Petőfi Népe, 1995. október (50. évfolyam, 231-255. szám)
1995-10-17 / 244. szám
PETŐFI NÉPE 1995. október 17., kedd • A Duna-Tisza köze napilapja • 50. évf., 244. szám / 23,50 Ft MA PNKALAUZ 9-11. oldal Dr. Danko László, a Kecskemét-Kalocsai Főegyházmegye érseke szentelte fel vasárnap Kecelen azt a harangot, amelyet „Isten dicsőségében emeltetett Ritter János és Fla- isz Teréz a család és az utókor számára". Az e feliratú harang a Béke-féle majorjukban egyúttal annak is emléket állít, hogy a házaspár 40 esztendeje kötött házasságot. Az új- raáldás után az érsek átadta ajándékát, a II. János Pál pápa által megszentelt keresztet. fotó: pulai Sára Be kell osztani minden forintot Mire futja jövőre a seregben? Jövőre csaknem 79 milliárd forinttal gazdálkodhat a Honvédelmi Minisztérium, illetve a Magyar Honvédség. Tízmilli- árdot bevételekből kell előteremtenie a tárcának - derül ki a jövő évi költségvetési törvény- javaslatból. Az előterjesztés azt is megállapítja, hogy jövőre 6,8 százalékkal bővül a tárca előirányzata az 1995. évi pótköltségvetéshez képest. A védelmi feladatok finanszírozhatósága érdekében jövőre erőltetett ütemben kell végrehajtani a haderő átalakítását, ami többek között legalább 18 _százalékos létszámcsökkentéssel jár. Ezzel a létszám 93 155-ről 74 463-ra csökken. A létszámcsökkentés a tiszthelyetteseket és a szerződéses katonákat nem érinti. Mint azt korábban közölték, jövőre 15 százalékkal emelkedhet a hivatásos katonák illetménye, míg a közalkalmazottaknál - a létszámleépítés végrehajtása után - 1996. auguszu- tus 1-jétől lesz lehetőség szerény mértékű béremelésre. Tüntetés Belgrádban Több ezer fémipari munkás vonult hétfő délután a szerbiai kormány, majd a szövetségi parlament épülete elé, hogy az elmaradt fizetések kifizetését és az iparág megmentését követelje. A tüntetők követelésére megjelent Mirko Marjanovic szerb Közös tulajdonba kerülhetnek a fóldparcellák Kutyaszorítóban a dusnoki gazdák Dusnokon attól tartanak, hogy a földművelésügyi hivatal sorsolása dönt a részaránytulajdonba került földek sorsáról. A földmérők csak akkor adják át a földhivatalnak az elkészített térképeket, ha megkapják a kimérésért járó pénzt. A tulajdonosok egy része viszont csak a tulajdoni lap felmutatása után hajlandó fizetni. Mivel december 31-ig kell rendezni a kérdést, így valószínűleg elkerülhetetlen a földművelésügyi hivatal közbelépése. Dusnokon 99-en nem fizettek, és 700 ezer forintra várnak a geodéták. Van olyan tábla, ahol az 52 földhasználóból 4 nem nyitotta ki pénztárcáját, ezért a többiek is várakozásra kényszerülnek. Előfordulhat, hogy pár ezer forint miatt sorsolás dönt a parcellákról. A gazdák évek óta használt területekről kényszerülhetnek lemondani. A helyzet létrejöttében a földkiadó bizottság felelőssége is felmerülhet, ám az ingyen dolgozó tagok maguk is a nyári-őszi munkákkal voltak elfoglalva, így a testületi feladatok háttérbe szorultak. Közös, oszthatatlan tulajdonba kerülhetnek a földek, amelyeken kutakat fúrtak, amelyeket trágyáztak, feljavítottak. Szegedi Ágnes polgármester szerint emberi tragédiákhoz vezethet a kialakult helyzet. Ráadásul legfrissebb információik szerint nincs lehetőség a földkiadó bizottság megbízatásának meghosszabbítására, • illetve a testület újraválasztására. Az önkormányzat hatáskör nélkül kénytelen szemlélni a fejleményeket. Félő, hogy a szűkös határidő, valamint a gazdák nya- kassága miatt elszabadulhatnak az indulatok. Gyorshírek A kontinens sorskérdése Az európai egyesülési folyamat továbbvitele sorskérdés a kontinens számára, s jelenleg L egyedülálló történelmi lehe- j tőség nyílik a döntő lépések j megtételére - jelentette ki | Helmut Kohl hétfőn Karlsru- héban pártja, a Keresztény- { demokrata Unió (CDU) kongresszusán. A pártelnök-kancellár hangsúlyozta, hogy az | Európai Uniónak a következő | két évben kell meghoznia | azokat a döntéseket, amelyek j I biztosítják az európai egyesü- 5 lési folyamat visszafordíthatatlanságát. Sorban álló csempészek a déli kapuban Újra beindult a benzincsempészet a déli határon. Tompán hajnalonként már 3-4 kilométeres a kocsisor. A nyugati roncsautók füstölögve igyekeznek minél szorosabbra zárni a sort. Sok ugyanis a besurranó, a földutakon várakozó kocsi. A lopakodó sofőröket jó esetben csak szidják, mint a bokrot. Rosszabb esetben elüldözik, esetleg meg is verik. Kivétel azonban mindig akad. Még annak árán is, hogy másnapra felszúrják a soron kívüliek gumiabroncsát. Nem mindegy, hogy egyszer vagy két-háromszor fordul teli tartállyal a seftes. Szombaton szentelték fel Felsőszent- iván címerét és zászlaját. A címer bal oldalán Keresztelő Szent János alakja, míg a jobb oldalon az oroszlán és a virág az egykori földesurakra emlékeztet. Cikkünket a 2. oldalon olvashatják. miniszterelnök, ám a politikus beszéde nem győzte meg a felvonulókat: az első sorban álló tüntetők megkísérelték áttörni a törvényhozás épületét körbevevő rendőrkordont. A helyszínre érkező újabb rendőri alakulatok helyreállították a rendet. Pokolgép robbant a rangadón Négypercnyi játék után félbeszakadt a vasárnapi Sahtyor Do- nyeck-Tavrija Szimferopol ukrán bajnoki labdarúgó-mérkőzés. A donyecki stadionban, ahol 8000 néző gyűlt össze, ugyanis bomba robbant. A merénylet hat ember életét követelte, az áldozatok között van Alekszandr Bragin, a Sahtyor elnöke is. Vélhetően távirányítóval hozták működésbe a pokolgépet. Odaát hétfőn már 2,20 márkát fizettek egy-egy liter üzemanyagért, vagyis a hazai benzinárak kétszeresét lehet megkeresni minden kanyaron. És bizony van, aki 60-80 litert tölt fel egyszerre. (Folytatás a 3. oldalon) Kommentár a 2. oldalon. Kolozsvári tárgyalások Tárgyalásokat folytatott hétfőn Kolozsvárott Szőcs Ferenc, Magyarország bukaresti nagykövete és Grigore Zanc, Kolozs megyei prefektus. Szőcs Ferenc utalt arra, hogy aggasztó jelenségek is tapasztalhatók a kétoldalú viszonyban. Ezek között említette az új tanügyi törvénynek a magyar nyelvű oktatást korlátozó előírásait, a Kolozsvárott folyó ásatásokat és a városban történt magyarellenes provokációkat. A diplomata fölvetette a kolozsvári magyar főkonzulátus újbóli megnyitásának kérdését is. Grigore Zanc válaszában „esetlegesnek” minősítette a kolozsvári magyar lakosság sérelmeit. A főtéri ásatásokat az illetékes intézmények ügyének nevezte. Zanc szerint a tanügyi törvény nem veszélyezteti a romániai magyarság identitását. A főkonzulátusra vonatkozó kérdés megválaszolása elől pedig kitért a prefektus. Csendes ünneplés | A Vatikánban minden különösebb rendezvény nélkül, I egyszerű munkaszüneti nap- 1 pal ünnepelték hétfőn azt, | hogy 17 évvel ezelőtt, 1968. | október 16-án választották meg pápává Karol Wojtyla J lengyel bíborost, Krakkó akkori érsekét. Az új pápa II. János Pál néven lépett az | egyházfői trónra. Teljes káosz az olasz reptereken | Teljes káosz alakult ki hétfőre § | az olasz repülőtereken. Az itá-j | liai légi irányítók munkalassító sztrájkját a hét végén nem , várt műszaki hibák tetézték, a köd miatt pedig le kellett zárni Milánó legnagyobb re- I pülőterét. Tovább boldogítja | az irakiakat l i I Szaddám Húszéin iraki elnö- j köt újabb hét évre megerősítették hivatalában - a várakozásoknak megfelelően. A •j Bagdadban vasárnap éjjel hill vatalosan közzétett első népI ”* szavazási eredmények szerint a mintegy 7,5 millió iraki vá- lasztópolgámak csaknem száz | százaléka támogatta voksával | az 58 esztendős államfőt. A S legfelső választási felügyelő bizottság szerint az első millió szavazatnak Szaddám Hull szein a 99,95 százalékát I nyerte el. Tíz emeletet zuhant - túlélte Összetörte az Úr asztalát Páratlan szerencséje volt annak 13 éves romániai fiúnak, aki hétfőre virradó éjszaka a Keleti-Kárpátokban lévő Neamt megye székhelyén, Piatra Neamt városában éjjel kettőkor egy tízemeletes tömbház tetején keresett magának alvóhelyet. Vasile Apetrei, a hajléktalan fiú hirtelen megcsúszott és lezuhant. Szerencséjére először sikerült megkapaszkodnia egy vasrúdban, s amikor végül nem tudta magát tartani, egy tévéantenna, majd egy faág fékezte zuhanását. Apetreit könnyebb agyrázkódással, zúzódásokkal és állkapocstöréssel kezelik. Mint a Rompres tudósításából kitűnik, a fiú azért hagyta el népes családját, mert apja koldulásra kényszerítette. Erőszak a parkerdőben A csalánosi parkerdő mellett erőszakoltak meg egy 46 éves nőt Kecskeméten. Az asszony biciklivel haladt csütörtökön az 52-es út melletti kerékpárúton egyedül hazafelé, amikor rátámadt egy ismeretlen férfi. Lerángatta és a bokrok közé cipelte sikoltozó áldozatát. Ott történt meg az erőszak. A támadó egyébként kihasználta az este fél hét körüli sötétséget, és azt is, hogy nincs közvilágítás ezen a kerékpárúton. A rendőrség nyomban hírzárlatot rendelt el, melynek részeként a bűncselekmény megtörténtét sem hozták nyilvánosságra. Nem mindennapi eseményben volt részük vasárnap délben a vallásukat gyakorló debreceni katolikus és református hívőknek. Az első incidens helyszíne a Szent Anna Római Katolikus Székesegyház volt, ahol egy 38 éves helybeli férfi beült az oltár közelében álló püspöki székbe, s ezt többszöri felszólításra sem hagyta el. Nemet mondott az időközben kihívott rendőrök felszólítására is. Ezt követően maga a püspök kérte fel, hogy távozzon a székből. A püspöki szavak végre hatottak: a férfi elmondott egy rövid imát, aztán elhagyta a székesegyházat. Ezután bement a debreceni Református Nagytemplomban. A férfi ott felment a szószékre, onnan pedig ráugrott az Úr asztalára. Az ekkor már dühöngő férfi tört, zúzott, összetörte a közelében lévő kegytárgyakat, vázákat, leszakította az Úr asztalának ajtaját, fedlapjait. A férfit megfigyelésre az ideg- és elmeklinikára szállították, ahol kiderült: régi ismerős. Ölt a mérgezett rizspálinka India déli részén vasárnap 22 ember vesztette életét, mert házilag készített, mérgezett rizspálinkát ivott - jelentette a Reuter az indiai hírügynökségre hivatkozva. A beszámoló szerint Tamilnádu államban súlyos alkoholmérgezési tünetekkel 12 embert kórházban ápolnak, miután szintén ittak az engedély nélkül készített, méreggel kevert szeszből. PETŐFI NtPE GRAFIKA KALOCSA: tarszedés: NAGYBARACSKA:* I. osztályú: 26 Ft, II. osztályú: 23 Ft, tarszedés: 18 Ft, PAPRIKAARAK NEMESNÁDUDVAR: másodszedés: 29 Ft, tarszedés: 20 Ft, SÜKÖSD: másodszedés: 25 Ft, CSONGRÁD megyeiárak; I. osztályú: 25 Ft, II. osztályú: 15 Ft, III. osztályú: 10 Ft. «II 20 Ft, * Az adóalany-termelők + 12% áfát, a kistermelők + 12% kompenzációs felárat kapnak az alapáron felül. Alig két éve még 35 forint fölötti áron vették meg a paprika kilóját. Az idei árak - ahogy táblázatunkon is látható - már korántsem ilyen kedvezőek. Cikkünk az 9. oldalon.