Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-04 / 233. szám

4. oldal Hazai tükör - Világtükör 1995. október 4., szerda Klaus Kinkel külügyminiszter budapesti tárgyalásai Számíthatunk Németországra Göncz Árpád államfő is fogadta Klaus Kinkel külügyminisztert, fotó: feb/hajdu András „Aligha akad Európában alkalmasabb főváros a német egy­ség ötéves évfordulójának megünneplésére” - mondta bu­dapesti sajtókonferenciáján Klaus Kinkel német külügymi­niszter, akinek ez volt első hivatalos látogatása hazánkban. Zsúfolt programot bonyolított le a németországi vendég egy­napos útján. Október harmadi- kát Kovács László külügymi­niszter társaságában töltötte, ta­lálkozott Göncz Árpád államfő­vel, valamint Kuncze Gábor koalíciós miniszterelnök-he­lyettessel.- Nem véletlenül választottam a német nemzeti egység ünnepét látogatásom időpontjául - nyilat­kozta Klaus Kinkel. - Keleti szomszédaink közül Magyaror­szág tette a legtöbbet azért, hogy megvalósulhasson a németek álma, az ország békés egyesítése. Kovács László és német kol­légája integrációs törekvéseink létfontosságú kérdéseiről tár­gyalt. A magyar külügyminisz­ter elmondta: Németország szi­lárd támaszunk az Európai Uni­óhoz, illetve a NATO-hoz való csatlakozásunk ügyében. Klaus Kinkel hozzáfűzte: Magyaror­szág az elsők között csatlakoz­hat az unióhoz. A Ferenczy Europress kérdé­sére, hogy mire alapozza ezt a véleményét, a külügyminiszter kifejtette:-Magyarország már 1989 szeptemberében elkötelezte magát a szabadság és a de­mokrácia, és így Európa mel­lett. Magától értetődik, hogy szószólói vagyunk euroat- lanti törekvéseinek. Az egy­kori NDK felbecsülhetetlen előnnyel rajtolt: az egyesü­léssel rögtön az Európai Unió és a NATO részévé vált. Már csak ezért is kötelezettséget kell vállalnunk a reformtö­rekvések támogatására. Né­metország a magyarok első számú gazdasági partnere. Tavaly óta húsz százalékkal nőtt a kereskedelmi forgalom. Klaus Kinkel méltatta a magyar nemzetiségi törvényt és az EBESZ soros elnökeként a délszláv válság rendezésére tett erőfeszítéseinket. Toronyi Attila A NAT jegyében: új tantervek, tankönyvek, vizsgarendek a láthatáron Célegyenesben az iskolák alkotmánya Értesüléseink szerint a kormány csütörtökön tárgyalja a műve­lődési és közoktatási miniszter előterjesztését a Nemzeti alap­tantervről. Ha a kabinet elfogadja és kormányrendelet formá­jában szentesíti e fontos alapokmányt, hivatalosan is új szakasz kezdődik a magyar oktatásügy életében. Benyújtották a költségvetést Szeptember utolsó napján, azaz a törvényesen előírt ha­táridőre a kormány benyúj­totta a jövő évi állami költ­ségvetés tervezetét. A törvényjavaslat megérke­zett az Országgyűlés elnöké­nek címére, és I/1456-os számmal iktatva formálisan már ott van a tisztelt Ház asz­talán. A dokumentum csak­nem félezer oldal, s ehhez mellékletként további három kötet társul - együttesen szin­tén mintegy 500 oldal terjede­lemben. A súlyra is tekintélyes, több mint másfél kilós előter­jesztés első Házon belüli útja a parlament nyomdájába ve­zetett, ahol 650 példányban sokszorosítják. Ennyi kell ah­hoz, hogy minden képviselő kapjon egy-egy komplett pél­dányt, s jusson a parlamenti bizottságok, frakciók szakta­nácsadóinak, a tárgyalásokon részt vevő szakembereknek, az újságíróknak. Az adminisztrációs teen­dőkkel hamarosan végeznek az Országgyűlés Hivatalának munkatársai, nincs tehát aka­dálya annak, hogy megkez­dődjék a koalíció nagy erő­próbája, a költségvetés par­lamenti tárgyalása, (káté) A miniszter és Gáspár Miklós „azonnali” csatája Bokros tanulságok Jelentősen megnőtt a bíró­ságok munkája: a legutóbbi né­hány évben 130 olyan törvény született, amely bírói jogvé­delmet biztosít az állampolgá­roknak. Bár tavaly 1 millió 200 ezer ügy érkezett hozzájuk, a perek 85 százaléka egy éven belül befejeződik. Akad viszont bíró, aki előtt 300 ügy aktái fekszenek. Önkéntes kölcsönös kiegé­szítő nyugdíjpénztár alakult tegnap az ország legnagyobb vállalatánál, a Magyar Állam­vasutaknál. Létrejöttéhez 20 millió forinttal járult hozzá a Vasutas Önkéntes Támogatási Alap. A tagoknak az idén - kötelező jelleggel - minimáli­san a bruttó bér 2 százalékát kell befizetniük. Az alakuló ülésen bejelentették: 1996. ja­nuár 1-jétől a MÁV is hozzá­járul a tagok befizetéseihez. Százegymilliárd forint kia­dást tervez jövőre az Egysé­ges Munkaerő-piaci Alap. Ez húszmilliárd forinttal több, mint amennyire az eddigi kü­lönálló foglalkoztatáspolitikai alapok lehetőségeiből telt. En­nek jelentős részét az átkép­zésre és a közhasznú munkákra szánják. Egy ezüstből készült ga­lambfigurát ajándékozott Lea Rabin, az izraeli miniszterelnök felesége Jasszer Arafat nyáron született kislányának. „Kívá­nom, hogy gyermeketeket min­dig a béke ringassa” - áll a ga­lamb vésett feliratán. Megállapodás született ked­den Horvátország és a Kelet- Szlavóniát megszállva tartó szerbek képviselői között a te­rület hovatartozásáról szóló rendezés alapelveiben. Thor- vald Stoltenberg ENSZ-közve- títő szerint a megegyezés jelen­tős lépés a kelet-szlavóniai kér­dés békés megoldása felé. Az amerikai kormányzat kész megadni a beutazási ví­zumot Fidel Castrónak, hogy részt vehessen az ENSZ meg­alakulásának ötvenedik évfor­dulója alkalmából megrende­zendő emlékülésen. A kubai el­nök azonban nem hagyhatja el Manhattan huszonöt mérföldes sugarú körzetét, és nem lesz hi­vatalos egyetlen olyan ese­ményre sem, amelyet a házi­gazdák szerveznek a külföldi méltóságok tiszteletére. Nagy eredményeket sikerült elérni a Németország újraegye­sülése óta eltelt öt évben, a gazdasági és szociális problé­mák belátható időn belül meg­oldódnak, de a kelet- és a nyu­gatnémetek közötti kölcsönös megértéshez hosszabb időre van szükség - mondta Helmut Kohl a német egység napján mondott tévébeszédében. Több mint ötéves szakmai vita­sorozat eredményeként készült el mostani formájában a közok­tatás tartalmát szabályozó Nemzeti alaptanterv. A szak­emberek által összeállított anyagot tavaly decemberben bocsátották nyilvános vitára. A szakmai vélemények, javasla­tok feldolgozása után alakult ki a kormány elé kerülő változat. Az iskoláknak a jövőben a NAT-ban lefektetett elveket, célokat figyelembe véve kell kidolgozniuk és nyilvánosságra hozniuk a helyi tanterveket. Minderre - a fokozatosság je­gyében - három év áll rendel­kezésükre. Ez már csak azért is indokolt, mert az áttéréshez szükség lesz új tankönyvekre, taneszközökre. Egyidejűleg új vizsgarendszert kell kialakítani, és meg kell teremteni a peda­gógusokat segítő továbbképző rendszert. A NAT a jelenlegi iskola- rendszerben az oktatás első tíz évfolyamára nem tantárgyan­ként, hanem műveltségi terüle­tekre szólóan határozza meg az elsajátítandó ismeretanyagot. A dokumentum szerint pél­dául az élő idegen nyelveket az ötödik évfolyamtól oktatják; az anyanyelv és irodalom tantár­gyakon belül a nemzetiségi is­kolákban lehetőség nyílik a ki­sebbségi nyelv és irodalom ta­nítására. A matematikát jelen­tős óraszámban adják elő mind a tíz évfolyamon. A művészeti ismeretekkel ugyancsak tíz év­folyamon át találkoznak a gye­rekek. A tárgyak között szere­pel az ének-zene, a tánc és a vi­zuális kultúra is. A Nemzeti alaptanterv célja, hogy megvalósuljon a tanköte­lezettség idejéig - 16 éves ko­rig - tartó, általános műveltsé­get megalapozó oktatás, s kito­lódjék a pályaválasztás ideje. A tizedik év végén alapművelt­ségi vizsgát kell tenni, ha a kormány elfogadja a rendelet tervezetét. (lantos) Milyen következtetéseket von le a csomagját érintő újabb al­kotmánybírósági döntésekből? - fordult a pénzügyminiszter­hez Gáspár Miklós (KDNP) az azonnali kérdések és válaszok órájában. - Az Európában szo­kásosat, vagy azt segíti elő, hogy tovább sodródjunk a Bal­kán felé? Bokros Lajos elöljáróban tár­gyilagosan megállapította: az ilyen nagy horderejű döntése­ket szakmailag, de főként tár­sadalmilag és politikailag job­ban elő kell készíteni. A másik tanulságként azt fogalmazta meg, hogy az Alkotmánybíró­ság sem csalhatatlan. A köz- gazdasági logikát nélkülöző jogi tételekből kiindulva sok esetben nem jutott helyes szakmai következtetésre a tes­tület - mondta, majd ezt köve­tően felforrósodott a hangulat. A harmadik tanulság elmondá­sára az első körben nem jutott idő, majd a miniszter nem látta értelmét a válasz folytatásának. Erre replikázott a következő szavakkal Gáspár Miklós:- XVI. Lajos pénzügyminisz­terétől megkérdezték a pénz­ügyi reformok bevezetésekor, hogy mit fog enni a nép. Ő azt válaszolta, hogy a nép egyen füvet, s másnap kitört a francia forradalom! (Na neeee! — szólt közbe hangosan egy szocialista képviselő.) A pénzügyminiszter pedig egyetlen mondatra méltatta a kérdezőt: úgy látja, hogy a köz- gazdasági ismereteinél csak a történelmi ismeretei sekélye- sebbek. S. Á. Perbeszédek a Magda-ügy finisében Eletfogytiglant kér az ügyész Magda Marinko és társai ügyében kedden, az ítélet- hozatal előtti utolsó tárgya­láson a Fővárosi Bíróságon az ügyész és a védők perbe­szédei hangzottak el. A tanúvallomások és a szak­értői vélemények alapján dr. Vadócz Attila ügyész indít­ványozta, hogy a bíróság mondja ki Magda Marinko bűnösségét az 1993 decembe­rében Kecskeméten és az 1994 januárjában Orosházán történt, négy halálos áldozatot követelő rablógyilkosságok ügyében, és a nyereségvágy­ból elkövetett, többrendbeli emberölésért életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítéljék. Á szegedi cukrászcsalád el­len 1994 januárjában elköve­tett négyes gyilkossággal kapcsolatosan - bizonyított­ság hiányában - Magda Ma­rinko ellen az ügyész elejtette a vádat. A másodrendű vád­lottra, Tamasi Attilára rab­lásra felbujtás és lőszerrel való visszaélés miatt börtön- büntetés kiszabását kérte. A harmadrendű vádlott, Dobnik János ellen lőfegyverrel és lő­szerrel való visszaélés miatt ugyancsak börtönbüntetést indítványozott. Magda védője, dr. Jádi Já­nos azzal érvelt, hogy a gyil­kosságok tekintetében nin­csenek egyértelmű objektív bizonyítékok, csak a lopásban bizonyosodott be Magda bű­nössége. A másodrendű vád­lott védője védence felmenté­sét kérte, míg a harmadrendű vádlott esetében az ügyvéd pénzbüntetést javasolt a bör­tönbüntetés helyett. ítéletho­zatal pénteken. N. ZS. Nem próbálkoznak a bírák a váló felek kibékítésével Házassági bontóperek - másképp Módosultak a házassági bontóper szabályai. Eddig a válókere­set beadása előtt kötelező volt a meghallgatás, vagyis zárt tár­gyaláson az eljáró bíró megkísérelte a házasfelek kibékítését, s csak e próbálkozás után harminc nappal nyújthatták be a bon­tókeresetet. A beadványokat újra kellett érkeztetni, iktatni, ki­szignálni, a procedúra elhúzódott, miközben a békítés több­nyire eredménytelen maradt. Az új szabályozás szerint a házassági bontókereset alap­ján azonnal kitűzhető az első tárgyalás. Az eljárást a bíró­ság a felek kérelmére a nyil­vánosság kizárásával is tár­gyalhatja. Ha az alperes há­zastárs megjelenése elhárítha­tatlan akadályba ütközik, a személyes meghallgatás nem kötelező. A felperes elmara­dása az első tárgyalásról vi­szont a per megszüntetését vonja maga után. A módosítás értelmében, ha a házastársak az első tárgyalá­son nem békülnek ki, a bíróság elnapolja az ügyet, és az ügyfe­leknek kell 3 hónapon belül kérniük a bontóper folytatását. A bíróság a kérelem beérkezé­sétől számított harminc nap el­teltével tűzheti ki a következő tárgyalást. Ez alól kivétel, ha az érintettek közös megegyezéssel kérik a házasság felbontását, vagy nincs közös kiskorú gyermekük. Ilyenkor már az első tárgyaláson érdemben kell a pert tárgyalni és akár ítélet is hozható. Mivel a bíróságnak a közös kiskorú gyermek érdekeire is figyelemmel kell lennie, dönt­het úgy, hogy a gyermeket személyesen meghallgatja és beszélhet vele a házasfelek tá­vollétében is. Már a bontóper során hiva­talból határozhat a kiskorú gyermek ideiglenes elhelyezé­séről és tartásáról, a szülői jo­gok bővítéséről vagy korlátozá­sáról és a kapcsolattartásról. Ha a házasfelek helyrehozhatónak látják életközösségüket és gon­dolkodási időre van szükségük, bármikor kérhetik a bontóper szüneteltetését. Dr. Lajer Erika Nemzetközi vasntmodell-kiállítás nyílt a Petőfi Csarnokban. Az óriási testvére­ikhez megszólalásig hasonlító járműveknek nagy a nézőserege, felnőttek is szívesen gyö­nyörködnek az apró mozdonyokban, szalonkocsikban. fotó: feb/diósi IMRE

Next

/
Thumbnails
Contents