Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)

1995-12-02 / 283. szám

1995. december 2., szombat Hazai Tükör 5. oldal MSZP: márciusban tisztújítás Szocialista igen Magyar Bálint jelölésére A Legfelsőbb Bíróság felfüggesztette a sortűzügyek elbírálását Jövő március 29-31-ére hívják össze a szocialisták tisztújító kongresszusát - javasolta teg­nap az MSZP országos elnök­sége. A tavaszi tanácskozás feladata lesz, hogy értékelje a párttestületek tevékenységét, döntsön az alapszabály-módo­sításról, s megválassza az új testületeket és tisztségviselőket. A kongresszust előkészítő bi­zottság összetételéről - a korábbi hírekkel ellentétben - konkrét döntés nem született. Csupán az az indítvány fogalmazódott meg, hogy abban kapjon helyet a párt ügyvezető alelnöke és az orszá­gos választmány egy tagja is. A tegnapi ülésen foglalkoztak az SZDSZ javaslatával, hogy Magyar Bálint töltse be a műve­lődési miniszteri posztot. A tes­tület a koalíciós partnei -párt jelö­lését tudomásul vette. Pénteken Veszprémben autó­tolvaj bűnszövetkezet ügyében kezdődött meg az ítélethirde­tés. Ez több napot vesz majd igénybe, hiszen Káhler Frigyes bíró tanácsa előtt 89 vádlott állt. A szervezetten elkövetett lo­pássorozat fő helyszíne a Bala- ton-part és Budapest volt; a nyomozati szálak 1991-ig ve­zetnek vissza. A bűnszövetke­zetben számos szakma képvi­seltette magát, voltak autósze­relők, vizsgabiztosok, kereske­dők, kulcs- és pecsétkészítők. Korszerű technikával, nagy­részt lézerrel tüntették el az al­vázszámokat, kiváló minőségű hamis vámpapírokat és egyéb Látni akarta gyermekét Három darab huszonkét kilo­grammos propán-bután gázpa­lackkal akarta felrobbantani házát az a férfi, akit pénteken vett őrizetbe a rendőrség a He­ves megyei Egerbaktán. Mint azt Kakuk György, a Heves Megyei Rendőr-főkapi­tányság sajtószóvivője el­mondta: M. Ferenc azzal hívta fel a Heves Megyei Főügyész­séget, hogy felrobbantja a há­zát, ha a hatóságok nem intéz­kednek gyermeke láthatása fe­lől. Volt felesége ugyanis, ta­valy kimondott válásuk után, Szlovákiába költözött, magával vitte gyermeküket és azóta nem biztosítja számára a bíróság ál­tal kimondott láthatást. Kö­zölte: már beszerezte az időzítő szerkezet elkészítéséhez szük­A személyi jövedelemadóról kialakult vita kapcsán állásfog­lalás született, mely szerint a szocialista frakció a parlamenti tárgyalás és szavazás során tartsa tiszteletben az Érdek­egyeztető Tanács ülésén létre­jött megállapodást. Az elnök­ség szerint nyilvánvaló, hogy ha a legmagasabb adókulcsot csökkentik, akkor a hiányzó összeget az alacsonyabb jöve­delmű rétegektől kell beszedni, s ez összeegyeztethetetlen az igazságos közteherviseléssel. A kisebb kormányzópárt tegnapi sajtótájékoztatóján Ba­uer Tamás az SZDSZ szombati küldöttgyűlésének programját ismertette. Az évenként esedé­kes tanácskozásnak nincs konk­rét politikai aktualitása, de - mint mondta - feltételezhetően nem az elégedettség közgyű­lése lesz. dokumentumokat állítottak elő. Az ellopott kocsik között a slá­ger az Audi és a Volkswagen volt, de időnként a Lada is megfelelt. Összesen legalább 200 autó eltulajdonítása van a vádlottak bűnlajstromán. A járművek egy része megkerült, ezeket lefoglalta, s ma is őrzi a rendőrség. Káhler Frigyes ta­nácsvezető bíró megítélése sze­rint „a kis- és közepes halak akadtak horogra, az agytröszt nem került a bíróság elé”. Erre utal, hogy nem tudni, kiknek a zsebébe került az autólopásból eredő haszon nagyobb része. A 89 vádlott közül legmagasabb büntetési tétel ötévi szabadság- vesztés. séges eszközöket is. Az ügyészség értesítette a rendőr­séget, akik egy esetleges na­gyobb detonáció elkerülése ér­dekében elzáratták a faluba futó földgázvezetékeket is. A rend­őrök figyelték a férfi mozgását, majd amikor kilépett a házából, elfogták. Ezt követően megál­lapították: M. Ferenc már a robbanószerkezet összeállítá­sán dolgozott. Az üggyel kapcsolatos vizs­gálatot, közveszély-okozás kí­sérletének alapos gyanúja mi­att, az Egri Rendőrkapitányság vizsgálati osztálya folytatja. M. Ferencet, mivel nem haj­landó lemondani tervéről, őri­zetbe vették, egyidejűleg intéz­kedtek elmeszakértői vizsgála­táról is. A Legfelsőbb Bíróságon no­vember utolsó napján felfüg­gesztette annak az öt sortűz- ügynek az elbírálását, amelyek fellebbezések folytán kerültek a másodfokú büntetőtanácsok elé. Mint emlékezetes, a Fővá­rosi Bíróság katonai és polgári büntetőtanácsai eddig a salgó­tarjáni, a mosonmagyaróvári, a tiszakécskei, a kecskeméti és a berzencei sortűzperekben hir­dettek határozatot, első fokon. Az eljárás minden esetben az úgynevezett igazságtételi tör­vény szerint büntetendő, embe­riség elleni bűncselekmény mi­att indult. Az elsőfokú bíróság a salgótarjáni ügyben megállapí­totta több vádlott bűnösségét és büntetéseket szabott ki rájuk, egy másik ügyben viszont fel­mentő ítéletet hozott, a többi­ben pedig az eljárásokat meg­szüntető végzéseket hirdetett ki. Az utóbbiak ellen a katonai ügyész az elsőfokú határozat hatályon kívül helyezéséért és a tárgyalás lefolytatásáért, az el­ítélt vádlottak pedig felmenté­sért nyújtottak be fellebbezést a Legfelsőbb Bírósághoz. A Legfelsőbb Bíróság elnöke és a legfőbb ügyész november elején együttes indítványt nyúj­tott be az Alkotmánybíróság­hoz. Arra kérték a testületet, hogy vizsgálja meg az 1956. októberi forradalom és szabad­ságharc során elkövetett egyes bűncselekményekkel kapcsola­tos eljárásról szóló törvény nemzetközi szerződésbe ütkö­zését, állapítsa meg, hogy a törvény nemzetközi szerző­désbe ütközik, és azt semmi­sítse meg. Dr. Julis Mihály, a Legfel­sőbb Bíróság büntető kollégi­umának elnöke elmondta: az a körülmény, hogy az Alkot­mánybíróság megállapíthatja a sortűzperekben alkalmazott törvény nemzetközi szerző­désbe ütközését, olyan előzetes kérdés, amely a büntetőeljárás­ról szóló törvény szerint meg­alapozza az igazságtételi tör­vény alapján folyamatban lévő eljárások felfüggesztését. Költségvetés. Az ellenzék va­lószínűleg nem járul hozzá ah­hoz, hogy a jövő évi költségve­tés parlamenti elfogadása a házszabály egyes rendelkezé­seinek hatályon kívül helyezé­sével történjék meg - közölte tegnap G. Nagyné Maczó Ág­nes, a Ház alelnöke. Ha eltér­nek a házszabálytól, legkoráb­ban december 21-én, ha nem, akkor csak december 28-án születik meg a jövő évi költ­ségvetés. Kaposvár a központ. Meg­született az illetékes amerikai parancsnokság döntése: Ka­posvárott és a közelében levő taszári légitámaszponton alakít­ják ki a békefenntartásban részt vevő amerikai kontingens szá­razföldi ellátású központját. Vallási tévémagazin. De­cember 3-tól vasárnap regge­lenként új, egyórás, vallási magazinműsorral jelentkezik a Duna Televízió. Áz adás ke­retében ifjúsági műsort, egy­házi zenetörténeti összeállítást és ötperces meditációt sugá­roznak. Elterelés. Átmenetileg meg­változott a határforgalom Ré- dicsnél, mert szlovén oldalon hosszú kamionsor torlódott össze. A személyforgalmat ezért - az autóbuszok kivételé­vel - a tomyiszentmiklósi köz­úti átkelőhelyre, a nemzetközi személyforgalmat és az autóbu­szokat pedig a bajánsenyei közúti átkelőhelyre irányítják. Az elterelés a torlódás megszű­néséig tart. Pomogáts az új elnök. Az írószövetség választmánya pén­teki ülésén Pomogáts Béla iro­dalomtörténészt választotta a szövetség elnökévé. Kilenc ta­gúvá bővítették az elnökséget, amelynek tagjai: Fodor András, Kiss Gy. Csaba, Kovács István, Lakatos István, Lázár Ervin, Mezey Katalin, Szilágyi István, Tornai József és Pomogáts Béla. Rádiómúzeum. Diósdon pén­teken megnyílt az első állandó Rádió és Televízió Múzeum. Avatásán részt vett Lotz Károly miniszter is. Az új múzeum fél­ezer tárgya között megtalálha­tók a legrégebbi rádió- és tv- készülékek csakúgy, mint a la­kihegyi adótorony tetejéről való, villámoktól átlyuggatott rézgömb. Privatizáció. Tegnap az Ál­lami Privatizációs és Vagyonke­zelő Rt.-nél megkezdték a villa- mosenergia-ipari társaságok pri­vatizációjára érkezett ajánlatok bontását. Az együttesen 247 mil­liárd forint névértékű részvény- csomagra 25 szakmai befektető adott be pályázatot, egyebek közt Németországból, Franciaország­ból és Angliából. 106. születésnapját ünnepelte. Greskovics Gyulánét családja körében, lakásán köszön­tötte fel tegnap Zugló polgármestere. Éva mama nem szed gyógyszert, jó egészségnek ör­vend, csak a lába gyenge egy kicsit. fotó: feb/hajdu András A-tól is, B-től is egy éven át véd Magyar vakcina influenza ellen A tél hívatlan vendége, az influenzajárvány szerencsére inég nem érkezett meg, s a szakemberek remélik, hogy idei láto­gatása el is marad. A védőoltások beszerzését azonban már megkezdték, s mint dr. Jankovics Istvántól, az Országos Közegészségügyi Intézet főorvosától megtudtuk: a gyógy­szertárakban elegendő készlet áll rendelkezésre. Az oltóanyag-választékban hazai termék is szerepel: gyógyszeriparunk - a megle­hetősen nagy kereslet miatt - az idén 800 ezer adag inf­luenza elleni vakcinát állított elő. Ez a hasonló külföldi ké­szítmények árának felébe ke­rül. Az Egészségügyi Világ- szervezet ajánlása alapján az idén A és B influenzavírus él­leni védőoltások készültek ­mondja Jankovics dr. - Ilyen a Franciaországból és Hollan­diából behozott vakcina, s ezt egészíti ki a hazai oltóanyag. A magyar termék egyik faj­tája az A, a másik a B vírus el­len nyújt védelmet. A beteg­ségtől egy évig védő adagért 300 forintot fizet a beteg, 200- at a társadalombiztosítás térít. A tapasztalatok szerint ná­lunk a lakosság bizonyos cso­portjai - például a katonai szolgálatot teljesítők vagy az egészségügyi dolgozók - kö­rében az Á vírus nem okoz nagyobb számú fertőzést. Ugyanakkor az idősebbeknek és a krónikus betegségben szenvedőknek jobbára az A és a B vírus elleni együttes véde­lemre van szükségük. Ennek megfelelően célszerű tehát al­kalmazni az oltásokat. Ezekben a napokban mint­egy 400 ezren kapják meg térí­tés nélkül az oltást: egészség- ügyiek, krónikus betegek, 3-14 év közötti gyerekek és 60 éven felüliek. Ha mások is igénylik a vakcinát, kérhetik háziorvosuktól. Cs. Benkő Judit A sláger az Audi és a Volkswagen volt Autótolvajokat ítéltek el Falurobbantó Egerbaktán Fiatalítás Végre bepillanthatunk az óriásbolygó légkörfüggönye mögé Az első földi látogató a Jupiteren A jövő hét közepén először hatol be ember alkotta szerkezet a titokzatos óriásbolygó, a Jupiter légterébe. Ha valamilyen váratlan körülmény át nem húzza a számításokat, a Galileo nevű űrszonda december 7-én, 750 millió kilométeres út után óránként 17 ezer kilométeres sebességre lassítva érkezik meg a bolygó térségébe. Az űrkutatás nagy eseményéről Illés Erzsébet kandidátustól, az MTA Csillagászati Kutatóinté­zetének munkatársától kaptunk tájékoztatást. A szondát az amerikaiak hat évvel ezelőtt indították útjára. Azóta robog 170 ezer kilomé­teres tempóban, s most már minden remény megvan arra, hogy a több mint fél évtizedes űrút sikerrel zárul. Példátlanul nagy vállalkozásról van szó, hiszen a Galileo segítségével először tekinthet be az ember egy távoli óriásbolygó légkör­függönye mögé. . A szonda egybekapcsolt két egységét távirányítással már a nyáron kettéválasztották, és jövő csütörtökön vezénylik őket közvetlen céljukhoz. A ki­sebb egység, az űrkapszula ej­tőernyőkkel fékezve ereszkedik le a Jupiter felszínére. Rádió­hullámok segítségével ad majd hírt a bolygó légkörének össze­tételéről, sűrűségéről, a hőmér­sékletről és a légnyomásról. Minderről eddig nem voltak ismeretei a tudománynak. A nagyobb szonda Jupiter körüli pályára áll és két évig ott is ma­rad. Keringése közben veszi, tárolja és továbbítja a Földre az űrkapszuláról érkező jeleket, fényképezi a bolygó felhőzetét, s felvételeket készít a Jupiter holdjainak felszínéről. Adódnak persze gondok is a Galileóval: nemrég elromlott nagy antennája és fedélzeti képmagnója. A szakemberek most távirányítással próbálják a hibákat kijavítani. Á nagy kí­sérlet eredményessége azonban nincs veszélyben, ha a „táv­szerviz” sikertelen lenne is, a szonda fedélzeti számítógépe tárolja, kis antennája pedig to­vábbítja majd a legfontosabb adatokat. Deregán Gábor Pénteken tizenegy honvédtá­bornok nyugállományba helye­zését, valamint a honvédség át­szervezésével összefüggésben vezetők áthelyezését, illetve ki­nevezését jelentették be a hon­védség parancsnoki értekezle­tén. Keleti György honvédelmi miniszter elmondta: ez az első fontos állomása a haderő szer­vezeti átalakításának, amely egyúttal fiatalítást is jelent. A most kinevezett harmincnégy új vezető közül huszonegyen ugyanis 50 éven aluliak. Az új kinevezettek között van Végh Ferenc vezérőrnagy, aki de­cember 1-jétől a vezérkari fő­nök első helyettese lesz. A tá­bornok előzőleg két évet tanult NATO vezérkari intézmény­ben, és honvédségi körökben őt valószínűsítik a leendő első számú katonai vezetőnek. a Tudomány és Technika Házában A MTESZ Bács-Kiskun Megyei Szervezete tisztelettel meghívja a tagegyesületek tagjait, partnereit és baráti körüket a 1995. december 31-én, 20 órakor kezdődő SZILVESZTERI BÁLRA. Asztalfoglalás, jegyigénylés 1995. december 4-étől a MTESZ-titkárságon: I. em. 108. szoba Tel.: 76/487-611 Fax: 76/481-184 A jegy $ra: 2.400 Ft, amely tartalmazza a vacsora, virsli és aperitif felszolgálását. Zene: HIGH LIFE (84540)

Next

/
Thumbnails
Contents