Petőfi Népe, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-01 / 256. szám
Munkatársam emlékére Szépkúti Imrével (jobbról) többször ültünk együtt fehér asztalnál is. Már két esztendeje elkerültem Soltvadkertről Kecskemétre. Az ottani Szőlőskert Szövetkezetnél nagyon jó munkatársam, mondhatni barátom volt Szépkúti Imre alapító tag. A régi lakóhelyemen történtekről az ottani helyi újságból értesülök. Annyira megdöbbentem, amikor Imre halálhírét láttam az idei szeptemberi számban. Ez a felvétel három éve készült rólunk. Ő - jobboldalt - már csak e felvételről nézhet rám. Rettenetesen sajnálom, mert igaz, dolgos embert veszített el nemcsak a családja, rokonsága, hanem Soltvadkert is. Ledniczki Dénes Közbeszólt a háború A sír előtti fénykép a frontra indulás előtt készült. Kozák László zászlós 1944. november 4-én Ároktőnél, a Tisza partjánál, az átkeléskor hősi halált halt. Barátai, sporttársai így emlékeznek rá: ő lett volna a magyar Nurmi vagy Zátopek, ha nem a harctereken, hanem a háború miatt elmaradt olimpián küzdhetett volna. Egy túlélő barátja eltemette. A sírt ő mutatta meg édesapánknak, s akkor hazahoztuk a hamvakat. Szülőfalunkban, Kerekegyházán helyeztük örök nyugalomra. A képet testvére küldbe be: Dr. Kozák Endre Méltó ünnep Híradásuk nyomán vettünk részt az aradi vértanúk tiszteletére a nyíri erdészháznál rendezett meghatóan szép megemlékezésen. Különösen megragadó volt a hetényi gyerekkórus által előadott Mit ácsolsz ács, mit ácsolsz, ilyen késő éjjelen? kezdetű ballada, amely helyi szerzőktől származik. Köszönet minden közreműködőnek. Násfay Zoltán és neje Nem lehetett dédnagymama Néhai Tóth Benőné A nagymamám, Tóth Benőné Kovács Irén sajnos már hat éve meghalt. Nagyon sokat köszönhetek neki. ö nevelt fel, s taníttatott. Az esküvőmet sem élhette meg, s azt sem, hogy azóta két gyönyörű dédunokát adtam neki. Köszönöm, hogy felnevelt. Olvasónk leírta nekünk azt a saját költésű verset is, amellyel anyák napján még hat esztendővel ezelőtt köszönthette a nagymamáját. Berényi Lajosné, Szánk A Don-kanyarban katonáskodtak Valahol a Don-kanyarban, 1942-ben készült a felvétel. Ez a fénykép 1942 szeptemberében készült, orosz hadműveleti területen. Édesapám ott volt katona. Decemberben volt itthon szabadságon és akkor hozta haza az eredeti képet. ő a szabadságról visszament, január másodikán ért az alakulatához. Sajnos január 19-én, egy páncélostámadás alkalmával, Volnikánál eltűnt. A hivatalos értesítés így szólt, amit a főhadnagy úr levélben is megírt. A neve: Pazau- rek Dezső, főhadnagy, 254/65. A főhadnagy úr levelét és a fényképet máig is őrzöm, mivel ez nekem emlék. Ha valaki felTiszta, igaz lelkű fiú volt Sajnos nagyon sokan küldhették volna hasonló tartalmú levelet, mint azt Szalai Ferike keresztanyja tette. Hiszen nap mint nap megannyi ártatlan ember hal meg közúti balesetben. Olvasónk leveléből az is kiderül, a vétkes vezetői engedély nélkül gázolt, de nem először, pedig mindössze 20 esztendős volt. Ferike tiszta, őszinte, igaz lelkű fiú volt. Egyszerűségével sok igaz barátot szerzett. Szegény család gyermeke, de lélekben annál gazdagabb. Nem volt kincse, palotája, „csak” szerető szülei, húga, nagyszülei, népes rokonsága, sok-sok unokatestvére, s menyasszonya. Mégis a leggazdagabb gyermekek közé tartozott, mert volt hite és ereje, hogy képes lesz ő is továbbvinni azt a stafétabotot, amit szüleitől átvett. Becsülettel dolgozni, hinni az igaz emberekben, s emberhez méltón élni. Vízvezeték-szerelőként végzett. Nagyon boldog volt. Ez a kép a ballagásán készült. A fájdalmunkat leírni nem lehet. Ezt cipelni kell, amíg élünk. ismeri rajta rokonát, szívesen csináltathat róla másik képet. Az eredeti kép 1942 szeptemberében, valahol a Don-kanyarban készült. Édesapám, Varga István honvéd az alsó sorban, középen látható. Beküldte: Horváth Lukácsné, Tompa ,,Ballagásom emlékére - Ferike” Vörös szegfűk- Nem divat a vörös szegfű - hasított fülemen át a szívemig egy fiatalember megjegyzése. Én a szokásos csokrot vettem. Édesanyámnak. Neki, akinek minden virág szép, s kedves volt. De a vörös szegfűre másképpen nézett. Tudott összemosolyogni a szirmukkal. A nehéz időkben is szakított annyi krajcárt, hogy legalább egy szál virág mindig jusson a vázába. Az unokák ünnepeire- legyen az névnap, ballagás az óvodából, az iskolából - már nagyobb bokrétákkal siethetett. Az Ő utolsó telén, a névünnepemen is fagyos volt a reggel. Szinte mindig ugyanazokban a percekben érkezett.- Istenke éltessen, szívem csücske! - mondta, s a kesztyű nem bírta jéghideg kezeivel forrón átölelt. Ezután kibugyo- lálta a vörös szegfűket. Tudtam, Neki ez a cselekvés nagyon fontos. A csokor akkor ért valamit, ha égszínkék szemével kísérve, e szavakkal adhatta át: nem bolondul szép mind? Gyönyörűek voltak. Alig telt el fél esztendő, s a kórházi ágyából nézegette a vörös színfoltot. Örült, ha valaki megdicsérte, s mondhatta, kitől kapta.- Kislányom, ugye nem haragszol, ha mondok valamit? - kérdezte suttogva. Miért is várt volna választ? - Ne hozz nekem több virágot. Ez elég lesz, amíg élek. A virágok tovább bírták. Drága anyánk koporsófedelét vörös szegfűkkel vonattuk be. A „mező” visszafogta a rálapátolt föld dübögését. Előtte apánk is „odaadta” utolsó csokrát. Ő ritkán vett virágot. Együvétartozásuk sajátos volt. Talán akkor értettem meg igazán, amikor tavaly ilyenkor a betegágyát igazítottam, s gyerekesen magára húzta a takarót. Gyenge karja elkésett. Szívszorító érzés volt látni, anyánk legkedvesebb zöld ruhájával pihen. Néhány hét múltán már két csokor virágot ejtettünk a tátongó sírba. Szüléink hantján azóta is van vörös szegfű. Csak nem virítanak. Könnyeink előtt elmosódott színfolt a fehér krizanténok között. Pulai Sára OlirocAi pcolo/liivil v CSdldQUlili Sikeres PN-túra Megannyi levél tanúsága szerint nagy sikert aratott az első PN- túra. Az egynapos kiránduláson részt vevők erről győztek meg ! nnünket. Ugyanis sokan írták le élményüket, s arra biztattak bennünket, szervezzünk minél több ilyen programot. A PN-túra élményei „Nagyon szép volt ez a mai nap, köszönöm az utat, az ebédet, az élményeket. Jó lenne, ha minden hónapban szerveznének ilyen kirándulást!” - sűrítette össze érzéseit még a buszon egy papírra a László család nevében egy ifjú hölgy. A lapra ajándékként egy pisztrángot is rajzolt az utazást szervező Tom-Voyage irodának és a Petőfi Népének. Az első PN-túra jó hangulatban, sok-sok élménnyel ért véget szombaton. Ahogy a Lipicai ménest ábrázoló rajza mellett egy mondatban Urbán Dóra útitársunk összefoglalta: „Az út szép volt.” Én még soha nem nyertem semmit. Pedig a Szerencsekereket is mindig összegyűjtöttem, de ez a kirándulás kárpótolt - írta Dobos Gábor a családja nevében. Ezek az utazások nagyon egészségesek és jó lenne a jövőben is ilyeneket szervezni, csak pontosabb időkiszámítással. Sajnos mire hazaértünk, már annyira késő volt, hogy sokan nem találtak buszközlekedést - írta egyebek között a Bo- zsik család. Továbbra is figyelni fogjuk az újságban a jövőbeni programokat. Bárhová szerveznek utat, partnerek leszünk, hiszen olyan sok szép táj van, amit még nem láttunk, vagy éppen már elfelejtettünk - vallotta be Farkas István és neje, akik minden bizonnyal már többször jártak hasonló túrákon. Örülök, hogy ebben a zavaros világban sikerült egy napot eltölteni ebben a szép „béke” völgyében. Várjuk a következőt! - felkiáltással jegyezte meg egy másik előfizetőnk. Borbély István - mint több más előfizetőnk - már útvonal- tippeket is adott: szeretném, ha esetleg Pécsre, Orfűre is szerveznének utat, vagy nyáron 2-3 naposat. A kecskeméti Fodomé az idegenvezetőt is nagyon dicsérte. Kívánom neki, hogy még sok csoportot vezessen jó egészségben. Gratulálok! Máskor is elmennék, de hol lehetne még egy marék nyugdíjat kérni, hogy kirándulni is teljen. Tóth Imréné azt is tudatta, hogy legalább húsz éve előfizetője a lapunknak, de még ilyen meglepetésben soha nem volt része. Neki leginkább a Szalajka- és a Szépasszony- völgy tetszett, s mi tagadás, akár reggelig is mulatott volna a pincében. Ismétlés! Sajnos sok érdeklődőnek nem jutott már hely az első PN-tú- rán, így azt ezen a héten megismételjük. Ezúttal is két autóbuszt indítunk a Bükki Nemzeti Parkba és annak környékére. A kirándulásra az új PN-kártyával rendelkező előfizetőink jelentkezhetnek a félegyházi szerkesztőségben, illetve a kecskeméti olvasószolgálatnál, ahol a részletes programról is készségesen adunk felvilágosítást. Félegyházáról 7 órakor, Kecskemétről 7.30- kor indul a csoport, a buszok este 8 óra körül érkeznek vissza. A jelentkezéseket csak korlátozott számban tudjuk elfogadni. Bízunk benne, hogy ezen a hétvégén is tart még az idős hölgyek nyara, az időjárás is hozzájárul a kellemes kirándulásunkhoz. Itl és folytatás Útitársaink is felírták a javaslataikat, telefonon és levélben is sok ötlet érkezett a PN-túrák útvonalához. Mindenkinek megköszönve, a túrákat folytatjuk. Ugyanebből a rovatból tájékozódhatnak előfizetőink a további kirándulásokról. Szervezés alatt áll egy Dunakanyarba (Visegrád, Esztergom) induló és egy Mecseki PN-túra mellett sok más is. Hiszen sok szép élményt ígér a hazai táj! Továbbra is várjuk olvasóink kérdéseit, észrevételeit és javaslatait a 76/481-391-es telefonon, illetve címünkre: Kecskemét, Szabadság tér 1/A.
