Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)

1995-10-17 / 244. szám

1995. október 17., kedd Hazai Tükör 5. oldal Polgári engedetlenség vagy fegyelmi ügy? Ha nem fizetik a tandíjat „Nagy sztorit-csak nagy csapattal lehet csinálni” Novemberben MSZP-kongresszus Lázas állapot jellemzi majd az MSZP őszi kongresszusát, mert kiélezett politikai időszakban kerül rá sor, s mert - noha személyi döntéseket nem terveznek - éles kritikával il­lethetik nemcsak a párt vezetőit, hanem politikai testületéit is. Lehet, hogy gyökeres változtatást sürgetnek majd a kül­döttek e testületek összetételében is. Csintalan Sándor, a Szocia­lista Párt ügyvezető alelnöke fogalmazta meg ezt a politikai prognózist egy tegnapi sajtó- beszélgetésen, amelyen a szo­cialisták november 24-26. kö­zött Miskolcon sorra kerülő kongresszusának előkészüle­teiről számolt be. A háromnapos miskolci ta­nácskozáson a kormány mun­kájáról, a kormány és a politi­kai testületek együttműködé­séről, valamint a párt gazda­sági stratégiájáról, sajtókap­csolatairól, önkormányzati szerepéről lesz vita. Lehetsé­ges, hogy a küldöttek bizo­nyos személyek leváltását vagy funkciójuk megváltozta­tását is követelik majd. Fölve­tődhet a miniszterelnöki-párt­elnöki tisztség kettéválasztása, elnökségi tagok cseréje, az al- elnökök számának csökken­tése is. Csintalan elmondta: az MSZP tagságának csaknem egynegyede úgy véli, hogy Horn Gyula tisztségeit „fe­lezni” kellene. Ezt ő maga azért sem helyeselné, mert egyfajta „kettős hatalom” jönne létre. Olyan sajátos sze­reposztás, amelyben a kor­mánynak kellene vállalnia a hálátlan feladatokat, s a párt a népszerű igények és követel­mények szószólója lenne. A tagság 10 százaléka egyébként a miniszterelnök leváltását tartaná kívánatos­nak. Az elnökségben sokan szívesen látnák új arcként Kó- sáné Kovács Magdát, Gál Zol­tánt, Nagy Sándort és Németh Miklóst is. Csintalan az eset­leges személycserék kapcsán annyit jegyzett meg, hogy „nagy sztorit csak nagy csa­pattal lehet csinálni.” Takács Mariann Ismét halálos karambol történt az MO-ás körgyűrűn. Tegnap kora reggel a szegedi leágazásnál egy Lada személygépkocsi előbb kamionnal, majd egy szembejövő Skoda locsolóau­tóval frontálisan ütközött. Két utasa a helyszínen meghalt. fotó: feb/diósi imre Érdekegyeztetés a szolgálati viszonyról Az egyetemisták közül sokan ellenzik a tandíj bevezetését. Körükben felmerült a polgári engedetlenség gondolata is: egyáltalán nem fizetnek tandí­jat. Mi erről a véleménye Papp Lajosnak, a művelődési minisz­térium helyettes államtitkárá­nak?-A kormányrendelet szerint a kötelező havi'kétezer forintos alaptandíj az idén a költségvetést gyarapítja, de a jövő évtől már a felsőoktatást szolgálja - jelen­tette ki a helyettes államtitkár. - A hallgatók által befizetett forin­tok tehát először tovább kerülnek egy képzeletbeli „nagy kalapba”, s onnan jutnak vissza az intéz­ményekhez.- Tehát ez nem az egyetemek pénze?- A hallgatók számához mért Magyarországon is megjelent a Superstock amerikai fotó­ügynökség, amely a világ öt legnagyobb reklámfotó for­galmazóinak egyike. Mark Statter, a cég nemzetközi igazgatója Budapesten együtt­működési megállapodást kötött a Ferenczy Europress Budapest sajtó- és fotóügynökséggel, ily módon a magyar lapok, reklám- ügynökségek és művészeti stú­diók számára közvetlenül is hoz­záférhetővé válik a világ reklám­fotó-kínálatának legjava. A Superstock, amely a kö­zép-európai országok közül eddig csak Varsóban rendel­kezett képviselettel, azért vá­lasztotta Magyarországot, Csaknem kétezer adományozó­tól 74 ezernél is több kötet ér­kezett a Duna Televízió szep­tember elsején meghirdetett, a kárpátaljai magyar művelődést támogató „Könyvet könyvért” akcióra - tájékoztatta az MTI-t hétfőn a Duna TV illetékese. Mintegy húszezer amerikai dollár értékű segélyszállítmány indult hétfőn Szegedről a volt Jugoszlávia területére. A kül­demény többek között iskola­szereket, cumisüveget, pelen­kát és gyermekruhákat tartal­maz - erről a magyar Soros Alapítvány tájékoztatta az új­ságírókat. Közölték: a magyar Soros Alapítvány, a Fővárosi Szociá­tandíj összegét - költségvetési intézmény lévén - mindenkép­pen postára kell adniuk az egyetemeknek. Az iskolák anyagi érdeke, hogy szabályoz­zák a fizetés megtagadásának következményeit.- Korábban is kellett tandíjat fizetni?- 1987 óta művelődési mi­niszteri rendelet intézkedik ar­ról, hogy a rosszul tanuló, bu­kott hallgató köteles a nappali tagozaton félévenként kétezer forint tandíjat fizetni.- Ezt a jogszabályt hatályon kívül helyezték?-Az intézmények tanulmá­nyi és fegyelmi szabályzatában ma is nyoma van. A tandíj nem fizetése fegyelmi ügy, a vizs­gáktól való eltiltás a következ­ménye. D. G. mert azt tapasztalta, a magyar reklámpiac jelentős fejlődésen ment át az utóbbi években. Egyre nagyobb az igény a fi­gyelmet megragadó, különle­ges beállításokat alkalmazó, kiváló minőségű felvételekre, illetve korszerű számítógépes fotómontázsokra Az amerikai ügynökség kí­nálatában nemcsak a legneve­sebb fotóművészek színes fel­vételei szerepelnek, hanem fekete-fehér, úgynevezett „nosztalgia” fényképek is. Az amerikai ügynökség képanyagaival együtt a Fe­renczy Europress immár ti­zenegy külföldi ügynökség fo­tóit forgalmazza Magyaror­szágon. Közölte: a felhívás eredmé­nyeként október közepéig ösz- szegyűlt szépirodalmi, ismeret- terjesztő, ifjúsági, gyermek- és tankönyvek kárpátaljai könyv­tárak és művelődési intézmé­nyek készletét hivatottak gya­rapítani. lis Központ, az Oltalom Kari­tatív Alapítvány, a Másik Kéz és a Max Weber Alapítvány közös kezdeményezéséhez - amelyben a Horvátországból és Bosznia-Hercegovinából elme­nekült mintegy 150 ezer ember megsegítésére indítottak gyűj­tést - eddig több mint hetven magánszemély és mintegy tíz nagyobb szervezet csatlako­zott. A fegyveres szervek hivatásos állományának szolgálati viszo­nyát szabályozó törvényterve­zet érdekegyeztető értekezletét tartották - immáron negyedik alkalommal - az illetékes tár­cák, valamint a munkavállalói oldalon érintett szakszerveze­tek hétfőn a Belügyminisztéri­umban. Zsuffa István, a Bel­ügyminisztérium közigazgatási államtitkára a tárgyalás szüne­tében újságírók előtt kijelen­tette: a jogszabálytervezet két­harmadát kitevő általános ren­delkezésekről a felek az alap­vető kérdésekben megegyez­tek. A közigazgatási állam­titkár becslése szerint a nyolc szervezetre (honvédség, rend­őrség, határőrség, tűzoltóság, büntetés-végrehajtás, vám- és pénzügyőrség, polgári véde­lem, polgári titkosszolgálatok) kiterjedő törvény mintegy 100 ezer aktív hivatásos állományú személyt, illetve a nyugállo- mányúakra és a hozzátarto­zókra vonatkozó rendelkezé­sekkel együtt összesen körül­belül 250 ezer embert érint majd. Az elképzelések szerint a jövő héten a Köztisztviselői Érdekegyeztető Fórum és a Költségvetési Intézmények Ér­dekegyeztető Tanácsa is átte­kinti a tervezetet, a kormány pedig csütörtöki ülésén máso­dik olvasatban tárgyalja a do­kumentumot. Fábián Ágota, a Független Rendőrszakszerve­zet tőtitkára úgy vélte, hogy az érdekképviseletek nagy komp­romisszumkészségről tettek ta­núbizonyságot a törvény mie­lőbbi megszületése reményé­ben. Az érdekegyeztetés nyomán létrejött törvénytervezetet al­kalmasnak tartja a parlamenti általános vitára, de leszögezte: lobbyzással - egyéni képvise­lői módosító indítványok for­májában - mindent elkövetnek, hogy érvényre juttassák to­vábbi érdekeiket is. Fábián Ágota megítélése szerint egyébként a tervezet megfe­lelő garanciákat tartalmaz az anyagi és más juttatásbeli többletről, amely ellensúlyoz­za a hivatásos állományúakkal szembeni követelményeket. Már október végén a parla­ment elé kerülhet a közleke­déspolitikai koncepció. A ter­vezetről ezen a héten lesznek bizottsági viták, amelyek után a plenáris ülés tárgyalhatja a javaslatot - hangzott el a Sza­bad Demokraták Szövetsége parlamenti frakciójának hétfői ülésén. Jó egészségi állapotban hét­főn elhagyta a kórházat Paskai László bíboros, prímás, az Esz- tergom-Budapesti Főegyház­megye érseke. A 68 éves főpap távozása előtt meleg szavakkal köszönte meg a Vaszary Kolos Kórház dolgozóinak gondos munkáját, valamint a hívők, a politikusok és tisztelői jókíván­ságait. Az a cél, hogy a kormány döntéseiben a legmesszebbme­nőkig figyelembe vegyék az al­kotmányossági érveket - jelen­tette ki Vastagh Pál igazság­ügy-miniszter tegnap, amikor újságírókkal találkozott. Hoz­zátette: minden remény meg­van arra, hogy a táppénzügyben kirobbant vitában végül az Al­kotmánybíróság határozatának megfelelő döntés születik. Megtorpant szeptemberben a lakossági devizaszámlák nö­vekedése. Forintértékük mind­össze 3,7 milliárddal emelke­dett, miközben a havi 1,3 száza­lékos leértékelés önmagában 5,1 milliárd forinttal hizlalta végösszegüket. Befejeződött Hevesen az il­legális akkumulátorbontásból és ólomolvasztásból származó környezeti károk felmérése. Ennek nyomán huszonhat te­lekről mintegy 150 köbméter­nyi ólommal szennyezett talajt kell eltávolítani. Az ’56-os Magyarok Világ- szövetsége is csatlakozik a Nemzeti Szövetség Magyaror­szágért Egyesülethez - jelen­tették be tegnap. A tájékozta­tón felszólalt Torgyán József, az FKgP elnöke is, aki a koa­líció agóniájaként értékelte a hajósi találkozót. Tömeges ételmérgezés tör­tént Dunaújvárosban. Három középiskola csaknem száz kol­légistája, menzán étkező diákja, illetve pedagógusa betegedett meg szalmonellafertőzésben a Lórán,tffy Zsuzsanna Szakkö­zépiskola konyháján készített ételtől. A kortárs Itallal képzőművé­szet rangos alkotóit mutatják be a Pécsett hétfőn megnyitott olasz kultúra hetén. Hétfőn a nevét viselő bolognai múzeum szakembereinek közreműködé­sével tartottak ismertetőt, Gior­gio Morandi a XX. század egyik legjelesebb olasz festő­művészének munkásságáról. Mai reklámfotóktól a nosztalgiaképekig Magyarországon a Superstock Könyvet Kárpátaljának Mérce a szociális helyzet A tartalékot is bevetik a tüzelőolaj áremelésének ellensúlyozására Kevés a költségvetés három milliárdja a háztartási tüzelőolaj áremelésének ellensúlyozására: ez a szétosztást követő első szeptemberi napokban kiderült. A népjóléti miniszter most intézkedett a tartalékban maradt kétmilliárd sorsáról is. A pótköltségvetés ötmilliárd forintot biztosított a települési önkormányzatoknak, hogy - a háztartási tüzelőolaj áremelé­sének némi ellensúlyozására - a szociálisan nehéz helyzetűek gondjain enyhítsenek. Az elosztás elveire a népjó­léti miniszter a múlt hónapban rendeletet adott ki. Pankucsi Márta, a tárca szóvivője el­mondotta: korábban úgy gon­dolták, hogy hárommilliárdot utalnak át az önkormányza­tokhoz és kétmilliárdot tarta­lékolnak. Ez azonban a leg­égetőbb gondok orvoslására sem elegendő. Sort kell kerí­teni a tartalékolt kétmilliárd forint szétosztására is. Az első hárommilliárd „porciózásakor” az adott tele­pülésen élők számát, az idő­sek, a gyermekek és a munka- nélküliek arányát vették figye­lembe. Azok a háztartások juthattak egyszeri, érdemlege­sebb támogatáshoz, amelyek olajjal melegítettek, de meg­kezdték az átállást valamilyen korszerűbb fűtési módra, il­letve amelyekben továbbra is tüzelőolajjal fűtenek, ám a se­gítséget szociális helyzetük indokolja. A tartalék felosztásakor az a meghatározó, hogy kik, há­nyán fűtenek ma is az adott te­lepülésen tüzelőolajjal. Ebből a pótkeretből csak ők kaphat­nak most hozzájárulást. A minisztériumban elsősor­ban a korábbi utalványok szá­mát, arányát veszik figyelembe. Minden háztartást most sem 'tudnak teljes egészében kom­penzálni, de a juttatás mértékét igyekeznek az illetékesek a szociális helyzet szerint diffe­renciálni. A minisztérium azt szeremé, ha a kétmilliárd legké­sőbb november végéig eljutna az érdekeltekhez. (der) Béres Vitakid - a gyerekek egészségéért Amikor gyerekeink elevensége, néha rossza- j nak táplálékainkból, illetve nem a megfelelő sága erősen próbára teszi tűrőképességün- | mennyiségben és arányban kerülnek szerveze­ket, általában azzal vigasztalódunk, hogy | tünkbe. Ezeket az anyagokat a szervezet előállí- „nem baj, csak egészséges legyen”. De vajon | tani nem képes, csakis az élelmiszerek útján jut- megteszünk-e mindent azért, hogy a környe- | hatunk hozzájuk. Elengedhetetlenül fontosak zetünket ért káros hatások, a civilizáció ár- | azonban a szervezet egészséges működéséhez, talmai ellenére is egészséges gyermekeket f A Béres Vitakid pezsgőtabletta ötféle nyom­neveljünk, a felnövekvő nemzedék egészsé- » elemet (cink, réz, mangán, molibdén, szelén), két- gesebb legyen, mint akár szüleik. |||Fm::pféle ásványi anyagot (magnézium, vas) és hétféle S vjtamint (B,-, B2-, B6-, C-, E-vitamin, niacin, pan- A legtöbb szülőben bizonyára megvan a tenni- ; toténsav) tartalmaz olyan arányban és mennyi­akarás, s mindent elkövet, hogy csemetéje kies at- ? ségben, hogy a napi étkezéseket kiegészítve meg- tanjon az egészségtől. - , alapozza. gyermeke egészségét. Rendszeres fo­Szerencsére a tudomány is segíti törekvésein« gyantása ajánlott minden gyereknek, de különö- ket, hiszen egyre elterjedtebbek azok a készftmé- ' sen azoknak, akik betegségből lábadoznak, fára- nyek, amelyek az egészség megőrzését szolgál- dékonvak. túlterheltek, szorongósak, válogató­ját. Ilyen a Béres Vitakid pezsgőtabletta, amelyet \ sák, Vagy diétás étrendhez kötöttek (pl. cukorbe- a Béres Rt. kutatói fejlesztettek ki az egészséges tegek. lisztérzékenyek, sószegény diétán lévő gyermekek számára. A Béres Vitakid olyan tápiá- j vagy tejcukor-emésztési zavarban szenvedő gye- lékkiegészítő készítmény, amely pótolja azokat | rekek). az anyagokat - nyomelemek, ásványi anyagok és I Béres Vitakid pezsgőtabletta - az elemi egész­vitaminok -, amelyek a legkörültekintőbben ősz- | ség, gyerekkorban is. szeállított étrend elfogyasztása esetén is kimarad- I P. K. Segélyakció a Vajdaságnak

Next

/
Thumbnails
Contents