Petőfi Népe, 1995. november (50. évfolyam, 256-281. szám)

1995-11-11 / 265. szám

8. oldal Sport 1995. november 11., szonbat Az Európa-bajnoki ezüstérem ára: nettó 7 ezer 800 forint! Visszavonul a bajai sikeredző Bács-Kiskun megye egyik legeredményesebb edzője úgy dön­tött, hogy elég volt. Megunta a hiábavaló szélmalomharcot. Az utóbbi években tanítványai sorozatban nyerték az aranyérme­ket, a legtehetségesebb sportolója az idei felnőtt úszóbajnokság legkellemesebb meglepetése volt. Az Európa-bajnoki ezüst­éremnek már nem tudott örülni. Megalázták. Pass Ferenc kö­szöni, ebből nem kér. Az edző, aki tavaly Gallov Rezső állam­titkártól, az OTSH elnökétől vehette át a Kiváló Nevelőmun­káért díjat, ez év végén visszavonul. Továbbjutottak az ötkarikások Mészöly csapata Mészöly Kálmán szövetségi kapitány kijelölte a szombati Izland elleni Európa-bajnoki selejtező labdarúgó-mérkőzé­sen pályára lépő kezdőcsapatát: Hajdú - Mónos, Bánfi, Csábi, Szlezák, Bükszegi, Nyilas, Il­lés, Duró, Orosz, Vincze. Fél évre eltiltották A labdarúgó megyei III. osztály Keleti csoportjában, a Roma FC-Csólyospálos (2-2) mérkő­zésen a majsai Györgye Krisz­tián pofon vágta a vendégek já­tékosát, Trisóczkit, aki súlyo­san megsérült. A kiskunhalasi városi labdarúgó-szövetség el­nöksége másodfokon 1996. áp­rilis 21-éig eltiltotta a vétkes majsai játékost a mérkőzések látogatásától. Szüret Kupa Soltvadkerten rendezik meg a Szüret Kupa szabadfogású egyéni és csapat birkózóver­senyt, amelyen a Duna-Tisza közi települések birkózói in­dulnak. Szombaton 9 órától a diák-A és az előkészítő, vasár­nap 9.30-tól a gyermek és a diák-B korcsoport küzdelmeit bonyolítják. Fallabdapálya A kerekegyházi Pongrác-ma- jorban november 24-én két, minden igényt kielégítő fal­labdapályát avatnak, melyet el­sőként Püski József országos bajnok tesztel. Utána a vendé­gek is kipróbálhatják ügyessé­güket. Simon-emléktorna Az idén is megrendezik Kecs­keméten a Simon Jenő terem- labdarúgó emléktomát. A de­cember 2-3-án sorra kerülő ver­senyre nevezni Kecskés Fe­rencnél lehet a Kecskemét, Március 15. u. 18. szám alatti borozóban vagy este a 76/491- 605-ös telefonon. Mendoza távozik Ramon Mendoza előrelátható­lag két héten belül távozik a Real Madrid éléről. „Mielőtt elmegyek, rendezni szeretném a problémás ügyeket. De ha ez nem sikerül, akkor is távozok az elnöki székből. Döntésemet már hónapokkal ezelőtt meg­hoztam - mondta az FTC Baj­nokok Ligája-csoportellenfelé- nek elnöke, aki 1985 óta ve­zette a világhírű egyesületet. Közkívánatra! Újra női és gyerekcsizmák és bakancsok, férficipők a tavalyi áraknál 30-40%-kal olcsóbban! Árak: női csizmák 2.500 Ft-tól, gyerekcipők 900 Ft-tól! 1995. november 13-án, 9-18 óráig, Kecskeméten, a megyei művelődési központban (Deák F. tér 1.). HŰTŐSZERVIZ BÁCSBOKOD Háztartási - ipari hűtők Hűtőkompresszor-csere Kompresszorfelújítás Villanymotor-tekercselés Ipari ­háztartási villanyszerelés Tel.: 79/351-185, 351-758 TARG0NCASZERV1Z BAJA Dízel - Elektromos Tel.: 79/351-158, 351-758 ELEKTROCENTRUM BAJA Villamos kábelek, zománchuzalok és 1000-féle villamossági alkatrész Baja, Szabadság utca Tel.: 79/321-759 (81619)-Nem pillanatnyi szeszély­ről van szó, hanem hosszú érle- lődés eredménye ez a döntés - mondta Pass Ferenc. - Rákény­szerültem, hogy abbahagyjam. Ha menő pesti edző lennék, és százezreket vinnék haza ha­vonta, akkor el tudnám tartani a családomat. Fizikálisán már nem bírom az iramot. A vidéki kisegyesületi sportból nem le­het megélni. Szívesen edzős- ködnék azért a havi ötezer egy- néhányszáz forintért is, ha biz­tosítva lenne a megélhetésünk.- Rákényszerült vagy rá- kényszerítették a visszavonu­lásra?- Klocker Edit Budapestre igazolása mély sebet hagyott a lelkemben, de túltettem magam rajta. Átláttam, hogy az ő részé­ről ez logikus lépés volt. Nem emiatt hagyom ott az edzői pá­lyát. Annak idején felállítottam magam elé egy mércét az úszó­Az élvonalbeli női kézilabdá­zók nyolc fordulón vannak túl. A Kiskunhalasi NKSE három pontjával az utolsó előtti helyen áll a táblázaton.- Milyen céllal vágtak neki a pontvadászatnak? - kérdez­tük dr. Mezei János elnökségi tagot.- Az alapfeltétel a biztos bent maradás volt. erre prémi­umot nem is tűztünk ki, ennek a teljesítését az alapbérért vártuk. Természetesen magasabb ered­ményességi szintek elérésekor kapnak a játékosok prémiumot.- Mi a véleménye a csapat eddigi szerepléséről?- Egyértelmű csalódás, hi­szen négy hazai mérkőzésün­kön csupán 3 pontot szerez­tünk. Nem enyhíti csalódottsá­gunkat, hogy hazai pontveszte­ségeink két 1 gólos vereséggel és egy döntetlennel következ­tek be és az sem, hogy vidéken három elit csapat ellen relatíve jól helytálltunk.- Mi a sorozatos vereségek oka?- A játékosok a fokozott fe­lelősség súlyát nem tudják fel­dolgozni, ez bénultságot és a hi­bák tömkelegét hozza. Legjel­lemzőbb példa a Caola elleni egygólos vereség, ahol 3 hétmé­terest és 8 „ajtó-ablak” ziccert hibáztunk el. Sokkal nehezebb feladat a felismert hiba kijaví­tása, hiszen a felelősség terhe - az elszalasztott lehetőségek mi­att - egyre súlyosabb és így kel­lene felszabadultan játszanunk! Nem szeretek sérülésekre hi­vatkozni, de a jól védekező és tavaly mérkőzésenként 5,4 gól­átlagot elért Pucsli Valéria hiá­nyát nagyon érezzük.- A szereplés tükrében ho­gyan ítéli meg a nyári bajnoki felkészülést? sportban. Célomat előbb értem el, mint gondoltam. Edittel elju­tottunk egy szintre, amelyet szerettem volna tovább csi­nálni. Ám a vállalkozásom, a család és az edzősködés is tel­jes embert kíván. Tingli-tangli munkára nem vagyok vevő, ak­kor inkább kiszállok.- Mit jelentett Önnek az Eu­rópa-bajnoki második hely?- Edit a Bajai KVSC sporto­lójaként vett részt a bécsi EB-n. Akkor még hivatalosan én vol­tam az edzője, de a nyár közepe óta nem velem készült. Persze nem Budapesten tettek.csodát a két hónap alatt, ez az érem az utóbbi négy év munkájának gyümölcse. Számomra sokat je­lentett az ezüst és - báf furcsán hangzik! - egyben semmit. Boldogság helyett ugyanazt a megalázást éreztem, mint a fel­nőtt ob-n, amikor a sportág ve­zetői egyszerűen átnéztek raj­- A fentiek után nehéz azt mondani, hogy az alapozásunk, felkészülésünk jól sikerült, de nem mondhatok mást. A terve­zett munkát elvégeztük, sok edzőmérkőzést játszottunk, tornákon vettünk részt, ahol nevezetes „skalpokat” gyűjtöt­tünk, mint például a Vasasét vagy a Radnicski Beqgradét. A bajnoki mérkőzések feszültsé­gét értelemszerűen nem gyako­rolhattuk, pedig a jelek szerint erre lett volna szükség. A fizi­kai felkészültség megfelelőnek látszik, hiszen szinte minden mérkőzés végén javítottunk a helyzetünkön.- Látja-e a felz.árkózás le­hetőségét? tam. Ezt fokozták a sikeres EB- szereplés utáni jutalomosztá­son. Meghívtak mint Klocker edzőjét. Legalábbis én úgy gondoltam. Elkezdték sorolni a versenyzőket, edzőket, közben osztogatták a dicséreteket és a borítékokat. Amikor már a gyú­rók és az orvosok is letűntek a színről, elkezdtem gondol­kozni. hogy engem vajon miért hívtak oda? Legvégül bemond- ták, hogy „a felkészülésben se­gített” Pass Ferenc, és még em­lítettek valakit...-Anyagilag mennyit ért az EB-ezüst?-Bruttó 12 500 forinttal ju­talmaztak, az adó levonása után 7800 forintot kaptam kézhez. Tudtam, hogy a siker árából nem én fogok Mercedest vásá­rolni... Ezt azonban megalázó­nak tartom, inkább ne adtak volna semmit.- Pass Ferencet, az edzőt lát­juk-e még valaha a medence szélén?- Ha majd jól megy az üzlet, nem lesznek megélhetési gond­jaim, akkor visszatérek. Fáradt vagyok, türelmetlen, és ez vagy az edzésen a gyerekeken, vagy a család tagjain csapódna le, Ezt szeretném elkerülni. Lőrinczi Csaba- A Kisvárda elleni vereség után alaposan elemeztük a helyzetet és bizonyos megszorí­tások alkalmazásával pontosí- tottuk a feladatokat. A rendel­kezésre álló játékosállományt alkalmasnak tartjuk az alapvető célkitűzés megvalósítására, ha átlépi saját árnyékát. Tavaly, a válsághelyzetben hozzánk ér­kezett Tabajdi Ferenc edző irá­nyításával az utolsó 17 fordu­lóban 18 pontot szerzett a csa­pat és most még 18 forduló van hátra a bajnokságból. Nagyon reméljük, hogy a hajrára már Pucsli is rendelkezésre áll,és a közönségünk támogatását jó já­tékkal, győzelmekkel tudjuk meghálálni. Sz. MAGYARORSZÁG- IZLAND 3-1 (1-1) Olimpiai selejtező válogatott labdarúgó-mérkőzés: Buda­pest, 15 000 néző. Vezette: An- cion (belga). Csaknem tömött lelátói előtt játszotta le a 3. csoportban utolsó selejtező mérkőzését a magyar válogatott. A sorozat egyben utánpótlás Európa-baj­noki kiírás is, és mint ilyen, a legjobb nyolc közé jutás is tét volt Dunai Antal szövetségi edző legényei számára. Magyarország: Sáfár Hrutka, Mátyus, Pető, Vincze O.. Lendvai, Szanyó, Lisztes (Preisinger 50.), Dombi, Sán­dor T. (Dombi 89.), Egressy. 11. perc: Megfagyott a vér a magyar drukkerek ereiben. Az izlandiak szabadrúgáshoz jutot­tak. A jobbról középre ívelt labdát Sáfár kiejtette, Gud- mundsson 11 méterről az üre­sen hagyott kapuba lőtt: 0-1. 40. perc: Gudjohnsen letal­palta Petőt, a játékvezető meg­lepetésre piros lapot adott. 45. perc: Vincze a bal olda­lon futtatta Egi^syt, akinek jól irányított kerestlabdáját a má­sodik oldalon (élbukkanó, nagy lendülettel érÉző Sándor T. 6 m-ről a kapi bal oldalába to­vábbította: l-l. 64. percrVincze O. ugratta ki Dombit,,kit az izlandi 16-os területién biiil Helgason bukta­tott. ÁnciÓ 11-est adott. Sza­nyó nagy-fővel, félmagasan a kapú job’ oldalába bombázott. Nagy vd az öröm, ám a belga játékveztő jelezte, hogy sze­rinte Vjcze O. a lövés előtt be­futott büntetőterületen be­lülre. főbb sárga lapot vett elő, majd zt visszadugta a zsebébe és á pirosat halászta elő! Vince elhagyta a játékteret. Szánó pedig újra nekifutott a 11 -enek és laposan a bal alsó sarcba lőtt: 2-1. 5. perc: Jonsson durván be­les-állt Sándorba, Ancion őt is leüldte a pályáról! 92. perc: Dárdai nagysze­ren ívelt Szanyó fejére, aki 8 í-ről a kapu jobb alsó sarkába álált: 3-1. Kitűnt: Sándor T.. Szanyó, illetve Helgason. Ausztráliában körözne1 a pilóták Häkkinen súlyos balesete A hpt végén Adelaide-tn rendezik a Forma-l-es a>ós gyorsasági világbajnoSág idei utolsó erőpróbáján az Ausztrál Nagydíjat. A vidal- nak már nincs igazán kmoly tétje/ ugyanis a ném- Mi­chael Schumacher és »apata, a Bénetton-Renault iár ko­rábban megszerezte világ- bajnoki címet a pi>ták, il­letve' a konstruktőr mező- nyébén. Ezek után cm meg­lepő, hogy a ném sportoló így nyilatkozott: -Miután tel­jesítettem a szezc előtti cél­kitűzéseket, lepkább él­vezni szeremén a mostani száguldást. A 81 körös v.dal vasárnap helyi idő szerit 14 órakor kezdődik. Ai első /zésen súlyos balesetet sziveden Mika Häkkinen, a) 200 kilométe­res sebességei haladt, ami­kor elvesztte uralmát a McLaren gépkocsi felett. A versenyautó megzördült és a pályát szegélyező falnak üt­között. A finn pilótát a hely­színen 20 percig elsősegély­ben részesítették, mielőtt eszméletlen állapotban kór­házba szállították. A legfris­sebb jelentések szerint a bal­esetet az okozta, hogy a finn pilóta az adelaide-i pályán va­lamilyen törmelékre vagy idegen tárgyra hajtott rá, ami­nek következtében kocsijának bal hátsó kerekében hirtelen lecsökkent a légnyomás. Häkkinen gyakorlatilag kó­mában van. Áz orvosi jelentés csak fejsérüléseket említ, az osztrák versenyző, Gerhard Berger - aki szemtanúja volt az eseményeknek - szerint azonban Häkkinennek kitör­tek a fogai, elharapta a nyel­vét és az arccsontja is eltörött, amikor az orvos levette fejé­ről a bukósisakot. Hölgyek a Papp László boksziskolában A magyar ökölvívás 69 éves „élő legendája”, Papp László töretlenül járja a maga válasz­totta utat, nem tud elszakadni a számára annyi sikert hozott sportágtól, még ma is tevéke­nyen kiveszi részét a nevével fémjelzett, Mátyásföldön mű­ködő iskola munkájából.- Egyre szebb eredménye­ket érnek el sportolóink, de ami még talán ennél is fonto­sabb, nagyon jól érzik magu­kat közösségünkben, szívesen jönnek a tréningekre - nyilat­kozta Dobler István, az iskola szakosztályvezetője. - Nálunk szinte minden korosztály kép­viseltetve van, sportolóink el­sősorban saját kedvükre jár­nak az edzésekre, de vannak közöttük olyanok, akik komo­lyabb eredményeket is szeret­nének elérni. Ilyenek például a női versenyzőink. Laci bácsi­nak semmilyen kifogása nincs a női ökölvívással kapcsolat­ban. Sőt, készségesen segíti a lányok felkészülését, elismeri tehetségüket és akarásukat. A halasiak szereplése egyértelmű csalódás A több - pofonnal is felérő - vereséget szenvedett halasi kézilabdázók nagyon megérzik Pucsli (szemben) hiányát. Forró pillanatok a Los Angeles Clippers-Atlaná Hawks kosárlabda-mérkőzésen. A meccset a vendégek nyerték 100-92-re. Az NBA 50. idénye - egyben a világ égik legna­gyobb sportbiznisze - 29 csapattal a napokban ratolt.

Next

/
Thumbnails
Contents