Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-07 / 236. szám
MA HÉTVÉGI MAGAZIN 9-12. oldal A kormányfő nem fogadja el miniszterének lemondását Horn Gyula miniszterelnök nem fogadja el Kósáné Kovács Magda munkaügyi miniszter lemondását, s ezt a döntését csütörtök este közölte is a politikus asszonnyal. Ezt a KEK-csúcsta- lálkozó keretében Varsóban tartózkodó miniszterelnök tegnap jelentette ki újságírói kérdésre. Horn Gyula elmondta: abban állapodott meg Kósánéval, hogy megpróbálják rendezni az ügyet, amiről részletesen az 5. oldalon írunk. Három embert ölt meg a mustgáz A kemenesmagasi Öreghegy egyik pincéjében pénteken a mustgáz áldozata lett három helybéli férfi. Az első vizsgálat szerint G. István 61 éves helyi lakos saját présházában a szüret utáni munkálatokkal volt elfoglalva, amikor észlelte, hogy lent a pince mélyében kifutott a hordóból a must. Két szomszédjával lefutottak, hogy felfogják a kiömlő nedűt, s megfulladtak. Eljárás a mágus ellen Ukrán bírálat Az ukrán vezetés nem támogatja Borisz Jelcin orosz elnök szeptember 14-én aláírt rendeletét, amely Moszkvának a FÁK-tagállamokkal kialakítandó stratégiai irányvonalát körvonalazza. Hennagyij Udo- venko, az ukrán külügyminiszter bizalmas levelet küldött Leonyid Kucsma elnöknek, amelyben értékeli a jelcini ukázt. Az üzenet - mint később kiderült - a külügyminisztérium engedélye nélkül jelent meg a sajtóban. Vlasies Pétemé, a salgótarjáni mágus ügyében kuruzslás vétségének alapos gyanúja miatt indult rendőrségi eljárás. A feljelentést a megyei tiszti főorvos tette a Magyar Orvosi Kamara salgótarjáni területi szervezete kezdeményezésére. Az orvoskamara a városban csak a „po- nyipusztai mágusaként emlegetett asszonynak bizonyítási lehetőséget adott. Vlasicsné ugyanis az alábbi hirdetést jelentette meg: Ultrahanggal igazolt epe- és vesekövét eltávolítja a Mágus. A nála érdeklődő orvosoknak felajánlotta, hogy ultrahangos gép ellenőrzése mellett távolítja el a betegből az epekövet, így az eredménynek bárki tanúja lehet. A kísérleten a mágus azonban felsült. Vlasicsné igen szép forgalmat bonyolít le, saját bevallása szerint napi 10-25 beteg keresi fel. Nem egyedül dolgozik, felnőtt és gyermekkorú segédek, afféle varázslóinasok veszik körül. Pisztollyal akar fellebbezni Magda Marinko? * Életfogytiglan a hóhérnak Életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélték Magda Marinkót. A gyilkos legkorábban 25 év után bocsátható feltételes szabadságra. Tamasi Attilát a bíróság felmentette a felbujtóként elkövetett rablás vádja alól, míg Dobnik Jánost lőfegyverrel és lőszerrel való visszaélés bűntette miatt 8 hónapi felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték. A kecskeméti bűntett ügyében perdöntő bizonyíték volt, hogy több tanú is felismerte az áldozatok ékszereit. Ezeket utóbb Magdánál foglalták le a nyomozók. Egy-egy órát, nyakláncot, valamint karláncot. Perdöntő volt a lakásban elejtett papír is. A Peppínóra utaló üzenettel, amit korábbi kihallgatásai során a magáénak ismert el Magda. Végül perdöntőnek bizonyultak a tettestársak és ismerősök Magda elleni terhelő vallomásai is. Bizonyítottnak minősült az orosházi bűncselekmény is. A szegedi Z. Nagy cukrászcsalád megölésének vádja alól viszont felmentették Magdát, így máig nincs meg a tettes ebben az ügyben. Tegnap még nem volt ismert, hogy a szegedi rendőröknek folytatniuk kell-e majd a nyomozást. Az ítélethirdetés előtt Magda Marinko nem kívánt szólni, mindössze annyit mondott, hogy háború lesz, illetve a szabadkai rendőrséget vádolta a gyilkosságokkal. Az ítélet kihirdetése után a bíró feltette a kérdést: kíván-e fellebbezni. Magda előbb az ügyvédjére, a kecskeméti dr. Jádi Jánosra nézett, aki határozott fejbiccentéssel jelezte, hogy igen. Mire Magda a következőket mondta: „Majd egy kilenc milliméteressel.” Tamasi és Dobnik tudomásul vették az ítéletet, míg az ügyész esetükben fellebbezett. Részletek az 5. oldalon. Kommentárunk a 2. oldalon. Megérkeztek az F-16-osok Vértanúkra emlékeztek Az aradi vértanúkra emlékeztek tegnap Aradon. Az erdélyi városban egyházi szertartásokon idézték föl az 1848-as szabadságharc mártírhalált halt hőseinek emlékét. A református istentiszteleten részt vett a magyar kormányt képviselő küldöttség, amelyet Lábody László címzetes államtitkár, a Határon Túli Magyarok Hivatala elnöke vezetett. Az idei emlékünnepségre az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület felújította a vértanúk emlékművét. Tegnap délben landoltak a kecskeméti katonai repülőtéren a Holland Királyi Légierő F-16- os vadászgépei. A kiszolgáló személyzet egy C-l 30-as típusú Hercules szállítógéppel érkezett. A hollandokat Fülöp Kuncze Gábor belügyminiszter felkérte Pintér Sándor országos rendőrfőkapitányt, hogy a közúti közlekedésigazgatásról szóló, 1990-ben hatályba lépett belügyminiszteri rendelet alapján kiadott engedélyeket vizsgáltassa meg. Ismert, hogy a közelmúltban két, politikust György alezredes, a Szentgyör- gyi Dezső Harcászati Repülőezred parancsnokhelyettese fogadta. A Partnerség a békéért program jegyében a jövő héten tartanak közös repüléseket a holland és a kecskeméti pilóták. megkülönböztető jelzéssel szállító autó okozott balesetet. A tárca vezetőjének utasítása értelmében azon esetekben, amikor a kérelemről az ellenjegyzés hiányzik, illetőleg amely esetekben az engedély indokai már nem állnak fenn, az engedélyeket vissza kell vonni. Csak indokolt esetben villoghatnak Gyorshírek Parlamenti áldás Az izraeli parlament tegnap hajnalban ratifikálta a PFSZ és Izrael között létrejött megÍ állapodást a ciszjordániai palesztin autonómia kiterjesztő- | I sérül. Kártyacsere Az Országos Betegbiztosítási Pénztár folyamatosan cseréli a betegkártyákat. Az új iga- I zolványokon már nem szemé- lyi szám, hanem - hivatalos j | nevén - társadalombiztosítási 1 azonosító jel szerepel. A I megkezdett csere a jövő héten I felgyorsul, de még így is | hosszú hónapokat vesz majd igénybe. Párizsi robbantás | Pokolgép robbant tegnap dél- | után Párizsban, a Maison | Blanche metróállomás közeli lében, egy szeméttárolóban. Hét személy megsebesült. A ( párizsi robbanás egybeesett Khaled Kelkál lyoni temetésével. Az algériai terroristát egy hete lőtték le tűzharcban a francia rendőrök a Lyon közeli Maison Blanche - vagyis a metróállomással azonos nevű - településen. Kicsalt festmény Kecskeméten, a Halasi úton egy 60 éves nyugdíjas nőt csapott be lakásán három fiatalember. Egy festmény megvásárlását ajánlották, s azt mondták: elviszik a műtárgyat, s hamarosan hozzák a | pénzt. A kialkudott 45 ezer : forintot viszont azóta sem vitték a nyugdíjas nőnek. I Ömlött a gáz Gázrobbanás történt péntekre § virradó hajnalban Kiskunfél- | egyházán, a Holló Béla utcá- ban. A palackból kiömlő gáz nyílt láng használata miatt § 1 robbant be, s a lakásban 200 | ezer forintos kár keletkezett. J A ház nem gyulladt ki. viszont a 76 éves Cs. Istvánná az arcán könnyebb égési sérülést szenvedett. Veszélyben a müvesekezelések? A magyarországi műveseál- lomások jelentős része tönkremegy, a műveseellátás ösz- szeomlik, a betegek ellátatlanul maradnak, ha a betegek vesetisztító kezelése, a dialízis tb-finanszírozása továbbra is messze elmarad a tényleges költségektől. Minderről a hazai műveseállomások többségét üzemeltető magáncégek, illetve a Magyar Nephrológiai Társaság képviselői tájékoztatták az újságírókat. Azt követően, hogy az egészségbiztosító, valamint a népjóléti tárca illetékeseivel tárgyaltak. Magyarországon jelenleg háromezer vesebeteg szorul dialízisre. Az egészségbiztosító és a szaktárca illetékesei nem vonták kétségbe, hogy a magas szintű műveseellátás elsősorban a külföldi cégek megjelenésének, befektetésének köszönhető, de nem tudtak ígéretet tenni arra, hogy az a 11 550 forint, amelyet egy dialízisért ma kapnak a cégek, jelentősen emelkedne a közeljövőben. Túszfogás szekercével és légpuskával Különös túszdráma helyszíne volt október 5-én, csütörtökön a Pest megyei Szigetmonostor, ahol mentősök is bajba kerültek. A délelőtti órákban a község háziorvosa a mentők segítségét kérte R. L. helybeli lakos háztól való elszállításához. A mentősöket rájuk irányított légpuskával fogadta a házigazda, s közben azt kiabálta: ha nem távoznak, szekercével agyoncsapja a feleségét. A mentősök segítséget kértek, s hamarosan a helyszínre érkezett a megyei rendőrség különleges szolgálatának egyik egysége és az úgynevezett túsztárgyaló is. Az egyezkedés a helyi polgármester, valamint R. L. két fia bevonásával történt. R. L. a fogva tartott asszonyt - hol valamelyik fia, hol pedig a polgármester ellenében - kiengedte a házból, majd pedig visszakérte a szobába. A dráma akkor oldódott meg, amikor R. L. négy óra elteltével önként kijött a lakásból és a rendőrök sérülést nem okozó testi kényszert alkalmazva villámgyorsan elfogták, majd kórházba szállították. Régészeti szenzáció Kecelen Régészeti szenzációként emlegetik azt a leletet, amelyet a keceli tőzegkitermelők jeleztek a városházán. Persze már minden illetékes tud a dologról, sőt vizsgálaton is voltak a koponyák. Ugyanis két emberi fejről van szó. A helytörténettel foglalkozók tudomása szerint ez ideig csak állati csontok kerültek elő a környékből. A két, majdnem sértetlen darab két méter mélyen volt. Ránézésből is - csapott, alacsony homlok, erősen kiugró szemöldökeresz - megállapítható róluk, hogy nem mai emberek maradványai. A szegedi József Attila Tudományegyetem embertani tanszékén dr. Farkas professzor, tanszékvezető egyetemi tanár már ennél jóval szakszerűbb véleményt mondott. A 20-40 év közötti férfi az őskorban élt. A másik bronzkori maradvány. A koponyán jól látszik egy kardvágás nyoma is. MinA Kecelen talált emberi koponyák. den bizonnyal ez volt a halál oka. zeg konzerválta agy velő. ToEbben a fejben még benne a tő- vábbi részletek a 3. oldalon. Naomi Campbell zebracsíkos miniszoknyát és topot mutatott be Milánóban a Versus tavaszi-nyári kollekcióból.