Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-24 / 249. szám

Si> RT VILÁG Pécsiekkel iskoláztak a bajai kosarasok Bajai játékos keze lendül dobásra. fotó: zalavári László ASZTALITENISZ Klubcsapatok Szuper Ligája férfimérközések: Kiskunfél­egyházi Credo AC-SKST Bá­nik Havira (cseh) 10:0. A Szuperliga éllovasa fölé­nyesen nyerte a két párost és az­tán az egyéni mérkőzéseken is a félegyháziak fölénye dombo­rodott ki. Mindössze 70 percre volt szükségük a győzelem megszerzéséhez. Kiskunfélegyházi Credo AC-Wolkersdorf 7:3. Vasár­nap délelőtt Kiskunfélegyhá­zán, a Fadrusz János utcai csar­nok telt házzal várta az osztrák bajnok elleni rangadót. A BEK- ben elszenvedett váratlan vere­ség visszavágóját várták a csa­pattól. Az elején „hidegzu­hanyként” hatott, hogy mindkét párost a vendégek nyerték. A folytatásban Harczi, nem tisz­telve Klampárban az öreg har­cost, pillanatok alatt 5:0-ra ve­zetett, majd Klampár 7:9-re fordított. Végül Harczi biztosan hozta a két szettet. A másik asz­talon Varga S. remek formában két gyors játszmában ütötte ki Frenket. A két kínai fiú csatája következett. Cen Cin Pin ezút­tal támadott és pörgetéseivel hibára kényszerítette ellenfelét és ezzel nyert is. Somosinak nem okozott gondot Amplatz legyőzése. A nap mérkőzésén Ding Yi nyert Harczi ellen. Igazi látványos csatában a má­sodik játszmát Harczi 20:15-ös vezetésről elvesztette, mert többször hibázott. A vereség­nek már nem volt jelentősége, mert a másik asztalon Cen Cin Pin korábban leiskolázta Klampárt és ezzel hatra növelte a félegyházi győzelmek számát. A befejező, Somosi-Frenk mérkőzésen a félegyházi fiú a látványosság kedvéért sokat kockáztatott, de a biztos győ­zelme és ezzel a csapata 7:3-as sikere nem forgott veszélyben. A félegyháziak ezzel vissza­vágtak a Wolkersdorfnak a BEK-ben elszenvedett veresé­gért, bár ezzel aligha vigaszta­lódtak. NB I/A-csoportos férfi csa­patbajnokság: Pénzügyőr SE-Kecskeméti Dunaholding Spartacus 9:9. Győztesek: Kovács I. 4, Szabó 3, Szily 1, Kovács II. 1. Az újonc otthonába látogat­tak a hét végén a kecskemétiek. Rosszul indult a mérkőzés, mert mindkét párost elvesztet­ték a kecskemétiek, ráadásul úgy, hogy az esélyes Szabó, Kovács páros a bajnokságban immáron második alkalommal „agyonnyert” meccset bukott el. Az első kör után 4:2-re ve­zettek a pestiek, majd Szily és Kovács II. győzelmével, illetve Szabó vereségével egy pontra zsugorodott a hátrány. Az -utolsó körben már 9:7-re a Szparisok vezettek, ám Kovács II. és Szily óriási csatában vesz­tett. KÉZILABDA NB I/B-s férfimérkőzés: Kis- kunmajsa-Mizse KC 33-26 (14—10). Kiskunhalas, 200 néző. Vezette: Ambrus Zoltán, Hummel Pál. Kiskunmajsa: Szacsvai­Szabó Zs. 6/1, Tóth 4, dr. Sze- pes 7/2, Kiss 7, Juhász 8, Szabó L. 1. Csere: Mezei. Edző: Tibai József. Mizse KC: Rapi- Németh 3, Király 5/2, Barna 4, Dudás, Farkas 5, Strupka 4. Csere: Má- jeri (k), Józsa 4, Zag 1, Szórád, Ludányi. Edző: Sápi Zsombor. Hétméteresek: 4/3, illetve 4/2. Kiállítások: 4, illetve 6 perc. A mérkőzés előtt egyperces néma felállással adózott a kö­zönség és a két csapat a közel­múltban elhunyt dr. Rapi Mik­lós emlékére, akinek fia a Mi­zse KC kapusa. Az első gólt a vendégek dobták Farkas István átlövéséből. Mint később kide­rült, ez volt az egyetlen vezeté­sük a mérkőzés folyamán. A Kiskunmajsa Kiss Imre csapat- kapitány által egyenlített, és utána a vezetést is megsze­rezve, végig a kezében tartotta a mérkőzést. A Mizse KC ré­széről sok volt a pontatlanság, az eladott labda, amelyből a Majsa rendre indítani tudott és gólt szerzett. Védekezési hibák a vendégeknél, kapusbravúr a majsaiaknál. A Majsa a közön­ség buzdítása közben és örö­mére fokozatosan elhúzott, a 49. percben már 28:17 volt az állás. Időkérés után csökken­tette hátrányát a Mizse KC csa­pata. Kitűnt: Szacsvai, Kiss, Ju­hász, dr. Szepes, Szabó Zs„ il­letve Németh, Barna és Józsa. KOSÁRLABDA NB I/A csoportos női mérkő­zés: Univer Petőfi Nyomda KKC-KSC Szekszárd 70-79 (39—48), Kecskemét, 600 néző. Vezette: Missura, Gorka. Univer KKC: Kovács 13, Fábián 26, Darida 2, Fück 4, II- jasenko 21. Csere: Molnár 2, Az időmérő edzés alapján a brit David Coulthardot illette az első rajtkocka Japánban, a Forma-1-es autós gyorsasági világbajnoki sorozat 15. állo­másán, a Csendes-óceáni Nagydíjon. Az aidai pályán va­sárnap megtett 83 kör után azonban mégis a Benetton-Re- nault pilótáját, a német Michael Schumachert ünnepelték. A 26 esztendős pilóta idei nyolcadik futamgyőzelmét aratta, és ezzel a Grand Prix-sorozatból még hátralévő két futamtól függet­lenül behozhatatlan előnyre tett szert a pontversenyben: meg­védte tavalyi világbajnoki cí­mét. A Csendes-óceáni Grand Prix-n Coulthard (Williams- Renault) 14,920 másodperces Jáger 2, Hegedűs. Edző: ifj. Tóth Viktor. Nagy lendülettel kezdtek a csapatok. Előbb a kecskemétiek szereztek néhány pontos előnyt, majd a keményen és jól véde­kező Szekszárd kerekedett felül és a szünetig 9 ponttal húztak el a vendégek. A második félidő­ben a kecskeméti csapat nagy erőfeszítéssel fokozatosan fel­zárkózott, sőt a 33. percben át is vették a vezetést (63-62), ám ez csak másodpercekig tartott. A Szekszárd remekül védeke­zett, a hazaiak pedig fáradni látszottak. Madaras és Kiefer vezérletével újra elhúzott a vendégegyüttes, sőt az utolsó másodpercben Kiefer triplájá­val visszaállt a 9 pontos kü­lönbség. Kitűnt: Fábián, Iljasenko, il­letve Csák 21, Kiefer 26/9, Madaras 17. NB I/A-csoportos férfi mérkőzés: Hódmezővásárhelyi KE-Nagykőrösi KK 68-79 (37—46), Hódmezővásárhely, 1000 néző, vezette: Král, Simó. Nagykőrös: Maleras 24/3, Mihálovics 18/3, Pásztor 3, Ágh 3/3, Kocsergin 18. Csere: Szép 3, Módra 9, Vadkerti 1. Edző: Újhelyi Gábor. Újhelyi Gábor: A csapat maradéktalanul megoldotta a taktikai feladatokat, ezért sze­reztük meg első győzelmünket. Magyar Kupa férfimérkő­zés a 32 közé jutásért: Bajai Honvéd KK-Pécsi EAC PTSE 115-66 (52-37), Baja, Német Nevelési Központ, 400 néző. Vezette: Kollár, Reisz. Bajai Honvéd: Kovács 3, Makk 2, Tamás 12/6, Vujadi- novics 22/6, Korcsok 14. Csere: Szabó 25/15, Rétháti 15/3, Hosszú 16/6, Szűcs 2, Bovánovics 4. Edző: Merim Mehmedovics. Hamar eldőlt a mérkőzés, mivel a Baja a 8. percben már 19-7-re vezetett Vujadinovics és Tamás vezényletével. Az első játékrészben a továbbiak­ban is elsősorban a Honvéd szerb vendégjátékosa villogott, összes pontját ekkor szerezte, de a csereként beállt Szabó is többször betalált. A szünet előtt kicsit kiengedtek a hazaiak, mivel már 48-25-re is vezettek. A második félidő helyenként már parádét hozott, a Baja ko­sársulit mutatott be. Vujadino­vics ekkor nem a dobásban, ha­nem a passzokban és a védeke­zésben tűnt ki, Korcsok zsákolt, Szabó szórta a triplákat, de a többiek is bemutatnak látvá­nyos dolgokat. Kitűnt: Szabó, Vujadino­hátránnyal a második helyet szerezte meg, harmadiknak pe­dig honfitársát, Damon Hillt in­tették le a kockás zászlóval. Michael Schumacher ezzel a bravúrral bekerült a nem sok versenyzőt számláló „duplá­zók” elitjébe, ahol eddig csak az olasz Alberto Ascarit, a brit Graham Hillt (Damon Hill édesapja), az ugyancsak brit Jim Clarkot és a brazil Emerson Fittipaldit jegyezték. A Csendes-óceáni Nagydíj végeredménye: A Forma-l-es világbajnokság 15. futamán a 3,703 km-es aidai pályán 83 kört tettek meg a versenyzők, 1. Michael Schumacher (német, Benetton-Renault) 1:48:49.972 ó (169,442 km/órás átlagsebes­vics, Rétháti, Korcsok, Hosszú, illetve Csanyik 24/6, Tálos 13/9. RÖPLABDA Extra Ligás férfimérkőzés: Bácstej Coop Traverz RC Kecskemét-Kaposvári Balatel RC 0:3 (-12, -6, -4), Kecske­mét, 100 néző, vezette: ifjú Kiss, Zách. Kecskemét: Szlaticsenko, Latuskin, Szabó Z„ Szekeres, Sándor, Surányi. Csere: Nagy, Hegedűs. Edző: Karagics Má­tyás. Az első játszma elején megil- letődötten játszott a Kecskemét, s a Kaposvár 6:0-ra elhúzott. Ezután jó sáncokkal 10-10-re felzárkóztak a hazaiak, de a hajrában a Kaposvár a maga ja­vára fordította a szettet. A má­sodik és harmadik játszmában nagyon leeresztett a hazai csa­pat, ami megkönnyítette a ven­dégek dolgát. NB I-es női mérkőzés (Bu­dapest): Közgazdasági Egye­tem-Kecskeméti NRC 2:3 (9, 14,-5,-11,-13). Kecskeméti NRC: Czéh, Szabó, Dunszt, Körmendi, Szikszai, Vasadi. Csere: Ka- nyó. Edző: Szappanos Tibor. A 104 percig tartó, küzdel­mes mérkőzésen a hazaiak gyorsan elfáradtak és a lelkes kecskemétiek kihasználták a lehetőséget. Az ötödik játszmá­ban 13:13-as állásnál két jó nyi­tással megszerezték a győzel­met. Kitűnt: Szikszai, Vasadi, Kanyó. VÍZILABDA OB I/B-s vízilabda-mérkőzés: Kecskeméti VSC-Szentesi Vasutas 9-11 (4-3, 0-3, 3-3, 2-2). Vezette: Kosztolánczi, Németh. Kecskeméti VSC: Koncz- Nagy R. 2, Király, Deák, He­gedűs 3, Simon G. 2, Csák, Bu­dai, Sárkány Gy. 2, Sárkány Z„ Nagypál. Edző: Simon Balázs. Ä spanyol torna után, ahol hivatalos mérkőzésen a kecs­kemétiek 12-9-re győztek a Bilbao ellen, a hazaiak kissé fá­radtan, nagy csatában vereséget szenvedtek az idén igen jól sze­replő szentesi Vasutastól. A ve­reségben a kihagyott helyzetek mellett a játékvezetők is szere­pet játszottak, a 9:3-as kiállítási aránnyal a kecskemétiek hátrá­nyára. Kitűnt: Hegedűs, Simon G„ Sárkány Gy., illetve Ormai (k), Orosz 3, Dömsödi 2, Szebenyi 2, Zentai 1. ség), 2. David Coulthard (brit, Williams-Renault) 14,920 mp hátrány, 3. Damon Hill (brit, Williams-Renault) 48,333 mp h, 4. Gerhard Berger (osztrák, Ferrari) 1 kör h, 5. Jean Alesi (francia, Ferrari) 1 k h, 6. Johnny Herbert (brit, Benetton- Renault) 1 k h. A világbajnoki pontverseny állása a 15. futam után, pilóták: I. Schumacher 92 pont - a GP- sorozatból még hátralévő két futamtól függetlenül már világ­bajnok, 2. Hill 59, 3. Coulthard 49,4. Alesi 42,5. Herbert 41,6. Berger 31. Konstruktőrök versenyének állása: 1. Benetton-Renault 123 pont, 2. Williams-Renault 102, 3. Ferrari 73. Takács Erika remekelt A veresegyházi súly- és erőemelő Köztársaság Kupa - ez volt e sorozat harmadik viadala - Takács Erika re­meklését hozta. A kecskeméti színekben versenyző Takács Erika a 90 kg-os erőemelésben, az úgynevezett felhúzószám- ban 200 kg-os teljesítmény­nyel a világ idei legjobbját érte el. Guggolásban 182.5 kg, fekvenyomásban 107,5 kg „leküzdése” sikerült. így nem csoda, hogy 490 kilós összesített eredménye új or­szágos csúcs. A régi rekord 462,5 kg volt. A súlyemelő nehézsúlyú (83 kg felett) kategóriában is jól ment Takács Erikának: 235 kg-os összesített telje­sítménye szintén a földke­rekség idei legjobbja. (A tel­jesség kedvéért: 105 kilót szakított, 130-at lökött.) A békéért futott Október 23-án. Budapesten célba érkezett Jánosi Elvira szabadkai maratoni futó, aki békefutása során Belgrádtól, Szabadkán és Kecskeméten át, Budapestig hét nap alatt 378 km-t teljesített. A 40 éves atlé­tanő, aki 10 ezer méteren jugo­szláv országos bajnokságot nyert, 1990-ben tért át a szu­permaratoni távokra. Női foci: döntetlen Debrecenben Európa-bajnoki selejtező mérkőzésen lépett pá­lyára vasárnap Magyarország és Ukrajna női labdarúgó-válo­gatottja. Az összecsapás pont- osztozkodással zárult (1-1). Csapatbajnokság Miskolc mellett, a 700 m magas Jávorkút térségében zárult a táj­futók bajnoki szezonja az 'or­szágos csapatbajnoksággal. A! férfiaknál a Soproni MAFC megvédte tavalyi bajnokságát, míg a' hőknél’ a Pécsi VSK nyert. Halál a ringben A Fülöp-szigeteken, Polomo- lok városában lezajlott ököl­vívó-találkozón a 10. menetben eszméletlen állapotban esett össze a 19 éves Ervin Corpuz. Hiába próbáltak rajta segíteni, masszív agysérülései következ­tében rövid idő elteltével meg­halt. Ez már a második halálos tragédia ebben a hónapban. Totó A totó 42. heti mérköi-.éseinek eredményei: 1. Győr-Pécs 1-0 1 2. Vác-MTK’ 2-1 1 3. Freiburg-Hamburg 0-3 2 4. Sl. Pauli-B. München 0-1 2 5. I860 München-Karlsruhe 1-1 X 6. Stuttgart-Frankfurt 3-2 1 7. BariÄTagliari 3-0 1 8. Cremonese-Atalanta 1-1 X 9. Intemazionale-Lazio 0-0 X 10. Juventus-Padova 3-1 í 11. Piacenza-Napoli 0-1 2 12. Roma-Parma 1-1 X 13. Udinese-Torino 1-0 1 + 1 mérkőzés: 14. Vicenza-Milan 1-1 X A Szerencsejáték Rt. tájékoz­tatása szerint a 42. fogadási heti totó nyereményei a jövedelem- adó levonása után a követke­zők: 13 plusz egy találatos szelvény 26 darab, nyeremé­nyük egyenként 219 241 forint, 13 találatos szelvény 146 da­rab, nyereményük egyenként 27 339 forint, 12 találatos szel­vény 2778 darab, nyereményük egyenként 1078 forint, 11 talá­latos szelvény 22 350 darab, nyereményük egyenként 357 forint. A 10 találatos szelvé­nyek nyereményösszege a 1Ö0 forintot nem érte el, ezért a 11 találatosok között osztják fel. Megyei szellemi olimpiai vetélkedő ■■ VI. forduló —■ 1. kérdés: Ki az a három sportoló, aki eddig a legtöbb győzelmet érte el a nyári játékokon? Válasz: .................................................................................. 2 . kérdés: Ki az a magyar sportlövő, aki Helsinkiben három aranyérmet nyert és milyen versenyszámokban? Válasz:.................................................................................. + 1 kérdés: Ki volt az a megyei születésű birkózó, aki három olim­piai ezüstérem után lett bajnok? Válasz:.................................................................................. B eküldési határidő: 1995. október 26. Bács-Kiskun Megyei Sporthivatal, 6001 Kecskemét, Deák Ferenc tér 3. Az előző forduló helyes válaszai, 1: Gyarmati Dezső, Kárpáti György háromszoros aranyérmesek, 2: Varga Zoltán labdarúgó, Varga János birkózó, Varga Károly sportlövő, +1: Albert Flórián, Dunai Antal, Dunai János, Páncsics Miklós,. Az 5. forduló díjazottja: Gyurkó Sándor, Kecskemét. Schumacher már világbajnok

Next

/
Thumbnails
Contents