Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-26 / 251. szám

csütörtök Napkelte: 6 óra 18 perckor Napnyugta: 16 óra 38 perckor Holdkelte: 8 óra 47 perckor Holdnyugta: 18 óra 24 perckor Tegnap a Duna vízállása Bajá­nál 156 cm, 10% volt. A Tisza Szolnoknál -47 cm, 20% Csongrádnál pedig -73 cm, 22% magas volt. Közlekedés Hézagkiöntés és padkarendezés okoz forgalomkorlátozást az 51-es számú főút 72-7^3., 85-87., illetve 152-156. kilo­métere között. Jelzőőrös forga­lomirányítás mellett félpályás útszűkületre, sebességkorláto­zásra és előzési tilalomra szá­mítsanak. Traffipax Ma délelőtt Baján, Kunszent- miklós területén, az 51-es sz. úton, délután Nagybaracskán, és Kecskemét lakott területén számíthatnak a járművezetők radarelleriőrzésre. Nyugdíjasok népfőiskolája Keringési zavarok címmel dr. Erdélyi Zsuzsa belgyógyász tart előadást a nyugdíjasok nép­főiskolája sorozat keretében, ma délután 3 órakor a kecske­méti Jókai utca 15. szám alatt. Sok napsütés Az utóbbi napok csendes időjárása mára is prolongálva van, hiszen a Kö- zép-Európa felett elhelyezkedő anti­ciklon gátat vet mindenfajta változás­nak. Ma is sok napsütésre számítha­tunk. Eső ma sem várható, egyedüli nedvességet az éjszaka képződött és a reggeli órákban helyenként még meg­lévő pára, illetve ködfoltok jelentik. Felhő alig lesz az égen, a szinte za­vartalan napsütésnek köszönhetően - bár meglehetősen csípős volt a reggel - kora délutánra 11, 16 fokig emelke­dik a hőmérséklet. A Dunántúlon is jelentősen gyengül a légmozgás, ma országszerte mérsékelt marad a válto­zó irányú szél. Lényeges változás hol- nap sem várható. Mintha mit sem változna időjárá­sunk - a reggelente párás, csendes őszi napok sora egy újabb taggal gyarapo­dik. A kevés felhő és a sok napsütés lesz a jellemző ma is. Bár egyre szára­zabbak a földek, eső ma sem várható. Alig mozdul majd a levegő. A nagy­részt fagyos hajnalt követően napköz­ben 13, 16 fokig emelkedik a hőmér­séklet, s ez nagyjából megfelel a sok­évi átlagnak. Vízhőmérsékletek °C. °C Balaton: 12 Velencei-tó: 10 Tisza-tó: 12 Fertő-tó: 7 Tisza: 7-12 Duna: 10-12 Várható legmagasabb hőmérséklet °c °c Szolnok: 14 Kecskemét: 15 Jászberény: 13 Baja: 15 Tiszafüred: 13 Kiskőrös: 15 Martfű: 14 Kiskunhalas: 16 Várható legnagyobb széllökések km/ó km/ó Balaton: 15-25 Velencei-tó: 15-25 Tisza-tó: 15-25 Fertő-tó: 20-35 Szolnok: 15-20 Kecskemét: 5-20 Jászberény: 10-20 Baja: 10-25 Tiszafüred: 15-25 Kiskőrös: 10-20 Martfű: 10-20 Kiskunhalas: 5-20 06-90-304-614 A szolgáltatás 06-90-304-612 díja: 77 Ft/perc Országos előrejelzés (5 napos): 06-90-304-631 Agrometeorológia: Előrejelzés a Duna-Tisza köze térségére: 06-90-304-624 Orvosmeteorológia: Eltűnt idős asszonyt keresnek Idős asszonyt keresnek Kiskun­félegyházán. A 73 esztendős Fekete Rozália Hona vasárnap, október 22-én hagyta el a Ná- dasdy utcai szociális otthont, s azóta ismeretlen helyen tartóz­kodik. Az eltűnt idős asszony körülbelül 160 cm magas, rö­vid, őszes hajú. Bal kezének al­karja be van gipszelve. Eltűné­sekor világos színű ruhát, vilá­gosbarna kardigánt viselt. Aki hollétéről bármit is tud, érte­sítse a kiskunfélegyházi szociá­lis otthont, személyesen vagy a 76/463-433-as telefonszámon. Fekete Rozália Ilona Nagycsaládosok közgyűlése A Nagycsaládosok Országos Egyesületének kecskeméti cso­portja ma este 6 órakor tart­ja éves beszámoló közgyűlését. A találkozónak ezúttal az Eg- ressy utcai III. számú család- segítő központ ad otthont. Az egyesület vezetői várják a nagycsaládok képviselőit, mert ma beszélik meg a téli progra­mokat és a hagyományos kará­csonyi rendezvény ügyében is várják a tagok javaslatait, öt­leteit. Okos gyerek- Anyu - jön ki a kamará­ból Pisti -, egeret találtam a tejeskannában!- És mit csináltál vele?- Utána dobtam a macskát, hogy húzza ki. Az MNB hivatalos devizaárfolyamai (1 egységre, forintban) Német márka • 95,86 Osztrák schilling 13,62 USA-dollár 133,00 ECU (Európai Unió) 175,05 CCk KORONA NYELVISKOLA Intenzív nyelvvizsgatréninget szervezünk november 4-étől alap- és középfokra felkészülő csoportok részére. (20 óra: 4.000 Ft) Jelentkezni lehet telefonon: 76/481-291/131, személyesen: 15.30-17.00-ig. GAMF, Izsáki út 10. III/305. szoba. ______________________________(79344) Máróiholnapra • expressz apróhirdetések • 20.000 Ft jutalmat adok annak, aki megtalálta a Nokia 2110 típusú rá­diótelefont Kiskőrösön, a vámudvar környékén. Jelentkezni lehet: Mohá­csi u. 29. Tel.: 78/381-447 3-4-es eke, műtrágyaszóró, rend­sodró, RK fűkasza, 50 LE német traktor eladó. Tel.: 06-30/451-219 5-6 q étkezési napraforgó eladó. Kis­kőrös, Klapka u. 55. 56 db, továbbtenyésztésre alkalmas hasas anyabirka és 10 db 1 éves jerke eladó. Érd.: 78/321-128. 78-as Skoda 120 friss msz.-val el­adó. Soltvadkert, Hajnal u. 13. 87-es Renault Trafic zárt kisteher­autó 1,36 t, 2100-as dízel, kitűnő ál­lapotban eladó. Fájsz, Bajcsy-Zs. u. 16. Tel.: 94, 18 h-tol. 89-es Golf II. friss műszakival, 91-es T-4-es Transporter mikrobusz, dízel, eladó. T.: 06-20-429-831 Rendszám nélküli parancsnoki UAZ eladó. Tel.: 79/358-365 Opel Corsa GSI piros színű, 94. júli­usi eladó. T.: 77/423-480 „Környezetrendezés” okoz átmeneti forgalmi káoszt a kecskeméti Kossuth tér és Sza­badság tér találkozásánál. A polgármesteri hivatal illetékesei szerint az átrendezés nem okoz parkolóhely-csökkenést, viszont a gyalogosok érdekében sebességkorlátozást vezetnek be, s ennek betartására sebességcsökkentő küszöböket telepítenek az útra. fotó: SZÁSZ ANDRÁS A DÉMÁSZ Rt. Szegedi Üzletigazga­tósága értesíti a lakosságot, hogy Kiskunmajsa térségében, a Kiskun- majsa-Kistelek 120 kV-os távvezeték Zsanai felhasítás teljes nyomvonalát 1995. október 31-én FESZÜLTSÉG ALÁ HÉLYEZI! Ezen időponttól a vil­lamos berendezések érintése és megközelítése ÉLETVESZÉLYES ES TILOS! Bácsalmáson 4 szoba összkomfor­tos, kertes családi ház eladó. Irányár: 6,5 millió Ft. T.: 79/358-200 Duna-part közelében igényes kivi­telű tanya sürgősen eladó. Érd.: 78/311 -838 telefonon. Eladó 82-es zárt Barkas friss mű­szakival. Bátya, Pipacs u. 1. Eladó MTZ 82-es jó állapotban. Ér­deklődni: Rédli Mihálynak Ladány- bene, Vízmű u. 3. alatt. Eladó Tikkurila külső falfesték vilá­goskék 4 db. 20 l-es vödörrel. Solt­vadkert, Szőlő u. 103. T.: 06-78/381- 268, Katzenbach. Fiatal eladót felveszünk. Érdeklődni: Kecskemét, Hornyik János u. 2., Andi üzletben. Használt mg.-i gépek vására Kece- len, vasárnap, 8.00-12.00. Tel.: 78/321-534 Gépkocsivezetőt keresek Skoda Liaz billenősre azonnal. Megbízható­ság, pontosság feltétel! Érdeklődni 76/483-733-as tel. Ház körüli munkáért és állatgondo­zásért Kunadacson lakást és fizetést adnánk. Érd.: Kecskemét, Ceglédi út 10. Kinca Autóker Kft. pénzhiány miatt sürgősen eladja volt telephelyét Ke­celem a temetőnél. Tel.: 78/321-597 Magyartarka nehézvemhes tehén eladó. Kiskőrös, Kassai u. 12. Mazda tgk. 2200 D, 1989-es évjá­ratú, friss műszakival, szervizkönyv­vel eladó. T.: 06-60/382-733 Kiskö­rös, Mező u. 42. Mercedes 123/200D, nagyon szép állapotban, kevés km-rel, 370 E Ft­ért eladó. T.: 79/358-200 Nőifodrász-tanulót felveszek 1996- os évtől. Telefon: 76/325-905 Opel Astra 1,4 i. kát. 93-as évjáratú, fehér színű, 24.000 km-rel, újszerű állapotban eladó. Blaupunkt rádió­magnó, központi zár, riasztó. Rész­letfizetési lehetőség! Érd.: 76/321- 337 V. 06-30/530-368 telefononon. VW Golf TD, 1985-ös évjáratú eladó. 79/323-520, 06-30-437-088. Peugeot 205 950 cm3, 3 ajtós, 1991. évjárat, friss műszakival, kifogásta­lan állapotban eladó. Tel.: 06- 60/389-997 SCANIA 11 E 1-es, kétrekeszes, órás, 3 éves ADR-rel eladó. Érdek­lődni: Szabó Tamás Géderlak, Kos­suth u. 19., este 117-es telefonon. Szőlőkaró eladó. Telefon: 78/381- 326 Sérült és karambolos autót veszek 84-es évjárattól. Érd.: 06-60/485- 093-as telefonon. VW Golf 1.1, Audi 100 jó állapotban, 195-195 E Ft-ért eladó. Tázlár, Kecskeméti u. 58. VW Vento CL 1,6 i. kát., 1,5 éves, ezüstmetál, 7.500 km-rel, újszerű ál­lapotban, sok extrával, igényesnek eladó. Telefon: 06-30/451-182 Wartburg 353-as, 80-83-as eladó. Soltvadkert, Hunyadi u. 66. Érett szarvasmarhatrágyára meg­rendelést felveszünk. 100 Ft/mázsa. Érdeklődni: Bengő Bt. Telefon: 78/312-336 Étkezési és vetőméretű burgonya nagy tételben kapható. 30 Ft/kg. Solt, Kecskeméti út 24. T.: 06-20- 415-840 Bélyegekből új villamost Váratlan pénzügyi mankót kapott a tömegközlekedé­si nehézségekkel küszködő Berlin önkormányzata. Egy 1992-ben 85 éves korában elhunyt férfi a német fővá­rosra hagyományozta érté­kes bélyeggyűjteményét, va­lamint arany- és ezüsttár­gyait. A most eladott tárgyak értéke ötmillió márka. A férfi veszélyesnek ítélte a berlini buszokat és villamosokat, ezért végrendeletében azt írta: a gyűjtemény eladásából származó pénzt a tömegköz­lekedés javítására kell fordí­tani. Különösen a késő esti, illetve az éjszakai járatok biz­tonságát kellene növelni. Eladó a gyémánt nyakék! A nyaklánc - rajta a „Kék Bégum” gyémánttal - Sa­lima Aga Khan hercegnő tu­lajdona, aki el szeretné adni és árverésen legalább hétmil­lió dollárt remél érte kapni. Tudni illik, hogy mi illik Az évszázad végén a fran­ciák ismét komoly erénynek tartják az udvariasságot. Úgy gondolják, hogy min­dig köszönni kell, tartóz­kodni a goromba szavaktól, nem elkésni és főként: nem köpködni az utcán. Az ud­variassághoz való „nagy visszatérés” minden franciát érint, beleértve a fiatalokat, akiknek nyolcvan százaléka hátat fordít az udvariatlan­ságnak - derül ki egy közvé­lemény-kutatásból. Az ud­variasság ellen elkövetett bűnök legsúlyosabbikának az utcai köpködést tartják a megkérdezettek (mintegy 77 százalék). De elítélendő az is, ha valaki belép egy he­lyiségbe, anélkül, hogy kö­szönne, ha elfelejt megkö­szönni valamit, megelőz va­lakit a sorban állásnál és rá­gyújt, anélkül, hogy meg­kérdezné: nem zavarja-e a jelenlévőket. Szerelemnek válás a vége? A szerelem ugyan nem tart örökké, de ez nem ok a vá­lásra - rendelkezett egy spanyol fellebbviteli bíró­ság, amely úgy találta, hogy pusztán a szerelem hiánya jogilag nem igazolja egy pár szétválasztását. A spanyol televízió híre szerint a pon- tevedrai bíróság azt sem vette tekintetbe, hogy a pár már egy éve külön él és egyikük állandóan fenye­gette a másikat. Sólyompár a toronytetőn Rég nem látott madarak, egy sólyompár tűnt fel a minap Prágában. A ragadozó há­zaspár a prágai Tyn templom gótikus toronysisakján épí­tette meg fészkét. Jirí For- manek, a Nemzeti Múzeum madárgyűrűző csoportjának tagja elmondta, hogy Prágá­ban több különböző fajtájú ragadozómadár él, így pél­dául a vörösvércse és a héja. Formanek szerint már az is meglepő, hogy a héják meg­telepedtek Prágában, hiszen más nagyvárosokban egyál­talán nem találhatók meg. A most feltűnt sólyomfajta azonban - a fokozatos urba­nizáció miatt - már az ötve­nes évek végén kihalt a cseh fővárosból. A sólymok egyébként galambokra va­dásznak. QAJLÉ.. ‘■SÜKjE ÖLLÉ Selyemvirág és Kötészeti Kellék Nagyker. TERMELŐI ÁRON KÍNÁLUNK:- díszcsomagolókat- diszszalagokat- krepp-papírokat Egyéb kínálatunk:- selyemvirágok (szálas, csokros);- kegyeleti kellékek;- mohaalapok, mécsesek, gyertyák;- drótok;- agyag- és műanyag cserepek;- menyasszonyi kellékek. Nyitva: hétfőtől péntekig: 7-16 óráig; szombaton: 7-11 óráig. Kecskemét, Sajó u. 10. Tel./fax: 76/493-150 <79315) A vagyont érő nyakbavaló. feb-reuters

Next

/
Thumbnails
Contents