Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-09 / 237. szám
Október 9., hétfő Napkelte: 5 óra 53 perckor Napnyugta: 17 óra 09 perckor Holdkelte: 17 óra 31 perckor Holdnyugta: 6 óra 36 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajánál 294 cm volt. A Tisza Szolnoknál 37 cm, Csongrádnál pedig 129 cm magas volt. Közlekedés Az 51-es főút 104. és 105. km-e között, Dunapataj térségében burkolat-helyreállítási munkák miatt 30 kilométeres sebességkorlátozás, félpályás útzár van. Ugyanezen a főúton a 158. és 159. km között hézagkiöntés miatt 40 km-es korlátozásra és útszűkületre kell számítani. Traffipax Ma délelőtt Kiskőrösön, délután Nemesnádudvaron, Kecskeméten számíthatnak a járművezetők radarellenőrzésre. Madármegfigyelő nap Hazánkban is a világ mintegy száz országához hasonlóan vasárnap megtartották a madár- megfigyelő világnapot. Az eseményről a magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület gyűrűző központjának vezetője, Varga Lajos adott tájékoztatást. Elmondta: a madárvédelemre, valamint a madarak vonulásának fontosságára szerették volna felhívni a rendezvény szervezői a figyelmet. Hazánkban vasárnap 49 helyen több mint 1300 természetbarát összesen több mint 124 ezer madarat figyelt meg. Közülük legtöbb a seregély volt, mintegy 24 ezer. Tőkésrécéből csaknem 16 ezret, míg dankasirályból 12 ezret számoltak össze. Lottó A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a 40. heti ötös- és hatoslottó-sorsolás eredményei a következők: Az ötös lottó nyerőszámai: 27, 33, 52, 72, 73. A Joker-szám: 0 8 2 1 3 0. A hatos lottó nyerőszámai: 6, 8, 9, 20, 26, 44. A pótszám: 39. Ki mit tud? Az anya félrehívja tizennégy éves lányát:- Szexuális problémákról akarok veled beszélni...- Oké! - feleli a lány. - Ha tudok, segítek. FÓLIAVÁSÁR! 1995. október hónapban viszonteladók és 10 tekercs felett vásárló termelők kedvezményes áron vásárolhatnak minden méretű és típusú AGROFÓLIÁT a helyszínre szállítva! 12.000 mm-es, natúr $1.681 Ft 12.000 mm-es. UV stabil $3.415 Ft 12.000 mm-es, fekete 19.868 Ft "R" jelű, fekete: 8.500 mm-es 12.791 Ft 12.000 mm-es 18.058 Ft A jelzett árak tekercsenként és áfa nélkül értendők! Várjuk Kedves Vásárlóinkat! GOLF Kereskedelmi Kft. SZOLNOK, Vércse u. 17. Telefon: 56/423-241,423-324 ________________________(77119)________________________ F elhő, majd napsütés Készítette: ORSZÁGOS METEOROLÓGIAI SZOLGÁLAT Kereskedelmi Szolgáltató Iroda ORSZÁGOS ELŐREJELZÉS ELŐREJELZÉS A DUNA-TISZA KÖZE TÉRSÉGÉRE Európa nagy részén, így hazánkban is folytatódik a vénasszonyok nyara. Kontinensünkön a hajnali pára és ködfoltok megszűnése után többnyire napos az idő, a csúcshőmérsékletek szinte mindenütt 20 fok körül, illetve felette alakulnak. Ez helyenként 5-7 fokkal is magasabb a sokévi átlagnál. Fölénk átmenetileg nedvesebb léghullámok érkeztek, ezért tegnap is több volt a felhő, és a nap első felében ma is felhősebb lesz az idő. Az éjszaka képződött pára- és ködfoltok fokozatosan feloszalnak. Délutánra csökken a felhőzet, és ismét a napsütés lesz meghatározó. Kora délután általában 19, 24 fok várható, csak a ködösebb részeken lehet ennél hűvösebb. A tegnap fölénk érkezett felhőzet kezdetben még ma is meghatározó lesz a térség időjárásában. Később északnyugat felől fokozatosan csökken a felhőzet, megszűnik az éjszaka kialakult párásság is. Délutánra ismét egyre naposabbra fordul az idő. Gyenge lesz a légmozgás. A hőmérséklet csúcsértéke 20, 23 fok között valószínű, ami 2-3 fokkal magasabb az ilyenkor megszokottnál. Vízhőmérsékletek °c °c Balaton: 15 Velencei-tó: 16 Tisza-tó: 15 Fertő-tó: 16 Tisza: 12-16 Duna: 13-14 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Szolnok: 22 Kecskemét: 22 Jászberény: 21 Baja: 23 Tiszafüred: 20 Kiskőrös: 22 Martfű: 22 Kiskunhalas: 22 Várható legnagvobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 10-20 Velencei-tó: 10-15 Tisza-tó: 10-15 Fertő-tó: 10-20 Szolnok: 5-15 Kecskemét: 5-15 Jászberény: 5-15 Baja: 5-10 Tiszafüred: 10-15 Kiskőrös: 5-15 Martfű: 5-15 Kiskunhalas: 5-15 Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: 06-90-304-614 A szolgáltatás Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: 06-90-304-612 dija: 77 Ft/perc Milliót érő Yamahát loptak Jól dolgozott a bajai rendőrség, mivel 3 bejelentett lopásból két esetben megtalálták a tetteseket, illetve a gyanúsítottat. Az a személy azonban továbbra is ismeretlen, aki október 1 -jén a hajnali órákban egy Yamaha motorkerékpárt lopott. A Szentháromság térről vitte el a gépet, amely több mint egymilliót ér. Őrizetbe vették viszont V. Attilát, aki a Szegedi úti, kiscsávo- lyi óvodába tört be. A bácsbor- sódi férfi a pinceszellőző rács lefeszítésével jutott be és különböző tárgyakat próbált meg ellopni. Az óvodában lévő riasztó bejelzésére az URH-járőr még időben a helyszínre érkezett, és elfogták a tettest. Ugyancsak megvan a gyanúsítottja annak a lopásnak, amely a Maraton ABC raktárában történt. A nyitott helyiségből élelmiszerárut vittek el. Egy tolvajt már a helyszínen elfogtak, majd a járőr a másik két elkövetőt is begyűjtötte. Géczy Zsolt Vallástörténeti szabadegyetem Világvallások és hatásuk az emberiség fejlődésére címmel vallástörténeti szabadegyetem kezdődik Baján az Ady Endre könyvtárban. Az első előadás október 10-én, kedden a római katolikus egyház 2000 évét öleli fel. A hallgatók december 19-éig Beigelbauer Pál bibliakutató előadásában ismerkedhetnek meg a katolicizmus, a reformáció és ellenreformáció, a protestáns egyházak mai helyzetével. Nagyon ízlett mindenkinek a köleskása. A Petőfi Népe és a keceli örnkormányzat nyári bográcsfőző versenyén nagy sikert aratott Bátyai Péter főztje. Szabó István keceli vállalkozónak, aki a verseny fődíjait is felajánlotta, annyira ízlett, hogy a napokban ajándékkosárral kedveskedett utólag a főzőmesternek. Képünkön balra Bátyai Péter, jobbra Szabó István, a díjazott városföldi házának udvarán. fotó: w. király ernő Az uszodavíz cseppje is fertőzhet Megdöbbentő eredményre jutottak a fertőző májgyulladás (hepatitis) B-vírusának kutatásakor a szakemberek. Kiderült, hogy ha egy 100 ezer literes uszoda vizébe egyetlen kiskanálnyi vírussal fertőzött testnedv kerül, szemén, száján át ezernyi ember fertőződhet meg. A hepatitis B-vírusa csaknem ugyanúgy terjed, mint az AIDS- é: kimutatható a beteg testváladékaiban. A fertőzést bőrsérülésen át éppúgy meg lehet kapni, mint szexuális úton, sőt az újszülöttek is ki vannak téve a kórokozó ártalmainak, ha az édesanyában jelen van ez a veszélyes vírus. Az Egészségügyi Világszervezet kimutatásai szerint a világon mintegy 350 millió (!) vírusgazda él, 70-90 százalékuk maga sem tudja, hogy fertőzött, mert tünetmentes. Betegségükre csak akkor ébrednek rá, amikor annak késői szakaszában májzsugor, vagy májrák alakul ki. A leginkább veszélyeztetettek az egészségügyi dolgozók, a mentősök, a vérző áldozatokkal találkozó rendőrök, és azok, akik szexuális partnereiket gyakran váltogatják. Pedig a hepatitis ellen tudunk védekezni. Evekkel ezelőtt felfedezték és ma már minden patikában hozzáférhető a betegség iránt immúnissá tevő vakcina, amelyet gyermek- és felnőttadagokban egyaránt kínálnak. A veszélyt felismerve az egészségügyi szakemberek országos akciót szorgalmaznak, hogy legalább a 15-19 éves fiatalok szervezetét ellenállóvá tegyék e gyorsan terjedő betegséggel szemben. Vállalkozók a városért Jánoshalma társasági életében új színfoltként jelent meg a Vállalkozók a Városért Közösségépítő Alapítvány jótékony- sági bálja. Az alapítványt támogató klub 103 fős jánoshalmi csoportja munkájának eredményeként 210 ezer forint támogatást osztottak szét a szombat esti bálon. A támogatottak között van a rendelőintézet, az Éberség Polgárőrség, az Alfaplusz Egyesület, a Honvéd Kaszinó, a Pelikán Egyesített Szociális Intézmény, a Hunyadi János Általános Iskola, a kisegítő iskola valamint a Radnóti Miklós Gimnázium. Mindezeken felül a hajnalig tartó bál bevételéből előzetes becslések szerint mintegy ötvenezer forint jut a Hunyadi általános iskola most elkezdett hat tantermének építésére. Súlyemelés egy dzsipért Súlyemelő a Vörös téren. fotó: FEB-REUTERS Anyját nyúzza az öt közül egy. FOTÓ: FEB-REUTERS Öt kis leopárd született nemrégiben a bázeli állatkertben. Az apróságok csak nyolc hét elteltével mutatkozhattak be a nyilvánosságnak. Képünkön egyikük éppen anyját nyúzza, aki békésen tűri mindezt. KÁRPÓTLÁSI JEGYET fontos VESZEK /HÍRŐS/ kalocsai és dunapataji földterületre érvényes /Htaxi/ határozattal, kizárólag az eredeti károótoltaktól. Megbízható, Telefon: gyors és pontos! 78/362-696, 19 óra után.f Borisz Gridnyev orosz atléta egy 16 kg-os súlyt emelget a feje fölé a moszkvai Vörös téren. Nem pasz- szióból teszi ezt, nem is csak azért, mert erősödni akar, egyszerűen csak azt reméli, hogy ha legalább 4500-szor sikerül kinyomnia a súlyt, akkor az övé lesz a szponzorok által felajánlott Jeep Grand Cherokee, amely közvetlenül a sportoló háta mögött látható. Bálna akadt a halászhálóba Alighanem igencsak elcsodálkoztak azok a marokkói szardíniahalászok, akiknek hálójába egy t'zenkét tonnás kékbálna akadt az Atlanti- óceán vizein. A 13 méteres emlős a halászhajó kapitányának szeme láttára több mint fél napon át hiába küszködött a hálóval, hogy kiszabadítsa magát. Arról nem szóltak az első jelentések, hogy a bálna élve úsz- ta-e meg a kalandot. Marokkói tengerbiológusok szerint marokkói vizeken csak ritkán észlelnek kékbálnát. Az eset Nyugat-Sza- hara partjainál, Tarfája kikötő előtt történt. Ötös ikrek leopárdéknál