nagyon-nagyon szomorúak az ünnepek. Ezért minden családi ünnepet igyekszünk széppé Az ünnepek a legnehezebbek - állítja dr. Mátrainé Szvorény Magdolna, a katymári Szakosí­tott Szociális Otthon igazgatója. Legfőképpen akkor, ha az inté­zetben élők látják, hogy egyik­másik lakótársuknak látogatója érkezik, vagy netán hazaviszik. Éppen ezért igyekeznek az ün­nepeket, különösen a karácsonyt családias hangulatúvá vará­zsolni, hogy a bentlakók ne érez­zék az otthon hiányát. Nem egyszerű feladat ez, hi­szen a katymári szociális ott­honban hetvenkét ember él a 18 évestől a 90 évesig, akik önálló életvitelre nem képesek. Az ápoltak nagyobbik hányada ve­tenni. Karácsonykor is névre szóló ajándékot adunk. Szo­morú az is, hogy mi mindent megteszünk azért, hogy meg­gyógyítsuk, rehabilitáljuk, s visszaadjuk a családnak ezeket a sérült embereket. Sokuknak viszont nincs hová menniük, nem fogadják vissza. Egyre több a bentmaradó, hiszen nem tehetjük őket az utcára, s éppen ezért kevesebb beteget tudunk felvenni. Pillanatnyilag is majdnem harmincán várnak a bejutásra. Kertészné Veres Sarolta el­mondta: intézetükben munkate­rápiás ápolás folyik. Növény- termesztéssel és állattenyész­téssel foglalkoznak a gondozot­tak. A Humán Kft.-vei való együttműködésnek köszönhető, hogy ipari jellegű tevékenysé­get is tudnak biztosítani. A sze­retetteljes légkör, a munkalehe­tőség, a tény, hogy pénzt keres­leszületett gyengeelméjű, s bi­zony sokan halmozottan fogya­tékosak: süketnémák, vakok, mozgásukban korlátozottak. S ami igen elgondolkodtató: a het­venkét ápoltból csupán tizen­hétnek van családi kapcsolata. A katymári intézet - hason­lóan a többihez - igyekszik em­berhez méltó körülményeket te­remteni a bentlakók számára. Mint egy nagy családban, be­vonják őket az otthon körüli munkákba. Nagy gazdaságuk van, állatokat tartanak, vetemé­nyeskertet, gyümölcsöst gon­doznak. Mátrainé arra is büszke, hogy jó kapcsolatot teremtettek több dániai intézettel. hetnek, segít a betegeknek átér-- tékelni az életüket. A kaskan­tyúi otthon egyébként, együtt­működve az Éötvös-egyetem- mel, kutatómunkát folytat: mi­lyen új terápiás tevékeny­ségeket lehet bevezetni a szen­vedélybetegek gyógyításában. Mint az igazgatónőtől megtud­tuk: a Harmónia otthon több ember ellátására is képes lenne. Eredetileg 110 személyesre tervezték, de a befejezésre nem volt elegendő pénz. Amennyi­ben megvalósulna a bővítés, ötven mozgássérültet tudnának fogadni, s az intézmény gyó­gyult lakói lennének az ápolók. A Harmónia Alapítványra szin­te csak az otthon lakói fizetnek be, s a pénzt eszközökre, sport­pálya építésére, házi stúdió lét­rehozására fordítják. Az intéz­mény fejlesztéséhez legalább ötvenmillió forintra lenne szük­ség. Adományokat gyűjtenek A kiskunhalasi pszichiátriai be­tegek otthonában adományokat gyűjtenek, hogy megőrizzék az ellátás eddigi színvonalát. Az intézmény vezetője, Vanyis- káné Földi Cecília elmondta: nagyon jó a kapcsolatuk a hol­land-magyar szeretetszolgálat­tal. A kötöttáru-gyárból ruha­neműt szereznek, pályázatokat készítenek és nyernek. Állan­dóan támogatások után járnak. Lassan, persze, az intézmény dolgozói is támogatásra szorul­nak. Kevés a fizetésük, holott a lelkűket kiteszik. A halasi inté­zetben nincs üres állás. Maguk képezték ki az ápolókat, s mint Vanyiskáné állítja, nagyszerű emberekkel dolgozik együtt. Azt, hogy mintaintézetté tudtak válni, munkatársainak köszön­heti. A munka pedig nehéz. A ha­lasi otthonban kétszázhúsz olyan ember él, aki önmagát el­látni képtelen. Naponta tiszta ruhát kell adni rájuk, fürdetni, etetni, foglalkozni velük, éjjel­nappal vigyázni rájuk. Amikor az intézmény indult, minden segítséget megkaptak. Most az életben maradásért küzdenek - véli Vanyiskáné. Pedig a kiskunhalasi intéz­mény szakmai eredményekkel j dicsekedhet, országosan elis­mert. A betegeket ellátó külső és belső környezet szakmai szempontból teljesen megfelelt. Eddig. Természetes, hogy az otthon vezetője, s az ott dolgo­zók is azt szeretnék: megma­radna mindaz, amit áldozatos munkájukkal felépítettek. Ahová kevés látogató megy Karácsonyi készülődés Katymáron. A bácsborsódi igazgató nem csügged Egyre több a fekvőbeteg az in­tézetükben - tájékoztat Petrich István, a bácsborsódi Őszi Nap­fény Időskorúak Szociális Ott­honának igazgatója. A lakók többsége önmagát ellátni képte­len, középkorú vagy idős em­ber. A fekvők ápolása sokkal munkaigényesebb: etetni, für­detni, tisztába kell tenni a ma­gatehetetlen embereket. A gond az, hogy kevesebb pénzből és kevesebb dolgozó­val kell ugyanazokat a felada­tokat ellátni. Néhány jó ápoló önszántából ment el, sokan ge­rincproblémákra panaszkodva kértek könnyebb munkát. A bácsborsódi otthon a bács­almási és a nagybaracskai rész­legével kétszázhetvenhat em­bert ápol. Ez a legrégibb intéz­mény, 1947-ben alakult, s azóta folyamatosan bővítik, fejlesz­tik. A bácsalmási korszerű ott­honnak negyvenhat, a nagyba­racskainak húsz lakója van. A munkára képtelen alkoholbete­geket is befogadja a bácsbor­sódi otthon. Petrich István a gondozottaikért mindent meg­tesz. Mert hiába a bővítés, mégsem elég a hely. Az utóbbi években - főként a fekvőbete­gek számának növekedése mi­att - folyamatosan pótágyakat kell berakniuk. így is mintegy nyolcvanan várnak a bejutásra. A költségvetésük megnyirbá­lása miatt az épületre nem tud­nak pénzt fordítani. A három- emeletes házból hiányzik a lift, á fekvőbetegek ápolása a mos­tani körülmények közt nehéz. Mindemellett az igazgató nem csügged. Úgy tűnik, ha az intézetéről van szó, fáradhatat­lan: támogatókat keres, adomá­nyokat gyűjt. A környező ön- kormányzatoktól például szá­mítógépeket kaptak. Nyomtatót is adományoztak már. Alapít­ványuk számláján több millió forint gyűlt össze. A német kapcsolat is kamatozik: kül­földi partnereik kocsit ajándé­koztak a mozgássérülteknek. Teljes értékű embernek érzem magam! Horváth Károly és felesége a bácsborsódi otthon lakói. Nemrégiben sokan kaptak a szájjal és lábbal festők alkotásai­ból készült képeslapokat. Köztük található Horváth Károly képe is. A miskei Horváth Károly évti­zedeken át egy faluszéli ház kis szegletében élt. Amikor először találkoztam vele, akkor már ár­vagyerek, azaz meglett férfi volt. Harminchat évesen érthe­tően társra vágyott. Olyan meg­értő szívre, akinek a külcsínnél többet jelent a belbecs.- Nem igaz, hogy nincs ek­kora világban, aki... Jó, így rám nézve, de belül... Mit ér az alma is, ha csak kívül piros, belül meg rothadt...? - mondta szinte ön­magát nyugtatva. Akkor azt ta­nácsoltam neki, nézzen szét a bácsborsódi otthonban. Ebben az intézményben már meggyő­ződhettem arról, hogy az itt élők valóban otthonra lelnek. A mozgássérült fiatalember­től néhány hét elteltével levelet kaptam. Lábujjai gépelt, szépen fogalmazott sorokat: Itt élek Bácsborsódon és nagyon jól ér­zem magam. Mindenki nagyon rendes, közvetlenek velem, itt végre teljes értékű embernek ér­zem magam! Nemsokára újabb borítékot hozott a postás, s benne egy meghívást az Őszi Napfény ott­honba. Horváth Károly esküvő­jére invitált. Könnyes szemű, szorgoskodó öregek fogadtak. A lakók határtalan lelkesedését Petrich István igazgató is meg­próbálta megfogalmazni. A lá­tottak minden míves szónál töb­bet jelentettek. Viruló rózsák vezettek a vőle­gény és a menyasszony szobá­jába.- A habfehér menyasszonyi fátyol rákerült Horváth Ilona frissen készített ünnepi frizurá­jára. A gondozók még igazítot­tak a ruha alján, hogy azt be ne kapja a rokkantkocsi kereke. A vőlegény is útra készen volt. A zenekar rázendített. A vendégek sora, az alkalmi oltár és a házas­ságkötő terem levegőjében érezni lehetett a meghatottságot. A néma csönd után következtek a valóban nagy szavak: Szere­tem. El nem hagyom. ígérem. A menyasszony tanúja segí­tett a betűk formálásában. A nagy könyvben már ott volt Horváth Károlyné neye. Ez­után Károly földet soha nem ért cipőjét kifűzték. A hófehér zoknit a fotelra tették, a töltő­toll a lábujjak közé került. így még nem írtak alá anyaköny­vet. Szívet szorongató-melen- gető, soha ki nem törölhető pillanatok voltak ezek. Ez a holtodiglan-holtomiglan más, mint a többi. Közös szobájuk otthon az, otthonban. p. s. A kép a bácsalmási szociális otthon konyhájában készült. Ezek az asszonyok nagyban hozzájárulnak ahhoz, hogy az idősek jól érezzék magukat. Megrendültén gyászoljuk a garai tűz gyermekáldozatát. Békés karácsonyi ünnepeket kívánunk a szociális otthonok lakóinak és dolgozóinak!

Next

/
Thumbnails
Contents