Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-02 / 283. szám
Amerikában máris óriási siker a Hetedik testvér című magyar rajzfilm. Mintegy félmillió példányt adtak el a film videováltozatából. A hazai bemutató csak tavasszal várható. Kórházban a kebelcsoda Nehéz idők járnak Anne Nicole-ra. feb-fotó Kórházba szállították Anne Nicole Smith-t. A 27 éves „kebelcsoda” gyógyszerre alkoholt ivott. A fejfájás elleni tabletták és az ital együttes hatására keringési problémák léptek fel nála, ezért a Los Ange- les-i St. Joseph’s Medical Centerben kezelik. A pletykalapok szerint a 27 éves modell-szí- nésznő öngyilkossági szándékkal vette be a tablettákat. Kik a leggazdagabb csillagok? Barbra sem búsulhat. siy már megszedte magát. befektetett tőkéjüknek köszönhetik előkelő helyüket a milliomos művészek között. Slyt Tom Hanks követi 52 millió dolláros jövedelemmel. Ez megint nem csoda, hiszen Hanks az utóbbi években egymásra halmozta sikereit. A Philadelphia, a Forrest Gump, nemcsak Oscar-díjakat, de az Apollo-13-mal együtt milliókat is hozott a népszerű sztár konyhájára. Az 52 milliós jövedelem azt is jelenti, hogy Hanks vagyona kéthetente gyarapodik egy újabb milliócskával. Ráadásul Tom esélyei jók a következő évre is, amikor a Forrest and Co. című filmben ismét a népszerű ügyefogyott Gump szerepét alakítja. Harrison Ford 46 milliót könyvelhetett el az elmúlt két év során. Ez sem kis teljesítmény, bár Harrison Ford az utóbbi években nem szerepelt látványos bevételt hozó filmben. Talán majd jövőre, hiszen már készül az Indiana Jones-filmek következő darabja, melyben a rettenthetetlen régészprofesszor ismét apjával (Sean Connery- vel) együtt keresi az elsüllyedt világok kincseit. A rendező természetesen ismét Steven Spielberg lesz, aki így tovább növeli majd előnyét a megamilliomos filmesek listáján. Azt mindenki tudja, hogy a hollywoodi sztárok nem szűkölködnek a földi javakban. A befutott csillagok ugyanis csillagászati összegeket kapnak egy-egy filmért, ráadásul évről évre többet. A hírekből néha hallható gázsik gyakran már a filmváros moguljait is elképesztik, hiszen túl vannak minden racionális határon. Egyedül a sztárok nem tiltakoznak a rohamosan növekvő bevételek ellen. Ez tökéletesen érthető. A közönség viszont szívesen követi nyomon, hogy kedvencei közül ki mennyit markol a busás bevételekből. A bennfentesek évről évre összeállítják hát a listát: ki kereste halálra magát az adott évben Hollywoodban. A legfrissebb kimutatásokból íme néhány tény: az utóbbi két év legjobban kereső filmsztárja Barbra Streisand és Sylvester Stallone volt 63, illetve 58 millió dollárral. De őket még együttesen is „zsebre teszi” Steven Spielberg, aki 1994-95-ben összesen 285 millió dollárra tett szert. Ez utóbbi érthető, hiszen Spielberg olyan megasikereket könyvelhetett el, mint a Jurasic Park, s az inkább művészileg sikeres Schindler listája. Streisand és Stallone viszont utóbbi filmjeikkel elég nagyokat buktak, így inkább idejében, és jól Spielberg betegre keresi magát. Tóm: hetente egymillió. Királyi esküvő? Egyre nyilvánosabb és zajosabb pengeváltásai közepette szép csöndben egy új románc is kivi- rágzani látszik a Buckingham- palota falai között: hahinni lehet a londoni szóbeszédnek, karácsonyra hercegi eljegyzés, tavaszra pedig frigy várható. Sophie Rhys-Jones, a 30 esztendős reklámmenedzser mondhatja el magáról, hogy szinte szó szerint megtörtént vele a mesekönyv, vagyis eljött érte a legkisebb királyfi, és megkérte a kezét. A legkisebb királyfi ezúttal azonban korántsem mesehős, hanem II. Erzsébet angol királynő nagyon is valóságos legfiatalabb gyermeke, a 31 esztendős Edu- árd herceg, aki házassági ajánlattal kápráztatta el Sophie-t. A kapcsolat nem újkeletű, a rövid hajú, halk szavú, csinos hölgy jó ideje látható a fiatal herceg társaságában, sőt, nem egy alkalommal megjelent a királyi család hivatalos programjain is. Most úgy hírlik: esküvő lesz, s Eduárd ehhez, ahogy illik, már ki is kérte a felséges mama hozzájárulását. A legbeszédesebb jelét annak, hogy valami készül, mégis Sophie, a reménybeli hercegnő szolgáltatta azzal, hogy bejelentette távozási szándékát munkahelyéről, s bennfentesek azt is tudni vélik, hogy máris esküvői ruhák között válogat. FEB-FOTÓ Harrison Ford A cukor- és szívbetegeket szigorú diétára fogják. A legújabb tudományos felismerések szerint azonban nem kell mindig lemondaniuk a cukorról és a zsírról. A mai gyógyszerek ugyanis már olyan hatásosak, hogy a kisebb bűnöket kiegyenlítik. A táplálkozási terveket manapság sokkal rugalmasabban igazítják az egyes betegek szokásaihoz és szükségleteihez. Mert ha a diéta nagyon ellenkezik a betegek szokásaival, úgysem tartják be hosszú ideig, véli Jean- Claude Melkior, a párizsi Bichar kórház táplálkozási szakértője. Magas vérnyomás esetén és szívbetegségeknél nem kell a sóról és a zsírról teljesen lemondani. A szigorú diéta (olykor) fölösleges