Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-31 / 255. szám
PN Kalauz es profiknak A Pn-Kaiavz Vendége A keceli vásárban tegnap volt vagy háromszáz malac, vevő viszont alig. így van ez mostanában másutt is. Az öregcsertői Vén András erről számolt be. Vasárnap Hajósra vitte a kilenchetes jószágokat, tegnap Kecelre. Ottjártunk- kor a képen láthatót 4800 forintért eladta. Ha még maradt, akkor azokat ma Soltvadkerten kínálja. fotó: PULAI Sára néhány gazda, aki ebből remélt hasznot, a paksi, a kecskeméti konzervgyárral, illetve a bajai hűtőházzal kötött szerződést. A felvásárlási árakról keveset tudni, mert az érintett cégek a konkurenciától tartva elzárkóznak a tájékoztatástól. Baján a szombati piacon változatos képet mutatott az ár, mert 40 forinttól 60 forintig mérték az 5 darabos csomót sárgarépából. A petrezselyem 80 forintig is felment, míg a zellert csak darabra adták, nagyságától függően 10-től 30 forintig. A zöldség-nagykereskedők nagy része Szegedről, illetve a budapesti nagybani piacról szerzi be áruját, ezért a szállítási költséget is belekalkulálva Baján az átlagosnál drágább minden. A kalocsai piacon a felügyelők arról számoltak be, hogy mindössze három őstermelő és egy tucatnyi kofa jelenti a felhozatalt. Mellettük két-három zöldségkereskedő vált még területet. Az őstermelők elmondták, hogy az öntözés mellett is kettőjüknél jó közepes a termés, míg egyikük meg van elégedve az átlaggal. Ok látják el Kalocsa nagyobb konyháit, ahol nem panaszkodnak a minőségre. Itt a sárgarépa csomóját 40-60 forintért adták, míg a petrezselyem kilóját 50-100 forintéit mérték, a zeller induló ára pedig 20 forint volt darabonként. Bácsalmáson a hétfői piacon egy kiló sárgarépát 35-60 forintos áron kínáltak minőségtől függően. Az extra minőségű petrezselyem és az édes gyökér kilója nyolcvan forint volt, a kevésbé szép áruért hatvan forintot kértek a kofák. A zeller gumója harminc forintba került a piacon. Aki nem tudott kimenni a piacra, és a leveszöldséget a boltban vásárolta, mélyebben kellett a pénztárcájába nyúlnia. A sárgarépa kilója nyolcvan, a petrezselyem száz, a zeller gumója hatvan forint volt a zöldségesnél. Kubatovics-Papp-Pásztor Az imrehegyi libás A gyökérzöldségek idén öntözött körülmények között adtak jó közepes termést. Kritikus hiány tehát nem várható, az áruk mégis magas, és várhatóan tovább fog emelkedni. A vásárlóknak ez természetesen rossz hír, de a termelők még így is évről évre csökkenő jövedelemre tesznek szert. Idén a gombabetegségek támadása tovább emelte a már magas termelési költségeket, s az aszály miatt kevesebb zöldség termett. Valószínűleg a vetésterület csökkenése is oka, hogy az idén kevesebb a zöldségféle. Ennek hatását a piacon lehet lemérni, mert például Baján a heti vásárban a kofák még mindig csomójára mérik a levesbe való zöldséget. Sajnos a gazdajegyzők sem tudnak nagyobb összefüggő zöldségestáblákról, ami azt jelenti, hogy a kis parcellások csupán a családi konyhára termeltek zöldséget. Még Fájsz és Bátya térségében sem volt jellemző az idén a termesztés. Információink szerint az a A gabonabotrányról A Magyar Agrárkamara Kecskeméten tartott elnökségi ülésén arra az álláspontra helyezkedett: ki kell vizsgálni, miért híresztelik - hisztériát keltve -, hogy a hazai szükséglethez képest kevés gabona maradt az országban. A szervezet elhatárolta magát a „gabonabotrány- tól”, leszögezve, hogy a túltermelésről szóló, illetve az értékesítéssel kapcsolatos más egyéb, a valóságnak meg nem felelő hírek terjesztésében nem vett részt. Viszont élénken foglalkoztatja az a kérdés a kamarát, hogy az igen előnyösen alakult gabonaárnak a termelő miért nem látja hasznát? Kedvezményes pénztárgép-akció december végéig Az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi törvény alapján az adóigazgatási azonosításra alkalmas nyugtát adó pénztárgépek üzembe helyezéséhez csak 1995. december 31-éig vehető igénybe kedvezmény. A pénztárgépet forgalmazókat megillető kedvezmény megszűnése miatt ezen időpontot követően a kereskedőknek nem lesz lehetőségük (25 000 Ft-tal, számítógépes rendszer esetében 50 000 Ft-tal) csökkentett áron történő vásárlásra. A kedvezmény csak az üzembe helyezett, azaz a „fekete doboz” indítását (szerviz általi „élesítését”) követően jár. Tehát a kedvezmény igény- bevételéhez nem elegendő a pénztárgépet megvásárolni, azt a fenti időpontig üzembe is kell helyeztetni, szabályszerű nyugta kibocsátására alkalmassá tenni. Várhatóan a pénztárgéppel történő nyugtaadásra kötelezett adóalanyok köre jelentősen bővül a jövő évben. Tehát év végéig érdemes megvásárolni és beüzemelni a pénztárgépet. A választás elősegítéseképpen az APEH ügyfélszolgálati irodáin rendelkezésre áll az adóhivatal által jóváhagyott pénztárgéptípusok jegyzéke. A jegyzékben nem szereplő (1993 év előtt jóváhagyott) pénztárgépeket az üzemeltetők természetesen tovább használhatják, de ezen régebbi típusokból új pénztárgép vásárlása nem lehetséges. Az igazi állatbarátból hamarabb, s hosszabb távra válik gazdálkodó, mint aki nincs más kiút, vagy ha már falun élünk alapon fog hozzá a jószágneveléshez. Az imrehegyi Stencel Ferencék ház körüli udvarán állandóan voltak szárnyasok, s akadt hely a négylábúaknak is.- Mostanára már igazi libafarmot hoztak létre.- Édesapám tanyája itt maradt. Az állatokat pedig mindig szerettük. Egyetlen fiunk is innen ment szakmunkásvizsgára. A feleségemet egy baleset miatt leszázalékolták. Magam meg sokáig kőműveskedtem Kalocsán. A székesegyház tatarozása után abbahagytam. Azaz, itthon egyik év szeptember 21-én hozzáfogtam alapozni a 300 négyzetméteres ólat, s november 21-én be volt meszelve. Először - az idén éppen tíz esztendeje - 860 libával kezdtük. Most éppen háromezer koncertezik kint.- Napos koruk óta nevelik a jószágokat?- A kelebiai Kel-Féder Kft. nagyon jó partner. A kis pelyheseket tőlük fogadjuk. Nagyon jó a téglaépületünk. A fogadóteret 33 fokra fűtjük, majd három nap után kezdjük csökkenteni a hőmérsékletet. Az első héten az almozásl is - forgáccsal - három-négy óránként végezzük, majd később ritkázzuk. Úgy bánunk velük, mint a csecsemőkkel. A feleségem főzi nekik a kamillateát. Némelyik állomány olyan iszákos! Az etetésüket is a korukhoz kell válogatni. Nem mindegy, hogy mikor milyen - granulált, dercés, vagy szemcsés - eledelt kapnak. Stencel Ferenc- Láthatóan meghálálják a gondoskodást.- A jószágok, és mi sem szeretjük a koszt. Itt élünk egymás közelében. Kora hajnalban csörög az óra, s este tizenegy, mire ágyba kerülünk. Akkor mint a melegre került fagyos paprika, összerogyunk. Csak a tépést adjuk ki bérbe. Nyolchetes korukban megérkezik Orosházáról a negyvenfős brigád, s el is viszik a tollat. Minden mást mi csinálunk. Velünk élnek a nagyszülők is. Rengeteget segítenek. Szeretnénk gépesíteni. Nehéz az almozás, a trágyázás, a 25-28 zsák takarmány napi mozgatása. Ráadásul egy turnusban száz libát is megtörnünk. Kiskunhalasra, Pusztamérgesre, Mező- kovácsházára kerülnek az igencsak súlyos szárnyasok. Hosszú távon gondolkodunk. Bár nagy lábon nem lehet ebből élni, de nekünk, a három generációnak megvan a havi fizetése - mondta a családfő. Pulai Sára Drágák a zöldségek Csendes tőzsdei nap Eseménytelen volt a hétfői nap a Budapesti Értéktőzsdén, j Nagy forgalom csak a Global részvényeiből volt: 1500 forintos árfolyamon 28 915 darab Global-papír kelt el egy kötésben. A BUX index értéke 4,39 ponttal növekedett, 1490,60 ponton zárt. Megállapodás a szakképzésről Az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium a Magyar Kereskedelmi és Iparkamarával közösen határozza meg ezután a szakmunkásképzés feltétel-, illetve követelményrendszerét. Erről írt alá megállapodást Dunai Imre ipari és kereskedelmi miniszter és Tol- nay Lajos, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke hétfőn Budapesten. Több lakás épült Enyhe növekedés volt tapasztalható az év első háromnegyed évében a lakásépítés területén. A Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint az idén 1 -2 ezer új lakással többet építenek fel, mint tavaly. Kínai árukat foglalt le a VPOP A Vám- és Pénzügyőrség egy Ecseri úti telephelyen 12 kamionnyi, kínai kereskedőktől lefoglalt ruhaneműt mutatott be hétfőn a sajtó képviselőinek. Ezeket a termékeket azoknak az akcióknak a keretében foglalták le, amelyeket a VPOP azért kezdeményezett, mert a piacokon feltűnően alacsony árakat lehetett megfigyelni e kereskedőknél. Erdőégetés rohamtempóban Az év eleje óta 18 ezer négyzetméternyi őserdőt égettek fel a dél-amerikai Amazonas térségében, hogy szántóföldeket és legelőket nyerjenek - közölte a FAN bolíviai környezetvédő szervezet La Paz- ban. A környezetvédők az Amerikai Űrhajózási és Űrkutatási Hivatal, a NASA adataira hivatkoztak. Ez döbbene- j tes - 370 százalékos - növekedést jelent az előző évhez : hasonlítva. A Nikon tervei A japán Nikon cég bejelentette, hogy a jelenlegi 30 százalékkal szemben 1999-ben külföldön fogja gyártani a fényképezőgépek 75 százalékát. A Reuter szerint ez újabb jele annak, hogy erősödik a nyomás a japán vállalatokra a költségek lefaragása és a termelés külföldre telepítése érdekében. Szerkeszti: A. Tóth Sándor Tehenek legelésznek békésen a szélturbinák alatt. Az észak-német szeles partvidéken (Niebuell) gazdaságos a szélenergiát hasznosítani. fotó: feb-reuters Eurostar-díj Tokaji borcímkéjével Eurostar- díjat nyert a francia Cofinec vállalatcsoporthoz tartozó békéscsabai KnerNyomda Rt. (A Cofinec tagja a kecskeméti Petőfi is, amely ezt a díjat szintén elnyerte már.) Jelenleg egész Európában ez a csomagolóanyag-gyártók legmagasabb rangú szakmai elismerése. A díjat az European Packaging Federation (Európai Csomagolási Szövetség) ítéli oda a nemzetközi mezőny legjobbjainak. A díjra nevezett termékkel a cégnek először a nemzeti csomagolási versenyen kell eredményt elérnie, a hazai díj a részvétel föltétele. A békéscsabai Kner Nyomda ezt a „belépőt” a tavalyi Hungaropack- versenyen szerezte meg a Bodegas Oremus Kft. számára gyártott domborított, aranyfóliázott címkéivel. □B BD HD KÖZPONT A Regionális Minőség Központ és a "Minőségért" Alapítvány, az Ipari és Kereskedelmi Minisztérium és a MTESZ közötti együttműködési megállapodás által támogatott BELSŐ AUDITORI KÉPZÉST indít Kecskeméten, a Tudomány és Technika Házában. 1995. nov. 13-15 között. A tanfolyam időtartama: 3 munkanap (reggel 8-17 óráig); vizsga: a hallgatókkal egyeztetett időpontban. A tanfolyam tematikája: kielégíti a tanúsító szervezetek Nemzeti Akkreditációs Tanácsa (NACCB) követelményét. Sikeres vizsga esetén: MTESZ Képzési Központ "belső minőségbiztosítási auditor" oklevél kiadásával zárul a tanfolyam. A képzés költsége: 9.500 Ft. Jelentkezés: 76/481-184-es telefaxon. (79ei9) REGIONÁLIS minős.ég