Petőfi Népe, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-06 / 260. szám
1995. november 6., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Kitüntetett orvos-igazgató A Magyar Köztársasági Arany Érdemkereszt kitüntetésben részesítette Göncz Árpád köztársasági elnök dr. Kovács A. Gábort, a kecskeméti megyei kórház orvos-igazgatóját. Az intézményt december 31-éig irányító Kovács A. Gábor 1958 óta medikusként, 1963 óta szülésznőgyógyászként dolgozik a megyei kórházban. Néhány éven át államközi szerződéssel, a népjóléti tárca kiküldöttjeként Nigériában tevékenykedett, mint orvos-szakértő, hazatérte után főorvos volt a szülészeten. 1988- ban nevezték ki a megyei kórház orvos-igazgatójává, posztjáról a közelmúltban köszönt le. A kitüntetést a népjóléti minisztertől vette át a múlt héten orvos-igazgatóként végzett eredményes munkája elismeréseként. Dr. Kovács A. Gábor kérdésünkre elmondta: intézményvezetőként legnagyobb kudarcának azt tartja, hogy a már évek óta napirenden lévő, több részletében szakmailag kidolgozott kórházi szerkezetmódosítást nem sikerült véghez- vinnie. Legfőbb sikerének peDr. Kovács A. Gábor dig azt könyveli el, hogy megvalósulhat a régió egyik legnagyobb egészségügyi beruházásaként az onkológiai centrum felépítése. Mint mondta: örömére szolgált, hogy a kitüntetést átadó Szabó György népjóléti miniszter az ünnepélyes kézfogás közben tudtára adta: lesz központi költségvetési támogatás a beruházás folytatásához. Ábrahám Eszter Nem engedték fel a szurkolókat a vonatra Kevesen jöttek Diósgyőrből Legalább két rendőr jutott egy diósgyőri szurkolóra szombaton Kecskeméten a széktói stadionban. Ismert, hogy két hete - amikor a KTE ellen játszott Széktón a Diósgyőr - többször összetűztek a rendőrök a vendégszurkolókkal, akik most szombatra revansot ígértek. A visszavágó azonban elmaradt. A KSC RSC- Diósgyőr NB Il-es mérkőzésre a hírhedt diósgyőri B- középből csak mintegy 20 fő érkezett, de ők is sportszerűen szurkoltak. Érdeklődésünkre elmondták: tudomásuk szerint azért nem jöttek el társaik a hírős városba, mert már Miskolcon a Tiszai pályaudvaron „lekapcsolták” őket a rendőrök. Vagyis nem engedték a szurkolókat felszállni a vonatra. Két hete ugyanis komoly pusztítást végeztek a Kecskemétről Miskolcra tartó vonaton a diósgyőri szurkolók. Elbocsátások Nagykörösön November közepétől csaknem 30 dolgozónak szünteti meg munkaviszonyát a Nagykőrösi Konzervgyár Rt. További 15 személy önszántából válik meg a cégtől. A mostani elbocsátásokkal együtt ebben az évben körülbelül 200-zal csökkentették a foglalkoztatottak létszámát. Az érintettek többségének határozott idejű munkaszerződése volt a gyárral. Év végéig körülbelül 100 dolgozónak jár még le a szerződése, de közülük többen továbbra is alkalmazásban maradhatnak majd - nyilatkozta Csemus Tamás vezérigazgató. Hozzátette: a határozatlan időre szerződött munkavállalók elbocsátására egyes részlegek (pl. szállítás, minőség-ellenőrzés) összevonása, átszervezése miatt kehilt sor. A jövő év elejére 1000-1100-ra stabilizálják a létszámot, tehát a híresztelésekkel ellentétben tömeges elbocsátásokra nem kerül sor. M. J.- Gazda sarok Mire jó a somkóró? A somkórót napjainkban egyre több gazda fedezi fel újra, köztük a mélykúti Báics Ernő is használja zöldtrágya- növényként. Mint elmondta, az ötletet a régi homokhátsági tanyás gazdák gyakorlatából merítette. A homoki gazda a tanya körüli sovány, sülevényes homokot is megművelte, általában rozsot vetett bele a jószágnak. Amikor a rozs kikelt, megszórta a területet somkórómaggal, majd birkákkal megtapostatta, vagy behengerelte a magvakat. Mikorra a rozs aratásra érett, a somkóróból jó térdig érő aljnövényzet fejlődött. Magas tarlóval aratták le a rozsot, a visszamaradt somkórót aztán kétféle módon művelték. Az egyik változatban - ha volt a gazdának somkóró magja - ősszel beszántotta zöldtrá- gyanövénynek, újra elvetette a rozsot, majd a kelés után a somkórót. Ha a gazda nem tudott maghoz jutni, akkor meghagyta a somkórót, ami a második évben magot hozott. Elszórta a magját a területen, ezekután a gazdának csak a rozsot kellett elvetni, a szétszóródott somkóró már magától kikelt. Ily módon akár tíz évig is termelhette a gazda egy helyen a rozsot, a talaj nitrogén-utánpótlását a somkóró biztosította. A somkóró takarmánynak nem jó, mert keserű íze miatt a jószág nem fogyasztja szívesen, bár silózva lehet rajta javítani. A somkórót most újra felfedező gazdák inkább kiváló zöldtrágyaként alkalmazzák. Báics Ernőnek olyan tapasztalata is van, hogy a szudáni fűvel, vaddohánnyal fertőzött táblákon termelve a somkóró elnyomja ezeket a káros gyomokat, segít a táblák megtisztításában. A mélykúti gazda a rosszabb, homokosabb földjein a somkóró mellett a baltacimot is használja zöldtrágyanövényként.- pásztor Kiskőrös Átadták pénteken a kecskeméti Telemozi Kft. új telephelyét. Az új irodában az eddigi egy helyett három ügyintéző várja az ügyfeleket, akik Ökrös Gergely igazgató szerint naponta több mint ötvenen vannak. Az ünnepségen Bohács József, Kecskemét alpolgármestere egy - a kft. tevékenységét jelképező - koaxkábelt vágott át, átadva a Bajcsy-Zsilinszky utcai volt mentőállomás felújított épületét. fotó: w. király érnő Félegyházi fodrászsiker Angol klub Kecskeméten A Kesfló Egyesület angol klubot nyitott Kecskeméten a Klapka utca 35. szám alatt A pénteki ünnepélyes megnyitón elmondták: a tagoknak kulturált körülmények között kívánnak lehetőséget biztosítani az angol nyelv gyakorlására, tudásuk elmélyítésére. Tervezik, hogy számítógépes összeköttetéssel levelezhetnek majd tagjaik a manchesteri partnereikkel. Ismét a tb-székházrói és a kábítószerről A segélyek nagy részét még ezután kell kifizetni A támogatás a megfagyáshoz elég A dunavecsei önkormányzat szociális bizottsága a rendelkezésére álló keret hatvannégy százalékát használta fel októberig. A képviselők a bizottságra ruházták a lakástámogatásra való jogosultság megállapítását, így november elején a bizottság dönt majd a fűtőolaj ártámogatás és az olajfűtésről gazdaságosabb fűtésmódra átállók támogatási kérelmeiről. Eddig ki- lencvenegy ilyen irányú kérelem érkezett. A központi költségvetésből erre a célra a településnek juttatott 1,2 millió forint csak egy töredékét fedezi az átállás, illetve az olajfűtés költségeinek. Száz igényjogosult esetén tizenkétezer forint támogatás jutna egy családnak, ami a 86 forintos olajárat alapul véve nem jelent megoldást a téli fűtésre. W. K. E. Eredményesen szerepelt a bala- tonszéplaki országos férfi és női fodrászbajnokságon Köhler Helga, a kiskunfélegyházi Kossuth Lajos Szakmunkásképző és Szakközépiskola 2. éves tanulója. A fodrászdinasztia leánya a rangos mezőnyben az „előre mutató nappali frizura szántása” kategóriában a 10„ a „progresszív hajvágás” kategóriában pedig a 8. helyen végzett. Összesítésben a 7. helyet szerezte meg. A legidősebb nagykőrösi A nagykőrösi Vöröskeresztszervezet kedves házi ünnepséget tartott az idősek napja alkalmából a helyi szociális otthon lakói tiszteletére. Az alkalomból külön is köszöntötték Nagykőrös város legidősebb polgárát, Mráz Józsefnét. Mária néni, az idős matróna most 104 esztendős. A konzervgyáriaknak nem ízlik az üzemi koszt A Nagykőrösi Konzervgyár Rt. dolgozóinak nem kell az üzemi koszt. A cég bezárta a csaknem 3 ezer adagosra méretezett konyháját. Az rt. havonta 1200 forinttal járult hozzá munkavállalóinak étkeztetéséhez, ezzel szemben az utóbbi időben alig 150-en költötték el az üzemi étteremben ebédjüket. Az úgynevezett kötelező étkeztetés bevezetését is ajánlották, ami azt jelenti, hogy 40-50 forint körüli áron minden dolgozónak ebédjegyet adnak. A javaslatot a konzervgyáriaknak csaknem 80 százaléka elutasította és ezzel az üzemi étkeztetés megszűnt. A kecskeméti önkormányzat egészségügyi bizottsága ma délután fél 3-kor kezdődő ülésén tájékoztatót hallgat meg a városban tapasztalt kábítószerhelyzetről. Majd az egészség- ügyi pénzalapra benyújtott pályázatok elbírálása után szó lesz arról is, hogy milyen célra hasznosítsák a társadalombiztosítás Jókai téri székházát. Mint ismert, a megyei egészségbiztosítási pénztár a székházat el szeretné adni, a kecskeméti önkormányzat pedig tárgyalásokat kezdett a székház megvásárlásáról, amelyet eddigi funkciójának megfelelően egészségügyi intézményként működtetne tovább Nosztalgikus légi levélposta 1995. november 7-én lesz az első rendszeres Budapest-Szeged légipostajárat indításának 75. évfordulója. Az évfordulóra emlékezve a Szeged-Buda- pest-Szeged útvonalon emlékrepülést rendeznek. A légipostái szállítást is végző „nosztal- gia”-járat november 7-én 11 órakor indul a szegedi repülőtérről, 11 óra 20 perckor leszáll Kiskunfélegyházán, majd 11 óra 30 perckor folytatja útját Budapest felé és 12.10-kor érkezik Budaörsre. A gép várhatóan 15.30-kor érkezik vissza a szegedi repülőtérre. A Szeged 1-es, a Kiskunfélegyháza 1-es és a Budapest 8-as postán gyűjtik azokat a leveleket, amelyeket - különleges bélyegzővel ellátva - a feladók ezzel a légijárattal kémek továbbítani. JO HELYEIM JÁR Kecskeméten is! A WESTEL 900 kecskeméti mintaboltja és az Ofotért bajai üzlete kedvezményekkel, akciókkal várja Önt. BAJA, Eötvös u. 1. Tel: 79/324-381. WESTEL 900 üzletkötő: Bezsenyi Tibor Tel: 30/303-871 Rajtaütésszerűen dolgozik a vámosok új akciócsoportja Bácsalmási, kecskeméti szeszfogások (Folytatás az 1. oldalról)- Az otthagyott teherautó, személyautó és a rádiótefon segítségével hamar megállapítottuk, hogy a csempészek az egyik közeli faluban élnek - tájékoztatta a történtek után lapunkat az akció parancsnoka. Az előző napi eredményeiket is nyilvánosságra hozták a pénzügyőrök. Kecskeméten egy sörözőt és egy palackozott italok boltját zárattak be véglegesen. A sörözőben 120 üveg, számla és zárjegy nélküli, szeszes italt találtak. A másik vállalkozásban 12 kanna zárjegy nélküli tömény szeszt. Az áru eredetét itt sem tudták igazolni.- Nem aránytalan néhány üveg zárjegy nélküli szesz miatt a súlyos büntetés? Feltétlen indokolt a végleges bezáratás? - tettük fel a kérdést Naggyörgy Gábornak, a Vám- és Pénzügyőrség megyei parancsnokának.- A jövedéki törvény egyetlen zárjegy nélküli üveg miatt is arra kötelez minket, hogy kezdeményezzük a végleges bezáratást. Lehet persze, hogy ezt kevesen tudják. És nem csak ez a szankció, hanem a büntető eljárás is. A tilosban járó vállalkozók, a csempészek, az áruhamisítók Bács-Kiskunban csak néhány napja retteghetnek a különleges vámalakulattól. Öttagú a csoport: két pénzügyőr, egy rendőr, egy ÁPEH-es és egy fogyasztóvédő vesz részt a közös munkában. Autóikkal bárhol, és bármikor - tehát a hétvégeken és éjszaka is - felbukkanhatnak a megyében. A rendőr az országúton megállíthatja a szállítókat. Eközben az APEH-es és a fogyasztó- védő is érdekes tapasztalatokat gyűjthet. Hasonló alakulat egyébként eddig még csak a fővárosban jött létre. Bács- Kiskunban nagy reményeket fűznek hozzájuk a vámosok. Az első tapasztalatok eddig egyértelműen őket igazolták. N.N.M.