Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-21 / 248. szám
6. oldal 1956-ra emlékezünk 1995. október 21., szombat Az ’56-os alku tárgya: Budapest Szuezért Másképp is alakulhatott volna Lyukas zászló leng a budapesti Corvin köz egyik épületén, az ’56-os események idején. Tekintheto-e nagyhatalmi alkunak, és ha igen, mennyiben az 1956-os szuezi válság és az októberi magyar események közötti összefüggés? - erről kérdeztük Balogh Sándor történészt.- Az angol fennhatóságot mindenáron megszüntetni kívánó Nasszer 1954-ben került hatalomra Egyiptomban. Két évvel később, 1956 júliusában államosította a Szuezi-csator- nát, s ezzel mélyen belegázolt az angolok és a franciák gazdasági-politikai érdekeibe. Míg az angolokat elsősorban az aggasztotta, hogy a csatorna lezárásával csak az egész afrikai kontinenst megkerülve juthattak el a Távol-Keletre, addig a franciák a gyarmataikról való kiszorulás miatt szerették volna félreállítani Nasszert. 1954-ben ugyanis a francia fennhatóság alá tartozó Algériában fegyveres felkelés tört ki, amit az egyiptomi kormány támogatott. Franciaország, miután elveszítette Vietnamot, és meggyengült a pozíciója Tunéziában és Marokkóban, nem akarta feladni Algériát. Az USA vezetése ugyan nem támogatta Anglia és Franciaország hagyományos gyarmat- tartó politikáját, azonban nem viselhette el a számára túlságosan radikális eszméket .valló Nasszer Szovjetunió felé tett lépéseit sem. A nemrég létrejött Izrael államnak pedig mindenképpen érdekében állt a potenciális ellenség, Egyiptom gyengítése. Mindeközben a szovjet érdekövezetben, Lengyelországban és Magyarországon történtek nagy politikai jelentőségű események. A lengyeleknek egy főtitkárváltással sikerült elkerülniük a fegyveres összecsapást, hazánkban azonban teljesen másképp alakultak a dolgok. Júliusban a Magyar Dolgozók Pártjának (MDP) központi ülésén leváltották Rákosit, a főtitkári posztra Gerő Ernő került. Mindezek ellenére én mint Moszkvában tanuló aspiráns, úgy tapasztaltam, az oroszokat sokkal jobban foglalkoztatták a Szuezi-csatoma körüli feszültségek, mint a magyar események. Hosszas tétovázás után és Eisenhower amerikai elnök kérése ellenére - hogy tudniillik a november 6-i egyesült államokbeli elnökválasztás előtt ne történjen semmiféle beavatkozás Szuezben - végül október 29-én az izraeli csapatok megtámadták Egyiptomot, és benyomultak a Sínai-félszigetre. Öt nappal később az angolok és a franciák is beléptek a háborúba.- Miért éppen október 29-én történt meg a beavatkozás?- Ez volt az az időpont, amikor már úgy tűnt, hogy a magyar események „lecsengtek”. Október 27-én menesztették Gerőt, Kádár János foglalta el a helyét, az MDP-t megszüntették és megalakult az MSZMP. November 5-én, az egyesült angol-francia csapatok támadásának napján Bulganyin magához hívatta a francia, az angol és az izraeli követeket, és határozottan felszólította őket a támadás abbahagyására. Néhány óra múlva megérkezett az amerikai figyelmeztetés is, így másnap életbe lépett a tűzszünet. A franciák ugyan még hezitáltak egy kicsit, ám az angolok végül meggyőzték őket. Mind az amerikaiak, mind az oroszok reakciója érthető: a két világhatalom nem akarta megbontani a közöttük kialakult egyensúlyt, mert az beláthatatlan következményekhez, fegyveres konfliktushoz vezethetett volna. Valóban nagyhatalmi alkut kötöttek egymással - az oroszok nem avatkoztak be Szuezben, az amerikaiak pedig nem támogatták a magyar felkelést. Gondoljunk csak bele: a magyarországi amerikai nagykövetség végig rendkívül tartózkodó magatartást tanúsított. No persze utólag és a látszat kedvéért háborogtak egy kicsit az újságok címlapjain, de ennyiben ki is merült a segítségük.- Milyen ma az 1956-os események hazai megítélése?- Személy szerint úgy gondolom, jó, hogy ez állami nemzeti ünnep lett. Ugyanakkor mint történész, nem nevezném ezeket az eseményeket forradalomnak, inkább népfelkelésnek. A forradalom alapja ugyanis egy közös program, egy teljesen más politikai koncepció kidolgozása, a társadalmi-gazdasági viszonyok gyökeres megváltoztatásának vágya és szervezett társadalmi erő. Ezzel szemben 56-ban a politikai álláspontokban csak egy közös volt: a fennálló hatalom megszüntetése. Nagyon nehéz megítélni ezt az ünnepet, mert még mindig politikai indulatok tapadnak hozzá, holott 40 év után helyénvaló lenne a személyes és a társadalmi vonatkozások szétválasztása. 1956-nak már nincs köze az aktuális politikához, aki mégis ezt álftja, az hibát követ el, és nem a megbékélés szándéka vezérli. Szecső Barbara Prágában vették észre, hogy a Bem téren koszorúzott... Egy egyetemista 1956-os emlékei A nyolcvanas évek végéig sejtelme sem volt arról, hogy nemcsak az emlékekben rögzült a 39 évvel ezelőtti kép: diáktársaival a Bem térre vonult és egyike volt azoknak, akik a tüntető tömeg ovációja közben az egyetemi ifjúság nevében koszorút helyezett el a 48-as szabadságharc hős tábornokának szobránál. Nem tudta, hogy az azóta már történelmi eseményként számon tartott tüntetésnek ezt a mozzanatát a filmhíradó operatőre is megörökítette:- Előző nap forró hangulatú nagygyűlés volt a Műegyetemen, amelyen én is felszólaltam - idézi emlékeit Szabó Iván, az MDF ügyvezető elnöke. - Ott fogalmazódott meg a határozat, hogy az egyetem minden hallgatója egységesen kilép a DISZ-ből és csatlakozik az „ellenszervezethez”, a ME- TESZ-hez. Hárman kaptuk a megbízást, hogy tudassuk az akkor szinte nyűt lázadás számba menő döntés hírét a DISZ központi vezetésével, amit meg is tettünk. Ennek a napnak a történetéhez tartozik, hogy az egyetemen már kézről kézre jártak a hallgatók pontokba foglalt követelései. S minthogy lapunknak, a Jövő Mérnökének egyik rovatvezetője voltam, telefonon hívtam föl Sándor Iván főszerkesztőt, aki - lapzárta lévén - már tördelte a friss számot. Az egyetemről diktáltam be a dokumentum szövegét, így másnap reggel a mi újságunk elsők között adta hírül or- szágnak-világnak az egyetemi ifjúság 12 pontos követelését. Másnap, október 23-án persze ott voltam az elsöprő erejű demonstráción, s a Bem-szobor előtti koszorúzásnak egyik aktív részese voltam. Nem tudtam, nem tudtuk, hogy filmszalagra kerültek a tüntetésnek ezek a részletei, ahogy máig sem tudom, hogyan kerültek ki ezek a filmkockák Prágába. Tény azonban, hogy kikerültek és az ottani híradósok annak rendje és módja szerint lerakták az archívumba. 1989 őszén a magyar tévé egyik forgatócsoportja bukkant rá, s készített róla egy másolatot. Minthogy fölismertek, egy rövid kópiát ajándékba nekem is hoztak. Természetesen az „illetékesek” e híradórészlet nélkül is tudták, hogy a forradalom napjaiban hol jártam, mit csináltam, így azután 1957 januárjában három hónapra a Gyorskocsi utcai börtön lakója lettem. Utolsó éves hallgató voltam, de ugye, 3/2-es számú fogolyként a záró félévben nem látogathattam az egyetemi előadásokat. Mégis megtörtént a „csoda”: valamennyi kötelező rajzom idejében elkészült és eljutott a tanárok kezéhez. A magyarázat egyszerű: évfolyamtársaim, Sándor Frigyes „vezérletével”, elkészítették és nevemben beadták a rajzdolgozatokat, a tanárok pedig - noha tudták, hogy rács mögött vagyok - elfogadták és a félévemet igazolták... Tallózás a világlapok 1956. októberi számaiban Hazánk valószínűleg sohasem szerepelt a nemzetközi sajtóban annyit, mint 1956 októberében. A magyar forradalom a szó szoros értelmében az egész világon az érdeklődés reflektor- fényébe került. S hogy hol miként értékelték, hogyan látták az eseményeket, arról ízelítőt ad néhány rövid idézet a nagy példányszámú külföldi újságok 39 évvel ezelőtti számaiból: New York Times: „Magyarország lovagias és bátor harcosai sokat nyertek országuknak és a szabadság diadalában reménykedő minden embernek. Egy bátor nép új irány ad a történelem menetének.” Financial Times: „Bármiként alakuljanak is az események, Magyarország kitörölhetetlen, lelkesítő fejezetet nyitott Európa történelmében.” DPA nyugatnémet hírügynökség: „Ezek az emberek nem azért harcolnak, hogy a gyárakat visszaadják régi tulajdonosaiknak, hogy a földeket visz- szaadják a nagybirtokosoknak. Ők csak azt akarják, hogy megszabaduljanak az ÁVH-tól és kivívják országuk nemzeti függetlenségét.” Aurore (Párizs): „Az egész francia népet csodálattal tölti el a szabadságharcosok hőstette. Örömkönny csillogott minden francia szemében, amikor szárnyra kelt a hír, hogy Magyarországon kivívták a szabadságot.” Daily Express (London): „A bátorság és hősiesség elérhető közelségbe hozta a magyaroknak a szabadságot.” Die Presse: „A magyar forradalom halott áldozatai nemcsak hazájuk sorsát fordították jobbra. Ennél sokkal többet tettek és ezzel világtörténelmet csináltak. Megmutatták, hogy az emberi akarat, ha hisz a jó ügyben, erősebb a fegyvereknél és erősebb, mint egy hatalmas birodalom és rendszerének egész hatalma.” New York Herald Tribune: „A magyarországi események után a mai világ többé nem azonos a tegnapival.” Manchester Guardian: „A magyarság hősiességének jutalma nem marad el”. Rude Pravo (Prága): „A magyar nép drágán fog fizetni ezekért a napokért”. News Chronicle: „Kelet-Eu- rópa sorsát nem a Dunánál, hanem a Kremlben intézik el.” New York Times: „A bátor magyar nép sokat ért el, hihetetlenül rövid idő alatt. A politikai győzelem máris kétségtelenül az övé és ezt már csak tömeges orosz katonai beavatkozás ragadhatja el tőle. Ebben van a veszély.” Hatéves az 1956-os Intézet Az ’56-os Intézet új évkönyvét csütörtöki sajtótájékoztatójukon mutatták be a hat éve létrehozott szellemi műhely vezetői. Kende Péter történész, az intézet immár negyedik évkönyvének főszerkesztője elmondta: örömteli jelnek tekinti, hogy évről évre vastagabb kötetben kell összegezniük munkatársaik kutatásait. Ez arra utal, hogy egyre többen és mind nagyobb terjedelemben foglalkoznak e témával. A kiadványról szólva kiemelte, hogy ezúttal a Kádárkormány berendezkedésének és az új hatalom megszilárdításának időszakát elemzi a legrészletesebben. Tárgyalnak emellett olyan - még kevéssé feltárt - témákat is, mint a Szabad Európa Rádió szerepe a forradalomban, és az antológia tanulmányt közöl a „második nemzedék”, az események után be- börtönzöttek hátrányosan megkülönböztetett gyermekeinek sajátos helyzetéről. Újdonságként említette Kende Péter azt is, hogy a kötetben egyre több személyes visszaemlékezésre támaszkodó adat kapott helyet, így a kutatók hozzájuthatnak olyan információkhoz is, amelyeket a titokvédelmi törvény alapján irattárakból nem, vagy csak körülményesen szerezhetnének meg. A sajtótájékoztatón az is elhangzott, hogy a közeli napokban lát napvilágot az intézet gondozásában a tavaly szeptember elején Debrecenben megrendezett „Hatalom és társadalom a XX. századi magyar történelemben” című konferencia anyaga. Az év végéig emellett két kötettel jelentkezik még a műhely: Kenedi János Bibó István 1956 utáni rendőrségi vallomásait publikálja, Rainer M. János pedig az SZKP legfelső vezetésének a magyarországi helyzettel kapcsolatos megbeszéléseiről készült jegyzőkönyveket rendezte sajtó alá. Ez utóbbi munkát egyébként több nyelven is szeremé megjelentetni az ’56-os Intézet. Tüntetők a Bem-szobomál ’56. október 23-án.
