Petőfi Népe, 1995. december (50. évfolyam, 282-305. szám)
1995-12-13 / 292. szám
1995. december 13., szerda Megyei Körkép 3. oldal Nem a beteget, a doktort figyelik Táppénzellenörzö főorvosok Tizenöt táppénzellenőrző főorvossal kötött szerződést az elmúlt napokban a megyei egészségbiztosítási pénztár. A „civilben” kórházakban dolgozó főorvosok feladata az, hogy ellenőrizzék a háziorvosok táp- pénzrevételi gyakorlatát. A főorvosok sorra járva a rendelőket, azt vizsgálják: hogyan látta el az orvos a betegeket, megfelelő gyógyszeres kezelést alkalmazott-e? Illetve azt, hogy indokolt volt-e a beteg táppénzre vétele? Az ellenőrző főorvosok szakmai indokok alapján kezdeményezhetik a betegek kórházi kezelését, szakértői vizsgálatát is. Ellenben, ha úgy tapasztalják, hogy az orvosok - többszöri figyelmeztetés után is - indokolatlanul élnek táppénzre vételi jogukkal, úgy ezt a jogosítványt elvehetik tőlük. Abrahám Eszter Út épül Bugacpusztaháza és Móricgát között A megyei közgyűlés még tavaly 4 millió forintos határig kötelezettséget vállalt a Bugac- pusztaháza-Móricgát összekötő út megépítésének támogatására. Sisák Tibomé móricgáti polgármester asszony arról értesítette a megyei önkormányzatot, hogy pályázaton 24 milliót kapnak az útra központi pénzből. A településeknek ehhez 18,5 milliót kell hozzátenni. A megyei közgyűlés legutóbbi ülésén megerősítette tavalyi határozatát és a jövő évi költségvetése terhére 4 millió forint vissza nem térítendő támogatást ad az útépítéshez. Mire jut pénz Tompán? Tompa képviselő-testülete elfogadta a község három évre szóló gazdasági programját. Lengyelné László Veronika polgármester elmondta, hogy rendkívül nehéz ilyen helyzetben tervezni, amikor semmiféle információ nincs a pénzügyi lehetőségekről. Mégis szükség van a hosz- szabb távú tervekre, hogy az esetlegesen felszabaduló pénzeket a legszükségesebb fejlesztésekre használhassák. Az önkormányzat nehezedő helyzetét bizonyítja, hogy 1990- ben még a kiadások 34 százalékát költötték beruházásokra, 1994-ben viszont fejlesztésre már csak 5,1 százalék jutott. A hároméves tervben legfontosabb helyen a gázprogram szerepel, minden más fejlesztés csak annak megvalósulása után következhet. Az óvoda és az iskola felszerelésének bővítése, az épületek részbeni felújítása is fontos, a közeljövőben megoldandó feladat. A Napsugár gondozási központ bővítését céltámogatással szeretné megvalósítani az ön- kormányzat 1998-ban. Az ivóvíz- és a szennyvízkezelés területén is vannak komoly pénzeket igénylő feladatok, és szükség lenne egy zárt szemétszállító autóra is. Az úthálózat karbantartása, a szilárd burkolatú utak építésének folytatása is az elkövetkezendő három év feladatai között szerepel. Pásztor Erzsébet Emelkedik a szemétdíj Baján Baján a képviselő-testület december 7-ei ülésén döntött a város köztisztaságáról szóló rendelet módosításáról. Talán nem meglepő, hogy elsőként a díjfizetésre vonatkozó passzusokat dolgozták át. A kötelező szemétszállítás egy ingatlanra jutó legmagasabb díja 61 forint hetente. Ezért a 110 literes gyűjtőedényt - ez indokolt esetben 50 literesre változhat - hetente kétszer ürítik. A számlát továbbra is negyedévenként kell fizetni. Mentes a díjfizetés alól ugyanis az, aki maximum 30 napig használja az ingatlant, és ezt egy hónappal korábban bejelenti a szolgáltatónak. Az üdülő- és csónakgarázs-tulajdonosok október 1-jétől március 31-ig nem fizetnek. - géczy lifeTelj nfívfffítfífífnhiflfm ívu yuóuuLUiijuiyunii ____________i_____________1 Mit csinál a méhész télen? Ilyenkor a tartós hideg beálltával sokan úgy gondolják, hogy semmi dolguk a méhészeknek. Az igaz, hogy a méhesben már nincs semmi ténykednivaló, de a méhészekre ilyenkor várnak a műhelymunkák. Ez a kaptárjavítások időszaka. Nem árt rendszeresen ellenőrizni, hogy a kaptárak rendesen takarva vannak-e kívülről és felülről az eső és a hó ellen. A külső takarások rögzítettségét is meg kell nézni, nehogy a szél felszakítsa. Az atkák elleni védelmet - melyet legtöbb helyen füstöléssel vagy fluvalinátos kezeléssel oldanak meg - már novemberben el kellett végezni. Ellenőrizni kell azt is, hogy a szűkítők a helyükön legyenek. Nem árt egérmérget is kihelyezni a kaptárak elé, nehogy kárt tegyenek a kaptá- rakban a rágcsálók. De azt is meg kell nézni, hogy van-e elegendő élelem a méheknek. Figyelni kell az éhező madarakra is, hiszen a cinkék is előszeretettel keresnek a kaptároknál táplálékforrást. Sok méhész úgy gondoskodik az éhező madarakról, hogy madáretetőket helyez ki. Egy apró trükkel be is lehet csapni a madarakat. A röpdeszka és a kaptár oldalához tükördarabokat kell tenni, melyekben meglátva magukat a madarak megijednek és elrepülnek. A már említett javításokon túl jut idő a jövő évi tervezésre is. Méhészek mondják, hogy most irreálisan magas áron akarják egyesek értékesíteni az idei mézet. Pedig idén legtöbb helyen igen gyenge minőségű volt a méz, ezért minél előbb érdemes túladni rajta. így lehet esély arra, hogy jövőre elfogadható áron lehessen értékesíteni a mézet. A Rajkó-klubban is járt a Mikulás. A kecskeméti Gizella téri kultúrházban a cigány kisebbségi önkormányzat rendezett verses, mesés Mikulás-ünnepséget szombaton délután. A klub december 16-án betlehemezésre várja a gyerekeket. fotó: Walter Péter A rezsiköltség visszajár az önkormányzatnak Nem kapnak fizetést a sztrájkra Kiskunhalas: A pedagógusok döntő többsége csatlakozott a pénteki sztrájkhoz Kiskunhalason. Tanítás egyedül az Általános Művelődési Központ iskolájában lesz, ahol a kérdőívet aláíró pedagógusoknak mindössze egyharmada támogatta a munkabeszüntetést. A tanárok sztrájkbizottsága egy közleményben tudatta Kiskunhalas polgáraival, hogy a sztrájk nem a városi önkormányzat ellen irányul, s a szülők megértő támogatását kérte. A képviselő- testület tudomásul vette, hogy Halason ezen a napon az iskolákban csak gyermekmegőrzés lesz, ugyanakkor úgy döntött, hogy erre a napra a szztrájkolók bérét nem biztosítja. Bácsalmás: A hétfő délutáni egyeztető tárgyaláson megállapodott az önkormányzat és a pedagógus-szakszervezet a Vízdíjemelésről határoztak legutóbbi ülésükön a soltvadkerti képviselők. A Kőrösvíz Kft. szolgáltatási körzetéhez tartozó szinte valamennyi településen - így Soltvadkerten is - emelik a víz- és csatornadíjakat a kft. felügyelőbizottságának javaslatára. Vadkerten az eddigi negyvennégy forint hatvan filléres köbméterenkénti ivóvízár januártól negyvenhét forintra emelkedik. A csatornadíját a képviselők az ivóvíz árának hatvan százalékában határozták meg, így az huszonnyolc forint húsz fillér lesz köbméterenként. A bácsalmási iskolák pénteki programjáról - tájékoztatta lapunkat Ispánovityné Váradi Katalin. A megállapodás értelmében az iskolák zárva tartanak. A sztrájk ideje alatt a művelődési házban szerveznek gyermekfelügyeletet. A sztrájkban részt vevő pedagógusok a pénteki napra nem kapnak fizetést. A gyermekfelügyeletet vállaló pedagógusok - őket az intézményvezetők jelölik ki kedden - péntekre távolléti díjat kapnak. A sztrájkban részt nem vevő tanároknak természetesen jár a munkabér, de egyelőre minden pedagógus úgy nyilatkozott, hogy részt vesz a munkabeszüntetésben. A kollégiumi hazautazást csütörtökre szervezik. Minden oktatási intézmény köteles a sztrájk napjára eső fűtési és világítási díjat visszafizetni az önkormányzatnak. szippantott szennyvizet köbméterenként százötven forintért fogadják majd az ülepítőtelepen. A soltvadkerti képviselő-testület megtárgyalta a ’96-os költségvetési koncepciót és az idei költségvetés három- negyedévi helyzetét. A háromnegyedéves értékelés legfontosabb megállapítása az volt, hogy hitelfelvétel nélkül sikerült gazdálkodni. Ez azért is értékelendő, mert a csatornázási program közel kétszázmillió forintot, az éves költségvetésnek csaknem a felét emésztette fel. W. K. E. Rém: Rémen a pedagógus- társadalom úgy döntött, hogy nem csatlakozik a sztrájkhoz, bár szimpatizál vele. Elsősorban azért döntöttek így, mert a szülők ragaszkodtak a gyermekmegőrzéshez. Ha pedig úgyis be kell menni az intézménybe, akkor a tanórát is meg lehet tartani. Döntésükkel sem magukat, sem a falu lakosságát így nem hozták problémás helyzetbe. Sükösd: A nagyközségben valamennyi pedagógus egyetértett a pénteki sztrájkkal és kapcsolódtak hozzájuk az intézményekben dolgozó közalkalmazottak is. Egyedül a konyhán tartanak ügyeletet, ugyanis a szociális étkeztetést is ez az egység biztosítja, és nem szeretnék, ha a rászorultak a sztrájk miatt nem kapnák meg mindennapi élelmüket. Jótékonyságból 65 ezer forint A napokban jótékonysági bált szerveztek Dunatetétlenen az óvodai szülők és dolgozók. A rendezvényre sokan eljöttek, s a bál 65 ezer forintos eredménynyel zárt, amit karácsonyi játékvásárlásra fordítanak. Nyereményes Karácsonyi szőnyegvásár a Belvárosi Szónyegdiszkontbaní Minden vásárló sorsjegyet kap, mellyel szőnyeget nyerhet. Cím: Tiszakécske, Béke u. 124. Telefon: 76/442-987 (85987) Receptírási szerződések Több mint ezer Bács-Kiskun megyei magán-, illetve nyugdíjas orvossal kötött úgynevezett vényírási szerződést a megyei egészségbiztosítási pénztár. December elseje óta csak ők írhatnak fel tb.-támogatott gyógyszert. Külön szerződést kellett kötniük azoknak a köz- alkalmazott orvosoknak is, akik magánrendelést is folytatnak. Ha nincs az orvosnak szerződése, a betegektől a patikákban a gyógyszer teljes árát kérik el. Pulyka még nincs a bajai piacon Bár egyre közelebb van már a karácsony, a bajai piacon még nem kezdték meg az élő pulyka árusítását. Az ünnepi halászléhez pontyot kilónként 275 forintért lehet vásárolni. A télen szintén nagyon keresett savanyú káposzta kilója 100 forint az árusítóknál. Eladott ingatlan Kecskemét képviselő-testülete a színháztól elvonta a Bodzái utcai telephely azon részét, amit a teátrum nem használ, hanem évek óta bérbe ad. A városatyák arról is döntöttek: a 3498 négyzetméteres telket és az azon lévő épületet a jelenlegi bérlőnek, a Siker Kft.-nek 10 millió forintért eladják. Üzemorvosi engedélyek A múlt hétig 27 Bács-Kiskun megyei üzemorvosnak adtak ki engedélyt foglalkozás-egészségügyi szolgáltatás ellátására. A törvény szerint csak az tekinthető üzemorvosnak, aki korábban egészségügyi intézmény alkalmazásában, üzemorvosi teendőkkel volt megbízva. TOYOTA TOYOTA CARINA 50% befizetésével kamatmentes hitelre! Ajándékként: légzsák + ködlámpa. Készpénzfizetés esetén: 150 ezer forint értékben pluszszereltség! Használtgépkocsi- beszámítás! HIACE már 10% befizetésével kedvezményesen lízingelhető! M + F AUTÓ Kft. Kiskőrös, Izsáki út 13. Tel./fax: 78/312-982 (85720) Kórházi hulladékégető vállalkozásban? A kecskeméti megyei kórház egészségügyi veszélyeshulladék-égetőjének környezetvédelmi engedélye idén december 31-én lejár. Nincs pénz az új beruházásra, így a megye elfogadott jövő évi költségvetési koncepciója szerint vállalkozói tőke bevonásával gazdasági társaságot hoznak létre az égető korszerűsítésére és további működtetésére. A megye a gazdasági társaságban a telekkel, épülettel és az infrastruktúrával vesz majd részt, egyelőre még nem tudni, pontosan milyen tulajdoni arányban. Ugyanakkor egy másik szálon is fut az egyre égetőbb probléma megoldása. Más egészségügyi intézmények szándéknyilatkozatai alapján kistérségi veszélyeshulladékégető telepítésére a Központi Környezetvédelmi Alaphoz pályázatot nyújtott be a megye. Kétszázmilliót vitt el a csatornázás Vízdíjemelés Vadkerten Igazgatói pályázatok A megyei közgyűlés legutóbbi ülésén több igazgatói pályázat kiírásáról döntött. (A megyei könyvtár igazgatói pályázatáról már írtunk lapunkban.) A bajai óvoda, általános iskola, speciális szakiskola és diákotthon igazgatójának, Obert Béláné- nak ötéves vezetői megbízása 1996. július 31-én lejár. Az állásra a pályázati kiírás a Művelődési Közlönyben és a Petőfi Népében fog részletesen megjelenni. A hajósi Haynald Gyermekotthonban szintén 1996. július 31-én jár le Marosvári Lajos igazgató megbízása. Erre az állásra a pályázatot a Népjóléti Közlöny, valamint a Petőfi Népe fogja közölni. AUTÓjTi^ KECSKEMEt-katonATELEP 76/471-447 A Ford hivatalos főkereskedője és márkaszervize FORDOT VÁLASZTOTT?