Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-30 / 254. szám
4. oldal VILÁGTÜ KÖR 1995. október 30., hétfő Szentmisét tartott vasárnap a római magyar papság Varga Béla, az Ideiglenes Nemzetgyűlés 1946-ban megválasztott elnöke lelki üdvéért. A misén Tóth K. János, a római székes- egyház, a lateráni bazilika ka- nonokja olvasta fel II. János Pál pápa részvéttáviratát. Megállapodásra jutott Washington és Moszkva az európai hagyományos fegyveres erők korlátozásáról szóló szerződés módosításáról, így Oroszország a jövőben a kaukázusi határkörzetekben az egyezményben engedélyezett szintnél több fegyvert tarthat. Népszavazást tartanak hétfőn Kanada francia nyelvű tartományában. A québeciek arról döntenek, hogy a terület elnyerje-e önállóságát. A szepa- ratisták elképzelése szerint a québeciek kanadai útlevéllel rendelkezhetnének és kanadai dollárt használhatnának, de a tartomány idővel „szuverén állammá” válna. Újabb merényletet követtek el ismeretlen tettesek vasárnap hajnalban Algériában. A fővárostól keletre fekvő Ruiba város csendőrsége előtt egy teherautóba rejtett pokolgép robbanása hat embert megölt, 83-at pedig megsebesített. Meggyilkolták a szélsőséges palesztin mozgalom, a Dzsihád (Szent háború) vezetőjét. A 44 - esztendős Fathi Sakakit feltételezések szerint az izraeli titkos- szolgálat tette el láb alól, mások szerint viszont a palesztin bel- viszály áldozatául esett. Ramadan Abdullah személyében máris kinevezték a Dzsihád új vezetőjét. Knud lubbers volt holland kormányfő lesz a NATO új főtitkára egy német lap értesülése szerint. Washington az atlanti együttműködés elkötelezett hívének tekinti Lubberst, aki képes lesz megoldani a szövetség előtt álló nehéz feladatokat. Hazatér Irakba Szaddám Húszéin veje - állítják meg nem nevezett brit hírforrások. Augusztusi disszidálása, amikor feleségével, valamint az iraki diktátor másik leányával és annak férjével együtt elhagyták Irakot, jelentős belpolitikai válságot idézett elő. Az első buszok Zágrábba. Három és fél éves szünet után vasárnap először indultak el a boszniai és a horvátországi városokat Szarajevóval összekötő távolsági autóbuszok. Az első buszok a Szarajevótól északra fekvő Kiseljakba és Zágrábba indultak el, s az első időszakban a járatokat a francia kéksisakosok harcjárművei kísérik. Választások Horvátországban. Plakátok sokasága üzeni: szavazzatok újra Tudzsman elnökre. Az első jelentések szerint a választásra jogosultaknak csupán negyede ment el vasárnap szavazni. fotó: Reuters Eles harc az atomgombért Jelcinnél van a nukleáris indítókód Valósággal ölre mentek az orosz vezetés tagjai Jelcin elnök megbetegedése után az „atomgomb” birtoklásáért - írta moszkvai forrásokat idézve a The Sunday Times. A kormány és a hadsereg első emberei még csütörtökön „válságtanácskozásra” gyűltek ösz- sze a Kremlben. A parázs vita akkor robbant ki, amikor valaki indítványozta: „Csernomirgyin miniszterelnök tegye rá a kezét a nukleáris indítógombra”. Jelcin bizalmasai elborzadva hallgatták és elutasították a javaslatot. Az angol lapnak nyilatkozó illetékes elmondta: az elnök emberei foggal-körömmel védik főnökük hatalmát, hiszen ha az államfő meghal, őket is szélnek eresztik. Gracsov védelmi miniszter külföldön volt, első helyettese, Andrej Kokosin „teljesen elázott egy születésnapi, bulin”, így Alek- szandr Korzsakov tábornokra, Jelcin személyi testőrére maradt a hatalmi harc megvívásának feladata. Korzsakov kijelentette, hogy „akié a gomb, azé a hatalom”, s Csernomirgyin, aki láthatóan nem volt hajlandó vállalni a totális hatalmi válság kirobbantójának szerepét, ezt válasz nélkül tudomásul vette. Másnap az elnök sajtótitkára szenvtelenül bejelentette, hogy az atomcsapás elrendelésére hivatott, „forródrótos” fekete doboz Jelcin keze ügyében van - írta a brit lap. Háromszázmillió márkás külföldi hitelajánlat Magyar-német megállapodás Észak-Raj na-Vesztfália részt vesz a magyarországi privatizációban. Erről állapodott meg Horn Gyula kormányfő Johannes Rauval, a tartomány miniszterelnökével. Bajorországhoz és Baden- Württemberghez hasonlóan Észak-Rajna-Vesztfália is hitelt ajánl fel Magyarországnak. Az egymilliárd márkás hitelkeret most tehát kiegészül 300 millió márkával - közölte Horn Gyula szombaton, a legnagyobb német tartomány kormányfőjével folytatott tárgyalásai után. Johannes Rau a sajtótájékoztatón elmondta: Észak-Rajna-V esztfáliának hasznos, ha részt vesz hazánk gazdasági fejlődésében. A tartomány nagy tapasztalatokkal rendelkezik az ipar átalakításában, s ezeket szeretné Magyarország javára kamatoztatni. Bokros Lajos pénzügyminiszter a tartományi miniszter- elnököt a magyarországi gazdasági stabilizációs program megvalósításáról tájékoztatta. Szó esett a német-magyar vállalatközi együttműködés kérdéseiről is. Rau találkozott a privatizációs miniszterrel, Suchman Tamással is, akivel a magyar energiaszektor magánosításának kérdéseiről tárgyalt. A 17 milliós németországi tartomány kormányfőjének kíséretében jelen volt több nagy német cég vezetője, akiknek vállalatai érdekeltek a magyar energiaipar magánosításában. A megbeszélésen az energiaprivatizációval kapcsolatos gyakorlati kérdésekre helyezték a hangsúlyt, hiszen már csak egy hónap van hátra a pályázatok beadására. A találkozón Johannes Rau jelezte: tartományának vállalkozói az energiaiparon kívül más szektorok iránt is érdeklődnek. A német befektetők szélesíteni kívánják részvételüket a magyar piacon. FOTÓ: FEB/REUTER Mindenki a Dumába készül Oroszország asszonyaitól a katonapártig terjed a skála Az orosz katonai helyőrségben jelölőlisták lógnak a falon, mellettük felirat: „Katonákat a parlamentbe!”. Pavel Gracsov védelmi miniszter napiparancsban buzdította a katonákat: állítsanak jelölteket a decemberi parlamenti választásokra. Az orosz védelmi költségvetés a tavalyihoz képest húsz százalékkal csökkent. Nem fizetnek zsoldot, gyakorlatokat kell elhalasztani és a fegyveres erők hangulata egyre rosszabb. E körülmények között Borisz Jelcin elnök is felismerte, hogy egy „katonapárt” létrehozásával meg lehet előzni, hogy a csalódott egyenruhások a tartalékos alezredes Zsirinovszkij pártjához, vagy a kommunista párthoz csatlakozzanak. Ha Gracsov és Jelcin akciója sikerrel jár, meg tudják akadályozni, hogy az elnök elveszítse parlamenti többségét. Igaz, ezzel a tábornokok foglyává válhat, bár a csecsenföldi hadjárat óta már amúgy is az. Az új Duma megválasztásán egyébként 262 párt és pártszövetség indul, országszerte 18 ezer jelöltet állítanak a 450 helyre. A nagy pártok mellett megkülönböztetett figyelem övezi az extábomok, Alexandr Lebegy vezette csoportot, az egykori alelnök, Ruckoj, illetve a volt szovjet miniszterelnök, Rizskov pártját. Ami a jelenlegi kormányfőt, Viktor Csernomirgyint illeti, ő a minap megnyerte pártja számára a kozákok nyolcmilliós szavazótáborát. Ilyen méretű szavazórétegekre a reformer Jegor Gajdar éppoly kevéssé számíthat, mint Grigorij Jav- linszkij reformista csoportosulása. Az utóbbit nyugatbarátnak tartják, ezért legfeljebb csak listán juthat majd be a parlamentbe, csakúgy, mint a szociáldemokrata Jakovlev. Nem lebecsülendő viszont az Oroszország asszonyai nevű mozgalom, amely a régi Dumában is rendre kiállt a társadalom elesettjei mellett, és ezért ismét bejuthat. Heltai András Európai gyümölcsöt fogyasszon a közösség Az EU feltöri a kemény diót A dió egészséges, de a nyugat-európai fogyasztás igen csekély: egy lakosra számítva évente mindössze negyven szem. Az Európai Unió változtatni akar ezen, s kutatási programja célul tűzte ki az európai dió minőségének javítását. Mivel az európai dió héja nem egyenletesen vastag, és rosszul szárítják, a piacon előretört az amerikai dió: évente ötvenötezer tonnát exportálnak, többet mint amennyit a két fő termelő, Franciaország és Olaszország dob a piacra. A kutatási program tizenegy résztvevője 1990 óta vizsgálja az egész termelési folyamatot, a fák állapotától egészen a válogatásig és a diótörésig. Az egyik fő gond az volt, miként lehet a frissen leszedett gyümölcs nedvességtartalmát negyven százalékról gyorsan 12 százalékra csökkenteni úgy, hogy azzal ne befolyásolják a dió ízét. A megfelelő válogatási és feltörési módszerek kifejlesztése mellett csökkenteni kellett a bérköltségeket is. A jelek szerint a szakértőknek sikerült feltörniük ezt a kemény diót is. Magyarország minden bizonnyal dióban (is) állni fogja a versenyt az Európai Unió-beli vetélytársaival. Johannesburgban választják meg a világszépét. A Miss World 1995 rendezvényén Magyarországot Weinberger Ildikó (jobbról) képviseli. FOTÓ: feb/reuter Simpson könyvével máris le akarja aratni felmentése gyümölcseit Igazat mond, vagy mentegeti magát? A kettős gyilkossággal vádolt és nemrég felmentett amerikai futball-színészsztár, O. J. Simpson „El akarom mondani” címmel könyvet írt. Ebben - állítja - szomorú ügyének teljes igazságáról tájékoztatja olvasóit. Az amerikai és a nemzetközi közvélemény jelentős része nyilvános mosakodásnak, sőt - nem is titkolt rasszista éllel - szerecsenmosdatásnak nevezi a 208 oldalas művet. Vegyük sorba, mit állít Simpson? A gyilkosságról: „Hogyan mondhatja valaki, hogy meg tudnám ölni gyermekeim anyját? A testemmel védeném, ha valaki rálőne.” A volt felesége barátjáról: „Ro Goldman halálához nincs semmi közöm. Számomra ő egy ismeretlen katona.” A válásról: „Sokkot jelentett, amikor Nicole 1992 januárjában bejelentette a válást. 1992. október 25-én jogerősen elváltunk, s ez nagy fájdalmat okozott nekünk. Nicole 1993- ban vissza is tért hozzám, s egy évet még házaspárként együtt éltünk.” A gyermekeiről: „Sydney és Justin személyén keresztül Nicole-ból is velem van egy darab.” Anyjukról:„Szerettem anyátokat, és anya mindannyiunkat szeretett. Néz titeket fentről és szeret benneteket.” A megosztott közvéleményről: „Valaha is elfogadja-e a közvélemény az ártatlanságomat? Egy része biztosan nem. Néha azt gondolom: ezen csak úgy vagyok képes túltenni magam, ha egyszerűen elviselem. De nehezen megy, mert gyerekeim vannak.” Ártatlanságáról: „Tudom, csupán akkor fognak teljes mértékben rehabilitálni, ha a rendőrség elfogja a tettest, vagy a gyilkos maga jelentkezik.” A News című bécsi magazin mindehhez egyetlen kérdő mondatot fűzött hozzá: „Vajon megfelel-e ez a könyv az igazságnak vagy pedig nem más, mint a közönségre hatni akaró könnyfakasztás?” Kocsis Tamás Elégedett tárgyalópartnerek