Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-09 / 237. szám
1995. október 9., hétfő Sport 9. oldal Félegyháziak \ Statisztika-Metalloglobus Vlarczibányi téri csarnokában •endezték meg a férfi és női isztaliteniszezők TOP 12 B- v'ersenyét. Ennek alapján kialakult az „elit mezőny” a novem- öer 25-én és 26-án esedékes tiazai TOP 12 viadalra. Férfiak: Németh Károly (Postás SE), Harczi Zsolt (Kiskunfélegyházi Credo AC), Varga Zoltán (LRI a TOP 12-ben Malév), Varga Sándor (Kiskunfélegyházi Credo AC), Pázsy Ferenc (LRI Malév), Bátorfi Zoltán (Niedermark), Holló Zsolt (Heusenstamm), Somosi Miklós (Kiskunfélegyházi Credo AC), Pagonyi Róbert (Nass BVSC), Vitsek Iván (WOEST Linz), Mercz Gábor (Győri Elektromos), Gárdos Krisztián (Innsbruck). Vetélkedő a televízióban A Magyar Olimpiai Bizottság idei, valamint az újkori olimpiai játékok jövő évi centenáriumának méltó megünneplésére kezdett országos olimpiai vetélkedő már a megyei döntőknél tart. Január elejétől a területi döntőkbe a Magyar Televízió is „bekapcsolódik”. Kéthetente kerül a képernyőre a bizonyos „sportos próbákkal” kibővített szellemi vetélkedő. Ezért módosítani kell az eredeti kiírást, bár a fődíj változatlan marad: a győztes csapat három tagja néző lehet az 1996-os atlantai nyári olimpiai játékokon. Kikapott a válogatott keret A szerdai, Svájc elleni (Zürich, 20.30 ó) Európa-bajnoki selejtezőre készülő magyar labdarúgó-válogatott szombaton késő este jótékony célú mérkőzésen - a bevételt a Testnevelési Egyetem javára ajánlották fel - lépett pályára az élvonalbeli Vasas Casino Vigadó vegyescsapata ellen. A Fáy utcában 500 néző előtt megrendezett találkozón nagy meglepetésre a hazaiak nyertek 1-0-ra. A gólt a hajrában Pál szerezte. Mészöly Kálmán szövetségi kapitány a következő kezdő tizenegyet küldte pályára: Hajdú - Telek - Lipcsei, Halmai - Mracskó, Nyilas, Simon, Illés, Mónos - Jo- ván, Vincze I. Csereként szóhoz jutott: Babócsy (kapus), Jagodics, Csertői, Bükszegi, Arany, Farkasházy, Hamar, Klausz (mezőnyjátékosok). A bajaiak a legjobbak között végeztek Autósrali a Mecsekben Pécsett befejeződött a 28. alkalommal megrendezett Mol-Me- csek Rallye. Nagy érdeklődés mellett zajlott a verseny. A magyar bajnoki futam abszolút értékelésének végeredménye: 1. Ferjáncz Attila, Tóth Csaba (Váci Autó SE, Ford Escort) 1:13:54 ó, 2. Tóth Ferenc, Csökő Zoltán (Hitachi-J.K.H. SE, Audi Coupé S2) 1:04 p hátrány, 3. Érdi Tibor, Varga István (Érdi Rallye Team SE, Mazda 323) 1:32 ph„ 4. Bathó Zoltán, Kosztolányi Tamás (ECS Motorsport Egyesület, Ford Escort) 2:42 p h., 5. Vízin László, Gönczi László (Bajai Vízügy SC, Ford Escort) 2:50 p h., 6. Szeleczky Tamás, Tóth Imre (H and T Rallyesport SE, Ford Éscort) 2:50 p h. A bajnoki pontverseny végeredménye: 1. ifj. Tóth János, Gergely Ferenc (Aral-Colonia Rallye Team, Toyota Celica 4WD) 80 pont, 2. Érdi Tibor, Varga István 56, 3. Szeleczky Tamás, Tóth Imre 48, 4. Ferjáncz Attila, Tóth Csaba 45, 5. Ranga László, Büki Ernő (Mol- Marlboro Rallye Team, Ford Escort) 45, 6. Vízin László, Gönczi László 43. Miguel Indurain, az ötszörös Tour de France-győztes 55:30.4-es idővel aranyérmet nyert a kolumbiai kerékpáros-világbajnokságon. FOTÓ: FEB-REUTERS A Majsának aem volt nyerő a 21-es A nujsi Szabó (sötét mezben, 11-es számmal) harcol a labdádért. fotó: tapodi Kálmán KÉZILABDA NB I-es női mérkőzés: Derecske-Kiskunhalasi NKSE 20-18 (10-10). DerecsiVe, 500 néző. Vezette: Atkári, He rezeg. Kiskunhalas: Vörös- Virág 1, Pásztor 2, Asztalos 2, S.z arka 2, Csábi 2, Rádinné 2/1. Cs ere: Katona (k), Bartucz 3/3, Túr.'né 1, Tóth 2, Kirsner 1. Edző: Ta- bajdi Ferenc, Kiállítás: 8, illetve 4 perc. Hétméteres: 8/5, illetve 6/4. A szép számú halasi szurkolósereg jóvoltából szinte hazai pályán kezdődött a mérkőzés. A Derecske szerezte meg a vezetést, de ellentámadásból Asztalos Éva révén egyenlített a Kiskunhalas. Ezt követően felváltva estek a gólok, de már ekkor (is) sok volt a technikai hiba, amiben a Halas járt az élen. Ennek ellenére szoros első félidő után döntetlen volt az állás. A második félidő elején feljavult a Halas, aminek eredményeként a 42. percben két góllal vezetett (13-15). Ez azonban béklyót rakott a csapatra, tizenöt percen keresztüli gólképtelenség következett, kihagyott hetesekkel, ziccerekkel, helyzetekkel, 25. perc: 19-15. A hajrá újra igen szorossá vált, izgalmassá vált a mérkőzés, de a pontszerzés végül is nem sikerült a Halas számára. A mérkőzés nagyobb részében a hazaiak játéka érvényesült. A Halas támadójátéka csapnivalóan gyenge volt, rengeteg hiba, labdaeladás jellemezte a játékot. Feltűnő volt, hogy ezúttal a csapat ászai, elsősorban átlövői mondtak csődöt. A Derecske középes, de lelkes játékkal végül is otthon tartotta a két pontot. Kitűnt: Katona, illetve Pu- szainé (k), Zsemberiné 5/2, Czene 3, Dobrovolszky 6/2. NB I/B-s férfimérkőzés: Csaba Előre KC-Mizse KC 20-17 (9-9). Újkígyós, 300 néző. Vezette: Tóth, Sziklai. Mizse KC: Rapi- Farkas 4/1, Király 6/1, Zag, Józsa 2/1, Strupka 3, Ludányi 1. Csere: Májeri (k), Dudás, Barna, Vas 1, Szórád. Edző: Sápi Zsombor. Kiállítás: 4, illetve 6 perc. Hétméteres: 9/5, illetve 5/3. Rendkívül idegesen kezdett mindkét csapat, sok-sok technikai hiba, hatalmas küzdelem és kiváló kapusteljesítmény mindkét oldalon. Ez jellemezte az első félidőt. Szünet után a hazaiak voltak pontosabbak, gólerősebbek, és megérdemelten nyertek a gyenge támadójátékot nyújtó mizseiek ellen. Kitűnt: Rapi, illetve Koppány, Pocsai. Ifjúsági eredmény: Csaba Előre-Mizse KC 24-24. NB I/B-s férfi kézilabdamérkőzés: Kiskunmajsa-Gyömrő 21-21 (13-9), Kiskunhalas, 100 néző. Vezette: Gőzsy, Rákóczi. Kiskunmajsa: Szacsvai - Tóth 4, Szabó Zs. 2, dr. Szepes 5/3, Kiss I. 3, Juhász 6, Szabó L. 1. Csere: Kiss Gy. (k), Mezei, Boros. Edző: Tibai József. Hétméteresek: 3/3, ill. 3/3. Kiállítások: 10, ill. 10 perc. Magabiztosan és jól kezdett a majsa i apat az újonc gyöm- rőiek eíVt- Negyedóra elteltével 9-5-J vezettek a hazaiak. Gyors itatások után szerezte góljainak tömét a Majsa és ekkor úgy ht, hogy csak a gól- különbsé .V-sz a kérdéses a találkozó igün. A második félidő eleji iiV a majsaiak voltak ereaény esebbek (15-10). Azonbaegy tízperces rövidzárlat egeniiő volt ahhoz, hogy a 4. pert’.ben egyenlítsenek a indégek: (16-16). Sőt négy pccel a lefújás előtt még a vezeít is átvet, te a Gyömrő (18-19 Innen mt\% fordított a kiskunajsaí együttes, de a gyömrek gyorsan egyenlítettek. Aitán hiába támadta végig az:olsó percet a hazai csapat, gt már nem sil: érült lőniük. Kitit: Kiss I., Juhás it, Tóth, illetvhuleba (k), Rácz .8, Tarjányi DSÁRLABDA NB IV-csoportos női mér kőzés: FTC-Univer Petőfi Nyorfa KKC 87-70 (52-3Ah, Budsst, Népliget, 100 néző . Veze: Missura, dr. Smied. KE: Kovács 23, Fábián 18, Füctó/3, Iljasenko 17/3, Da- rida 6. Csere: Jáger, Molnár, Nyú)/3, Hegedűs. Edző: Tóth Vikt és Ábel József. Aelső félidőben a kecskeméti gyenge védekezése miatt jentős előnyt szerzett a Fe- rendros csapata. A lepattanó labciért való harcban rendre alularadtak a kecskemétiek és a v«elmük sem működött jól. A nsodik félidőben sokkal ag- ressvabb védekezéssel, gyor- sabjátékkal 9 pontra felzárkózom kecskeméti együttes és akk már támadójátéka is javul Összességében jól helytállt csapat, a második félidőbe! pontos „győzelem” pedig ónjaimat adhat az MTK el- leimérkőzéshez. itünt: Kovács A., Fábián I.,letve Iljasenko, Darida. B I. B-csoportos női mér- kcés: Nagykőrösi KK-TFSE 4"65 (31-40), Nagykőrös, 1( néző. Vezette: Balogh, Bnáth. Nagykőrös: Demeter 3/8, Bognár 8, Újhelyi 17, Orbán 15/3, Harsányi. Csere: Bán 2, Hoffmann 3/3, Jeszenszky. Az eredmény alakulása: 5. perc: 2-8, 11. perc: 12-19, 14. perc: 17-23, 25. perc: 33-49, 36. perc: 42-58. Kemény, lendületes, küzdelmes mérkőzésen mindkét félidő első perceiben a testnevelő jelöltek védekeztek szorosan, mozgékonyán. Kidolgozottabb lehetőségeik alapján személyi dobásaik is pontosabbak voltak. A fiatalabb helyiek fegyelmezettebbek voltak, de a budaiak észt centerét csak időnként tudták tartani. Jobb dobószázalékukkal szorosabb is lehetett volna az eredmény. Kitűnt: Újhelyi, Orbán, illetve Vaher 22, Foyta 11/3, Titschka 10. NB I. B-csoportos női kosárlabda mérkőzés: PEAC PPTSE-Bajai TK Elma 83-87 (36-50), Pécs, 100 néző. Vezette: Major, Ebergényi. Bajai TK Elma: Chirobo- kova 29, Megyeri 16, Illés 10, Rátvay 12, Völgyesi 10. Csere: Barna 3, Ácsai, Szabó 4/3, We- idinger, Fekete 3. Edző: Pump Gábor, Schmidt Lajos. Az első félidő közepéig kie- gyesúlyozott volt a játék, utána feljavultak a bajaiak és megnyugtató előnnyel várhatták a folytatást. A második játékrészben főleg Chirobokova és Megyeri révén magabiztosan vehetett a Baja (54—77 a 30. percben). Az utolsó három percben a tanítóképzősök nem tudtauk kosarat dobni, míg a pécsiek (‘izénkét pontot szereztek. Kitűnt: Kitlinszka 24, Lac- házi A4, Fischer 12, Simon 10/6, illetve Megyeri, Chirobokova, Szvibó. NB I. B-csoportos férfi- mérkőzést: Nyíregyházi TK-Bajai Honvéd KK 93-94 (42-36, 80-80), Nyíregyháza, 300 néző. Vezette: Simó, Kót- hay. Bajai Hon véd: Hosszú 19/6, Rétháti 6, Tamás 35/3, Vujadi- novícs 29/3, K orcsok 4. Csere: Kovács 1, Szabó. Edző: Merim Mehmedovics. A hazaiak kenitek jobban az utazástól kissé tompa (főleg Korcsok) vendégekkel szemben, elsősorban Cservék és Kmézics jóvoltából, míg a Baja zömmel Tamás révén tartotta magát, de a dobások kevéssé sikerültek, főleg a hármasok nem. A csapat nem tudta gyors, rohanós taktikáját játszani, így félidőben a hazaiak vezettek. A második játékrész nagy csatát hozott, a Honvéd védekezése Kovács révén javult, Vujadinovics pedig besegített a pontszerzésben Tamásnak. Ez utóbbi kosarával lett egyenlő a rendes játékrész végén az állás. A hosszabbításban a Baja jobban hajrázott, így továbbra is százszázalékos. Kitűnt: Tamás, Vujadinovics, Kovács, illetve Jankovics 19/3, Kmézics 17, Cservék 16/6. RÖPLABDA NB I. B-csoportos női mérkőzés: Békéscsaba DSE-Kecs- keméti NRC 1:3 (-2, -12, 14, -6), Békéscsaba. Vezette: Hajdú, Nagyváradi. Kecskeméti NRC: Szikszai, Dunszt, Körmendi, Szabó, Czéh, Vasadi. Csere: Kormos. Edző: Szappanos Tibor. A 87 percig tartó mérkőzésen idegenben szerezte meg első győzelmét a Kecskeméti NRC csapata. Az első játszmában a kecskemétiek jó sánca következtében a hazaiak csak két pontot értek el. A második szettben fej fej mellett haladva tartott a kecskeméti fölény. A harmadik szettben 12:2-es KNRC-vezetés után a Kecskemét elkezdett lazítani, már zsebükben érezve a győzelmet. 14:13-nál a ^KNRC-nek volt játszmalabdája, a szettet azonban 16:14-re a hazaiak nyerték. A negyedik játszmában ismét a kecskemétiek fölénye volt a jellemző, így magabiztosan nyertek 3:1 arányban. Kitűnt: a békéscsabai csapatból senki, illetve Szikszai, Dunszt, Szabó. VÍZILABDA OB I/B-s mérkőzések: Egri Vízmű-Kecskeméti VSC 8-13 (3-5, 1-2, 2-1, 2-5). Vezette: Nobotta, Tibai. Kecskeméti VSC: Koncz- Nagy R. 3, Király, Deák, Hegedűs 3, Simon G. 4, Csák 1, Budai, Varga B. 1, Sárkány Z. 1, Sárkány Gy„ Nagypál, Steinacker. Edző: Simon Balázs. Idegenben végig vezetve, biztosan győzött a KVSC. Kitűnt: Pulai 2, Madarasi 1, Szabó L. 1, illetve Koncz, Simon G., Hegedűs, Nagy R. Kecskeméti VSC-ELTE BEAC 9-6 (3-1, 2-0, 3-2, 1-3). Vezette: Németh. Az első negyedekben okos, jó játékkal előnyt szerzett a kecskeméti csapat. Bár a végén kiengedtek, így is biztosan nyertek. Kitűnt: Simon G. 3, Hegedűs, Nagy R. 2-2, Deák R., Csák 1-1, illetve Lakos 2, Zin- ner 1, Márkus 1. Kenuval Afrikából Dél-Amerikába Jövőre 52 esztendős lesz, tudomása szerint soha senki nem próbálta még kenuval átszelni az óceánt. Jövő májusban megpróbálja. A triatlonversenyeken állóképességét több alkalommal bizonyított négygyermekes építési vállalkozó, Voloscsuk András Libéria fővárosából, Monroviából vág neki a fantasztikus távolságnak 1996- ban. Légvonalban 2850 kilomét a teljesítendő út. A kenus 3)0 km-rel számol, mert kitétel próbál célba érni. Voloscsuk Monroviából elő- ör délnyugati irányba evez, Iresztezni kívánva az egyenlí- i ellenáramlást. Ha az síkéit, a passzátáramlás elérése- >r nyugatnak fordul, és irány a azil Natal városa. A bátor nber sem motort, sem vitorlát :m visz magával, az út során semmiféle külső segíts éget nem kíván igénybe venni. Napi 12-14 órányi kvmuzást tervez, hite szerint 60 nap alatt brazil partot ér. Napi átlagát 55 kilométerre gondolta ki, de biztonsági okokból azért 20 „plusznapot” beiktat. Ismer etei szerint egy korábbi kísérletben a vállalkozó kedvű óceánjáról a szárazföldtől 100 mérföldnyire ki kellett menteni, mert kiéhezett... Voloscsuk a hazai rádióamatőrökkel tartja majd a kapcsolatot.-Jövőre 52 leszek; ebben a korban az emberek általában félnek az öregségtől és a betegségektől - vallja. - Szeretném hinni, és másokkal is elhitetni, hogy az öregedés és a vele járó öregségi tünetek is csak a félelem megnyilvánulási formái. A félelmet pedig le lehet győzni.