Petőfi Népe, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-20 / 272. szám
1995. november 20., hétfő Megyei Körkép 3. oldal Ha Ön jártas - vagy akár járatlan - a konyhaművészet rejtelmeiben, vagy akár csak egyszerűen szeretne közelebbről megismerkedni egy igazi, minőségi termékkel, kérjük keresse fel a Knorr-akciót, ahol a főszereplő a Knorr-Delikát lesz. Minden érdeklődőt szeretettel várunk 1995. XI. 21-én Kecskeméten az Adu Áruházban (Róbert K. krt. 7.), XI. 22-én Kalocsán az ÁJész 1. üzletben (Búzapiac tér 9.). ki semmiből! Misi Londonban nyírta a füvet Cukrász tanműhellyel bővült a nagykőrösi Toldi Miklós Élelmiszeripari Középiskola. Ezzel egy új szakmapárosítás, a pék-cukrász képzés alapjait teremtették meg. A tanulók négy éven át vesznek részt a képzésben s két szakmában szereznek szakmunkás-bizonyítványt. Ezután elhelyezkedhetnek akár úgy mint cukrászok, akár úgy mint pékek. A tanműhelyt az iskola 5 millió forintos költséggel alakította ki, amelyből másfél milliót a megyei munkaügyi központ pályázatán nyertek, 3,5 milliót pedig a helyi és környékbeli vállalkozók adtak össze. Az új tanműhelyben egyszerre 16 tanuló gyakorolhatja a mesterség fogásait. Felvételünkön az ünnepélyes átadás vendégei az elektromos kemencével ismerkednek. fotó: b. f. I. (Folytatás az 1. oldalról) Saját erőből ugyanis nem tudják megoldani a több mint félezer meleg vízzel fűtött lakás egyenkénti leválasztását és külön mérését. Bár ez utóbbi lenne a kívánatos, a megoldás mégsem járható, mert nagyon sokba kerülne. A Kőva szerint a bérbeadás lehet az egyetlen jelenlegi kiút, hiszen a fűtési költségek növekedésének részben a pazarlás az oka. Viszont a leválasztás után szankcionálni lehet majd a notórius adósokat. A lakosság be nem hajtott díjtartozása a lakótelepi lakások esetén az idén már elérte a 15 millió forintot. Éppen ezért egy ízben szüneteltették is a melegvíz-szolgáltatást, amivel azonban - más lehetőség nem lévén - a pontosan fizetőket is sújtották. A Dunaaquatherm 9 évet . szán a hálózat teljes átalakítására, ami a mai árakon számolva lakásonként 45-50 ezer forintba kerül. A jelenlegi elképzelések szerint e költségeket a szolgáltatás díjába építve kell majd a lakóknak megfizetni. Gazdasarok bmB^ Kullancs által terjesztett agyvelőgyulladás A Lyme-kór mellett a kullancsok terjesztik egy nagyon súlyos fertőző betegség, a kul- lancsencephalis vírusát is. A betegség Közép- és Kelet- Európában tavaszi-nyári sze- zonalitású. Terjesztői szintén az Ixodes családhoz tartozó kullancsok, melyek a fertőződést petéikkel is átadják a következő generációiknak. A Magyarországon évente előforduló néhány száz megbetegedés döntő többségét a nyugat- és közép-dunántúli megyékben diagnosztizálják. A Bács-Kiskun megyében megbetegedettek is a Dunántúlról fertőződtek. A kullancsok vírussal való fertőzött- sége azonban ezeken a területeken sem éri el az egy százalékot. A megbetegedés általában két fázisban zajlik. Az első fázist, amely a csípéstől számított 7-1 4 nap múlva jelentkezik 38 fok körüli láz kíséretében, fej- és izomfájdalmak, deréktáji fájdalom és rossz közérzet jellemzi. Az ilyenkor jellemző orvosi diagnózis „nyári influenza”. Ezek a viszonylag .jellegtelen” tünetek általában egy héten belül gyógykezelés nélkül megszűnnek. A második fázis az első fázis elmúlta után kb. egy hétre lép fel. Erre a szakaszra jellemző az előzőnél magasabb láz, melyet szédülés, heves fejfájás és szinte kivétel nélkül hányás is kísér. A beteg mozgása ügyetlenné válik, könnyen megbotlik, elesik. Jellemző tünet a fej előrehajlásakor jelentkező rendkívüli fájdalom. A második fázis a betegnek csak kb. 10-20%- ában alakul ki. Sajnos azonban nem minden beteg gyógyul maradványtünet (végtagbénulás) nélkül és nagyon kis százalékban - 1% alatt - még ma is előfordult halálos kimenetelű megbetegedés. (Folytatjuk) Garázda a bárban Igazi botrányt kavart a nagykőrösi Farkas Kálmán, amikor a Pálma presszó felszolgálója közölte vele, hogy a pultra dobott ötezressel pillanatnyilag nem tud mit kezdeni. Farkas erre méregbe gurult és mindenfélének elmondta a pincémőt, majd szavainak nyomatékot adva leöntötte az eléje tolt kólával és hozzávágta a pénzestányért. A vendégek közül D. F. hátulról lefogta a dühöngő embert, ám Farkas addig sarokban üldögélő barátai sem voltak restek. D. F.-re vetették magukat és úgy fejbe vágták egy üveg hamutartóval, hogy fejbőre felrepedt és elterült a kövezeten. A Nagykőrösi Városi Bíróságon Khinné dr. Resli Tímea tanácsa csoportosan elkövetett garázdaságért és köny- nyű testi sértésért Farkas Kálmánt és barátját, a többszörös visszaeső Miczura Varga Józsefet 180 napi tétel, 12 ezer 600 forint pénzbüntetésre ítélte. Nem fizetés esetén a büntetés fogházra váltható. M. J. Világ-otthon csereklub Tizenöt éves múltra tekinthet vissza a klub, és még soha senki nem lopott a tagjai közül, illetve nem okozott galibát a hazájától több száz, több ezer kilométerre. Az angol neve Worldwide Home Exchange Club (WHEC), ami magyarul annyit tesz: világotthon csereklub. Tavaly 37 országból (mind az öt kontinensről) csaknem 1500 tagot regisztrált a londoni székhelyű klub, amelynek magyarországi rezidense - nem fogják elhinni - egy csongrádi tanárnő! Történetesen Buzder Mihályné, aki a Piroskavárosi Általános Iskolában, valamint Bokroson matematikát, technikát és angolt tanít.- Marika, hogyan került kapcsolatva a szervezettel?- 1991-ben elvégeztem egy intenzív angolnyelv-tanfolya- mot itt a városban, és elhatároztam, hogy a családommal mindenképpen eljutok Angliába. Nézegettem a szinte megfizethetetlen szállodai árakat, étkezési költségeket. Novemberben a Délvilágban egy kaposvári tanárkollégám éppen ezzel a klubbal kapcsolatosan adott fel hirdetést. Rendkívül kedvező nyaralási lehetőségre hívta fel a figyelmünket a világ minden részén, otthoncserékre vendégül látással vagy bérléssel. Akkor is december 1. volt a jelentkezési határidő. A következő év januárjában meg is jelentek az adataink a lakásunkról, céljainkról, utazásunk tervezett időpontjáról a klub angol nyelvű kiadványában.- Hány levelet kaptak Angliából?- Rengeteget; egész Nagy- Britanniából. A Londonban élő Janet Seatonnal vettük fel a kapcsolatot. Még abban is megegyeztünk, hogy mindkettőnk hűtőszekrénye tele lesz pakolva. Amikor kiutaztunk busszal Londonba, várt bennünket. Ő két nyugdíjas barátjával jött el Csongrádra. Úgy érezték magukat, mintha a Szaharában lettek volna, mert akkora volt azon a nyáron a hőség. Mi meg jókat hűsöl- tünk a huszonegynéhány fokos Albionban. Arra is képesek voltak az öregek, hogy a jobbkormányos autójukkal felmenjenek Pestre. Csodálatos két hetet töltöttünk Londonban. Én szakácskodtam, Misi, a férjem meg nyírta a ház udvarában az igazi angol gyepet. Csak azt sajnálom, hogy nem főzhettem Janeték- nek egy igazi magyar gulyást!- Miért éppen Ön lett a WHEC honi képviselője?- Az egyik kiadványában olvastam, hogy keresnek magyarországi megbízottat, jelentkeztem, és fél év múlva értesítettek Londonból, hogy megfelelek.- Mit kell annak tennie, aki be akar lépni a klubba?- Levélben is meg lehet keresni a 6640 Csongrád, Réti János u. 18. lakcímemen, a telefonszámom a következő: 06/63/381-383. (dányi) Baján újabb üzletház-irodaház épül a Déli sétányon. A Tóth Kálmán Szakközépisola előtt, ahol a Barna-butik állt, már megkezdték a munkálatokat. fotó: zalavári A fogyatékosokért A fogyatékosok helyzete Kecskemét oktatáspolitikájában címmel rendeznek ma továbbképzést és beszélgetést a kecskeméti Nyíri Úti Általános Iskolában délelőtt 9-től. A tanácskozáson egyebek mellett arról lesz szó: hogyan képezhetők a fogyatékos gyermekek, hogyan élhetnek, tanulhatnak együtt, egy közösségben, egy osztályban az ép és a fogyatékos gyermekek. A tanácskozáson részt vesz Kecskemét alpolgármestere is. Elmaradt a tragédia Csak a szerencsének köszönhető, hogy szerdán Bátyán nem történt gázrobbanás. Egy balra ívelő kanyarba a lehetségesnél gyorsabban hajtott be egy személygépkocsi, majd kisodródva kiütötte a gázcsonkot, amelyből ömleni kezdett a gáz. A Kossuth utca környékét lezárták. A rendőrök, tűzoltók és a DÉGÁZ szakemberei két óra alatt szüntették meg a veszélyhelyzetet. Polgármesterek tanácskozása A kecskeméti megyeházán november 21-22-23-án tanácskozást rendez a megyei tisztiorvosi szolgálat, valamint a megyei egészségbiztosítási pénztár. A fórumon, amelyre polgármestereket és az önkormányzatok egészségügyi bizottságainak vezetőit várják, ae orvosi ügyeleti szolgálat, illetve az iskolaorvosi szolgálat új finanszírozásáról lesz szó. E szolgálatokat ugyanis január elsejétől normatíva alapján finanszírozza az egészségbiztosító. Lejár a határidő December elsejétől csak az ak orvos írhat fel tb-támogatott gyógyszert, aki kötött úgynevezett vényírási szerződést a mé- gyei egészségbiztosítási pénztárral. Az intézményi alkalmazásban álló orvosok automatikusan rendelkeznek ilyen jogosítvánnyal, de a magánorvosoknak és a nyugdíjas orvosoknak meg kell kötniük ezt a szerződést. Ellenkező esetben a betegeiken csattan az ostor, a patikákban tőlük ugyanis a gyóg; szer teljes árát el fogják ké: december elsejétől. Közel negyedmillió forintot fizetnek Majsán a zebrákért Kiskunmajsa egyik legforgalmasabb pontja a Kálvária, Zárda és a Deák utcák kereszteződése. Itt kell mindazoknak elhaladniuk, akik a város központjából a piacra igyekeznek, de nagyon sok diák jár erre az iskolákba vagy a sportcsarnokba. A Kálvária utca egy része már ma is sétálóutca. Mindezek miatt látta indokoltnak a város vezetése, hogy gyalogosátkelőhelyeket alakítsanak ki a veszélyes kereszteződésben. A zebrák elkészítése a tervek szerint a településnek 230 ezer forintba kerül. S! BÖRZE UTASA* l*OöA Ideje: 1995. november 25. (szombat), 9-18-ig Helye: Kecskemét, Árpádvárosi Sportcsarnok (Tóth László sétány 2.) Infomáció: Mistral Utazási Iroda 6000 Kecskemét, Zimay u. 16. Tel/Fax: 76/481-614 SlUTAK - SlSZERVÍZ - SÍKÖLCSÖNZÉS SZLOVÁK KORONA Knorr~DelÍkdt> és lesz! Ki lesz a hegybíró? Ma 18 órától tartja közgyűlését a kiskunmajsai hegyközség. A művelődési központba összehívott tagság hegybírót is választ. Amennyiben a mai közgyűlés nem lesz határozatképes, akkor november 23-án 18 órától megismétlik, ahol a megjelentek létszámától függetlenül döntenek a hegybíró személyéről. Nagykörösön bérbe adják a távfűtési szolgáltatást