Petőfi Népe, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-14 / 267. szám

1995. november 14., kedd Megyei Körkép 3. oldal •V Baján a Petőfi-híd alatt a hét végi nagy fogás remé­nyében sokan horgásztak. A megelőző napokon ugyanis nagyon jól ment a süllő, a csuka, sőt néhányan kisebb har­csákat is kifogtak a Sugovica vizéből. Szerdán még telihold volt és a ragadozók tömegesen rabolták az apró halat. Pénteken délben egyszeriben csend lett. Nem volt mozgás a vízben és a pecázók kevés kapásról számoltak be. A víz most apad, talán ezért is nem kedvezett a szerencse a sporthorgászoknak. fotó: király László Felakasztotta magát Június vége óta sok mende­monda keringett a kiskőrösi Gudman Istvánról, akit eltűnése miatt keresett a városi rendőr­ség. Hogy a találgatásokból mi igaz, s mi nem, arról már aligha vallhat a szerencsétlen ember. Ugyanis önkezével vetett véget életének. A külterületi, úgynevezett Csukás-dűlőben egy mezőőr fi­gyelt fel a már mumifikálódott holttestre. Az egyik faágon még ott volt a gumikötélen lógó csi­golyarésze is. A helyszíni szemle és adatgyűjtés után ki­derült, a majdnem 38 éves férfi azonos az eltűnt személlyel. A nyomozók megállapították azt is, hogy bűncselekmény kizárt. Retteg a benei tanyavilág (Folytatás az 1. oldalról) Visontay István ladánybenei polgármester elmondta, hogy négy-öt éve folyamatosan napi­renden van Jobbágy Zoltán ügye. A szomszédoknak okozott kár miatt kiszabott bírságokat nem fizeti be, idézésekre nem je­lenik meg. Tudomása szerint Jobbágy tizenegy hónapos - be­törésekért kiszabott - börtön- büntetését leülve ott folytatta, ahol abbahagyta. Annak elle­nére, hogy egy újabb betörésnél tetten érték, sőt egy házkutatás során lopott holmit találtak nála, szabadlábon van. Pedig a kör­nyékében lakóknak csak akkor van nyugta, ha börtönben ül - ál­lítja a polgármester. Ritter Tibor alpolgármester is azok között van, akiknek ko­moly kárt okoztak Jobbágy Zol­tán szabadon engedett állatai, sőt - állítása szerint - a férfi több­ször rá is támadt.- Tizennyolcán indítottunk kártérítési pert ellene. Néhány tehenet kiköt, de nagy részük sokszor hetekig mások vetemé­nyesében, kukoricásában kó­szál, sokszor letiporva és felza­bálva az egész termést. Arról nem is beszélve, hogy a bikái emberekre támadnak. Nekem legalább kétszázezer forint kárt okozott. Sokan nem is mernek feljelentést tenni ellene, mert megfenyegeti őket. Az idős em­berek rettegnek tőle - mondja kétségbeesve Ritter Tibor. A községben azt is beszélik, hogy volt, akit Jobbágy felbérelt emberekkel megveretett. Több szemtanú elmondása szerint rendszeresen ittasan vezet autót, bár jogosítványa - úgy tudják - nincs. Drabant János mezőőr - mint elmondta - nem nagyon tud mit tenni az ügyben. Neki nincs jog­köre ahhoz, hogy bárkit is fele­lősségre vonjon. Szedvári Erika jegyző szintén tehetetlen. Több­ször is kiszabott bírságot, ám azt nem fizeti be a címzett. Ha ki­mennek hozzá, elbújik. Folya­matosan keresik a megoldást a rendszabályozásra. Felmerült, hogy a kószáló állatokat befog­ják és azokat eladva fedezik a ká­rokat. Jobbágy Zoltán szomszédai, Tóth István és Csávás István gazdák a legkülönfélébb történe­teket elmondva megerősítették a fentebb leírtakat. Csak azt nem értik, hogy a rendőrség vagy az önkormányzat miért nem tesz semmit. Megpróbáltuk megkérdezni Jobbágy Zoltánt is, ám a szaba­don eresztett kutyafalka miatt tanyája megközelíthetetlen. A Templom dűlő, a Jajgató dűlő és a Széktó dűlő tanyatulaj­donosai tovább rettegnek. W. Király Ernő Lesz<e kábeltévé Bácsalmáson? Több aggódó bácsalmási olva­sónk kereste fel helyi szerkesz­tőségünket attól tartva, hogy futhatnak a kábeltévére befize­tett pénzük után. A szolnoki székhelyű Telecoop Kft. idén nyáron kezdte a szervezést a városban a postások segítségé­vel. A jelentkezők hamarosan megkapták a szerződést és a húszezer forint befizetéséhez szükséges csekket. Sokan úgy gondolták, hogy a szerződést aláírva visszaküldik, a pénzt pedig akkor fizetik be, ha lát­ják, hogy a munkák novem­berben elkezdődnek. Mások azonnal elküldték a pénzt, most ők ijedtek meg. Borsos Árpád, a Telecoop Kft. ügyvezetője elmondta, hogy az előszervezés október végéig tartott. Novembertől februárig a tervezési, engedé­lyezési munka folyik, a kivite­lezést a fejállomás felállításá­val március közepén kezdik, egyszerre 78 településen. Az előzetes szervezésre azért volt szükség, hogy a nyomvonalat tervezhessék, ugyanis Bács­almáson egyelőre húsz kilomé­teres hálózatot építenek. A szerződésben szereplő há­romszáz belépőhöz nem ra­gaszkodnak, a hálózatot min­denképpen kiépítik. A tervek között szerepel egy helyi stú­dió felállítása és üzemeltetése is, amely interaktív szolgálta­tást is tud majd nyújtani. A be­ruházási munkákhoz 4-5 hó­nap szükséges, tehát várhatóan jövő ősszel indulhat a szolgál­tatás. Mindezek egy november végén Bácsalmáson rende­zendő lakossági fórumon is el­hangzanak majd, ahol bővebb tájékoztatást kaphatnak a szer­ződött felek és az érdeklődők.- pásztor ­Megalakulásának 10. évfordulóját ünnepelte szombaton Hercegszántón a Sokac Hor- vátok Szervezete. A programban tudományos előadások is szerepeltek. A résztvevők érdek­lődéssel hallgatták az előadót. fotó: tölgyesi Gábor Bevonulás: november 15. November 15-én Bács-Kiskun megyében mintegy 300 sorkö­teles kezdi meg 12 hónapos sorkatonai szolgálatát. A fiata­lok a honvédség légvédelmi és repülőcsapataihoz, valamint a BM Határőrség alakulataihoz vonulnak be. A szülők, hozzá­tartozók elkísérhetik szerettei­ket. A bevonulási helyeken szü­lői értekezletet tartanak, ahol az első hónap fontosabb esemé­nyeiről kapnak tájékoztatást. Aki még nem vette át a be­vonulási segélyét, s nála van a behívóparancs, menjen a helyi önkormányzati hivatal jegyző­jéhez. A bevonulásra mindenkj vigye magával az útlevelét, tb- kártyáját, valamint jogosítvá­nyát. Úgy induljanak útnak, hogy a behívóparancsban fel­tüntetett időben pontosan beér­kezzenek. Az egészségügyi ál­lapotban beállt változásról friss szakorvosi igazolást hozzanak. Aki a meghatározott időpont­ban nem jelenik meg, távol maradását nem jelezte, az ellen a parancsnokság feljelentéssel köteles élni. Szabó János alezredes Csak az arany és a készpénz érdekli őket Veszélyes betöróbanda a lakótelepen Már felhívtuk olvasóink fi­gyelmét a kecskeméti Széche- nyivárosban garázdálkodó ú- jabb betörőbandára. A rendőr­ség kérésére most megismétel­jük figyelmeztetésünket, mert a jelek szerint ez a mostani igen veszélyes, igen aktív társaság. Nemrégiben egyetlen délelőtt négy lakást dúltak fel, majd magukkal vitték a számukra ér­tékes holmikat. A tettesek az úgynevezett hengerzártörés módszerével jutnak a lakásba. Ehhez kivá- lóna értenek: célszerszámaikkal másodpercek alatt törik el a zá­rakat. Bent csak az arany és a készpénz érdekli őket. A betö­rések elkövetésének közelében néhányan láttak az adott idő­pontokban három gyanús fia­talembert, de ennél több infor­máció egyelőre nem áll a rend­őrség rendelkezésére. Kérik te­hát, hogy ha bármi gyanúsat észlelnek lépcsőházban, üres lakások előtt, értesítsék a rend­őröket. Sokat segítenének a la­kók azzal is, ha gyanakvóbbak lennének az idegenekkel szem­ben. Az ehhez hasonló bandá­kat egyébként eddig sikerült felszámolni Kecskeméten. Re­mélhetően most sem lesz ez másként - vélik a rendőrök. Az elkövetkező napokban viszont nem árt a fokozott óvatosság és figyelem. - bán ­Jugoszláv berepülés a határon A kiskunhalasi határőr-igazga­tóság tájékoztatása szerint októ­berben a megye déli határán egy esetben volt határrendsértés: ju­goszláv részről repült be egy gép. A határőrök egyébként 255 személlyel szemben intézkedtek az államhatárral kapcsolatos jogsértő cselekmény miatt. Kö­zülük elfogtak 210-et, 45-en vi­szont elkövették a tiltott határát­lépést. A határforgalom 14 szá­zalékkal volt kisebb, mint ta­valy. Gépjárműlopás miatt 7, közokirat-hamisítás miatt 108 személyt állítottak elő. JJazdasarofcjJ^ Papagájkor (ornithosis) Madarakról emberre terjedő fertőző megbetegedés. A madaraktól felporzott széklet útján kerül a kórokozó az ember légútjaiba. A mada­raknál a kórokozó hasmené- ses (zöldes színű) megbete­gedést válthat ki, de az állatok ürülékében nagyon gyakran mindennemű klinikai tünet nélkül is jelen lehet. Az em­beri megbetegedések a kór­okozó légutakba történő beju­tása után 10-14 nappal kez­dődnek. A vezető tünet a szá­raz köhögés és a láz. A beteg­ség 4-5. napján alakul ki a tü­dőgyulladás. A hatvanas években és a hetvenes évek első felében Magyarországon a baromfi- feldolgozó üzemekben nagy omithosis-járványok zajlot­tak, esetenként akár száz fö­lötti megbetegedéssel. Az elmúlt 20 évben a ba­romfi-feldolgozó üzemekben bekövetkezett vágástechnoló­gia-váltás, valamint a nagy­üzemi baromfitenyésztés szo­ros állatorvosi felügyelete miatt az emberi megbetege­dések száma. lényegesen le­csökkent. Az évi felderített esetek száma országosan 10 alatt maradt. Sajnos azonban az ornitho­sis esetében is - sok más fer­tőző betegséghez hasonlóan - ismételten számolni kell a szakembereknek járványok kialakulásával. Ebben szere­pet játszik a hobbiállatok el­terjedése éppúgy, mint a ba­romfitenyésztés és húselőállí­tás szigorú állatorvosi fel­ügyeletének fellazulása. Az idei évben már két jár­vány került feltárásra. Az egyik egy díszmadár-keres­kedés vásárlói között - Lenti, 43 megbetegedés -, a másik jelenleg is zajlik Hajdú-Bihar megyében libatépők között. Dr. Ócsai Lajos megyei tisztiorvos Cipő- és csizmavásár! Kecskeméti Ifjúsági Otthonban, 1995. nov. 15-én, 9 órától 17 óráig.- Rövid-hosszú szárú csizmák - Női bakancsok - Bakancstalpú félcipők Kedvező áron, nagy választékban kaphatóki (81770) Közügyekről Soltvadkerten Szinte az egész várost érinti a szennyvízcsatorna és tisztítóte­lep építése. A nagyberuházás állásáról is tájékoztató hangzik el a mai testületi ülésen. A solt- vadkerti képviselők arról is ha­tároznak, hogy mikor lesz a közmeghallgatás. Eldől, hogy az üdülőterületen lévő Orgona utcai fasor kivágására írt pályá­zatot ki nyeri meg, s értékelik a szüreti fesztivált. Fogadónap a klubban A Volt Hadifoglyok Bajtársi Szövetsége 1996. május else­jéig minden hónap első pénte­kén tart fogadónapot. A meg­szokott címen: a kecskeméti fegyveres erők klubjában. Bankszámlaszám­változások Ismert, hogy a bankszámlaszá­mok december 4-étől megvál­toznak. Saját bankszámlájuk új számát azonban - ezúttal - az adózóknak nem kell az egyéb­ként szokásos változásbejelentő nyomtatványon jelezniük az APEH felé. A Magyar Nemzeti Bank ugyanis központilag érte­síti az adóhivatalt a változások­ról. A változásbejelentés kötele­zettségétől való eltekintés csak egyszeri, s csak a december 4-ei változásra vonatkozik. Erről az APEH megyei igazgatósága tá­jékoztatta lapunkat. Támogatás kérhető November végéig kérhetnek a kecskemétiek önkormányzati támogatást közüzemi díjhátra­lékuk rendezésére. Azok élhet­nek a lehetőséggel, akiknek a Kik-For Kft, illetve aTermostar Kft., felé van tartozásuk, s iga­zolják, hogy a hátralékuk egy ré­szét a társaságoknak befizették. Közéleti Híkék • Dr. Csikai Zsolt. Kecskemét 1. sz. választókerületének or­szággyűlési képviselője 1995. november 16-án, csütörtökön 17 és 18 óra között kihelyezett fogadóórát tart a Hetényegy- házi Művelődési Házban (Kos­suth L. u. 83.), melyre minden érdeklődőt szeretettel vár. • Dr. Tabajdi Csaba ország- gyűlési képviselő fogadóórát tart november 17-én 17 és 18 óra között Jánoshalmán a pol­gármesteri hivatalban. • Az MDF Megyei Választ­mánya november 10-én döntött arról, hogy a Fekete Pál halálá­val megüresedett helyre a me­gyei közgyűlésbe az MDF- KDNP közös listáról Terbe Zoltán MDF-es jelölt visszalé­pése után Tarján Leventét java­solja. Bács-Kiskan megyéből az MDF Országos Választmá­nyába Gyöngyösi Jánost, az MDF megyei ügyvezetőjét de­legálta. Zetor Crystal 161-045 öt év műszakival, háromszög rendszámmal; ZT 323.traktor érv. műsz., négyszög rendszámmal; világoszöld E 514-es gabonakombájn 4,3 m gabonsasztallal, 4 soros kukoricaadapterrel, kitűnő állapotban eladó. Függesztett tárcsák, 2, 3, 4 fejes ekék, 5,2 m-es kombhátorck, so^mövelők. kultivátorok, fűkaszák, HW 60-11 billenős pótkocsi 5 év műszakival, háromszög rendszámmal és egyéb eszközök eladók. Érd.: OS-TS'^l-SSe i

Next

/
Thumbnails
Contents