Petőfi Népe, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)
1995-11-18 / 271. szám
6. oldal Hétvégi Magazin 1995. november 18., szombat Banános védőnő Rita a fotózásnál sem jött zavarba. Rosszabb a bagósnak, mint a kokósnak A kamaszok gurultak a nevetéstől. Rita éppen azt magyarázta, hogyan kell használni az óvszert. Az előadás hatalmas sikert aratott. Pedig halálosan komoly dologról, az AIDS-ről beszélt. Bakos Rita berobbant a rendőrségre. Rosszra gondolni nem kell: közvetlen hangú, magával ragadó stílusú előadásai miatt jegyezték meg a nevét. A Soros Alapítvány által kiképzett AIDS-oktatóra a bűn- megelőzési szolgálat rendőr- hadnagynője, Bozóné Soós Marianna figyelt fel. Ő hozta magával a héten nyílt drogkiállításra. A 21 éves, csinos, az egészségügyi főiskolán idén végzett kecskeméti lány előadásain az első perctől az utolsóig feszülten figyelnek a fiatalok.- Korábban volt olyan tanárnő, aki felháborodott, és ezt nem is rejtette véka alá. Mondván: mit bohóckodik ez itt? - magyarázza egyéni stílusát Rita. - Én el tudom mondani úgy is, ahogy ő akarná. Monoton hangon, faarccal. De ki emlékszik majd bármire ebből. Ellenben gurulnak, amikor a banánra óvszert húzok. És amíg élnek, nem felejtik el: a gumi véd a HIV-fer- tőzéstől.- Soha nem kérdeztek a kamaszok még olyat, amitől zavarba jött?- Soha. Illetve soha nem jöttem zavarba. A kecskeméti Hunyadivárosban védőnőként dolgozó lány három-négy éve foglalkozik az AIDS-megelőzés propagálásával. Akkor értjük meg, milyen nagy szükség van erre éppen Bács-Kiskunban, ha ismerjük a legújabb adatokat. Eszerint Budapest, Pest megye, és Győr-Sopron megye után Bács-Kiskun a legfertőzöttebb. Rita szerint a tranzit miatt. Ha hozzácsapjuk a listához Szabolcsot is, akkor a hazai AIDS-fertőzöttség 98 százalékát kapjuk. A szex és az óvszerhasználat pedig még mindig tabu téma az iskolák legtöbbjében. Ezért is „vette kölcsön” Ritát egy hétre a rendőrség. Felvilágosító előadásai a jövő hét csütörtökéig naponta látogathatók a megyei főkapitányságon. Noszlopy A dohányosoknál ugyanazok a függőségi tünetek alakulnak ki, amelyek a kokainfogyasztóknál - állapították meg amerikai szövetségi egészségügyi szakemberek. A cigarettázóknál sokkal inkább megjelennek a függőségi szimptómák, mint például azoknál, akik naponta isznak alkoholos italokat vagy szívnak marihuánát.- A cigarettázók és a kokaint használók esetében tapasztaltuk leginkább azt, hogy képtelenek napi adagjukat csökkenteni - állapította meg dr. Michael Erik- sen, a CDC dohányzással foglalkozó részlegének igazgatója. A CDC felmérése szerint a megvizsgált 61 ezer, mindennapi cigarettázó közül 79,6 százalék képtelen volt az elszívott cigaretták számának csökkentésére. Ez az arány akokainosoknál 66 százalék. A ipinden nap dohányzók mintegy 91 százaléka legalább egy függőségi tünetről beszámolt, mint például rosszullétről a dohányzás abbahagyásának kísérleténél. Ez az arány a kokainosoknál 78,9, a marihuánásoknál 59,8, a naponta alkoholt fogyasztóknál pedig 48,1 százalék. Korábbi felmérések kimutatták, hogy évente a dohányzásról leszokni akarók alig 2,5 százalékának sikerül életéből teljesen száműzni az egészséget károsító szokást. Évente mintegy 400 ezer amerikai hal meg a dohányzás miatt, miközben a túlzott mértékű alkoholfogyasztás következtében 100 ezren, a kábítószer-fogyasztás nyomán pedig 20 ezren vesztik életüket. Leporolják a csontkollekciót Szingapúrban a világ körüli dinoszaurusz-kiállítás megnyitójára készülnek teljes gőzzel. Valódi és rekonstruált dinocsontokat mutatnak be a nagyérdeműnek az utóbbi öt év kínai és kanadai leletei alapján. A kiállítás szerény 20 millió dollárba került. feb-reuters A Petőfi Népe Horoszkópja November 20-26-iG Herczeg Katala elemzése - Ha többre kíváncsi, hívja a megadott számot! (A hívás percenként 77 forint! KOS (in2i.-iv.20.) OROSZLÁN (v11.22.-v1n.22.) NYILAS (x1.23.-xn.21.) Szerelem: Szeretne a partnerével kettesben eltölteni néhány napot, meghitt környezetben, távol a hétköznapoktól. Erre azonban kevés esélye van ezekben a napokban. Talán majd az év utolsó napjaiban sikerül. Hivatás: Már megint összejött minden a munkahelyén. Rengeteg a pluszmunka. BIKA (iv.21.-v.20.) Szerelem: Ha azon kapja magát, hogy túl sok meghívást kap, és mindenütt van valaki, aki „éppen egyedül van”, akkor jól sejti, hogy a barátai feljükbe vették, megoldják az öh magánéletét. Hivatás: Talán nem mindenben alakulnak úgy a dolgok, ahogyan eltervezte, de ez nem az ön hibája. IKREK (v. 21.-VL 21.) Szerelem: Nehezen adja be a derekát, végül mégis engedi, hogy partnere vegye kézbe közös ügyeik intézését. Hivatás: Elképzelhető, hogy a váratlan események kicsit zavarba hozzák, de könnyen alkalmazkodik az új helyzethez. A jövőjét illető kérdésekben ne e héten döntsön! RÁK (V1.22.-VII.22.) Szerelem: Partnere rosszalja, hogy az utóbbi időben kevesebbet foglalkozik vele. Próbáljon több időt szakítani a közös programokra, vagy legalább esténként hallgassa meg társa gondját-baját, és ne a saját munkahelyi bajaival ráassza el. Hivatás: Túl sokat vállal mostanában! Szerelem: Tartósnak ígérkezik a boldogság, egyre érzelmesebb és érzékibb, így partnere számára is mind vonzóbb akkor is, ha kapcsolatuk már hosszabb múltra tekinthet vissza. Hivatás: Pénzügyekben csak a saját józan eszére hallgasson, ne dőljön be senki szép ígéretének. «06-9O/30S-SM SZŰZ (VIII.22.-IX.23.) Szerelem: Az elmúlt napok és a most következőek a társaság középpontjává teszik. Csakhogy annyira elmerül mások boldogságának egyenge- tésében, hogy a sajátját elhnyagolja. lassan eltávolodik partnerétől. Hivatás: A mostani munkája nem nagyon köti le, új tevékenységre vágyik. «06-90/308.5*21 MÉRLEG (IX. 24.-X. 23.) Szerelem: Érzelmi élete kerül előtérbe, minden mást későbbre halaszt. Úgy gondolja, itt az ideje, hogy rendbe tegye magánéletét. Hivatás: Nem szabad a szóbeszédre adnia. Mindenről győződjön meg, mert ha felül a platykáknak, akkor egy idő után szembefordul mindenkivel. % Szerelem: Egyre jobban érzi magát a bőrében. Szinte minden az elképzelése szerint alakul. A magányos Skorpió is társra találhat ezekben a napokban; ha már van társa, különösen boldog most szerelmével. Hivatás: Egyik óráról a másikra változnak a dolgok. Hol jóra, hol rosz- szabbra. SKORPIÓ (X. 24.-XI. 22.) Szerelem: Hosszú vívódás után végre eldönti, hogyan legyen a jövőben. A partnerének azonban csak a hét végén mondta el az elképzeléseit. Ne várja, hogy minden ötletének örüljün! Hivatás: Amennyiben még van szabadsága, ezekben a napokban pihenjen. Egészsége elég labilis. BAK (XII.22.-I.20.) Szerelem: Igyekszik legfoglalni magát, hogy feledhesse csalódását. De ebben igazán csak a partnere tud segíteni önnek, hiszen nem olyan komoly a baj, inkább félreértés lehet önök között. Hivatás: A hirtelen felmerülő akadályokat könnyedén veszi most, sőt, élvezi az erőpróbát. VÍZÖNTŐ (1.21.-n, 20.) Szerelem: Hirtelen haragjában kicsit keményebb partnerével, mint amennyit az illem és az eddigi viszonyuk megenged. Ehhez még hozzájöhet az is, hogypartnere azt fontolgatja: másképpen kell folytatniuk a kapcsolatot. Lesz mit megbeszélni hétvégén. Hivatás: Kicsit eseménytelen. HALAK (n21.-ra.20.) Szerelem: Boldogtalannak érzi magát és irigykedve figyeli a környezetében élőket, mert úgy érzi, sokkal boldogabbak, mint ön. Ke- sergés helyett vegye kézbe saját életét! Hivatás: Ne halogassa a kínos beszélgetéseket, hanem gyorsan essen túl rajtuk, mert utána minden egyszerűbb! A leküzdhető döntésképtelenség Talán nem is tudatosodott bennünk, de minden nap, minden órában döntenünk kell. Akkor is, ha csak apróságokról van szó: a piros ruhámat vegyem föl vagy a farmert? Főzelék legyen vacsorára vagy saláta? Menjünk ma moziba? Ami az egyik embernek föl se tűnik, az a másiknak már stresszt okoz. A pszichológusok szerint minél kisebb valakinek az önbecsülése, annál inkább fenyegeti az a veszély, hogy az örök habozók és döntésképtelenek táborába tartozzon. Néha azonban jelentős döntéseket kell hozni. Előfordul, hogy semmit se kívánunk jobban, mint a változást, mégis félünk tőle. Aztán sokan addig töprengenek, hogy véglegesen elszalasztják a lehetőséget. Thomas Gilovich és Victoria Medvec amerikai tudósok szerint még mindig jobb, ha rossz döntést hozunk, mint ha nem merünk lépni. A megkérdezettek 75 százaléka megbánta azt, hogy valamit nem tett meg, valamire nem vállalkozott. Jó termés a kútban Aki vissza akar még térni Rómába - és ki ne akarna? -, az a jobb kezével, de szigorúan a bal válla felett, dobjon be némi fémpénzt a Trevi-kútba. Mi történik a víz mélyén heverő pénzekkel? A városi tanács pénzügyi osztályának munkatársai kihalásszák azokat. Az idén jó „termés” volt, csak júliusban és augusztusban, tehát a két idegenforgalmi csúcshónap során havonta 382, egyenként tízkilós zsákra való érme gyűlt össze. Ez abszolút rekord. A múlt évben ugyanis havonta maximum 243 zsákot vittek a városházára, az évi „termés” - átszámítva - 30 millió forint volt. Két szú Két szú beszélget:- Mondja, kolléga, miért nem jön át ebbe a remek bükkbe?- Mert a feleségem cserbenhagyott... Egy alapigazság Az ember legjobb barátja a kutyán kívül a könyv. Azért, mert a kutyán belül olyan sötét van, hogy nem lehet olvasni. Kalapács sarló nélkül M. C. Hammer, a híres rapsztár fellépett Moszkva központi koncerttermében. A dolog pikantériája a díszítő felirat: A mi hazánk Oroszország. A koncert egy választási kampányának nyitó eseménye volt; ezért keltett megütközést a jobb napokat látott rapper felbukkanása itt. fotó: Reuter